Főmenü megnyitása

A (Equus caballus) az emlősök (Mammalia) osztályának a páratlanujjú patások (Perissodactyla) rendjéhez, ezen belül a lófélék (Equidae) családjához tartozó faj. A törzsfejlődés során kialakult ló ma már csak háziasított vagy háziasítottból visszavadult formáiban ismert. Legközelebbi rokona a vadló (Equus ferus). A háziasított alfajt házi ló névvel különböztethetjük meg (Equus ferus caballus).

Infobox info icon.svg
Házi ló
Lipicanec PRMO.jpg
Természetvédelmi státusz
Háziasított
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenenszülők (Theria)
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Rend: Páratlanujjú patások (Perissodactyla)
Család: Lófélék (Equidae)
Nem: Equus
Faj: E. caballus
Tudományos név
Equus caballus
(Linné, 1758)
Szinonimák

Equus ferus caballus

Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Házi ló témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Házi ló témájú médiaállományokat.

A ló háziasításának történeteSzerkesztés

 
Sumer harci szekér Ur városából (i. e. 2500 körül)
 
Hükszosz harcos Egyiptomban i. e. 1800 körül)
 
Alsó-Egyiptom - Fáraó harci szekéren, a ló alatt egy gepárd fut
 
Etiópia kb. i.e. 4. század - nyereg helyett állatbőr van a ló hátán
 
A hölgyek oldalvást ülték meg a lovat, hosszú szoknyájuk miatt. (1782)

A ló háziasítása a korai civilizációk idején, nagyjából 4000-4500 évvel ezelőtt, Közép-Ázsiában kezdődött (botaji kultúra), majd a mai Dél-Oroszország, illetve Mezopotámia területén folytatódott. Eleinte a lovat, mint haszonállatot tartották a húsáért és a tejéért. A nomád lótartók hamarosan rájöttek, hogy lovon szállíthatják felszerelésüket, elkezdték tehát málhás lovakként használni őket. Nyugat- és Közép-Európában körülbelül 700 óta, a vaskortól használják a lovat hátas állatként, szállításra, vadászatokhoz, a háborúkban, csatározásokban harci szekerek húzójaként. Az első kifejezetten harci szekerek a mezopotámiai sumer államokban jelentek meg legkésőbb az i. e. 3. évezred elején.[1]

 
Az újpesti lóvasút 1866-os megindulása Budapesten (balra a „Bagolyvár”)

Az i.e. 1800 utáni években a hurrik is harci szekereket használtak, a történetírók szerint ezek négyes fogatok voltak. A szelekciós nemesítés tudományát a hurri néphez kötik, amely tudomány azután így került át a Közel-Keletre.[2]

Egyiptomot az i. e. 1782 és 1570 közötti években egy kis-ázsiai harcias nép, a hükszoszok igázták le, akik Palesztinán és a Sínai-félszigeten keresztül érkeztek Egyiptomba. A hükszoszok harci szekerekkel és az addig Egyiptomban ismeretlen lovakkal érkeztek, fejlett bronzeszközöket és fegyvereket használtak. Az addig ismeretlen állatok meghonosodtak és hamarosan tenyészteni kezdték őket.

A lótenyésztést főként Egyiptomban, Babilóniában, Izraelben és a Távol-Keleten űzték a legjobban, számos lófajtát használtak már ekkor is, aszerint, hogy milyen célra akarták használni őket. Az i.e. 4. században Szicília volt a lovasvilág középpontja, itt élt Xenophón, aki a hippológiát meglapozta. Szenvedélyes lovas és lótartó volt az i. e. 430-354 között élt hadvezér, aki "A lovaglás művészetérõl" című munkájában ismerteti a lovaglás és a lótenyésztés fortélyait, logikusan rendszerezett, tudományos megalapozottsággal.[3] A lovak fontos szerepet játszottak a hírközlésben is, az első ilyen rendszert a világon a perzsák építették ki először. Ez egy olyan kommunikációs rendszer volt, amelyben egymástól egynapi lovaglásra lévő őrhelyek álltak.[4] Ezt az utat I. Dárajavaus építtette ki és királyi útnak nevezték, a lüdiai Szardeisz városától Szúzán, Paszargadain át vezetett keletre, Perszepoliszig.

A lovat igazi harci lóvá Nagy Sándor makedón király tette, aki csatáiban a lovashadsereget részesítette előnyben a gyalogsággal szemben. Legendás harci lovát Bukephaloszt saját maga szelídítette meg.[5]

Az arabok a lovat isten áldásának tekintették, Mohamed próféta kedvenc lova az Al Khamsa beduin paripa volt, amelyre az volt jellemző, hogy a sivatagban nagyon sokáig bírja víz nélkül. Az iszlám térhódításában nagy szerepet játszott a kitartó lovakkal felszerelt hadsereg. Ebben az időszakban a lótenyésztés is virágzott keleten és ekkor alakultak ki az igazi arab lófajták.[6] Az iszlám hadseregek hódító hadjárataik során eljutottak egészen a kínai nagy falig és hódítási területeiken mindenhol elterjesztették a lovak szeretetét és használatát.

Európában a lótenyésztés a reneszánsz korszakban a 15.-16. században teljesedett ki. Nemcsak háborús célokra használták a lovakat, hanem a művészetekben is megjelent. A királyi udvarokban, különösen Franciaországban, már oktatták a lovaglást férfiaknak és nőknek egyaránt. A lovaglás valóságos művészetté vált, az Ibériai-félszigeten pedig megalakult a spanyol lovasiskola. Az Andalúz lovak eredete is nagyon ősi, a Kr. e. 4000-ben készült barlangrajzok tanúsága szerint az andalúzok őseit már ebben az időszakban is lovagolták, ami a történelmi kutatások jelenlegi állása szerint azt jelenti, hogy ezeket a lovakat használták a világon először hátasként. A fajta, amely a Guadalquivir folyó vidékén alakult ki, egyes elméletek szerint a tarpán eredetű sorraia póni, az arab és a berber leszármazottja. Bizonyítható, hogy az andalúzt már Julius Caesar korában is idegen vértől mentesen tenyésztették. A spanyol ló számos uralkodót elbűvölt. Az andalúz szerelmese volt Caligula római császár, Oroszlánszívű Richárd, Nagy Frigyes és Napóleon is. Emellett szinte minden királyi és nemesi udvarnak elengedhetetlen résztvevője volt a spanyol ló vagy valamely olyan fajta, melyben spanyol vér is csörgedezik. Eredetük a 8. századra a mór időkre vezethető vissza. Az Ibériai-félszigetre került berber lovak és a helyi spanyol lovak keresztezéséből alakult ki. Más vélemények szerint ezek a lovak az egykori numídiai-kárthágói lovak utódai.

A reneszánsz korban tovább élt a katonai lovak harcászati erejében levő lehetőségek kiaknázása. A ló stratégiai pozíciót töltött be, létrejött a huszárság, amelynek kialakulásában a magyarok meghatározó szerepet játszottak. Az első császári magyar huszárezredet 1688. december 10-én állították fel, és Nagy Frigyes uralkodása alatt emelkedett fénykorára. A lovak katonai felhasználása tovább folytatódott azzal, hogy a tüzérség alkalmazta őket a lövegek megfelelő helyre szállításához. A II. világháborúban ezt a feladatot tüzérhámos lovakból álló hatosfogatok látták el.

Az ipari forradalom idején a szállítási feladatokat, mind a személy vagy a teherszállítást illetően, az igáslovak erejére alapoztak. A vasúttársaságok voltak a legnagyobb lófelhasználók több, mint egy egy évszázadon keresztül. Lovak szállították a szenet, vasércet, nyersanyagokat és a lakosság számára az élelmiszert. Dolgoztak a bányákban is és a személyszállításban is nagy szerepet játszottak.

JellemzőiSzerkesztés

A házi ló anatómiailag a vadlóval azonos, azonban a háziasítás és a különböző használati funkciók miatti fajtakialakítás okán eltérő testfelépítéssel rendelkezik, mely fajtánként más és más küllemet eredményezhet.

HasznosításaSzerkesztés

  • Fogatlovak
  • Hátaslovak
  • Sportpónik
  • Nehézigás lovak
  • Kocsiló
  • Cob
  • Pólópóni
  • Versenylovak
  • Vadászpóni

ElnevezésekSzerkesztés

  • Hátas lovak: Azt a házi lovat, amelyet nyereg alatt használnak, nyergeslónak vagy paripalónak nevezik. A nyereg alatti használat különböző lehet, ezért léteznek vadász-, verseny-, katona-, úri-, női-, gyermek- és málháslovak is.

TenyésztéseSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Winkler, G A hadviselés művészete, i. m. 10. old.
  2. Mihók Sándor - Pataki Balázs: Lófajták - A ló szerepe az emberiség történetében.
  3. Xenophón: Peri hippikés - A lovaglás művészete az ókori Athénban Akadémiai Kiadó Zrt. , Bp. 2006 ISBN 978-963-05-8373-2
  4. Hérodotosz, 5.52-54 (angol nyelven). www.perseus.tufts.edu. (Hozzáférés: 2010. július 8.)
  5. Aside from mythic Pegasus and the wooden Trojan Horse, or Incitatus, Caligula's favourite horse, proclaimed Roman consul.
  6. Lótenyésztés -Nyugat-Magyarországi Egyetem 2010. [2013. november 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 23.)

ForrásokSzerkesztés

  • Josee Hermsen: Lovak enciklopédiája. Ford. Horváth Ildikó. Ventus Libro Kiadó, 2006. ISBN 978-963-9546-74-5
  • Mihók Sándor, Pataki Balázs: Lófajták. Mezőgazda Kft, 2003. ISBN 978-963-286-471-6
  • Talbot-Rice, T. (1965): Ancient Arts of Central Asia, Thames and Hudson, New York
  • Rubicon történelmi magazin: Kis magyar lótörténelem; 2013/7. szám, 36-81. oldal
  • Az emberiség krónikája. Szerk. Bodo Harenberg. Budapest: Officina Nova. 1990. ISBN 963-7835-60-1  

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés