Grykë-Orosh

albániai falu Lezha megye Mirdita községében

Grykë-Orosh vagy történelmi nevén Orosh település Északkelet-Albániában. A 14. század óta a bencés szerzetesrend kolostorának és konventjének adott otthont, a 18–20. században a római katolikus Mirdita-vidék politikai és vallási központja volt. A mirdita törzsek hagyományosan itt tartották gyűléseiket, itt élt politikai és katonai vezetőjük, a kapitány (kapedan) vagy herceg (prenk, preng). A 19. század végétől az oroshi Hegyi Szent Sándor-templom a közvetlenül a Szentszék alá rendelt mirditai területi apátság(wd) főtemploma volt. A 20. század során a települést és templomát többször feldúlták és porig égették, mígnem a kommunizmus évtizedeiben előbb a kapitányi tisztséget és az apátság egyházszervezeti önállóságát számolták fel (1946–1947), majd az ateista kampány (1967) során lerombolták a templomot is.

Grykë-Orosh
Az oroshi apátsági templom
Az oroshi apátsági templom
Közigazgatás
Ország Albánia
Megye Lezha
Község Mirdita
Alközség Orosh
Népesség
Teljes népességismeretlen
Földrajzi adatok
Időzóna

Napjainkra az egykor jelentős település Grykë-Orosh néven csupán néhány házból, valamint az 1994–1995-ben újra felépült Hegyi Szent Sándor-templomból és az azt körülvevő temetőből áll. A történelmi település neve átszármazott Lezha megye(wd) egyik alsóbb szintű közigazgatási egységére, Orosh alközségre (2015 előtt Orosh község), amelynek központja a közeli Reps(wd).[1]

TörténelmeSzerkesztés

Orosh és templomának első említése 1319-ből ismert, de egyes források szerint már a 12–13. században az arbanoni(wd) egyházmegye jelentős vallási központja, zarándokhelye, ezzel párhuzamosan a Dukagjini család(wd) fontos települése volt. Történetének első évszázadaiban a templom és a kolostor a bencés szerzetesrendhez kötődött, Rubik és Ndërfan mellett az egyik legjelentősebb albániai központjuk volt. A prépostság területe egy 1426-os említés szerint közvetlenül a Szentszék alá tartozott. Az első névről ismert oroshi prépost Pjetër Duka vagy Pjetër Përlati volt, aki részt vett Szkander bég törökellenes küzdelmeiben, és harcolt Sfetigrad 1448-as ostrománál.[2] A település vallási jelentősége mellett az újkortól a római katolikus mirdita törzsbeliek központjaként is ismert volt, a 18. század elejétől itt álltak örökletes politikai és katonai vezetőjük, a kapitány (kapedan) vagy herceg (prenk, preng) és nemzetségének lakóházai.[3]

Oroshi apátok

A 18–19. századtól az oroshi prépost politikai befolyása sem volt elhanyagolható, a mirdita törzsfők és a kapitány gyakran kérték ki tanácsát ügyes-bajos dolgaikban.[7] Az első mirdita pap, aki az albánok nemzeti eszmélésének (Rilindja(wd)) időszakában, az 1860-as években politikai tevékenységet is végzett, Gaspar Krasniqi volt.[8] Az 1870-es években oszmán csapatok dúlták fel a rebellis mirditák központját, Orosht, a helyi prépost, Preng Doçi azonban újjáépíttette a templomot.[9] Egyházi diplomáciai erőfeszítései eredményeként 1888/1889 fordulóján a Hegyi Szent Sándor-apátság (Abacia a Shën Llezhdrit në Malin, latinul Sanctus Alexander in Monte) az egyházmegyéktől független, közvetlenül a Szentszék alá rendelt, püspöki rangú területi apátság(wd) (korabeli kifejezéssel nullius apátság) főtemploma lett.[10] Albániában az egyetlen ilyen területi egyházmegye volt a mirditai,[11] amelynek területéhez tizenhat egyházközség tartozott.[12]

Az albán nemzeti mozgalom arberes születésű alakja, Terenc Toçi 1911. április 26-án Oroshba hívta össze a mirdita törzsfőket. A gyűlés során kikiáltották Albánia függetlenségét, és az ország tényleges függetlenné válását másfél évvel megelőzve felhúzták az albán nemzeti zászlót. Kísérletük azonban elbukott, mert bár Észak-Albánia nagy része támogatta kezdeményezésüket, az oszmán hatóságok pár napon belül leverték felkelésüket.[13] A második Balkán-háború során az apátsági templom és a mirdita kapitány lakóháza leégett.[14]

Az első világháborút követően, 1921 júliusában az észak-albániai területekre aspiráló Szerb-Horvát-Szlovén Királyság a mirditák Prizrenben tartózkodó kapitánya, Marka Gjoni(wd) nevében kikiáltotta a Mirditai Köztársaságot. Gjoni szülővárosában, Oroshban buzdította felkelésre az embereit, de csak az oroshiak egy részének támogatását tudta megszerezni a szakadár köztársaság ügyének. Emellett a mögötte felsorakozott kétezer embernek csupán egy töredéke volt mirdita, az összeverbuvált irreguláris sereg nagy részét szerb és az ország más vidékeiről érkező albán fegyveresek tették ki. Az albán kormánycsapatok hamarosan elfoglalták Orosht, és Gjoni Prizrenbe szorult vissza. Később ugyan Orosh ismét a felkelők Halil Leshi vezette fegyvereseinek kezére került, de augusztus 9-én egy újabb, 1200 fős kormánycsapat a Drinen túlra szorította a lázadókat, Gjoni oroshi házát pedig hatvan további lakóépülettel együtt felgyújtották. A mirditák 1921. szeptember 22-ei oroshi gyűlésükön kimondták, hogy kapitányuk, Gjoni áruló. A tiranai kormányt és a Népszövetséget egyaránt arról értesítették, hogy az albán államiság keretei között képzelik el jövőjüket, a szakadár államalakulat pedig nem más, mint a szerbek mesterkedése. 1921 októberében szerb csapatok törtek be albán területre, amelynek során november 1-jén elfoglalták Orosht is. Végül aztán a nemzetközi fellépés hatására a szerb csapatok november folyamán kivonultak Mirditából, a Népszövetség vizsgálóbizottsága 1921. november 25-ei jelentésében pedig már arról számolhatott be, hogy Oroshban helyreállt a nyugalom, a helyi törzsfők és papok egyöntetűen elutasították és kalandor akciónak minősítették a mirdita kapitány elszakadási kísérletét.[15]

A második világháború során, 1940 augusztusában, amikor az országot megszálló fasiszta olasz hatóságok sorozást és rekvirálást rendeltek el, mirdita földön fegyveres felkelés tört ki. Négyezer fegyveresüket 12 ezres olasz sereg fegyverezte le, és büntetésképpen három mirdita települést, köztük Orosht felégették.[16] A második világháborút követően kiépült pártállami diktatúrában az 1944-ben Nyugatra távozott utolsó mirdita kapitány, Gjon Markagjoni(wd) fiai a kommunisták kezétől haltak meg 1946-ban, illetve 1947-ben. 1947-ben megindult az egyházak szervezeti függetlenségének felszámolása is, ennek során az oroshi apátság is elveszítette önállóságát, 1948. március 8-án pedig több más észak-albániai paptársával együtt kivégezték az utolsó oroshi apátot, Frano Gjinit(wd) is.[17] 1951-től püspöki helynök végzett szolgálatot az egykori apátságban, majd a nagy ateista kampány során, 1967-ben több más mirditai templommal együtt az egykori oroshi apátság templomát is földig rombolták.[18] A rendszerváltást követően, 1994–1995 során korabeli fényképek alapján ugyan rekonstruálták és újra felépítették az apátsági templomot, de a település korábbi jelentőségét már nem nyerte vissza. 1996 decemberében a gyakorlatilag elnéptelenedett Orosh helyett Mirdita modern kori központját, Rrëshent tették meg a mirditai egyházmegye(wd) székhelyének.[19]

LátnivalóiSzerkesztés

 
Az oroshi apátsági templom belső tere 1905-ben, Nopcsa Ferenc fotóján

Az egykori Orosh, a mai Grykë-Orosh a Mirdita-fennsíkon, a Kis-Fan(wd) bal partján emelkedő Mal i Shenjtë (’Szent-hegy’) nevű magaslat északnyugati lankáin terül el. Az alközség központjától, Repstől keletre található, mintegy 7 kilométeres autózással érhető el. Orosht napjainkban mintegy húsz család lakja, házaik szétszórtan állnak a hegyoldalban.[20] A település egykori fényéről tanúskodó épületeknek – a kolostornak, a konventnek, az apát nyári rezidenciájának, a mirdita kapitány erődszerű házainak – már az alapjait sem lehet megtalálni. Az egyedüli látnivalóul az eredetileg a 16. században épült, majd 1994–1995-ben újra felépített Hegyi Szent Sándor-templom szolgál.[21] Az istentiszteletek kivételével zárva tartják, nem látogatható.[22] Ami a templom és a kolostor klenódiumait és kegytárgyait illeti, a 19. századi utazók még beszámoltak egy azóta elveszett, míves kivitelű, latin feliratos ezüstkeresztről, amelyet 1447-ben a környék birtokosa, Pall Dukagjini adományozott a bencéseknek.[23]

Nevezetes oroshiakSzerkesztés

  • Itt született Prenk Bibë Doda (1858/1860–1919) mirdita kapitány, politikus, 1913–1914-ben, majd 1918–1919-ben Albánia miniszterelnök-helyettese.[24]
  • Az 1870-es években prépostként,[25] majd 1888/1889 fordulójától oroshi apátként itt élt Preng Doçi (1846–1917) politikus, költő.[26]
  • 1915. szeptember 24-én a montenegrói csapatok ellen Orosh mellett vívott csatában vesztette életét Dedë Gjo Luli(wd) népfelkelő.[27]
  • 1939–1940-ben itt tanítóskodott Prenk Jakova (1917–1969) albán zeneszerző.[28]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Ligj Nr. 115/2014 për ndarjen administrativo-territoriale të njësive të qeverisjes vendore në Republiken e Shqipërisë. Fletorja Zyrtare, 137. sz. (2014) 6365–6390. o. arch
  2. Radi & Radi 2018 .
  3. Erődi 1876 :210., 217–218.; Csaplár 2010 :108.; Elsie 2010 :75.; Gloyer 2012 :147., 150.
  4. Elsie 2013 :118.
  5. Kisha katolike në Mirditë. Radio Vaticana (2013) (Hozzáférés: 2018. márc. 24.)
  6. Imzot Frano Gjini. Kisha Katolike në Shqipëri (Hozzáférés: 2018. márc. 24.)
  7. Jacques 2009 :209.
  8. Csaplár 2010 :170. (550. sz. jegyzet).
  9. Gloyer 2012 :150.
  10. Jacques 2009 :208–209.; Csaplár 2010 :67.; Elsie 2010 :75.; Gloyer 2012 :147., 150–151.
  11. Gloyer 2012 :147., 151.
  12. Csaplár 2010 :67.
  13. Elsie 2010 :444.; Elsie 2013 :442.
  14. Gloyer 2012 :151.
  15. Pearson 2004 :164., 169–170., 174.; Fischer 2012 :28–29.; Vickers 2014 :94., 98–99.; Zavalani 2015 :177.
  16. Pearson 2005 :17.
  17. Pearson 2006 :273.; Jacques 2009 :455.; Gloyer 2012 :151.
  18. Gloyer 2012 :147., 151.; Radi & Radi 2018 .
  19. Gloyer 2012 :150–151.
  20. Gloyer 2012 :151.
  21. Dienes 2005 :116.; Gloyer 2012 :150–151.; Radi & Radi 2018 .
  22. Dienes 2005 :117.
  23. Radi & Radi 2018 .
  24. Elsie 2010 :114.
  25. Elsie 2010 :113.
  26. Elsie 2010 :114.
  27. Elsie 2010 :287.
  28. Traboini 2002 ; Elsie 2010 :211.

ForrásokSzerkesztés

  • Csaplár 2010: Csaplár-Degovics Krisztián: Az albán nemzettéválás kezdetei (1878–1913): A Rilindja és az államalapítás korszaka. Budapest: ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola. 2010. ISBN 978-963-284-176-2  
  • Elsie 2010: Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886  
  • Elsie 2013: Robert Elsie: A biographical dictionary of Albanian history. London; New York: Tauris. 2013. ISBN 978-1-78076-431-3  
  • Erődi 1876: Erődi Béla: Albánia és az albánok. Földrajzi Közlemények, IV. évf. 6. sz. (1876) 201–218. o.
  • Fischer 2012: Bernd Jurgen Fischer: King Zog and the struggle for stability in Albania. Tirana: Albanian Institute for International Studies. 2012. ISBN 9789928412522  
  • Gloyer 2012: Gillian Gloyer: Albania: The Bradt Travel Guide. Chalfont St Peter: Bradt Travel Guides. 2012. 89–92. o. ISBN 9781841623870  
  • Jacques 2009: Edwin E Jacques: The Albanians: An ethnic history from prehistoric times to the present. Jefferson: McFarland. 2009. ISBN 9780786442386  
  • Pearson 2004: Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2004. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137  
  • Pearson 2005: Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2005. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145  
  • Pearson 2006: Owen Pearson: Albania as Dictatorship and Democracy: From isolation to the Kosovo War, 1946–1998. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2006. = Albania In the Twentieth Century, 3. ISBN 1845111052  
  • Radi & Radi 2018: Lazër Radi – Jozef Radi: Abacia e Shën Llezhdrit në Malin e Shenjtë të Oroshit. Radi and Radi (2018) (Hozzáférés: 2018. márc. 24.) arch
  • Traboini 2002: Kolec Traboini: Prenk Jakova (1917–1969). Shkodër.net (2002) (Hozzáférés: 2018. márc. 24.)
  • Vickers 2014: Miranda Vickers: The Albanians: A modern history. London;  New York: I.B. Tauris.  
  • Zavalani 2015: Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671