Főmenü megnyitása

A hermetizmus vagy másképp hermeticizmus a hermetikus irodalom által közvetített eszmék és gyakorlatok egésze.[1] A hermetikus irodalom misztikus filozófiai, mitológiai, csillagászati, orvosi tanításokat tartalmazó és a természetfeletti hatalmakkal való kapcsolatra tanító iratok.

Két fő kategóriája [2]ː

A hermetikus irodalom többé-kevésbé a zsidó-egyiptomi szinkretizmust tükrözi (tehát egyes iráni elemeket is), ezen kívül felismerhető benne a platonizmus hatása; ám a 2. századtól kezdve a gnosztikus dualizmus válik uralkodóvá.[1] Részlete, díszletei, mítoszai révén egyiptomiként hirdeti magát.[1]

A hermetikus típusú tudomány a misztériumot és egyben a misztérium beavatási típusú átadását foglalja magába; a természet megismerése ima és istentisztelet révén, vagy, alacsonyabb szinten, mágikus kényszerrel érhető el. [1]

A tudományos hermetikus irodalmat alkotó szövegeket éppúgy, mint a népszerű szövegek kategóriája megírásának sugallatát Triszmegisztosz (Hermész)nek tulajdonítják. [3]

A Corpus Hermeticum szövegei az egyiptomi Thot istent a görög Hermésszel azonosítják, akit Hermész Triszmegisztosznak, azaz Háromszor Nagynak is neveznek.[4] A hellenisztikus kor írói szerint Thot minden tudomány oltalmazója vagy gyanús varázsló volt. A világot szóval teremtette volna; a sztoikusok pedig Hermészt a logosszal azonosították.[1]

A vallástörténész Bossuet már 1914-ben kimutatta, hogy a Corpus Hermeticum két ellentétes teológiát tartalmazː az egyik optimista (monista-panteista típusú), a másik pesszimista és erős dualizmus jellemzi. Az előbbi számára a világ szép és jó, mivel Isten hatja át, ezzel szemben a pesszimista tanban a világ alapvetően rossz, "nem Isten műve, főképp nem az első Istené, mert az első Isten fölötte áll minden anyagnak; léte titkában rejtőzikː Istent tehát csak a világi életből elmenekülve lehet elérni. [1]

A középkor végén, miután a szövegek nagy részét Itáliában latinra fordították, a hermetizmus, és maga a Corpus óriási hatást fejtett ki a reneszánszban. [5] Néhány szintén Hermész nevét viselő asztrológiai és alkímiai munkával együtt ezek az értekezések a reneszánsz alapvető írásaivá váltak, amelyeket együtt hermeticizmusnak neveztek, míg magának a Corpus Hermeticumnak (wd) a tanítását hermetizmusnak.[6]

A reneszánsz kori hermetizmus, mint filozófiai irányzat nem egységes, megkülönböztetünk korai- és kései-hermetizmust. A korai-hermetizmus a Corpus Hermeticum-ban található tanításokat elemezte és interpretálta; a kései-hermetizmus pedig beemelte rendszerébe korának ezoterikus, gondolati rendszereit (az újgnoszticizmust, az újplatonizmust, az alkímiát, a kabbalát, az asztrológiát, a mágiát).

Egyes tudósok a hermetizmust a szó szoros értelmében vallási testvériségnek tekintették, dogmáival, rítusaival, liturgiájával együtt; szent könyvük pedig a Corpus Hermeticum lett volna; mások ezt a kiinduló felvetést elvetették. A hermetikus irodalomban nincs nyoma a Hermész híveire sajátosan jellemző szertartásoknak. Semmi sem emlékeztet a gnosztikus szektákraː se áldozás, se bűnvallás, se kézrátétel a kultusz szolgáinak felszentelésére. Nincs papság, nincs nyoma hierarchikus szervezetnek, beavatási fokozatoknak. Az egyéneknek csak két osztályát különböztetik megː azokat, akik hallgatják az igét, és azokat, akik elutasítják. Mindazonáltal felfedezhetünk egy sajátos vallási légkört és egyes rituális viselkedésformákat. A tanítványok egy szentélyben gyűlnek össze, megtartják a kinyilatkoztatásra vonatkozó titkokat és a hitoktatás egy szertartás komolyságával folyik; a tanító és tanítvány közti kapcsolatoknak vallási felhangjuk van. [1]

EtimológiaSzerkesztés

A hermetizmus kifejezés a középkori latin hermeticus-ból származik, amely pedig Hermész görög isten nevéből ered.

Nevezetes hermetikusokSzerkesztés

Ismert hermetikus társaságokSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés