A japán nyelvet (nihongo, nippongo, 日本語, kiejtése) 126 millió ember beszéli anyanyelvként, ezzel a kilencedik legnagyobb beszélőközösségű nyelv a világon. E közösség legnagyobb része Japánban él, ezen kívül első vagy második nyelvként csak Palauban beszélik.[1] Standardizált változata (hjódzsungo) a tokiói dialektuson alapszik.

Japán
日本語 Nihongo
Beszélik Ausztrália,
 Egyesült Államok,
 Fülöp-szigetek,
 Guam,
 Japán,
 Peru,
 Brazília,
 Tajvan
Terület Japán-szigetek
Beszélők száma126 000 000 fő
NyelvcsaládJapán nyelvek
   japán nyelv
Írásrendszer hiragana, kandzsi, katakana
Hivatalos állapot
Hivatalos  Japán
 Palau
Gondozza nincs szabályzó szervezet
Nyelvkódok
ISO 639-1ja
ISO 639-2jpn
A Wikimédia Commons tartalmaz 日本語 Nihongo témájú médiaállományokat.

A japán ragozó nyelv, eredete máig sem tisztázott:

  • közelebbi rokonságot eddig az Okinaván beszélt rjúkjú nyelvvel igazoltak (a két nyelvet és dialektusaikat újabban a japán nyelvek családjának nevezik),
  • a koreai nyelvvel sokan távolabbi rokonságot feltételeznek (nyelvszerkezeti hasonlóságok, csekély számú rokon szó),
  • korábban gyakran az altaji nyelvcsaládba sorolták, de ez az elmélet nem egyértelműen bizonyítható és ezért nem általánosan elfogadott,
  • néha az ainu (Japán őslakosai) nyelvrokonság is felmerül, emellett azonban csak igen kevés érv szól.

Írás és kiejtés szerkesztés

 

A japán nyelvben három írásrendszer van: a hiragana és a katakana szótagírások, a kandzsi kínai eredetű szóírás, de ezek mellett időnként használatos még a rómadzsi is, ami a latin betűs írás neve.

1947-ben az amerikai megszállók nyomására az addigi 50 000 jelből álló jelrendszer helyett az alap jelkészlet számát 1850-re korlátozták, de 1981-ben a listát 1945 tételre, 2010-ben pedig 2136-ra bővítették.[2] A többi írásjegy sem tűnt el azonban teljesen, például a kandzsi kentei vizsga legmagasabb szintjén ma is 6355-nek az ismeretét követelik meg.[3]

A kandzsival a szavak fogalmi részét, például a főneveket, az igetőt írják le, a hiraganával a toldalékokat és a határozószókat, katakanával pedig az idegen eredetű szavakat és (főként tudományos művekben) a növények, állatok nevét.[4]

A következő táblázat bemutatja a japán nyelv alapvető szótagjait. A táblázatot úgy kell használni, hogy a bal oldali mássalhangzó után kiejtjük a felül lévő magánhangzót.

Van néhány kivétel a hiragana, ill. a katakana olvasásában:

  • Az sz-sor minden szótagja sz-szel kezdődik, kivéve し/シ, amely sinek ejtendő; hasonlóan a z-sor, melyben minden dz-vel, kivéve a じ/ジ, mely dzsinek ejtendő.
  • A t-sor kiejtése: ta csi cu te to. A d-sor hasonlóan: da dzsi zu de do.
  • A ふ/フ mássalhangzója valójában egy f-szerű hang, amit nem a fogakkal, hanem az ajkakkal képzünk.

Kiejtési és egyéb tudnivalók:

  • ん/ン – önálló szótagot képző n hang. Ez szigorúan vett értelemben nem szótag; a japán nyelv nyelvi alapegységeinek terminológiailag pontos megnevezése „mora”.
  • A v-sor mássalhangzója az angol w-hez hasonlít; hasonlóan a ふ/フ f-szerű hangjához, ez sem v, hanem a fogak helyett az ajkakkal képzett hang. A を/ヲ hangot sokszor csak simán o-nak ejtik, ám ettől még nem ugyanaz a szerepe, mint a másik o hangnak.
  • Az あ/ア egy, a magyar á-hoz hasonló hang, viszont annyira nem nyílt, és rövid.
  • Az i, e és o hangok olyanok, mint a magyarban.
  • Az う/ウ ajakkerekítés nélküli u hang, kiejtése ü-szerű.

Részletes hiragana táblázat:

Magánhangzók Lágyítás
a i u e o ja ju jo
ka ki ku ke ko きゃ kja きゅ kju きょ kjo
sza si szu sze szo しゃ sa しゅ su しょ so
ta csi cu te to ちゃ csa ちゅ csu ちょ cso
na ni nu ne no にゃ nja にゅ nju にょ njo
ha hi fu he ho ひゃ hja ひゅ hju ひょ hjo
ma mi mu me mo みゃ mja みゅ mju みょ mjo
ja ju jo
ra ri ru re ro りゃ rja りゅ rju りょ rjo
 va  vi  ve  o/vo
n
ga gi gu ge go ぎゃ gja ぎゅ gju ぎょ gjo
za dzsi zu ze zo じゃ dzsa じゅ dzsu じょ dzso
da (dzsi) (zu) de do ぢゃ (dzsa) ぢゅ (dzsu) ぢょ (dzso)
ba bi bu be bo びゃ bja びゅ bju びょ bjo
pa pi pu pe po ぴゃ pja ぴゅ pju ぴょ pjo

Részletes katakana táblázat:

Magánhangzók Lágyítás
a i u e o ja ju jo
ka ki ku ke ko キャ kja キュ kju キョ kjo
sza si szu sze szo シャ sa シュ su ショ so
ta csi cu te to チャ csa チュ csu チョ cso
na ni nu ne no ニャ nja ニュ nju ニョ njo
ha hi fu he ho ヒャ hja ヒュ hju ヒョ hjo
ma mi mu me mo ミャ mja ミュ mju ミョ mjo
ja ju jo
ra ri ru re ro リャ rja リュ rju リョ rjo
va  vi  ve * vo
n
ga gi gu ge go ギャ gja ギュ gju ギョ gjo
za dzsi zu ze zo ジャ dzsa ジュ dzsu ジョ dzso
da (dzsi) (zu) de do ヂャ (dzsa) ヂュ (dzsu) ヂョ (dzso)
ba bi bu be bo ビャ bja ビュ bju ビョ bjo
pa pi pu pe po ピャ pja ピュ pju ピョ pjo
Nem japán szavak katakanával történő átírásakor a nem japán szótagokat a így írják át.
Ebben a táblázatban a v a magyar hangzású, a w az angol w-nek megfelelő hangot jelöl
ヴァ va ヴィ vi vu ヴェ ve ヴォ vo ヴャ vja ヴュ vju ヴョ vjo
シェ se
ジェ dzse
チェ cse
スィ szi
ズィ zi
ティ ti トゥ tu テュ tyu
ディ di ドゥ du デュ gyu
ツァ ca ツィ ci ツェ ce ツォ co
ファ fa フィ fi フェ fe フォ fo フュ fju
 * ji ( *) イェ je
ウィ wi  * wu ウェ we ウォ wo
(クヮ) クァ kwa クィ kwi クェ kwe クォ kwo
(グヮ) グァ gwa グィ gwi グェ gwe グォ gwo

* ヲ (wo) kiejtése azonos az オ (o)-val, de ritkán használják, csak hiragana katakanára átírásakor. A különleges (ji/vu/je) katakanákat a Meidzsi-korban vezették be oktatási céllal, de sosem terjedt el. A hiragana változatának (を) azonban jelentős szerepe van a nyelvben, mivel főnevek végéhez kapcsolva ez fejezi ki a tárgyesetet. A vi (ゐ,ヰ) és a ve (ゑ,ヱ) karaktereket ma már szinte egyáltalán nem használják.

A japán szavak magyar átírása az angolban használt Hepburn-átíráson alapul, de azzal nem azonos (az angol és a magyar nyelv különbségei miatt):

Hepburn magyar
ts c
ch cs
z dz
j dzs
y j
sh s
s sz
w v
ō ē ū
(néha jelöletlen)
ó é ú

Példák:

Japán Hepburn magyar
ローマ字 rōmaji rómadzsi
漢字 kanji kandzsi
黒澤 Kurosawa Kuroszava
小林 研一郎 Ken-Ichirō Kobayashi Kobajasi Ken'icsiró

Az átírásban a ni betűk nem csak a に/ニ szótag megjelenésével, hanem az n (ん/ン) és i (い/イ) egymás után következő szótagok leírásával is előfordulhatnak. Ennek megkülönböztetésére az utóbbi esetben aposztrófot teszünk az átírásban a betűk közé (pl. a fenti 研一郎 Ken'icsiró névben). Ezt a megkülönböztetést sokszor elmulasztják feltüntetni. A például adott név sajátossága továbbá, hogy angol átírásában a kötőjeles, nagy I betűs változat terjedt el, azonban a szabályszerű átírás ott is Ken'ichirō.

Néhány szót nem szabályszerű, hanem hagyományos alakjában írunk át: gésa (szabály szerint geisa), Tokió (eredetileg Tókjó), Kiotó (eredetileg Kjóto), Oszaka (eredetileg Ószaka) stb.

Központozási jelek szerkesztés

A régi japán írásrendszerben nem található egyetlen központozási jel sem, az összefüggéseket a szövegkörnyezet és a szövegek elhelyezkedése adja. A szöveg struktúrájának megértéséhez a napjainkban használt jelek segítenek, megjegyzendő, hogy a japán írásban nincsenek szóközök, az írásjegyek egymás után következnek.

Főbb jelek:

  • 。 kicsi, karika alakú mondatvégi írásjel, használatában megfelel a magyar pontnak;
  • vessző, használata a magyaréhoz hasonló, bár szabadabb helyesírási szabályok alapján. Jobb-alsó irányban kiszélesedő, könnycsepp alakú jel;
  • ・ a sorok szélességének/magasságának közepén (az írás irányától függően) levő pontot az idegen nyelvű szavak elválasztására használják, például: レオナルド・ダ・ヴィンチ reonarudo da vincsi (Leonardo da Vinci);
  • 「 」 『 』 idézőjelek, használata a magyaréhoz hasonló;
  • más latin karaktereket, így a kérdőjelet (?) és felkiáltójelet (!) is a magyarhoz hasonló módon használják. Olykor – az angol nyelv hatása miatt – az általunk is használt pont és vessző jeleket használják.

Nyelvtan szerkesztés

A japán nyelv tipológiailag agglutináló, alany-tárgy-ige (SOV) sorrendű mondatokkal. A mutató névmások megelőzik a jelzett szót.

A főneveknek nincs ragozásuk, az esetviszonyokat a főnévi csoportok után álló partikulák jelzik: は (va) – topik jelölő, が (ga) – (nem topik) alany jelölője, を (o) – tárgyjelölő, に (ni) – mindenféle helyviszony jelölője, の (no) – mindenféle jelzői viszony jelölője (beleértve a vonatkozó mellékmondatot is), で (de) instrumentális-partikula stb. A többes számot sokszor nem jelölik, de ha szükséges, ki tudják fejezni, viszont csak a főnéven és névmáson jelenhet meg, az ige vagy a melléknév sohasem kerülhet többes számba. A többes szám kifejezésére alkalmazhatnak toldalékot: 達(tacsi) (子供達kodomo-tacsi 'gyerekek'),  ら(ra) (kare-ra 'ők') vagy megduplázzák a főnevet: (人々 hito-bito 'emberek', ahol hangtani változás is történhet a szó belsejében b>h). A többes számot általánosan alkalmazó nyelvekhez hasonlóan a megszámlálhatatlan főnevek, tehát az anyagnevek vagy az elvont fogalmak nevei esetében azonban nem alkalmazzák.

A személyes névmások gyakran kiesnek, ha referenciájuk a kontextusból kiderül. Az első személyben az udvariasság foka szerint többféle alak közül választ a beszélő, második személyben gyakran ugyancsak udvarias formula helyettesíti a névmást (például megszólított neve, tiszteleti -szan/-szama szócskával toldva).

A számneveknek 1-10-ig 2 sorozata létezik, az eredeti japán (J) és a kínai (K) eredetű.

A japánban az igék nem vesznek fel személyragokat, viszont igeidő és mód tekintetében van igeragozás. Nincs főnévi igenév. Az igék formái a mondatban a különféle udvariassági fokot fejezik ki, pl: csináld meg – légy szíves, csináld meg – tisztelettel kérlek, hogy csináld meg.

Nincs magánhangzó-harmónia.

A magyarral azonos a nevek használata (vezetéknév, keresztnév), a dátum és cím használata, a birtokos eset használata (először jön a birtokos, utána a birtok, például a ház ajtaja). A címeket is hasonló módon írják (nagyobb egységtől a kisebb felé haladva): város, városrész, háztömb.

Nyelvjárásai szerkesztés

A japán nyelv elég homogén, köszönhetően a standardizációnak. Régebben voltak nagyobb eltérések. A nyelvjárások tanulmányozásának csekély a hagyománya. Három nagy nyelvjárásra osztható: keleti, nyugati, kjúsúi. Az első csoport a Tokió főváros (az i, u elnyelése); a nyugati csoport Kiotó és Oszaka (Ószaka-ben : Oszaka dialektus) több udvarias forma, erősebb tónuskontraszt, u magánhangzó kissé az u és ü között való kiejtése, valamint a ni szótag nyi-nek ejtése); a kjúsúi (je szótag megléte, és az e palatalizáció hatása a megelőző mássalhangzóra).

A hivatalos nyelv az iskolai oktatás révén a tokiói nyelvjárásra épülő standard nyelv. A japán nyelv rengeteg szót kölcsönzött (és kölcsönöz még ma is), elsősorban a kínai (mandarin) és az angol nyelvből. Írásban ezeket katakanával szokták írni.

Jegyzetek szerkesztés

  1. A japán nyelv (angol nyelven). ethnologue.com. (Hozzáférés: 2015. szeptember 5.)
  2. Nuevos kanji al idioma japonés, ya son 2136 (spanyol nyelven). yumeki.org, 2010. december 10. (Hozzáférés: 2014. január 15.)
  3. A kandzsi kentei vizsga hivatalos honlapja (japán nyelven). (Hozzáférés: 2014. január 15.)
  4. 生物の名前はカタカナで書くべきか、漢字で書くべきか? (japán nyelven). (Hozzáférés: 2015. szeptember 8.)

További információk szerkesztés

Tekintsd meg a Wikipédia japán nyelvű változatát!
A Wikimédia Commons tartalmaz Japán nyelv témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés