Főmenü megnyitása

Helstáb Martin

magyar filmrendező, forgatókönyvíró és zeneszerző

Helstáb Martin (Pécs, 1995. március 23. –) magyar filmrendező, forgatókönyvíró, zeneszerző. Márk Tamás-díjas független filmes, aki animációs rövidfilmjeiért számos hazai és nemzetközi elismerést kapott.[1][2]

Helstáb Martin
Helstáb Martin a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon 2018-ban
Helstáb Martin a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon 2018-ban
Született 1995. március 23. (24 éves)
Pécs
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
Iskolái

ÉleteSzerkesztés

Helstáb Martin Pécsett született 1995-ben. Gyerekkorától kezdve foglalkoztatja a képzőművészet és a természettudomány. A Leőwey Klára Gimnáziumban érettségizett, majd a Pécsi Tudományegyetem biológia szakán kezdte egyetemi tanulmányait. A képzést a gyenge eredményei és az időközben elért forgatókönyvírói sikerei miatt félbehagyta, majd elvégezte a PTE Műszaki és Informatikai Karának televíziós műsorkészítő szakát. A televíziós szak első évében hallott először a független filmkészítésről és csoporttársaiból verbuvált stábjával elkészítette a Számzár című kísérleti filmjét, mellyel nem ért el sikereket, de hatása az azt követő munkáin megmutatkozik.[3]

12 évig járt az iskola mellett a Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskolába, ahol Lantos Ferenc és lánya, Lantos Éva tanítványaként megismerkedett a festészet és a zeneszerzés alapjaival, az interdiszciplináris látásmóddal, amelyet felhasznál az animációs filmjeinek elkészítésekor. Filmjei zenéjét általában maga szerzi, és az animációban kézzel festett alakokkal és hátterekkel dolgozik.[1][4]

Ahogy egy interjúban fogalmazott 2016-ban: "Egy zenész számára minden bizonnyal nem tökéletes a filmem zenéje, egy festő számára a képek, egy animátor számára a mozgások, de a végén az elemekből születik egy sajátos egység, ami meghatározza a stílust. Ez pedig olyan imponáló tud lenni a szakma és a közönség előtt, hogy elhanyagolhatóvá teszik a technikai hiányosságaimat."[5]

2015-től 2016-ig elkészítette a "Kis állatok, nagy gondok" filmtrilógiáját, melynek első tagja, az Egér, aki egér akart lenni elnyerte a II. Savaria Filmszemle legjobb némafilm-díját,[6][7][8] a Nincs több utolsó című animációs filmjét pedig a legkreatívabb filmnek járó Aranyszárny Nagydíjjal jutalmazták az I. Magyar Speciális Független Filmszemlén[9][10] és fődíjat kapott a VAS-FILM 11 országos független filmszemlén.[11] 2016 tavaszán, az ezt követő VAS-FILM 12 filmszemlén a legjobb animációs film díját érdemelte ki Jó étvágyat, bogaram! című filmjéért.[12] Ez utóbbi filmjét szerte a világban számos filmfesztiválon bemutatták, többek között Indiában, Los Angelesben, Hongkongban, Nagy Britanniában és Ausztráliában.[13][14] 2016-ban a rangos BUSHO Nemzetközi Rövidfilmfesztivál programjában is szerepelt.[15]

2016-ban ő készítette el a Magyar Speciális Független Filmszemle logófilmjét, melyért később a filmszemle különdíját is megkapta.[16][17] Filmjeire jellemző, hogy emberi sorsokra és társadalmi problémákra reflektál kisállatokról szóló történetekben, humorral és empátiával.[18][10]

2017-ben készült el az influenzajárvány ihlette Hurut című animációs rövidfilmje, melynek magyar premierje a Totál Plán Filmfesztiválon volt, a nemzetközi pedig Barcelonában.[19][17] 2017 második felében alkotta meg Békafecnik című kisfilmjét, melyben egy saját verse alatt papírból kivágott békák igyekeznek túlélni a természetben.[20] A film a taoista ideológiát járja körül, valamint a társadalom átlagából kilógó egyének megfelelő integrációjának lehetőségét mutatja be, így debütálhatott a 3. Magyar Speciális Független Filmszemlén, ahol dícsérő oklevélben részesült.[21]

Saját elmondása szerint a legnagyobb hatással David Lynch, Werner Herzog, Harmony Korine és Lars von Trier filmrendezők munkássága van rá. Emellett inspirációként szolgál számára a zene és a videóklippek, mint például a Die Antwoord rap-rave formáció és Kanye West alkotói tevékenysége.[3]

Hosszútávfutóként 2013-ban nyert versenyt félmaratoni távon.[22] Emellett a Pécsett Szuzuki Kimijosi által oktatott kenjutsuval (szamuráj kardvívás) foglalkozott.[8] Ezt a filmkészítés miatt abbahagyta, mivel az alkotói folyamatok közt nem tudott a mozgásformára koncentrálni.[3] Szórakoztató underground hiphop számokat készít NagyQtya néven, legismertebb száma a "Kipakolom a mosogatógépet".[23]

2018-ban elkészítette a Meg kell dögleni című animációs kisfilmjét, a már korábban a Jó étvágyat, bogaram!-ban megjelent dögevés témáját dolgozta fel, kevésbé antropomorf perspektívából.[24] 2018 tavaszán jelent meg a Sok-sok Festék című kevert technikájú rövid dokumentumfilmje, ami a művészet destruktivitásának kifejező erejét mutatta be. Ezzel elnyerte a 63. Országos Függetlenfilm Fesztivál egyik fődíját.[25] Nem sokkal utána a Pannonfíling Mozgóképes Találkozón a legjobb portréfilmnek járó PannonPortré díjat kapta a film.[26]

2018 tavaszán a szegedi 2. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon korábbi alkotásáért, Az egér, aki egér akart lenni című filmért megkapta Szeged Város Díját.[27]

 
Helstáb Martin átveszi a Márk Tamás díjat 2018-ban

2018 nyarán két hónapra elvonult a Spanyolországi Costa Brava eldugott sziklás tengerpartjára fejleszteni a kreativitását és tovább erősíteni az alkotói hangját. Itt kihegyezett botokból és seprűnyélből készült szigonyával polipokra vadászott, amiket utána partra sodort fantásdobozokban sütött meg, majd fogyasztott el. A polipfogás technikáját helyi halászoktól tanulta el. Útja alatt sziklarepedésekben, sátorban és függőágyban aludt, visszatértét követően több hasonló kalandot ejtett meg Magyarországon.[28]

2018 szeptemberében megkapta Pécs város évente egy tehetséges fiatalnak ítélhető elismerését, a Márk Tamás-díjat, "a kreatív kultúra, az animációs filmművészet és underground zeneszerzés terén elért hazai, nemzetközi sikerei és sokoldalú tehetségének elismeréseként."[29] Helstáb Martin ezután bejelentette, hogy egy időre visszavonul a filmkészítés világától, de köszönőbeszédében ígéretet tett a visszatérésére: "Pécs városa még hallani fog rólam!"[30]

2019 tavaszán a Kaposvári Egyetem mozgókép szakos hallgatójaként részt vett az Országos Tudományos Diákköri Konferencián Meg kell dögleni című animációs filmjével.[31]

FilmjeiSzerkesztés

RövidfilmekSzerkesztés

  • Az egér, aki egér akart lenni (2015)
  • Nincs több utolsó (2015)
  • Jó étvágyat, bogaram! (2016)
  • Hurut (2017)
  • Békafecnik (2017)
  • Meg kell dögleni (2018)
  • Sok-sok Festék (2018)

NagyjátékfilmekSzerkesztés

  • Számzár (2014) -kísérleti film

ÍrásaiSzerkesztés

  • 2013 - Erdei séta (haikus kötet)[32]
  • 2013 - A tudás hatalma, Értéktelenül Antológia[33]
  • 2014 - Egy visszautasíthatatlan ajánlat (forgatókönyv)[34]

Díjak és elismerésekSzerkesztés

  • 2014: Legjobb forgatókönyv - Energiafüggők forgatókönyvíró pályázat (Egy visszautasíthatatlan ajánlat)[34]
  • 2015: II. Savaria Filmszemle - Legjobb némafilm díj (Az egér, aki egér akart lenni)
  • 2015: Hüpátia Video Díj - különdíj (A megosztás)[35]
  • 2015: I. Magyar Speciális Független Filmszemle - Aranyszárny Nagydíj legkreatívabb film (Nincs több utolsó)
  • 2015: VAS-FILM 11 országos független filmszemle - Legjobb fikciós alkotás (Nincs több utolsó)
  • 2016: VAS-FILM 12 országos független filmszemle - Legjobb animációs film (Jó étvágyat, bogaram!)[36]
  • 2016: VII. Bujtor István Filmfesztivál, 2016 – különdíj (Az egér, aki egér akart lenni)
  • 2016: 23. Országos Diákfilmszemle, 2016 – különdíj (Jó étvágyat, bogaram!)[3]
  • 2016: Chicago Amarcord Arthouse Film & Television Festival - Legjobb animációs film (Jó étvágyat, bogaram!)[37]
  • 2017: 4. Totál Plán Független Filmfesztivál - Fődíj (egész munkásságára)[17]
  • 2017: Barcelona Planet Film Festival - Legjobb animációs film díja (Hurut)[19][38]
  • 2017: 62. Országos Függetlenfilm Fesztivál - Legjobb animációs film díja (Jó étvágyat, bogaram!)[39]
  • 2018: 2. Ceglédi FIlmfesztivál - Legjobb animációs film díja (Meg kell dögleni)[40]
  • 2018: 2. Zsigmond Vilmos Filmfesztivál - Szeged Város Díja (Az egér, aki egér akart lenni)
  • 2018: 63. Országos Függetlenfilm Fesztivál - Legjobb Kevert Technikájú Film díja (Sok-sok Festék)
  • 2018: 14. Pannonfíling Mozgóképes Találkozó - Pannonportré, legjobb portréfilm díja (Sok-sok Festék)
  • 2018: Márk Tamás-díj

További információSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  1. a b [1] UnivTV riport
  2. [2]Librarius kortárs kult magazin
  3. a b c d [3] Archiválva 2017. március 8-i dátummal a Wayback Machine-benVeszprém Portré 2017/1. - Bertalan Melinda
  4. [4] Archiválva 2017. március 8-i dátummal a Wayback Machine-benSz.K. Dél-Dunántúli Gazdaság
  5. [5]Pécsi Újság - Palotás P.
  6. [6]II. Savaria filmszemle: díjazottak
  7. [7]Blikk.hu, Kiosztották a II. Savaria Filmszemle díjait
  8. a b [8]A bama.hu interjúja, Mészáros B. Endre, 2015.06.23.
  9. [9]Díjazottak - I. Magyar Speciális Független Filmszemle
  10. a b [10] PécsMa.hu, Pernecker Dávid cikke, 2015.10.14.
  11. [11]VAS-FILM 11 Díjazottak
  12. Pécsi siker az országos filmfesztiválon. BAMA, 2016. április 22. (Hozzáférés: 2016. május 9.)
  13. [12]PécsMa.hu - Pernecker Dávid
  14. [13]Ripost - J.K.
  15. [14]Kulter
  16. [15]OFF Media
  17. a b c [16]Vas Népe Online - Ölbei Lívia
  18. Sokszínű, otthonos és személyes a táplánszentkereszti Vas-Film Fesztivál. vaol.hu. [2016. május 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. május 9.)
  19. a b [17] Blikk: Magyar rendező nyert díjat Los Angelesben
  20. Világsiker az influenzát bemutató magyar kisfilm. (Hozzáférés: 2019. június 28.)
  21. Eredmények - III. Magyar Speciális Független Filmszemle. (Hozzáférés: 2019. június 28.)
  22. [18] Archiválva 2015. december 26-i dátummal a Wayback Machine-ben 2013 Pécs Maraton eredmények
  23. Kisasszony, Karaj: Egy gondolatébresztő dal a mai fiatalokról: Kipakolom a mosogatógépet. Mivoltma, 2016. május 17. (Hozzáférés: 2016. május 19.)
  24. Művészet és dögevők - Beszélgetés Helstáb Martinnal. (Hozzáférés: 2019. június 28.)
  25. Bogarai után festékeivel hódított Helstáb Martin. (Hozzáférés: 2019. június 28.)
  26. Hazai és határon túli alkotók versengtek a Pannonfílingen. (Hozzáférés: 2019. június 28.)
  27. Helstáb Martin pécsi filmes hozta el Szeged Város Díját. (Hozzáférés: 2019. június 28.)
  28. Seprűnyéllel vadássza a polipokat a pécsi filmes srác. (Hozzáférés: 2019. június 28.)
  29. Márk Tamás-díjat kapott Helstáb Martin. (Hozzáférés: 2019. június 28.)
  30. Helstáb Martin kapta idén Pécs Márk Tamás-díjat: a város még hallani fog rólam. (Hozzáférés: 2019. június 28.)
  31. OMDK 2019 tagozati beosztás. (Hozzáférés: 2019. június 28.)
  32. [19] Terebess Online, magyar haiku adatbázis
  33. [20] OpenHU, Értéktelenül e-antológia
  34. a b [21] Energiafüggők forgatókönyvíró pályázat, eredményhirdetés
  35. [22] Női Érdek: Hüpátia díjak és díjazottak
  36. www.webgenerator.hu, Webgenerator Kft. -: VAS-FILM 12 - Vas megyei Függetlenfilm Fesztivál - VAS-FILM 12 díjazottjai. www.vasfilm.hu. (Hozzáférés: 2016. május 9.)
  37. [23] Archiválva 2017. március 8-i dátummal a Wayback Machine-benÖnindító program
  38. [24] Archiválva 2017. március 8-i dátummal a Wayback Machine-benBarcelona Planet Film Festival eredmények
  39. Nagyszerű kaposvári filmes siker!. (Hozzáférés: 2019. június 28.)
  40. Új filmjével tarolt Helstáb Martin pécsi filmrendező. (Hozzáférés: 2019. június 28.)