Hintamanőver
A gravitációs hintamanőver az égi mechanikában és az űrhajózásban egy égitest gravitációs mezejének és sebességkülönbségének felhasználása egy űreszköz pályájának és sebességének megváltoztatására. Segítségével az űrszondák kevesebb üzemanyag felhasználásával, rövidebb idő alatt érhetnek a Naprendszer távolabbi égitestjeihez. A hintamanőver felhasználható az űrhajó sebességének növelésére, de csökkentésére is.
Az első űrszonda, melynek pályáját gravitációs hintamanőver felhasználásával tervezték meg, 1973-ban a Merkúr felé indított Mariner–10 volt, azóta szinte minden, a Földhöz legközelebbi két bolygónál (a Vénusz és a Mars) messzebbre indított űrszonda pályájának tervezéséhez felhasználják a bolygók gravitációs mezejét.
Az 1970-es évek második felében a Naprendszer külső vidékei felé induló négy űrszonda (a Pioneer–10 és 11 és a Voyager–1 és 2) a négy nagybolygó (Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz) kedvező együttállását (mely csak 176 évenként ismétlődik meg) felhasználva, gravitációs hintamanőverek sorozatával látogatta végig ezeket a bolygókat, majd elhagyták a Naprendszert, ennek a szerencsés együttállásnak „Grand Tour” volt a neve, azaz „Nagy Túra” (csak a Voyager–2 látogatta meg sorban mind a négy nagybolygót).
Története szerkesztés
A hintamanővert 1918-ban az ukrán származású Jurij Kondratyuk írta le először, mint egy lehetséges módszert űrhajók gyorsítására.
1961-ben egy végzős matematikus, Michael Minovitch újra felfedezte a gondolatot, hogy ha megfelelő pályán indítják el az űrszondát, akkor extra sebességre tehet szert jelentősebb üzemanyag-felhasználás nélkül, más égitest közelében elhaladva, annak gravitációs terét felhasználva.
Kapcsolódó szócikkek szerkesztés
Források szerkesztés
- Űrhajózási lexikon. Főszerk. Almár Iván. Budapest: Akadémiai – Zrínyi. 1984. 240–241. o. ISBN 963 326 544 4
- NASA Gravity Assist Primer Archiválva 2016. július 26-i dátummal a Wayback Machine-ben
- A hintamanőver szimulációja, Puszta Adrián szakdolgozata, 2009
