Hála József

Hála József (Alag, 1949. november 23.) magyar néprajzkutató, muzeológus, geológus.

Hála József
Született	1949. november 23. (74 éves) Alag
Állampolgársága	magyar
Foglalkozása	geológus muzeológus néprajzkutató
Iskolái	Eötvös Loránd Tudományegyetem (1978–1983, néprajz)
A Wikimédia Commons tartalmaz Hála József témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Életútja

Alagon született, édesapja versenylószakember, édesanyja a Magyar Lovaregylet uradalmi cselédje volt. Gyermekkora a Lovaregylet alagi uradalmában, magyar, angol, német, osztrák, cseh, morva és másféle származású lovászok, trénerek és zsokék világában telt. Az alagi általános iskola elvégzését követően, 1964-től 1968-ig a budapesti Szabó József Geológiai Technikum diákja volt. Az érettségit követően, 1968-ban a Magyar Állami Földtani Intézetben helyezkedett el geológustechnikusként, s – az 1969–1971 közötti váci katonaéveket nem számítva – az intézmény munkatársa maradt 2011. évi nyugdíjazásáig. 1983-tól tudományos munkatársi, 1990-től főmunkatársi minőségben legfőbb feladata az intézet keretein belül működő Országos Földtani Múzeum tudománytörténeti gyűjteményének gondozása, konferenciák szervezése, kiállítások rendezése volt (pl. Nopcsa Ferenc-életműkiállítás).

1978–1983 között végezte el az Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajz szakát. 1986–2006 között az ELTE Tárgyi Néprajzi Tanszékén adjunktus, háziipari, település-néprajzi és népi építészeti kurzusok és szemináriumok előadója, a gyűjtési és muzeológiai gyakorlatok szervezője volt. Doktori védésére 1987-ben került sor a börzsönyi kőbányászat és kőfelhasználás 19–20. századi története tárgyában.

Munkássága

Néprajzi és geológiai munkásságának homlokterében a kutatás- és tudománytörténet áll, emellett életművének egyik legfőbb vonulatát e két diszciplína egymással érintkező területei adják: a magyarországi bányászat, kőfaragás és egyéb kismesterségek néprajza, az ásványok és kőzetek szerepe a népi kultúrában. Folklorisztikai adatközlései is jelentősek (néphit, népmondák). Rendszeres néprajzi gyűjtéseket végzett a Börzsöny mellett a Palócföldön, az Ipoly mentén, a Gerecse vidékén, Kalotaszegen és a Székelyföldön.

A néprajzi és földtudományi közéletben egyaránt tevékenyen részt vesz. A Magyarhoni Földtani Társulatnak 2009 óta választmányi tagja, 1988–2003 között a tudománytörténeti szakosztály titkára, 2014-től 2021-ig elnöke volt, 2021 óta a vezetőség tagja. A Magyar Néprajzi Társaság anyagikultúra-szakosztályának 1988–1991 között titkára volt, a társaság választmányának 2009-től tagja. Emellett 1990 óta szerkeszti a társaság negyedéves tájékoztatófüzetét, a Néprajzi Híreket. Tagja, 2013-tól pedig alelnöke a Honismereti Szövetségnek, a szövetség Honismeret című folyóiratának 2016 és 2023 között szerkesztője volt.

1978-ban elnyerte a Kiváló Ifjú Technikus címet. Néprajzi munkásságáért 1991-ben Jankó János-díjban részesült, 2016-ban Pro Ethnographia Minoritatum-emlékérmet, 2017-ben Györffy István-emlékérmet kapott. A geológia területén elért eredményei elismeréseként 2003-ban a Magyarhoni Földtani Társulat Emlékgyűrűjének tulajdonosa lett, 2024-ben pedig Dudich Endre-emlékérmet vehetett át. Honismereti munkásságáért 2011-ben a Bél Mátyás-emlékérem kitüntetettje lett. 2014-ben Ipolyság város díszpolgárai sorába választotta.

Főbb művei

• A Börzsöny-vidéki kőbányászat és kőhasznosítás a XIX–XX. században. Budapest: Eötvös Loránd Tudományegyetem. 1987. ISBN 963-462-248-8
• Franz Baron von Nopcsa: Anmerkungen zu seiner Familie und seine Beziehungen zu Albanien: Eine Bibliographie. Wien: Geologische Bundesanstalt; Budapest: Ungarische Geologische Landesanstalt. 1993.
• Ásványok, kőzetek, hagyományok: Történeti és néprajzi dolgozatok. Budapest: MTA Néprajzi Kutatóintézete. 1995. ISBN 963-567-000-1
• Art geo palota a Stefánián: 100 éves a Földtani Intézet Lechner Ödön által tervezett szecessziós épülete. Budapest: Magyar Állami Földtani Intézet. 2000. ISBN 963-671-227-1 (Maros Gyulával közösen)
• Magyarországi bányászmondák. Rudabánya: Érc- és Ásványbányászati Múzeum. 2001. ISBN 963-00-7220-3 (Landgraf Ildikóval közösen)
• Úton a szibériai atyafiakhoz: Jankó János oroszországi levelei. Budapest: L’Harmattan; MTA Néprajzi Kutatóintézete. 2001. ISBN 963-00-5078-1 (ifj. Kodolányi Jánossal közösen)
• A magyar néprajz „vándorapostola” városunkban: Herrmann Antal váci évei és kapcsolatai. Vác: Váci Múzeumi Egyesület. 2002. ISBN 963-202-347-1
• Hogyan gyűjtöttek elődeink: Néhány fejezet a magyar néprajztudomány történetéből. Marosvásárhely: Mentor. 2003. ISBN 973-599-067-9
• Kőpénzek: Mondák, költemények és énekek. Marosvásárhely: Mentor. 2004. ISBN 973-599-112-8 (Kecskeméti Tiborral és Voigt Vilmossal)
• Ásványok, kőzetek, emberek: Történeti és néprajzi dolgozatok. Budapest: MTA Néprajzi Kutatóintézete. 2006. ISBN 963-567-034-6
• „Kalataszeg vázolata”: Régi írások és képek Kalotaszegről. Marosvásárhely: Mentor. 2006. ISBN 973-599-216-7
• „Dudásoknak, kanászoknak közzibül, közzibül…”: A dudáról és dudásokról az ipolysági kanászhangverseny századik évfordulója alkalmából. [Budapest]: Timp. 2010. ISBN 978-963-9614-789 (G. Szabó Zoltánnal)
• Tudósok, kutatók, gyűjtők: Néhány fejezet a magyar néprajztudomány és muzeológia történetéből. Budapest: L’Harmattan; MTA BTK Néprajztudományi Intézete. 2014. ISBN 978-963-236-787-3
• Különös kövek, csodás csontok: Kilenc dolgozat a népi geológia köréből. Rudabánya: Érc- és Ásványbányászati Múzeum Alapítvány. 2016. ISBN 978-615-80438-0-9
• A néphagyomány vonzásában: Mozaikkockák a magyar néprajztudomány múltjából és jelenéből. Budapest: Néprajzi Múzeum. 2020. (= Series Historica Ethnographiae, 17.) ISBN 978-615-5682-11-7

Források

• ↑ Ki kicsoda 2009: MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. 423–424. o. ISBN 978-963-1787-283  
• ↑ Napút 2019: Hála József, geológus technikus, etnográfus (Alag, 1949. november 23.). Napút, XXI. évf. 1. sz. (2019) 141–143. o.
• Hála József adatlapja a Magyar Állami Földtani Intézet honlapján