Főmenü megnyitása
A Magyar Királyság autonóm tartományai

A horvát bánság a történelmi Horvátország területén a Horvát Királyságnak a Magyar Királysággal való 11. század végi perszonáluniója révén jött létre mint a Magyar Korona társországa. Területe a Kapela hegységtől délnyugat felé az Adriai-tengerig terjedt. Nagymértékű önállóságot élvezett, a magyar király által kinevezett bán vagy herceg kormányozta a magyartól eltérő szokásjog alapján.[1][2]

TörténeteSzerkesztés

Dmitar Zvonimir horvát király 1089-ben bekövetkezett halála után az özvegy Ilona horvát királynéI. László magyar király király húga – pártja jutott hatalomra, akik Lászlót akarták a horvát trónra emelni.[3]1091-es hadjárata során László király benyomult Horvátországba, de a koronát unokaöccsének, Álmos hercegnek engedte át, aki viszont 1095-ben kénytelen volt Horvátországot elhagyni. A horvát trónt Svačić Péter foglalta el, akit 1097-ben Kálmán magyar király legyőzött a Gvozd (Kapela) hegységben. A csatában Péter meghalt, a hegyet ezután róla nevezték el Petrova Gorának. Kálmán ezután elfoglalta Horvátországot és 1102-ben Tengerfehérvárott királlyá koronáztatta magát. Egy 13. századi forrás szerint Kálmán és a horvát nemzetségek megállapodása, az ún. pacta conventa révén került a horvát korona a magyar királyok fejére, de bebizonyosodott, hogy ez az egyezmény későbbi kreálmány, valójában hódítás történt.[4] Kálmán király 1105 körül megszervezte a báni méltóságot.[5] A magyar király jelentős engedményeket tett, ez részben a tényleges helyzet elismerését jelentette, miszerint a magyar ispánságoktól eltérően a horvát zsupákat a horvát királyok már korábban eladományozták a legerősebb horvát nemzetségeknek. Ország-, azaz tartománygyűléseket ezentúl nem tartottak, de a horvát nemesség előjogai megmaradtak. Önálló hadseregük volt, amely általában csak Horvátországban volt köteles hadakozni. A magyar királyt ezentúl az általa kinevezett bán vagy herceg képviselte, aki a horvát szokásjogra alapozva kormányozta Horvátországot.[3]

A magyar–horvát államközösség a középkorban többször megszakadt vagy meggyengült. Velence 1115-ben elfoglalta Dalmáciát, valamint a horvát tengerpart egy részét, így Tengerfehérvárt és Sebenicót, amely városokat csak II. István magyar király tudott visszafoglalni 1124-ben, amikor is magát ezután horvát királlyá koronáztatta.[4]

A III. István magyar király és I. Manuél bizánci császár közötti belgrádi egyezmény szerint István öccse, Béla herceg, a jövendő III. Béla Bizáncba került, s Horvátország, mint az ő öröksége, bizánci birtok lett. Magyar fennhatóság alá ismét III. Béla vette, már magyar királyként, amikor I. Mánuel meghalt. 1194-ben Béla idősebbik fiát, Imrét Horvátország és Dalmácia hercegévé tette. Ezután hol magyar királyi hercegek, hercegnők, hol magyar főúri családokból származó bánok kormányozták Horvátországot, időnként ők is hercegi címmel.[4]

A bánok által képviselt központi hatalom Magyarországhoz hasonlóan szétesett a 13. század végén, Horvátország a Šubićok és a Frangepánok tartományuraságává vált. A Šubićok saját háborút vívtak a Kotromanićok ellen Bosznia megszerzéséért.[3] Ezután I. Károly magyar király állította vissza a korábban megszokott rendet, a hercegek vagy bánok általi kormányzást.[4]

A horvát zsupániákSzerkesztés

A VII. Kónsztantinosz bizánci császár által említett 14 horvát zsupánia közül 10 fordul elő a magyar forrásokban.[3] A zsupánia egy nemzetségfő uralma alatt álló terület volt, amit latinra comitatusként fordítottak. Magyarul ezért megyének is nevezik, sőt vezetőjét ispánnak is mondták, ennek ellenére szervezetét tekintve nem valóságos vármegye a szó magyar értelmében.[6]

Lásd mégSzerkesztés

ForrásSzerkesztés

  1. szerk.: Kristó Gyula, Engel Pál, Makk Ferenc: Gecske, Korai magyar történeti lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest. ISBN 963-05-6722-9 
  2. Történelmi világatlasz. Kartográfiai Vállalat, Budapest, 110,114. o.. ISBN 963-351-696-X CM (1991) 
  3. a b c d szerk.: Kristó Gyula, Engel Pál, Makk Ferenc: Horvátok, Korai magyar történeti lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest. ISBN 963-05-6722-9 
  4. a b c d szerk.: Kristó Gyula, Engel Pál, Makk Ferenc: Horvát–magyar kapcsolatok, Korai magyar történeti lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest. ISBN 963-05-6722-9 
  5. szerk.: Kristó Gyula, Engel Pál, Makk Ferenc: Kálmán 1. (Könyves), Korai magyar történeti lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest. ISBN 963-05-6722-9 
  6. szerk.: Kristó Gyula, Engel Pál, Makk Ferenc: Vinodol, Korai magyar történeti lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest. ISBN 963-05-6722-9