Gyöngyösi Gábor

magyar dramaturg, műfordító, író

Gyöngyösi Gábor (Szatmár, 1935. szeptember 20.Kazincbarcika, 2017. október 29. előtt) erdélyi magyar dramaturg, műfordító, író.

Gyöngyösi Gábor
Született 1935. szeptember 20.
Szatmár
Elhunyt 2017. október 25. (82 évesen)[1]
Kazincbarcika
Állampolgársága
Házastársa Körösi Erzsébet
Foglalkozása
Kitüntetései Szabó Lőrinc-díj (2001)

ÉletútjaSzerkesztés

1935. szeptember 20-án született Szatmáron. Apja Gyöngyösi Gábor, anyja Csomai Piroska volt. Középiskolát szülővárosában, az Állami Magyar Fiúlíceumban végzett (1953), a Bolyai Tudományegyetemen történelem szakos tanári diplomát szerzett (1957). Előbb a szatmári Dolgozó Nép szerkesztője, majd ugyanitt tanár, 1966-tól az Északi Színház irodalmi titkára és rendezője.

Első cikke az Előrében Szatmár színházi hagyományairól szólt (1957); kritikai, dramaturgiai írásait közli az Utunk, Művelődés, Korunk, Ifjúmunkás, Új Élet, Szatmári Hírlap. Műfordításában játszották Paul Everac, Hans Kehrer, Francisc Munteanu, A. D. Herz, Paul Georgescu egy-egy darabját, lefordította és musicalre dolgozta át Tudor Popescu A fiú, aki virágot hord a szájában című drámáját. Színpadra került eredeti egyfelvonásosai: Marci, Manci és a Mester (szatirikus vígjáték, 1978); A siralom völgye (dráma, 1980); Emlékmű (dráma, 1980); Sohasem késő (Karácsony Benő-adaptáció; dráma).

A Kriterionnál megjelent 12 egyfelvonásos című kötetben (1978) vígjátékával és műfordításaival, az Etnológiai és Dialektológiai Kutatóintézet kiadásában megjelent 4 színjáték című gyűjteményben (1982) Emlékmű c. színpadi játékával szerepel.

1963. március 23-án házasságot kötött Körösi Erzsébettel. 1965-ben megszületett lányuk, Eszter, majd 1972-ben fiuk, Gábor. 1986-ban családjával együtt áttelepült Magyarországra.

Miskolcon folytatta pályafutását. Először a Déli Hírlapnál, majd az Észak-Magyarországnál dolgozott, az utóbbitól 1996-ban vonult nyugdíjba. 1999-ben írta az első könyvét, mely a Nem nektek írtam címet viseli. Ez a könyv művészeti és politikakritikai cikkeket és esszéket tartalmazott. Később 2002-ben megírta második könyvét Így láttam a vakablakból címmel. Élettapasztalatait feldolgozó írásai a történelem és az irodalom területén egyaránt kalandoznak: a Petőfi-kutatástól a magyar királynék koronázási szokásain át Faludy György hazaköltözéséig, vagy a művészettörténész Végvári Lajos portréjának megrajzolásáig számos témakört felölelnek.

2017. október 25-én a Kazincbarcikai Kórházban súlyos betegségben elhunyt[forrás?]. 2017. november 7-én az alsózsolcai temetőben helyezték örök nyugalomba.

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés