Hét tenger éneke
A Hét tenger éneke Vas István válogatott versfordításainak gyűjteményes kötete. Eredetileg az Új Magyar Könyvkiadónál jelent meg 1955-ben 394 oldalon, Radnóti Miklós emlékének ajánlva. A könyv hamar elfogyott, és a gyűjtemény 1957-ben az Európa Könyvkiadónál új válogatásban ismét megjelent (448 oldal). Ennek borítólapját és fedéltervét Csillag Vera (Bálint György özvegye) készítette.
Hét tenger éneke (Válogatott versfordítások) | |
Szerző | Vas István |
Eredeti cím | Hét tenger éneke |
Ország | ![]() |
Nyelv | magyar |
Téma | versfordítások |
Kiadás | |
Kiadó | Új Magyar Könyvkiadó |
Kiadás dátuma | 1955 |
Borítógrafika | Csillag Vera |
Média típusa | könyv |
Oldalak száma | 394 |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Vas István könyvében az antik szerzőktől kezdve évszázadok és országok legkülönbözőbb nyelvű költőit szólaltatja meg, „oly formahíven, amennyire csak magyar akusztikai lehetőségek közt azonosulni lehet az idegen ütemekkel és lejtésekkel”.[1]
Történet
szerkesztésA költő az 1930-as évek közepén kezdett fordítani Babits Mihály ösztönzésére, és hamarosan megjelentek első műfordításkötetei (Francois Villon: Nagy testamentum, 1940; Guillaume Apollinaire válogatott versei 1940; Angol barokk líra, 1943). A háborút követően, az ún. „fordulat évé”-től 1953-ig nem jelenhettek meg önálló írásai, ekkor vett újabb lendületet regény-, dráma- és versfordítói tevékenysége. Amikor azután ismét engedélyezték megjelenését, először nem eredeti munkával, hanem az évek folyamán elkészült versfordításainak gyűjteményeivel jelentkezett. Ez volt a Hét tenger éneke.
Az ún. hidegháború idején, amikor Magyarországra és a kulturális életre a Nyugattól való eltávolodás, sőt a teljes bezárkózás volt jellemző, a hét tenger felé kitáruló ablak az irodalmat kedvelő olvasókra igazi revelációként hatott.[2] (A politika-diktálta kötelező kritikát nem számítva.) Maga a költő így írt erről A fordító köszönete (1952) című, később megjelent versében:
(1)
Köszönöm néktek, nyájas óriások,
Hogy elnémulva sem hallgattam el,
Hogy tiltott hangom hangotokon át szólt,
Schiller és Goethe, Shakespeare, Molière!
Én nem zengettem el teli torokkal
A hazugság dagályos énekét,
Inkább csak lopva, idegen sorokkal
Rejtett tudásom egy-egy részletét.
Tartalom
szerkesztésA könyv 18 év versfordításainak javát gyűjti egybe. Legrégibb darabja 1937-ben készült, Yeats nyolcsoros verse: Egy régi dal visszhangja (An old song resung) átültetése. Vas István az előszóban (Vallomás a fordításról, 1955) feltárja azt a folyamatot, amelynek során a műfordítás egyre inkább személyes ügye lett; az évek forgatagában "a fordítás narkotikum és izgatószer volt egyszerre, s ideig-óráig nyugalmas kilátó is saját zaklatottságom fölött."
A világirodalom nagy költőinek sora Vergiliustól Shakespeare-en át Walt Whitmanig és García Lorcáig terjed a kötetben. A francia líra elsősorban Villon és Apollinaire verseivel van jelen, a német költészetet nagyobb részt Goethe, az angolt főként John Donne költeményei, az amerikait Walt Whitman nagy lélegzetű prózaversei képviselik. Bő teret kapnak a romantika költői, Nikolaus Lenau, Shelley, Keats és Lermontov költeményei. Itt van a perzsa Háfiz három és Rumi két verse, valamint a mi Janus Pannoniusunk négy (latin nyelvű) versének fordítása is (az 1957-es kiadásban). A lírai versek mellett a válogatás Vas István drámafordításaiból is bőven merít: Shakespeare, Molière, Racine, Schiller drámáiból olvashatunk hosszú részleteket. A kötetet a fordított versek szerzőinek rövid ismertetője zárja.
Hagyaték
szerkesztésA világirodalom számos nagy alkotását – regényt, drámát, verset – immár évtizedek óta Vas István tolmácsolásában olvashatjuk. A Hét tenger éneke című műfordításkötetet 1962-ben, 1972-ben és 1982-ben is kiadták, alkalmanként többé-kevésbé módosult tartalommal.
A kötet méltatói többször hangsúlyozták Vas István fordítói művészetének intellektuális vonásait. ("…a magam lírájának elmaradhatatlan terhe az intellektualitás." – írja a költő is az Előszóban.) Ez azt is jelenti, hogy a formahű tolmácsolás mellett a fordító mindenkor az eredeti vers gondolati tartalmának kibontására és lehető legteljesebb visszaadására is törekedett.
„Szabó Lőrinc volt az, aki a magyar műfordításban új utakat tört, de »azt a műfordítói gyakorlatot, melyet ma hitelesnek és teljesen igaznak érzünk, talán a nála fiatalabbak alakították ki, köztük éppen Vas István« – írta Rónay László. Ő kísérletezte ki a hűségnek, a szépségnek és a gondolatiságnak azt az ideális keverékét, amely a magyar műfordításban azóta is etalon.”[3]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Hegedűs Géza: Vas István (Litera.hu)
- ↑ Hét tengeren kalandozva Archiválva 2017. december 1-i dátummal a Wayback Machine-ben (Népszava, 2010-05-15. Hozzáférés: 2017-11-26)
- ↑ Szele Bálint i. m.
Források
szerkesztés- Vas István: Hét tenger éneke (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1957)
- szerk.: Béládi Miklós: A magyar irodalom története 1945-1975 (II. kötet). Budapest: Akadémiai Kiadó, 314. o. (1986). ISBN 963 05 4107 6. Hozzáférés ideje: 2017. november 21.
- Szele Bálint: Az intellektus utazásai – a műfordító Vas István. Kodolányi János Főiskola. (Hozzáférés: 2017. november 17.)