Horváth Előd Benjámin, ismertebb nevén Horváth Benji (Marosvásárhely, 1988 –) romániai magyar költő, slammer, szerkesztő.

Horváth Benji
Horváth Benji (Horváth László fotója)
Horváth Benji (Horváth László fotója)
Élete
Születési név Horváth Előd Benjámin
Született 1988 (32 éves)
Marosvásárhely, Román Szocialista Köztársaság
Pályafutása
Irodalmi díjai Látó-nívódíj (2010)
Műút-nívódíj, szépirodalom (2013)
Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2017)

Élete és munkásságaSzerkesztés

Horváth Előd Benjámin 1988-ban született Marosvásárhelyen. Első kötete 2009-ben jelent meg A cseplini díva címmel a kolozsvári Koinónia Könyvkiadó gondozásában.[1] 2010-ben debüt kategóriában elnyerte a Látó folyóirat nívódíját.[2] 2013 decemberében neki ítélték a Műút folyóirat nívódíját szépirodalom kategóriában.[3] 2015 nyarán újabb kötete látott napvilágot az Erdélyi Híradó Kiadó és a Fiatal Írók Szövetsége közös gondozásában, Beatcore címmel.[4]

2016-ban a József Attila Kör és a Prae.hu kiadásában jelent meg Az amnézia útja című verseskötete. Stermeczky Zsolt Gábor, a Kortárs Online kritikusa szerint a mű versnyelvére a kelet-európai mágikus realizmus és a beat sajátos egyvelege jellemző.[5] 2016-ban Az amnézia útja nyomán jelölték a Horváth Péter irodalmi ösztöndíjra.[6] 2017-ben Horváth Benji kapta meg a Libri Kiadó által felajánlott Dunajcsik Mátyás Lehetőséget.[1][7] Ugyanebben az évben Móricz Zsigmond-ösztöndíjban részesült a Magyar átiratok címet viselő verseskötetéhez.[8]

Negyedik kötete, A Dicsőséges Európa, a Dunajcsik Mátyás Lehetőségnek köszönhetően a Libri Kiadónál jelent meg 2018-ban,[9] bemutatójára a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár keretei között került sor a Petőfi Irodalmi Múzeumban.[10] Horváth Benji így fogalmazott a kötettel kapcsolatban: „Az Európában megpróbáltam kissé lebontani a régi költői ént, leépíteni a tetszelgést, kicsit kimozdulni az alanyi költészetből, vállalni a sebezhetőséget, a nevetségességet, és nem mesterfokon sajnáltatni magam, hanem kezdeni valamit a romokkal.”[11]

Slam poetry rendezvények rendszeres fellépője.[12] 2006 óta jelentet meg verseket, emellett publicisztikát ír és prózai alkotásokkal is próbálkozik. Költeményeit arab és román nyelvre is lefordították. A kolozsvári Helikon folyóirat szerkesztője. Eseményszervezéssel, tehetséggondozással is foglalkozik.[1][7] Tagja a Bruthalia Alkotókörnek, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL), a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ) és a József Attila Körnek (JAK).[1][7]

KöteteiSzerkesztés

DíjaiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d Horváth Benji kapja a 2017-es Dunajcsik Mátyás Lehetőséget. Prae.hu, 2017. február 24. (Hozzáférés: 2018. augusztus 4.)
  2. A Látó nívódíjasai 2010-ben. Látó, 2010. december 2. (Hozzáférés: 2018. augusztus 4.)
  3. Lapszámbemutató és a Műút-nívódíjak átadása. Műút, 2013. december 17. (Hozzáférés: 2018. augusztus 4.)
  4. Varga Melinda: Horváth Benji – Beatcore. Irodalmi Jelen, 2015. augusztus 20. (Hozzáférés: 2018. augusztus 4.)
  5. Stermeczky Zsolt Gábor: A reflexió reflexiói: Horváth Benji: Az amnézia útja. Kortárs Online, 2016. augusztus 1. (Hozzáférés: 2018. augusztus 4.)
  6. A Horváth Péter Ösztöndíj 10 esélyese 2016-ban. Litera, 2016. november 1. (Hozzáférés: 2018. augusztus 4.)
  7. a b c Horváth Benji kapja az idei Dunajcsik Mátyás Lehetőséget. Könyves Blog, 2017. február 24. (Hozzáférés: 2018. augusztus 4.)
  8. A 2017. évi Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíjpályázat eredménye. Litera, 2017. március 17. (Hozzáférés: 2018. augusztus 4.)
  9. Horváth Benji könyvbemutatója. Helikon, 2018. május 29. (Hozzáférés: 2018. augusztus 4.)
  10. Locker Dávid: A Dicsőséges Európa – Horváth Benji kötetbemutatója a Petőfi Irodalmi Múzeumban. f21.hu, 2018. június 29. (Hozzáférés: 2018. augusztus 4.)
  11. Szijj Márton: Horváth Benji: A XX. század után verset kell írni, akkor is, ha nem lehet. Litera, 2018. július 31. (Hozzáférés: 2018. augusztus 4.)
  12. Rácz Tímea: Horváth Benji Erdély új slambajnoka. Transindex, 2014. augusztus 20. (Hozzáférés: 2018. augusztus 4.)