Főmenü megnyitása

Hajós Edit Edith Bone, teljes nevén Hajós Edit Olga (Budapest, 1889. január 28.London, 1975. február 14.) orvos, műfordító, lapszerkesztő, Balázs Béla első felesége.

Hajós Edit
Született 1889. január 28.
Budapest
Elhunyt 1975. február 14. (86 évesen)
London
Nemzetisége magyar
Házastársa Balázs Béla
Foglalkozása orvos, lapszerkesztő, műfordító

Hajós Edit aláírása
Hajós Edit aláírása

Tartalomjegyzék

ÉleteSzerkesztés

Édesapja dr. Hajós Zsigmond, édesanyja Stein Eugénia volt. 1908-tól folytatott orvosi tanulmányokat, először Budapesten, majd Berlinben, Montpellier-ben, Párizsban és Bernben. 1913. március 19-én Budapesten hozzáment Balázs Bélához,[1] akitől később, 1918-ban elvált.[2] A házasságkötéskor Kodály Zoltán volt az egyik tanú. Az első világháború kitörésekor hazajött és Budapesten megszerezte orvosi diplomáját. Lukács György, Mannheim Károly, Lesznai Anna, Lorsy Ernő és mások mellett részt vett a férje lakásán tartott Vasárnapi Kör ülésein. A háború alatt katonaorvosként működött. 1919 januárjában egy vöröskeresztes delegációval Moszkvába,[3] majd később Szentpétervárra ment, ahol a Komintern angol nyelvű lapját szerkesztette. Itt belépett az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Pártba. 1920-ban Moszkvába hívták, majd futárként elküldték Bécsbe. 1923-ig Bécsben, majd Olaszországban élt. Később Berlinbe költözött, hol egy ideig a szovjet kereskedelmi kirendeltségnél dolgozott. 1933-ban előbb Párizsba, majd Angliába menekült. 1934 februárjában újra megházasodott: hozzáment Gerald Martinhoz. Angliában részt vett az angol kommunista párt munkájában. A spanyol polgárháborúban a Partit Socialista Unificat de Catalunya egyik alapító tagja volt. 1939-ig a párt szolgálatában állt, majd főként orosz fordítással foglalkozott.

Először 1946-ban látogatott haza, majd amikor 1949-ben másodszor is átlépte a hátárt, az Államvédelmi Hatóság letartóztatta. 7 évet volt börtönben. Hogy az esetleges megháborodástól megvédje magát, rendszeresen szellemi gyakorlatokat végzett. Börtönévei ihlették legismertebb "Hét év magánzárka" című művének megírására. A forradalomnak köszönhetően 1956. november 1-én szabadult ki[4] és visszament Angliába, ahol élete végéig folytatta műfordítói tevékenységét. 1974-ben Vezér Erzsébet irodalomtörténész készített vele interjút.[5]

1975-ben halt meg Londonban, Richmond upon Thames kerületben.[6][7]

Fő műveSzerkesztés

  • Seven Years Solitary. [7 év magánzárka]. Önéletrajz. London, 1957, 1966.
  • Hét év magánzárka. Noran, 2007. (Fordította Lázár Júlia)

ÉrdekességekSzerkesztés

  • Szabadulása után a brit Pathé News 1956. november 11-i híradójában latható egy rövid interjú Hajós Edittel.[8]

FordításokSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Edith Bone című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

JegyzetekSzerkesztés

  1. A házasságkötés bejegyezve a Bp. II. ker. állami házassági akv. 162/1913. folyószáma alatt.
  2. A budapesti kir. törvényszék 1.P.41127/1918. sz. ítélete.
  3. Bone 16. o.
  4. Bone 221-227. o.
  5. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 1974, 206. sz., 3 ív
  6. A Temze-parti Richmond 1965-ig London egyik elővárosa volt, 1965-ben vált londoni kerületté.
  7. Sárközi 243. o.
  8. Dr Edith Bone Released From Budapest After 7 Years in Gaol

ForrásokSzerkesztés

  • A Vasárnapi Kör. Dokumentumok. Összeállította, bevezetést és jegyzeteket írta Karádi Éva, Vezér Erzsébet. Budapest, 1980, Gondolat Kiadó.
  • Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.  
  • Hajós Edit. Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2015. május 11.)
  • Bone: Edith Bone: Hét év magánzárka. Noran, 2007.
  • Sárközi: Sárközi Mátyás: Kis mérges öreghölgy. (Utószó a Hét év magánzárka magyar fordításához). 2007.

További információkSzerkesztés

  • Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Bp., Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
  • Vezér Erzsébet: Hajós Edit halálára (Élet és Irod., 1975. aug. 23.);
  • Csima János: Magyar orvosnő-forradalmár regényes élete (Nők Lapja, 1976. aug. 7.).