Wikipédia

HMS Dreadnought

Ezen a lapon nagyobb átalakítás zajlik – lásd a cikk vitalapját!
Néhány napnál tovább ne hagyd ezt a sablont a cikken! A szerkesztési ütközések elkerülése érdekében a vitalapot használd javaslattételre!
Legutóbbi módosítás: 2023. február 2.

A HMS Dreadnought (Rettenthetetlen) a Brit Királyi Haditengerészet csatahajója volt, amelynek kialakítása forradalmasította a haditengerészetet. 1906-os hadba állítása óriási előrelépést jelentett a brit haditengerészeti technológiában. Ez az addig a flották gerincét adó sorhajókat (más terminológia szerint pre-dreadnought csatahajókat) minden tekintetben felülmúló, azoknál nagyobb méretű, összehasonlíthatatlanul erősebb fegyverzetű és páncélzatú, egyszersmind gyorsabb, forradalmian új hadihajó. A Royal Navy ezzel egy csapásra elavulttá tette az összes akkor létező nehéz, páncélos sorhajót, ezek közül a legkorszerűbbek 4 db 305 mm nehézlövegével szemben a Dreadnought 10 db 305 mm ágyúval lett felszerelve. „Atyjának” John Fisher brit admirálist, az Admiralitási Tanács első tengernagyát tartják.

HMS Dreadnought
HMS Dreadnought 1906 H61017.jpg
Hajótípus Csatacirkáló
Üzemeltető A Brit Királyi Haditengerészet zászlaja Brit Királyi Haditengerészet
Hajóosztály Dreadnought-osztály
Pályafutása
Építő HM Dockyard (Portsmouth)
Megrendelés 1905.
Építés kezdete 1905. október 2.
Vízre bocsátás 1906. február 10.
Szolgálatba állítás 1906. december 2.
Szolgálat vége 1919.
Sorsa 1923-ban szétbontották.
Általános jellemzők
Vízkiszorítás 18 420 t
Hossz 160 m
Szélesség 25 m
Merülés 8 m
Hajtómű 18 Babcock & Wilcox kazán, gőzturbina
Sebesség 21 csomó (39 km/h)
Hatótávolság 12 260 km 10 csomós (19 km/h) sebesség mellett
9090 km 18,4 csomós (34 km/h) sebesség mellett
Fegyverzet

  • 10 db 305 mm-es ágyú (5 × 2)
  • 27 db 76 mm-es ágyú (27 × 1)
  • 5 db 457 mm-es torpedóvető
Páncélzat

  • övpáncél: 100-280 mm (64 mm a végeknél)
  • fedélzet: 75 mm
  • ágyútornyok: 280 mm
  • torony: 280 mmm
Legénység 695–773 fő
A Wikimédia Commons tartalmaz HMS Dreadnought témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A Dreadnought volt korának első olyan csatahajója, amely egységes főüteggel rendelkezett. Az első olyan nagy hadihajó volt, amelyet gőzturbinák hajtottak, így elkészültekor a világ leggyorsabb csatahajójának számított.[1] A Dreadnought volt az első olyan csatahajó, amely az úgynevezett „all-big-gun” elvet alkalmazta. A páncélvédelme azonban helyenként gyengébb volt, mint a Nelson osztálynak. A vízre bocsátása elősegítette a haditengerészeti fegyverkezési verseny kirobbanását, különösen a Német Birodalmi Haditengerészet ellen.[2]

Bár az ellenséges csatahajók ellen tervezték, egyetlen jelentős akciója az SM U-29 német tengeralattjáró elsüllyesztése volt, ezzel az első olyan csatahajó lett, amelyről bebizonyosodott, hogy elsüllyesztett egy tengeralattjárót.[3] Ez a Német Haditengerészethez tartozó tengeralattjáró a háború elején egy nap alatt három brit csatahajót süllyesztett el (HMS Cressy, Aboukir, Hogue) Javítása miatt nem vett részt az első világháború legjelentősebb tengeri ütközetében, a jütlandi csatában. 1916 májusában visszasorolták a La Manche csatornához, ahol partvédelmi hajóként szolgált két évig. 1918-ban újra csatlakozott a Nagy Flottához. A hajót 1919-ben tartalékba vonták, majd két évvel később eladták.

TervezéseSzerkesztés

HáttérSzerkesztés

A Dreadnought létrehozása szorosan kapcsolódik John Fisher admirális nevéhez, aki már 13 éves kora óta a haditengerészetnél szolgált. Fisher a brit haditengerészeti hierarchia aljáról a csúcsra küzdötte fel magát. 1862 januárjától 1863 márciusáig tüzérségi kiképzőként szolgált az HMS Excellent hajón. 1867-től tüzérségi tisztként szolgált a brit haditengerészet hajóin, ahol az akna- és torpedófegyverzet javításán dolgozott.[4]

A 19–20. század fordulóján a briteknél Percy Scott, az amerikaiaknál William Sims által vezetett fejlesztések már korábban is példátlanul 6000 yardra (5500 méter) fejlesztették a várt lőtávolságot, ez elég nagy távolság volt ahhoz, hogy arra kényszerítsék a tüzéreket, hogy megvárják a már kilőtt lövedékek megérkezését, és csak azután tudjanak újra tüzelni az ellenségre. Az egyik probléma ezzel az volt, hogy a kisebb fegyverek lövedékei hajlamosak voltak eltakarni a nagyobb fegyverekét. A kisebb ágyúknak a tüzelés előtt vagy meg kellett várniuk a lassabban tüzelő nehézágyúkat, elveszítve ezzel tűzgyorsaságból fakadó előnyüket, vagy pedig bizonytalanná vált, hogy a lövedék egy nehéz- vagy könnyű ágyútól származik. Ez megbízhatatlanná tette a távolságmérést, valamint a célzást. A másik probléma pedig az volt, hogy hamarosan nagyobb hatótávolságú torpedók is szolgálatba álltak, ez pedig eltántorította a hajókat attól, hogy olyan távolságra közelítsenek, ahol már a kisebb ágyúk gyorsabb tűzgyorsasága dominált volna.[5]

1903-ban Vittorio Cuniberti olasz haditengerészeti mérnök fogalmazta meg először nyomtatásban a nagyágyús csatahajó koncepcióját. Amikor az Olasz Haditengerészet nem hagyta jóvá elképzeléseit, írt egy cikket a Jane's Fighting Ships című folyóiratban. Egy 17 000 tonnás úgynevezett „ideális” jövőbeli csatahajót javasolt, egy tucat 12 hüvelykes ágyúból álló fő üteggel nyolc toronyban, 12 hüvelykes övpáncélzattal és 24 csomós (44 km/h) végsebességgel.[6]

1903 augusztusában Fisher lett a nagyvárosi flotta parancsnoka Portsmouthban. Elhívta William Gardot is, és kérte, hogy tervezze meg az úgynevezett „Unbreakable” és az „Unapproachable” csatahajókat. Mindkét hajó vízkiszorítása azonos volt, 15 900 tonna. A tizenhat 254 mm-es löveggel felfegyverkezett csatahajónak a 21 csomós sebességet kellett elérnie. A tizenhat 234 mm-es löveggel felszerelt páncélos cirkálónak magasabb, 25 csomós végsebességet terveztek.[7] A 254 mm-es ágyúkat a Noble által bemutatott tervek alapján választotta Fisher. Az új 254 mm-es lövegek jó páncéltörő képességgel és kiváló tűzgyorsasággal rendelkeztek, miközben könnyebbek voltak, mint a 305 mm-es ágyúk. Emiatt kisebb vagy azonos vízkiszorítású hajókon is elhelyezhették azokat, növelve a lövegek számát a 305 mm-eshez képest.[8] Az előzetes terveket továbbították Fisher belső köréhez tartozó személyeknek. A legnagyobb kritikával a fő kaliber kiválasztását illették. Bacon, Madden és Johnson mindkét hajó esetében a 305 mm-es ágyúkat választotta. Bacon érve az volt, hogy nagy távolságon a tűzgyorsaság nem számít, mivel a lövedék célba érkezését meg kell várni, hogy a lövedéket korrigálni lehessen a robbanáskor. Tehát nem a tűzgyorsaság volt a döntő, hanem a lövedék ereje, amely a 305 mm-esnél nagyobb volt a tömege miatt.[9]

HMS Untakeable projekt, 1904 októbere[10]
„A” lehetőség „B” lehetőség
Kiszorítás (tonna) 16 000 16 000
Sebesség (csomó) 21 21
Gőzgép teljesítménye (lóerő) 30 000 30 000
Fegyverzet 8 × 2 — 254 mm 4 × 2 — 305 mm
Páncélzat (mm)
Főszíj 254 305
Felső öv 178 228,6
Barbetták 254 305
Fedélzet 25,4—51 25,4—51

Ezen érvek miatt Fisher elgondolkodott a 305 mm-es lövegek kiválasztásán, majd arra utasította Gardot, hogy tervezzen meg egy alternatív ''B'' változatot 305 mm-es lövegekkel. 1904 októberében, amikor Fishert az admiralitás első lordjának nevezték ki, egy haditengerészeti reformprogramot, és egy páncélos cirkáló, valamint az ''A'' és ''B'' csatahajó terveit terjesztette a kabinet felé. A csatahajó mindkét változata két lövegtoronyban volt felfegyverezve. Egy-egy torony volt elöl és hátul, a többit a hajók oldalára helyezték.[11]

A legnagyobb akadály ebben a szakaszban a fő kaliberű fegyverek kiválasztása volt. Fisher és Watts kezdetben a 254 mm-es lövegek választását támogatta. Végül a Flottatanács 1904 decemberi ülésén ügy döntöttek, hogy a 305 mm-es kalibert választják mind a csatahajó, mind a cirkáló számára.[12] Ebben a Sárga-tengeren vívott csata is közrejátszott. Az eredmények szerint a 254 mm-es lövegek nagy távolságról való tüzelése nem bizonyult kellően hatékonynak.[13][14]

1904 októberében Fisher utasítására megbízták a Főépítészi Osztályt, hogy dolgozzon ki több tervet a 305 mm-es lövegekkel felszerelt csatahajókról. Pontos taktikai-műszaki feladatot nem tűztek ki, ezért általános számításokat végeztek. Négy tervet dolgoztak ki, nyolc és tizenkettő 305 mm-es löveggel, dugattyús motorokkal, valamint 20–21 csomós sebességgel. November végén a számításokért felelős főépítő-helyettes, John Narbet bemutatta a terveket azzal a megjegyzéssel, hogy a meghajtás hatékonyságát 10 százalékkal növelni kell. Így a következő három tervet, nyolc és tizenkettő 305 mm-es löveggel, dugattyús és turbinás motorral felszerelt változatban is fontolóra vették.[11]

A csatahajó változatai[15]
А В С
Hossz (szélesség, m) 140,2 × 24,8 130 × 25,1 125 × 25,3
Vízkiszorítás
Gőzgéppel 16 500 15 750 15 000
Turbinákkal 16 000 15 350 14 700
Sebesség (csomó) 21 20 19
Fegyverzet 4 × 2 — 305 mm
Rajz      

TervezőbizottságSzerkesztés

Fisher javaslatára és elképzeléseinek megvalósitása érdekében az Admiralitás Tanácsa 1904. december 6-án létrehozta a Tervezőbizottságot. Elképzelése az volt, hogy a bizottságba meghívott, tekintélyes szakértők által hozott döntések csökkenteni tudnák a kritikák sokaságát és az új hajótervek népszerűsítésének nehézségeit. A feladat könnyítése érdekében Fisher igyekezett támogatóit és munkatársait is bevonni a projektbe. A bizottság összetételét 1904. december 22-re jóváhagyták.

A bizottság tagjai[16]
Név Beosztás
John Fisher Elnök
Lajos Sándor battenbergi herceg Ellentengernagy (a haditengerészeti hírszerzés főnöke)
John Darnston Ellentengernagy (a flotta főgépészmérnöke)
Alfred Winslow Ellentengernagy (a flotta torpedóhadtestének vezetője)
Henry Jackson Kapitány (flottafelügyelő)
John Jellicoe Kapitány (a flotta tüzérségi főtisztje)[a 1]
Charles Madden Százados (helyettes felügyelő)
Reginald Bacon Kapitány (első tengerészgyalogos-helyettes)
Philip Watts (a flotta főépítésze)
Lord Kelvin
Byles professzor (hajóépítéssel foglalkozó tudós)
John Isaac Thornycroft (a Thornycroft hajóepítő vállalat igazgatója, tulajdonosa)
Alexander Gracie (a Fairfield Shipbuilding Company igazgatója)
Edmund Frood (az Admiralitás Kísérleti Bázisának vezetője)
William Gard Tervező
Wilfrey Genderson (a bizottság titkára)
Henry Mitchell (tervezőasszisztens és az aknatorpedófegyverzet igazgatója)
  1. ↑ A haditengerészeti tüzérség és aknatorpedófegyverzet igazgatója.

Charles Parsons szerint John Fisher admirális elnökként hivatalosan nem volt tagja a bizottságnak.[17] John Narbet nem volt tag, azonban részt vett az előzetes tervek kidolgozásában.[18] A bizottság feladatai közé tartozott az új hajók, mint például a csatahajók, cirkálók, rombolók és tengeralattjárók taktikai és műszaki meghatározása. A bizottság döntései tanácsadó jellegűek voltak, hivatalosan Philip Watts, a flotta főépítésze volt felelős a tervezésért.[19]

A Dreadnought-projektSzerkesztés

A bizottság első ülésére 1905. január 3-án került sor. Fisher bejelentette a Flottatanács döntését, amely szerint a leendő csatahajónak 21 csomós végsebességel, és 305 mm-es ágyúkkal kell rendelkeznie. A fő- és aknavédelmi ágyúk számát a lehető legnagyobbra kellett növelni. További fontos szempont volt, hogy a csatahajónak el kellett férni a flotta fő bázisainak (Portsmouth, Davenport, Gibraltár, Málta) dokkjaiban.[19]

 
A csatahajó ''E'' változata
 
Az ''F'' változat

Az ülésen Fisher és Gard a hajó ''E'' és ''F'' változatait vette figyelembe. Az ''E'' változatnak három tornya volt elöl és hátul, az ''F'' tervnek pedig három elülső és két hátsó tornya. A tervezetek megfeleltek Fisher és Arthur Wilson admirális követelményeinek. A terveket John Jellicoe ellenezte, aki szerint az alsó tornyok teljesítménye megkérdőjelezhető, mivel a magasabban lévő tornyok torkolati gázai tüzeléskor esetleg hatással lennének az alsó tornyok torkolati gázaira. Ezenkívül attól tartottak, hogy egyetlen ellenséges, sikeres találat 2–3 tornyot is ki tudna iktatni, ezért ezeket a terveket elvetették.[18]

Másnap egy másik, ''G'' jelű tervezetet is megvizsgáltak. Ebben hat kétágyús lövegtorony volt elhelyezve két csoportban, elöl és hátul. A lövegtornyok egy szinten voltak, egy elöl, kettő pedig a hajó közepéhez közelebb, oldalirányban. A terv azért sem váltott ki lelkesedést — eltekintve attól a kockázattól, hogy az egész toronycsoportot egyetlen lövedék hatástalaníthatja — az oldalsó tornyok lőszerpincéinek elhelyezéséhez a csatahajónak túlságosan telt körvonalakkal kellett rendelkeznie elöl, illetve hátul is.[18]

Ezután számos változatot fontolóra vettek ''D'' megjelölés alatt. A fegyverzet az összes változatban hat kétágyús toronyból állt, 305 mm-es lövegekkel. A ''D'' tervezet dugattyús ágyúkkal volt felszerelve, egy-egy torony állt elöl és hátul. Két pár lövegtorony oldalirányban helyezkedett el a hajótest közepén. A ''D2'' változat ugyanolyan felszereltségű volt, mint a ''D'', azonban turbinákkal volt felszerelve. A ''D1'' tervezet hasonló volt a ''D2'' változathoz, annyi eltéréssel, hogy a lövegtornyok közelebb álltak a csatahajó közepéhez.[20]

A változatok alapjában véve pozitív értékelést kaptak, azonban a súlymegtakarítás érdekében javasolták, hogy a hajó hátsó részében elhelyezkedő oldalsó toronypárt cseréljék le egy átmérő síkban lévőre, a gépház és a kazánház között találhatóra. A projekt végül a ''H'' betűjelet kapta. 1905. január 13-án vették fontolóra a tervezetet. A fő lövegtornyok elrendezését jóváhagyták, a bizottság a hajtómű kiválasztásán dolgozott. Három nappal később, január 18-án a ''H'' két változatának számításait vették figyelembe, dugattyús és turbinás meghajtással. Abban az időben a briteknek nem volt tapasztalata, így a mintegy 1100 tonnás vízkiszorítás megtakarításának ellenére sem döntöttek a turbinás meghajtás mellett.[21] Azonban Charles Parsons, a gőzturbina feltalálója segített a meghajtási rendszer részletes műszaki tervezésében, így végül a turbinákat válaszották a csatahajó megépítéséhez.[22][23]

A január 15. és február 21. közötti üléseken a projekt részleteivel foglalkoztak. Figyelembe vették az erőműelemek kiválasztását és elhelyezését, valamint a légcsavarok számának megválasztását.[21] Három-, négy-, öt- és hatpropelleres változatokat is javasoltak, végül azonban a négypropelleres változat mellett döntöttek.[23]

Több albizottsági ülésen egyéb körülményeket is tisztáztak.[21] Az orosz–japán háború megmutatta a torpedó elleni védelem fontosságát,[24] azt javasolták, hogy a hajótest víz alatti részén, a pincék közelében helyezzenek el torpedó elleni pajzsokat, az övvastagság 305-ről 279 mm-re csökkentésével. A Jackson, Jellicoe és Maddon részvételével megtartott albizottságban azt tanácsolták, hogy egy háromlábú árbócot szereljenek fel és használjanak egy csónakdaru támasztékaként.[21]

Január 23-án jóváhagyták a hajótest víz alatt lévő részének több vízmentes rekeszre való felosztását. Ez kiküszöbölte a főpáncélfedélzet alatti hosszú átjárókat, valamint minimalizálta a gőzvezetékek és kábelek számára a kétirányú válaszfalakon lévő lyukakat. Minden egyes vízzáró rekeszt saját szellőzőrendszerrel és vízszivattyúkkal kellett felszerelni.[21] Az Admiralitás követelésének megfelelően 76 mm-es lövegeket választottak. A 102 mm-es ágyúkhoz képest nagyobb számban voltak elhelyezhetők, valamint gyorsabban is tüzeltek.[21]

A bizottság azt tanácsolta, hogy 234 mm-es helyett 305 mm-es lövegek kerüljenek beépítésre, valamint a csatahajót minél hamarabb meg akarták építeni, hogy kipróbálhassák. Amíg a Dreadnought kísérletek be nem fejeződtek, és az újítások hatékonysága nem lett bizonyított, azt tanácsolták, hogy ne indítsanak új hajókat.[25]

LeírásSzerkesztés

ÁttekintésSzerkesztés

HajtóműSzerkesztés

FegyverzetSzerkesztés

Fő kaliberSzerkesztés
Aknavédelmi tüzérségSzerkesztés
Légvédelmi fegyverekSzerkesztés
TorpedófegyverzetSzerkesztés
Légi járművek fegyverzeteSzerkesztés

Tűzvédelmi rendszerSzerkesztés

TüzelésSzerkesztés

PáncélzatSzerkesztés

Elektromos berendezésekSzerkesztés

LakhatásSzerkesztés

FoglalásSzerkesztés

ErőműSzerkesztés

ÉpítéseSzerkesztés

 
A Dreadnought két nappal a hajógerinc letétele után
Ez a szócikk/szakasz most épül, még dolgoznak az első verzión!

A cikk építőjének: Ha az építés várhatóan néhány napnál tovább tart, inkább saját allapon végezd! A többieknek: amíg az építés nem fejeződik be, használd a vitalapot, hogy elkerüld a szerkesztési ütközéseket a cikk építőjével!
Legutóbbi módosítás: 2023. február 2.

A HMS Dreadnought lett a Royal Navy hatodik hajója, amely a Dreadnought nevet viselte, a szó jelentése: „rettenthetetlen”.[26] Hogy teljesíteni tudják Fisher admirális azon célját, hogy a csatahajót egyetlen év alatt építsék meg, az építőanyagokat előre előkészítették az építéshez. 1905 májusától rengeteg előgyártást végeztek.

TesztelésSzerkesztés

SzolgálatSzerkesztés

ParancsnokokSzerkesztés

A hajó parancsnokai
Mettől Név
1906. július 2. Reignald Bacon
1907. augusztus 12. Charles Madden
1908. december 1. Charles de Bartolomé[a 1][27][28]
1908. december 1. Gordon Moore
1909. július 30. Herbert William Richmond
1911. március 28. Sydney Fremantle
1912. december 19. Wilmot Nicholson
1914. június 10. William John Standly Alderson
1916. július 19. Leopold McClintock
1916. december 1. Arthur Cloudesly Shovel Hughes D'Aeth
1918 januárjától Thomas Erskine Wardle
1918. április 20. Maurice Swynfen Fitzmaurice
1919. február 25. Robert Henry Coppinger
  1. ↑ A forrás szerint szolgálati ideje átfedésben van Moore kapitányéval.

HatásaSzerkesztés

 Lásd még: Angol–német flottaépítési verseny
 
Az öt nemzet haditengerészeti versengését ábrázoló karikatúra (Puck, 1909)

Tervezése olyannyira háttérbe szorította a korábbi típusokat, hogy a későbbi csatahajókat minden nemzetnél csak egyszerűen „Dreadnought“-oknak nevezték, a megépítése előtti csatahajókat pedig „Pre-dreadnought“ csatahajóknak hívták. Nagyon rövid építési ideje azt hivatott demonstrálni, hogy Nagy-Britannia behozhatatlan előnyre tett szert az új típusú csatahajók terén.[29] Megépítése fegyverkezési versenyt indított el, hamarosan minden nagyobb flotta Dreadnought-szerű csatahajókat bocsátott vízre.[2]

1960-ban Nagy-Britannia első atom-tengeralattjárója a HMS Dreadnought (S101) nevet kapta. Ezt a nevet fogják használni a Trident rakétát szállító tengeralatjárók számára.[30]

A széles, mély testtel kialakított modern akusztikus gitárt erről a hajóról nevezték el Dreadnought formának.[31]

2014-ben a Titanosauria dinoszauruszok újonnan besorolt nemzetségét Deadnoughtusnak nevezték el, mivel gigantikus mérete miatt „gyakorlatilag áthatolhatatlannak” tartották a támadásokkal szemben, nevét a csatahajó ihlette.[32]

TörténeteSzerkesztés

A hajó több újítást tartalmazott, mind a meghajtás, mind a fegyverzet területén. Meghajtására az addig szokásos dugattyús gőzgépek helyett gőzturbinákat alkalmaztak, így a hajó sebessége messze felülmúlta vetélytársaiét. A gőzturbinák további előnye volt, hogy lehetővé tették a hajótest magasságának csökkentését, így az nehezebb célpontot nyújtott az ellenséges hajóágyúknak. A fegyverzet terén elért legfontosabb újítás az volt, hogy megnövelték a főfegyverzetet alkotó nehéz hajóágyúk számát (a korábbi sorhajókon a főfegyverzet csak 4 nehéz ágyú volt, míg a Dreadnought tüzérségét 5 toronyba épített 10 nehéz ágyú alkotta. Ezzel megoldották a tüzérség egységes tüzvezetését, ami mindeddig a nehéz- és közepes tüzérség együttes alkalmazásával nehézkes volt).

Az ágyúk számát a másodlagos fegyverzetet alkotó kisebb ágyúk rovására növelték meg. John Fisher admirális, a hajótípus fő pártfogója az admiralitásban sikerrel valósította meg azt, hogy csatahajója egyszerre legyen jelentősen gyorsabb minden sorhajónál, és tűzerőben is klasszisokkal múlja felül azokat.

A hajó körülbelül másfél év alatt épült meg (ami így is kivételesen gyors volt), ráadásul a hajótest vízre bocsátása a gerincfektetés után egy évvel és egy nappal már megtörtént, elsősorban propaganda-okokból: meg kellett mutatni a világnak, hogy az angol hajóépítés rekordidő alatt képes a világ legerősebb csatahajóját megépíteni.

Az Admiralitás elsősorban a németek elrettentésére alkotta meg a Dreadnoughtot, azonban a hajó nem visszatartó erőként hatott, hanem hatalmas fegyverkezési versenyt váltott ki. Az ellenfelek is elkezdtek építeni hasonló (immár Dreadnought típusúnak nevezett csatahajókat). A felfokozott fegyverkezési verseny következtében a németekkel szemben a Brit Királyi Haditengerészet előnye csökkenni kezdett, de fölénye a német flottával szemben 1914-ben, az első világháború kitörésekor még mindig elsöprőnek tekinthető.

Maga a Dreadnought is tulajdonképpen a fegyverkezési verseny áldozatává vált: 1914-re már csak egy volt a korszerű, de nem túl erős csatahajók közül, a flották vezetését pedig átvették a fegyverkezési verseny során megjelent, immár szuper-dreadnought-nak nevezett jóval erősebb egységek.

A Dreadnought az első világháborúban 1915. március 18-án legázolással elsüllyesztette a legendás Otto Weddigen parancsnokolta SM U-29 német tengeralattjárót, később aktuális javítása miatt nem vehetett részt a jütlandi csatában.

A háború után pedig, az általános leszerelés részeként, az addigra elavult és az északi-tengeri őrjáratok során erősen elhasználódott Dreadnought-ot 1923-ban lebontották.

JegyzetekSzerkesztés

  1. ↑ Sturton, 76–77. old.
  2. ↑ a b Preston, 18. old.
  3. ↑ Burt, 42. old.
  4. ↑ Vinogradov. Drednout, 1996, 3. old.
  5. ↑ Brown, David 182. old.
  6. ↑ Brown, David 182. old.
  7. ↑ Roberts. Battlecruisers., 17. old.
  8. ↑ Parksz. Tom VI, 2007, 8. old.
  9. ↑ Roberts. Battlecruisers., 17—18. old.
  10. ↑ Roberts, Dreadnought, 2002
  11. ↑ a b Roberts, Dreadnought, 2002, 9. old.
  12. ↑ Roberts. Battlecruisers., 18. old.
  13. ↑ Parksz. Tom VI, 2007, 8. old.
  14. ↑ Massie, Dreadnought, 1991, 471. old.
  15. ↑ Roberts, Dreadnought, 2002, 10. old.
  16. ↑ Roberts, Dreadnought, 2002, 10–11. old.
  17. ↑ Parksz. Tom VI, 2007, 25. old.
  18. ↑ a b c Roberts, Dreadnought, 2002, 11. old.
  19. ↑ a b Vinogradov. Drednout, 1996, 5. old.
  20. ↑ Roberts, Dreadnought, 2002, 11–12. old.
  21. ↑ a b c d e f Roberts, Dreadnought, 2002, 12. old.
  22. ↑ Parksz. Tom VI, 2007, 28. old.
  23. ↑ a b Vinogradov. Drednout, 1996, 12. old.
  24. ↑ Parksz. Tom VI, 2007, 29. old.
  25. ↑ Parksz. Tom VI, 2007, 30. old.
  26. ↑ The 450-Year Story of the Name "Dreadnought" (amerikai angol nyelven). Popular Mechanics, 2016. október 26. (Hozzáférés: 2023. február 1.)
  27. ↑ H.M.S. Dreadnought (1906) - The Dreadnought Project. www.dreadnoughtproject.org. (Hozzáférés: 2023. január 31.)
  28. ↑ Archives, The National: The Discovery Service (brit angol nyelven). discovery.nationalarchives.gov.uk. (Hozzáférés: 2023. január 31.)
  29. ↑ Sturton, 11. old.
  30. ↑ New Successor Submarines Named (angol nyelven). GOV.UK. (Hozzáférés: 2023. január 31.)
  31. ↑ Dreadnought Story (angol nyelven). [2023. január 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. január 31.)
  32. ↑ Drexel Team Unveils Dreadnoughtus: A Gigantic, Exceptionally Complete Sauropod Dinosaur (angol nyelven). drexel.edu, 2014. szeptember 4. (Hozzáférés: 2023. január 31.)

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a HMS Dreadnought (1906) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.'
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=HMS_Dreadnought&oldid=25784647”