Főmenü megnyitása

Germánoknak nevezik azt a nyelvi közösséget, melynek tagjai a Kr. e. 1. és Kr. u. 3. század között Skandinávia déli területeiről kiindulva benépesítették és uralmuk alá hajtották Közép- és Kelet-Európa vidékeit. Germánok alatt csupán nyelvi közösség értendő, nem egy egységes népcsoport. A germán nyelveket beszélő népek különböző népcsoportokat alkottak, akik gyakran egymás ellen is hadat viseltek. Hóman Bálint munkája szerint e germán népcsoportok azáltal ágaztak el és váltak külön, hogy más-más kultúrkörök hatásai alá kerültek, amikor állattenyésztő vándorlásaik során más népcsoportokkal kerültek kapcsolatba. Ezek a találkozások az indogermán nyelv változásait is magukkal hozták, amikor a germán néptörzsek a helyben talált földművelő jellegű népek csoportjait magukba olvasztották. Ezáltal az észak-európai bronzkor végén, Kr. e. 750 és 500 között a germánok nyelvében egy sajátos hangzóeltolódás következett be. Az így kialakult új nép saját új kultúra hordozója lett, de önálló népnévvel nem rendelkezett. A népet alkotó és elszigetelten élő törzsek más-más nevet viseltek. Tacitus alapján a Rajnát keletről átlépő, a keltákkal súlyos harcokat folytató vezető törzset hívhatták „germani”-nak, amely után a keltáktól eredően minden törzs általános megnevezése a germán lett.

Tartalomjegyzék

ŐstörténetükSzerkesztés

Amíg kapcsolatba nem kerültek a római civilizációval, korabeli írásos emlékek nem tudósítanak róluk. Ebből a nagyjából i. e. 300-ig tartó korból csak a nyelvészet és a régészet alapján szerezhetünk ismereteket a germánokról. A germán és itáliai nyelvi kapcsolatok alapján a nyelvészek feltételezik, hogy az indoeurópai őshazában a két csoport közvetlenül egymás mellett élt, s csak miután az itáliaiak délre, a germánok északra vándoroltak, nyomultak közéjük a kelták és illírek.

A germánság eredetének vizsgálata során megkerülhetetlen az indogermán eredet kérdése. Vagy a keletről érkező pásztorkultúrájú népek 4500–4000 évvel ezelőtti áramlatai telepedtek e az ottani európai földművelő kultúrák népeire, idomulva azok jellegéhez, vagy csupán a keleti nomád behatás szivárgott az eredetileg földművelő indogermánság európai népcsoportjai közé. E jelentős kölcsönhatásra utal, hogy a később Európában megfigyelhető indogermán népek ismerték a földművelő életformát, azonban magukhoz méltó foglalkozásnak csupán az állattenyésztést tekintették. Hasonló érv az arisztokratikus rétegződés jelenléte is. I. e. 1200 körül a germánok a mai Németország középső részén éltek, ekkor – a tengeri népek vándorlásaival egyidőben, talán hasonló klimatikus okok miatt – kezdtek északra nyomulni, Skandinávia felé, amit a régészek a hosszúszakállúak (longobárdok) népének előrenyomulása mögött sejtenek. Északon azután rátelepedtek egy még nem azonosított arktikus népre, s itt, Dánia, Dél-Svédország és Dél-Norvégia területén alakultak a többi indoeurópaitól markánsan elkülönülő germán csoporttá.

Lásd még: Északi bronzkor

A korai történelmi időkbenSzerkesztés

A germánok a Kr. e. 1. századig a Balti-tenger partvidékén éltek, onnan kiindulva népesítették be Közép és Kelet-Európa vidékeit. A Kr. u. 3. századig a Fekete-tengerig is elértek.

Kr. u. 9-ben a germánok egy római nevelést kapott cherusk vezető, Armin (Hermann) irányításával sikeresen megállították a római előrenyomulást a Teutoburgi erdőben (Teutoburger Wald). A csatában, melyet római részről a helyi helytartó, Publius Quinctilius Varus vezetett, 15 000 római esett el. A győzelem jelentőségét az adja, hogy a későbbiek folyamán a Rajna-Duna vonalától északkeletre a latin nyelvi hatás nem gyakorolt olyan jelentős befolyást, mint Gallia vagy Hispánia tartományokban. A germánok megőrizték saját nyelvüket.

160-ban alemann törzsek támadásai a limes elhagyására kényszerítették a rómaiakat.

A kora középkorra három nagy csoportjuk különült el, akik az Alpoktól északra rendezték be szállásaikat: az északi germánok, akik Skandinávia déli területein éltek, a keleti germánok, akik az Odera és Weichsel folyók folyásának területét vették birtokukba, valamint a nyugati germánok, akik a Rajna és Elba vidékein telepedtek le.

375-ben a hunok benyomultak a mai Dél-Oroszország és Ukrajna területeire, ezzel jelentősen nyugatra nyomták a germán törzsek lakterületeit, azonban Attila (406-453) halála után a germán törzseknek lehetőségük nyílt a keleti terjeszkedése, és ismét uralmuk alá hajtották Kelet- és Közép-Európa széles területeit.

TörzsekSzerkesztés

 
A germán expanzió a Kr. e. első évezredben. A modern Németország határai az orientációt szolgálják.
 
A germán törzsek elterjedése az i. sz. 1. században, Skandinávia nélkül
  Wielbark kultúra / Weichsel-torkolati germánok
  elbai germánok
  északi-tengeri germánok
  északgermánok
  Odera-torkolati germánok
  rajnai és weseri germánok

Nem teljes lista az ókori germán törzsekről:

Északi germánokSzerkesztés

Nyugati germánokSzerkesztés

Keleti germánokSzerkesztés

 
A Hermann-emlékmű Németországban, a teutoburgi erdei csata mondabeli színhelyén. (A csata a valóságban jóval északabbra, valószínűleg a mai Osnabrück környékén zajlott.) Az emlékművet a germán koalíciót vezető Armenius hadvezér tiszteletére állították, aki „Hermann” néven vonult be a történelembe

VallásSzerkesztés

Az északi germánok vallási hiedelmeit főleg az Edda-dalokból ismerjük, a déli germánokét ősi hagyományokat gyűjtő középkori szerzetesek révén. A germán törzsek a 4–10. század között tértek keresztény hitre, de ősi hiedelmeiket népi szertartásaikban, mondáikban továbbra is megőrizték.

IrodalomSzerkesztés

  • Hóman Bálint: Egyetemes történet, Budapest, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt.,1935–1937
  • Stern magazin, Nr. 45. 2006. 11. 2, Die Geschichte der Deutschen von den Germanen bis zum Mauerfall, 68-76. old
  • Spiegel magazin, Spezial, Die Erfindung der Deutschen, 13. old.
  • Kate Santon, Liz McKay, Der grosse Atlas der Weltgeschichte, 68-69. old., ISBN 1-4054-5533-0 Parragon Books Ltd
  • Hutterer Miklós: A germán nyelvek (Gondolat Kiadó, Budapest, 1986) ISBN 963-281-540-8
  • Tacitus: Germánia