Hokkaidó
Hokkaidó (japánul 北海道, 
kiejtése✩, Hepburn-átírással Hokkaidō, jelentése: Északi Tengeri Körzet) avagy Ezo a legészakibb és második legnagyobb japán sziget. Önálló régió Japánon belül, melyet egyetlen prefektúra alkot. A legnagyobb város Szapporo, amely egyben a sziget székhelye is.
| Hokkaidó (北海道) | |
 | |
| Közigazgatás | |
| Ország |
 Japán |
| Prefektúrák | Hokkaidó prefektúra |
| Székhely | Szapporo |
| Legnagyobb település | Szapporo |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 5 229 075 fő (2020. dec. 31.)[1] +/- |
| Szapporo népessége | 1 905 777 fő (2010) +/- |
| Népcsoportok | japánok |
| Kisebbségek | ainuk |
| Földrajzi adatok | |
| Fekvése | a Csendes-óceán északnyugati része és a Japán-tenger között |
| Szigetcsoport | Japán szigetvilág |
| Terület | 83 456 km² |
| Tengerszint feletti magasság | 2290 m |
| Legmagasabb pont | Aszahi (2290,9 m) |
| Időzóna | UTC+9 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 Hokkaidó
Pozíció Japán térképén
| |
| é. sz. 43° 20′, k. h. 142° 47′Koordináták: é. sz. 43° 20′, k. h. 142° 47′ | |
| Hokkaidó weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Hokkaidó témájú médiaállományokat. | |
FöldrajzSzerkesztés
Hokkaidó területe 83 423,84 km², ezzel a 21. legnagyobb területű sziget a világon. Népesség alapján a 20. helyen áll az Ír-sziget és Szicília között.
Japán északi felében fekszik, Oroszországhoz közel. Partjait a Japán-tenger, az Ohotszki-tenger és a Csendes-óceán mossa. Délnyugati nyúlványa az Osima-félsziget, északkeleti a Siretoko-félsziget. Délen a Cugaru-csatorna választja el a főszigettől, Honsútól, de a víz alatt a Szeikan-alagút összeköti a két szigetet. Északon a 43 km széles La Pérouse-szoros választja el az oroszországi Szahalintól. Északkeleti irányban a vitatott hovatartozású Kuril-szigetekkel szomszédos.
A sziget közepe hegységekkel és vulkanikus fennsíkokkal tarkított. A legmagasabb pont az Aszahi-hegy (2291 m) az Isikari-hegységben. További hegyek a Kitami-hegység északon és a Hidaka-hegység délen.
A tengerpartot síkságok övezik: az Isikari-síkság (3800 km²), a Tokacsi-síkság (3600 km²), a Kusiro-síkság (2510 km²) – ami a legnagyobb mocsaras terület Japánban –, és a Szarobecu-síkság (200 km²).
A sziget keleti részén körülbelül 3 kilométeres szélességben egy erdővel sűrűn betelepített rész húzódik. Ennek a célja, hogy felfogja a szelek pusztító erejét, különösen a hóviharokét, hogy megvédje a szarvasmarha-állományt.
A nemzeti parkokat lásd a Japán nemzeti parkjai szócikkben!
KlímaSzerkesztés
Hokkaidó Japán leghidegebb része. A nyár viszonylag hűvös, a tél viszont fagyos. Területe a nedves kontinentális éghajlati övbe esik. Az augusztusi átlaghőmérséklet 17-22 Celsius között alakul, míg januárban -12 és -4 Celsius között. A hőmérséklet függ a magasságtól és az óceántól való távolságtól is, a nyugati partvidéken jellemzően melegebb van. Északon már megjelenik a tajga is,[2] s itt általában jelentős mennyiségű hó hullik, ami a hegyekben lehet akár 11 méter is, míg a partoknál 1,8 méter. Gyakoriak a hóviharok, melyek aztán nagyméretű torlaszokat építenek.
Japán többi részével ellentétben a szigetet jellemzően nem érinti a június-júliusi esős időszak, a csekélyebb páratartalom, és az inkább meleg, mint forró nyár a turisták szemében is vonzóvá teszi. Télen a jó minőségű porhó miatt a sziget igazi síparadicsom, a telet a szapporói hófesztivállal ünneplik.
TörténeteSzerkesztés
A 720-ban elkészült Nihonsoki (Japán krónikája) az első, amely említést tesz Hokkaidóról. A szöveg szerint Abe no Hirafu[3] 658 és 660 között nagy hadsereget vezetett az északi területekre, ahol kapcsolatba lépett a Misihase és Emisi klánokkal. Az egyik hely, ahol Hirafu járt, Vatarisima (渡島), amelyet a mai Hokkaidónak tartanak. Számos elmélet van Vatarisima pontos helyével kapcsolatban, illetve vannak, akik úgy tartják, az Emisi klán nem más, mint a mai ainuk ősei.
A Nara- és a Heian-korban (710-1185) a sziget lakói kereskedni kezdtek Deva tartománnyal, a japán császári közigazgatás észak felé előretolt helyőrségével. A középkorban a hokkaidóiakat összefoglaló néven ezónak hívták, a szigetet magát pedig utánuk elnevezve Ezocsinak (蝦夷地) vagy Ezogasimának (蝦夷ヶ島).[4] Az itt élők főként halásztak és vadásztak, a rizst és a vasat pedig a japánoktól szerezték cserekereskedelem útján.
A Muromacsi-korban (1336-1573) Japán létrehozott egy állandó települést az Osima-félszigeten. Ahogyan egyre többen költöztek ide a Japánban dúló háborúskodás elől, úgy nőtt a feszültség a japánok és az ainuk között. Az ellenségeskedés végül háborúba torkollott, melynek végén Nobuhiro Takeda 1457-ben megölte az ainuk vezetőjét, Kosamaint, és letörte ellenállásukat. Nobuhiro leszármazottai uralták a Macumae-klánt, melynek kizárólagos kereskedelmi joga volt az ainukkal 1868-ig. A sziget déli része feletti uralmuk is eddig az időszakig datálható.
A Macumae-klán uralma a japán feudális struktúra megértése alapján értelmezhető. Honsú északi részén a középkori hadvezérek a központi államhatalommal csak laza kapcsolatban álltak, a saját területüket önállóan igazgatták, sőt önmagukat különféle címekkel is felruházták. Számos japán hadúr az Emisi-klán leszármazottja volt, s így betagozódtak a japán társadalomba. A Macumae-klán ősei, akárcsak a legtöbb japán, a Jamato-időszakig vezette vissza származását, miközben az Emisik ősei közt ainuk voltak. Őket a 8. században meghódították, és elkezdődött asszimilációjuk a japán többségi társadalomba. A Macumae-klán hatalma idején az Emisik már keveredett nép volt, inkább japán, mint ainu. Éppen ugyanez történt a hokkaidói ainukkal is.
Ez idő alatt az ainuk számos alkalommal fellázadtak az idegen uralom ellen. A legnagyobb az 1669-1672 közötti Sakusain-lázadás volt, de mindegyiket leverték. Ekkoriban a „japán” és az „Ainu” elnevezéseket már megkülönböztető jelleggel használták. 1799-1821 és 1855-1858 között az Edo sógunátus közvetlen irányítása alá vonta a területet, az Oroszország felől érkező katonai fenyegetésre válaszul, bár ez a gyakorlatban nem sok változást jelentett.[5] A Meidzsi-restauráció idejében, 1868-ban a Tokugavákhoz lojális lázadók egy részeTakeaki Enomoto vezetésével rövid életű államalakulatot hoztak létre Ezói Köztársaság néven. 1869-ben ezt a központi kormányzat felszámolta, és a térséget a Hakodate Tartományi Kormányzat (箱館府, Hakodate-fu) uralma alá helyezte. Ugyancsak 1869-ben kapta az egész sziget a „Hokkaidó” nevet, és területét tartományokra osztották: Osima, Siribesi, Iburi, Isikari, Tesio, Kitami, Hidaka, Tokacsi, Kusiro, Nemura, és Csisima tartományokra.
A közigazgatás kiépítésének legfontosabb oka az volt, hogy megakadályozzák a Vlagyivosztok felől terjeszkedő Oroszország behatási kísérleteit. Kijotaka Kuroda császári megbízott az Amerikai Egyesült Államokba utazott, és Horace Capron agrárminiszter segítségét kérte annak érdekében, hogy a szigeten meghonosítsák a nyugati típusú mezőgazdaságot és bányászatot, mely vegyes eredménnyel zárult, és a kudarcok miatt Capron 1875-ben hazautazott. 1876-ban William S. Clark érkezett, aki mezőgazdasági főiskolát alapított Szapporóban. Habár csak egy évig maradt, a japánokra nagy hatást gyakorolt mind tanításai, mind a kereszténység útján. A sziget lakosság ebben az időben a négyszeresére, 240 ezer főre nőtt.
Mivel a sziget és Japán többi része között rossz volt a közlekedés, ezért annak fejlesztésébe kezdtek. Mindenekelőtt néhány tartományt tovább bontottak, így jött létre Hakodate, Szapporó, és Nemuro tartománya. Ezeket 1886-ban formálisan megszüntették, és az egész szigetet egységes igazgatás (北海道庁, Hokkaidó-csó) alá vonták, noha a három tartomány teljesen súlytalanul, de még mindig létezik.
A második világháború végén, 1945 tavaszán az amerikaiak Japán elleni támadása során a sziget déli partvidékének kikötői nagyobb károkat szenvedtek, számos hajót elsüllyesztettek. Eközben, még a békekötés előtt a szovjetek azt tervezték, hogy lerohanják egész Hokkaidót, de Harry S. Truman amerikai elnök világosan kifejezésre juttatta, hogy az 1943-as kairói nyilatkozat alapján az összes japán szigetnek egyszerre kell megadnia magát, éspedig MacArthur tábornok előtt.
1947-ben Hokkaidó jogilag is egyenrangú lett Japán többi részével.
KözigazgatásSzerkesztés
Az egész sziget Hokkaidó prefekturához tartozik. A hokkaidói közigazgatás alá tartozik több kisebb sziget, úgy mint Risiri, Rebun és Okusiri. Japán álláspontja szerint Hokkaidó része még négy a megszállt Kuril-szigetek közül.
Mivel a Hokkaidó névben a dó szócska a prefekturális státuszt jelöli, leggyakrabban csak akkor hivatkoznak rá Hokkaidó prefektúraként, ha a kormányzatot meg akarják különböztetni a szigettől.
TelepülésekSzerkesztés
A legnagyobb városok Szapporo és Aszahikava a sziget belsejében, valamint Hakodate kikötőváros a déli partoknál.
A legnagyobb városok:
| Város | Lakosság (fő) | |||
|---|---|---|---|---|
| 2000. október 1. | 2005. október 1. | 2006. oktober 1. | 2016. szeptember 30. | |
| Szapporo | 1.822.368 | 1.880.875 | 1.888.953 | 1.947.097 |
| Aszahikava | 359.536 | 354.988 | 353.540 | 343.393 |
| Hakodate | 305.311 | 294.212 | 290.927 | 266.192 |
| Kusiro | 201.566 | 190.477 | 188.653 | 174.938 |
| Tomakomai | 172.086 | 172.755 | 173.013 | 173.226 |
| Obihiro | 173.030 | 170.586 | 170.064 | 168.258 |
| Otaru | 150.687 | 142.165 | 140.089 | 121.269 |
| Kitami | 132.125 | 129.365 | 128.630 | 120.189 |
| Ebecu | 123.877 | 125.589 | 125.497 | 119.247 |
| Muroran | 103.278 | 98.373 | 97.322 | 87.498 |
| Ivamizava | 96.302 | 93.677 | 93.155 | 84.127 |
| Csitosze | 88.897 | 91.439 | 92.124 | 96.372 |
| Eniva | 65.239 | 67.614 | 67.955 | 69.215 |
JegyzetekSzerkesztés
- ↑ 住民基本台帳人口・世帯数 ｜ 総合政策部計画局統計課 (japán nyelven). (Hozzáférés: 2021. február 12.)
- ↑ (2019. február 8.) „Hokkaido” (angol nyelven). Wikipedia.
- ↑ Japan Handbook, 760. o.
- ↑ McClain, James L.. Japan, A Modern History. Norton & Company, 285. o. (2002). ISBN 0-393-04156-5
- ↑ Nakamura, Akemi. „Japan's last frontier took time to tame, cultivate image”, The Japan Times Online, 2008. július 8. (Hozzáférés ideje: 2019. február 18.) (amerikai angol nyelvű)
ForrásokSzerkesztés
- Gretel Ehrlich: Tűz és jég ölelésében Hokkaidó szigetén. In: National Geographic Magyarország, 2009. (7. évf.) 11. sz. 94–107. old.
- Németh Károly: Hokkaidó: Lávadómok között Japán északi kapujában. In: Természet Világa, természettudományi közlöny, 2005. (136. évf.) 5. sz. 209–212. old.
- Győri Margit: Hokkaido. In: Geodézia és kartográfia, 1972. (24. évf.) 6. sz. 474. old.
