Hétúr

falu Romániában, Maros megyében
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2021. február 8.

Hétúr (románul: Hetiur, németül: Marienburg bei Schässburg, szászul Marembriχ) falu Romániában, Maros megyében, Segesvár közelében.

Hétúr (Hetiur)
A hétúri szász evangélikus templom
A hétúri szász evangélikus templom
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióErdély
Fejlesztési régióKözép-romániai fejlesztési régió
MegyeMaros
Rangfalu
KözségközpontSegesvár municípium
Irányítószám545403
SIRUTA-kód114596
Népesség
Népesség703 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság41 (2011)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság398 m
IdőzónaEET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 46° 16′ 05″, k. h. 24° 46′ 00″46.268130°N 24.766801°EKoordináták: é. sz. 46° 16′ 05″, k. h. 24° 46′ 00″46.268130°N 24.766801°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Hétúr témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Segesvártól 6 km-re északra, az E60-as út mellett, egy völgykatlanban fekszik.

Története

szerkesztés

1301-ben Hetwr néven említik először. Szász jobbágyfalu volt Küküllő vármegyében. A nagyváradi Szent Lélek-kápolnának adományozott falut 1451-ben Hunyadi János a maga számára foglalta el. Két halastavát Bethleni Miklós 1499-ben a segesvári domonkosoknak adományozta. Evangélikus egyháza 1766-ban 155 férfit és 173 asszonyt számlált. Lakói 1848 június elején megtagadták a jobbágyi szolgálatokat, és felosztottak maguk között egy allodiális kaszálót.[2] 1876-ban Kis-Küküllő vármegye Erzsébetvárosi járásához csatolták.

1910-ben 1209 lakosa közül 606 volt német, 549 román és 53 magyar anyanyelvű; 605 evangélikus, 553 ortodox és 34 római katolikus vallású.

2002-ben 914 lakosából 733 volt román, 95 cigány, 65 magyar és 22 német nemzetiségű; 805 ortodox, 23 evangélikus, 21 református, 18 római katolikus és 17 baptista vallású.

Látnivalók

szerkesztés

Hivatkozások

szerkesztés
  1. Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján, 1852–2011: Maros megye. adatbank.ro
  2. Trócsányi Zsolt: Az erdélyi parasztság története 1790–1849. Budapest, 1956, 333–334. o.
  3. Benkő Elek: Erdély középkori harangjai és bronz keresztelőmedencéi. Budapest – Kolozsvár, 2002 [1] Archiválva 2013. december 20-i dátummal a Wayback Machine-ben PDF