Főmenü megnyitása

Hokkaidó (japánul 北海道, Loudspeaker.svg kiejtése, Hepburn-átírással Hokkaidō, jelentése: Északi Tengeri Körzet) avagy Ezo a legészakibb és második legnagyobb japán sziget. Önálló régió Japánon belül, melyet egyetlen prefektúra alkot. Délen a Cugaru-szoros választja el a főszigettől, Honsútól, de a víz alatt a Szeikan-alagút összeköti Hokkaidót és Honsút. A legnagyobb város Szapporo, amely egyben a sziget székhelye is. Körülbelül 43 kilométerre északra fekszik tőle a már Oroszországhoz tartozó Szahalin-sziget, illetve északkeleti irányban a vitatott hovatartozású Kuril-szigetek.

Hokkaidó (北海道)
Hokkaidomap-en.png
Közigazgatás
Ország  Japán
Prefektúrák Hokkaidó prefektúra
Székhely Szapporo
Legnagyobb településSzapporo
Népesség
Teljes népesség 5 310 559 fő (2018. szept. 30.)[1]
Szapporo népessége 1 905 777 fő (2010) +/-
Népcsoportok japánok
Kisebbségek ainuk
Földrajzi adatok
Fekvése Csendes-óceán északnyugati része és a Japán-tenger között
Szigetcsoport Japán szigetvilág
Terület83 456 km²
Legmagasabb pont Aszahi (2290,9 m)
Elhelyezkedése
Japan hokkaido map small.png
Hokkaidó (Japán)
Hokkaidó
Hokkaidó
Pozíció Japán térképén
é. sz. 43° 20′, k. h. 142° 47′Koordináták: é. sz. 43° 20′, k. h. 142° 47′
A Hokkaidó weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Hokkaidó témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

TörténeteSzerkesztés

A 720-ban elkészült Nihonsoki (Japán krónikája) az első, amely említést tesz Hokkaidóról. A szöveg szerint Abe no Hirafu[2] 658 és 660 között nagy hadsereget vezetett az északi területekre, ahol kapcsolatba lépett a Misihase és Emisi klánokkal. Az egyik hely, ahol Hirafu járt, Vatarisima (渡島), amelyet a mai Hokkaidónak tartanak. Számos elmélet van Vatarisima pontos helyével kapcsolatban, illetve vannak, akik úgy tartják, az Emisi klán nem más, mint a mai ainuk ősei.

A Nara- és a heian-korban (710-1185) a sziget lakói kereskedni kezdtek Deva tartománnyal, a japán császári közigazgatás észak felé előretolt helyőrségével. A középkorban a hokkaidóiakat összefoglaló néven ezónak hívták, a szigetet megát pedig utánuk elnevezve Ezocsinak (蝦夷地) vagy Ezogasimának (蝦夷ヶ島)[3]. Az itt élők főként halásztak és vadásztak, a rizst és a vasat pedig a japánoktól szerezték cserekereskedelem útján.

A Muromacsi-korban (1336-1573) Japán létrehozott egy állandó települést az Osima-félszigeten. Ahogyan egyre többen költöztek ide a Japánban dúló háborúskodás elől, úgy nőtt a feszültség a japánok és az ainuk között. Az ellenségeskedés végül háborúba torkollott, melynek végén Nobuhiro Takeda 1457-ben megölte az ainuk vezetőjét, Kosamaint, és letörte ellenállásukat. Nobuhiro leszármazottai uralták a Macumae-klánt, melynek kizárólagos kereskedelmi joga volt az ainukkal 1868-ig. A sziget déli része feletti uralmuk is eddig az időszakig datálható.

A Macumae-klán uralma a japán feudális struktúra megértése alapján értelmezhető. Honsú északi részén a középkori hadvezérek a központi államhatalommal csak laza kapcsolatban álltak, a saját területüket önállóan igazgatták, sőt önmagukat különféle címekkel is felruházták. Számos japán hadúr az Emisi-klán leszármazottja volt, s így betagozódtak a japán társadalomba. A Macumae-klán ősei, akárcsak a legtöbb japán, a Jamato időszakig vezette vissza származását, miközben az Emisik ősei közt ainuk voltak. Őket a 8. században meghódították, és elkezdődött asszimilációjuk a japán többségi társadalomba. A Macumae-klán hatalma idején az Emisik már keveredett nép volt, inkább japán, mint ainu. Éppen ugyanez történt a hokkaidói ainukkal is.

Ez idő alatt az ainuk számos alkalommal fellázadtak az idegen uralom ellen. A legnagyobb az 1669-1672 közötti Sakusain-lázadás volt, de mindegyiket leverték. Ekkoriban a "japán" és az "Ainu" elnevezéseket már megkülönböztető jelleggel használták. 1799-1821 és 1855-1858 között az Edo sógunátus közvetlen irányítása alá vonta a területet, az Oroszország felől érkező katonai fenyegetésre válaszul, bár ez a gyakorlatban nem sok változást jelentett.[4] A Meidzsi-restauráció idejében, 1868-ban a Tokugavákhoz lojális lázadók egy részeTakeaki Enomoto vezetésével rövid életű államalakulatot hoztak létre Ezói Köztársaság néven. 1869-ben ezt a központi kormányzat felszámolta, és a térséget a Hakodate-fu (箱館府, Hakodate Tartományi Kormányzat) uralma alá helyezte. Ugyancsak 1869-ben kapta az egész sziget a Hokkaidó nevet, és területét tartományokra osztották: Osima, Siribesi, Iburi, Isikari, Tesio, Kitami, Hidaka, Tokacsi, Kusiro, Nemura, és Csisima tartományokra. A közigazgatás kiépítésének legfontosabb oka az volt, hogy megakadályozzák a Vlagyivosztok felől terjeszkedő Oroszország behatási kísérleteit. Kijotaka Kuroda császári megbízott az Egyesült Államokba utazott, és Horace Capron agrárminiszter segítségét kérte annak érdekében, hogy a szigeten meghonosítsák a nyugati típusú megőzazdaságot és bányászatot, mely vegyes eredménnyel zárult, és a kudarcok miatt Capron 1875-ben hazautazott. 1876-ban William S. Clark érkezett, aki mezőgazdasági főiskolát alapított Szapporóban. Habár csak egy évig maradt, a japánokra nagy hatást gyakorolt mind tanításai, mind a kereszténység útján. A sziget lakosság ebben az időben a négyszeresére, 240 ezer főre nőtt.

Mivel a sziget és Japán többi része között rossz volt a közlekedés, ezért annak fejlesztésébe kezdtek. Mindenekelőtt néhány tartományt tovább bontottak, így jött létre Hakodate, Szapporó, és Nemuro tartománya. Ezeket 1886-ban formálisan megszüntették, és az egész szigetet egységes igazgatás (北海道庁, Hokkaidó-csó) alá vonták, noha a három tartomány teljesen súlytalanul, ded még mindig létezik.

1945 tavaszán az amerikaiak Japán elleni támadása során a sziget déli partvidékének kikötői nagyobb károkat szenvedtek, számos hajót elsüllyesztettek. Eközben, még a békekőtés előtt a szovjetek azt tervezték, hogy lerohanják egész Hokkaidót, de Harry S. Truman amerikai elnök világosan kifejezésre juttatta, hogy az 1943-as kairói nyilatkozat alapján az összes japán szigetnek egyszerre kell megadnia magát, éspedig MacArthur tábornok előtt.

1947-ben Hokkaidó jogilag is egyenrangú lett Japán többi részével.

FöldrajzSzerkesztés

Hokkaidó szigete Japán északi felében fekszik Oroszországhoz közel. partjait a Japán-tenger, az Ohotszki-tenger és a Csendes-óceán mossa. A sziget közepe hegységekkel és vulkanikus fennsíkokkal tarkított, a partokat síkságok övezik. A legnagyobb városok Szapporo és Aszahikava a sziget belsejében és Hakodate kikötőváros a déli partoknál.

A hokkaidói közigazgatás alá tartozik több kisebb sziget, mint Risiri, Rebun és Okusiri (Japán álláspontja szerint Hokkaidó része még négy a Kuril-szigetek közül). Mivel a Hokkaidó névben a szócska a prefekturális státuszt jelöli, leggyakrabban csak akkor hivatkoznak rá Hokkaidó prefektúraként, ha a kormányzatot meg akarják különböztetni a szigettől.

Hokkaidó a 21. legnagyobb területű sziget a világon. Népesség alapján a 20. helyen áll az Ír-sziget és Szicília között.

A sziget keleti részén körülbelül 3 kilométeres szélességben egy erdővel sűrűn betelepített rész húzódik. Ennek a célja, hogy felfogja a szelek pusztító erejét, különösen a hóviharokét, hogy megvédje a szarvasmarha-állományt.

KlímaSzerkesztés

Hokkaidó Japán leghidegebb része. A nyár viszonylag hűvös, a tél viszont fagyos. Területe a nedves kontinentális éghajlati övbe esik. Az augusztusi átlaghűmérséklet 17-22 Celsius között alakul, míg januárban -12 és -4 Celsius között. A hőmérséklet függ a magasságtól és az óveántól val távolságtól is, a nyugati partvidéken jellemzően melegebb van. Északon már megjelenik a tajga is,[5] s itt általában jelentős mennyiségű hó hullik, ami a hegyekben lehet akár 11 méter is, míg a partoknál 1,8 méter. Gyakoriak a hóviharok, melyek aztán nagyméretű torlaszokat építenek.

Japán többi részével ellentétben a szigetet jellemzően nem érinti a június-júliusi esős időszak, a csekélyebb páratartalom, és az inkább meleg, mint forró nyár a turisták szemében is vonzóvá teszi. Télen a jó minőségű porhó miatt a sziget igazi síparadicsom, a telet a szapporói hófesztivállal ünneplik.

JegyzetekSzerkesztés

  1. 住民基本台帳人口・世帯数 | 総合政策部情報統計局統計課 (japán nyelven). (Hozzáférés: 2018. november 4.)
  2. Japan Handbook, 760. o. 
  3. McClain, James L.. Japan, A Modern History. Norton & Company, 285. o.. ISBN 0-393-04156-5 
  4. Nakamura, Akemi. „Japan's last frontier took time to tame, cultivate image”, The Japan Times Online, 2008. július 8. (Hozzáférés ideje: 2019. február 18.) (en-US nyelvű) 
  5. (2019. február 8.) „Hokkaido” (en nyelven). Wikipedia.  

ForrásokSzerkesztés

  • Ehrlich, Gretel: Tűz és jég ölelésében Hokkaidó szigetén, National Geographic Magyarország, 2009. (7. évf.) 11. sz. 94-107. old.
  • Németh Károly: Hokkaidó: Lávadómok között Japán északi kapujában, Természet világa: természettudományi közlöny, 2005. (136. évf.) 5. sz. 209-212. old.
  • Győri Margit: Hokkaido, Geodézia és kartográfia, 1972. (24. évf.) 6. sz. 474. old.

További információkSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Hokkaidó témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés