Az iskola meghatározott életkorban a mindkét nemhez tartozó gyermekeket és fiatalkorúakat neveli és oktatja. Fontos feladata van a személyiség formálásában és annak fejlesztésében. Szerepe, feladata az utóbbi évtizedekben lényeges változásokon ment át. Egyaránt társadalmi és pedagógiai intézmény. Az iskola család után a legfontosabb szocializációs színtér.

Az iskolák közötti átjárhatóságot Magyarországon a Nemzeti alaptanterv biztosítja, amely szabályozza a nevelési-oktatási munka szervezését, tartalmát, követelményrendszerét, tanórák számát (akár heti 35-45 is lehet).

Etimológia

szerkesztés

A magyar iskola szó a latin schola szóból származik, amely pedig a görög σχολή "szkholé" szóból.[1]

Története

szerkesztés
 
Iskola a középkorban

Első civilizációk

szerkesztés

Az első iskolának nevezhető szerveződések az ókorban fedezhetőek fel. Mezopotámiában a Kr. e. II. évezred elejétől kezdve kétféle írnokképző működött. Az alapképzést, - írást, olvasást, számolást és elemi tudományos ismereteket - a "tábla háza" (Édubba) míg a magasabb képzést a "bölcsesség háza" (Bét mummi) nyújtotta.

Mezopotámiához hasonlóan Egyiptomban is megjelent az intézményesülő oktatás egy sajátos formája, az "írnokképzõ", az írnokok "iskolája". A tanítást vállaló írnokok a legelemibb módszerekkel (utánzás, gyakoroltatás stb.) adták át tudásukat tanítványaiknak.

Kína jól szervezett iskolarendszerrel rendelkezett. Alapját a városokban létesített alapiskolák alkották. Középfokú képzés a járási, tartományi iskolákban, a felsőfokú képzés: állami tisztségviselõk (mandarinok) képzése volt.

Görög világ

szerkesztés

Iskolák az antik görög és bizánci kultúrában is léteztek, a katonatisztekkel szemben elvárás volt az alapfokú iskolák elvégzése.

A görög nevelés ideáljaiban és gyakorlatában olyan fejlõdés ment végbe, melyet leginkább két polisz, Spárta és Athén nevelésében érzékeltető.

A fiúgyermekek nevelésére mindkét államban igen nagy gondot fordítottak. A spártai fiúk 7 éves korukban tanodába kerültek, ahol közös nevelésben részesültek. A rendkívül szigorú testi nevelésen túl értelmüket csak annyira képezték, amennyire az egy jó katonának szükséges volt. Írni-olvasni, számolni alig tanultak meg, azonban fontosnak tartották gondolataik egyszerű, világos, szabatos kifejezését. A fiúk húszéves korukban lettek - kitűnően képzett katonaként - a hadsereg tagjai. A nevelés azonban nem fejeződött be húszéves korban, hanem kiterjedt a felnőtt korra is.

Athénben a nevelése-oktatása, a képzés tartalmainak átadása különféle iskolatípusokban történt:

  • Grammatikai "iskola" (alapkészségek - írás, olvasás, számtan),
  • Kithara-"iskola" (múzsaképzés - tánc, ének),
  • Palaisztra ('birkózásra kijelölt hely', gimnasztikai képzés).

Amíg Spártában a dresszúra, a fizikai kényszer uralkodott, addig az athéniak bíztak abban, hogy sokkal mélyebben be lehet hatolni a gyermekek, a fiatalok lelkébe az esztétikum segítségével.

A hellenisztikus kor (Nagy Sándor uralkodásától (Kr. e. 336-323) számítjuk) nevelése és oktatása is figyelemre méltó tartalmi gazdagodáson ment keresztül. Új "iskolatípusok" jelentek meg, s a régiekben átadott tudás tartalma is módosult. Az elemi oktatás színtere a minden városban működő didaszkaleion magán és városi fenntartású iskola lett, ahol 7-14 éves korú gyerekek tanultak. A középfokú oktatás színtere a grammatikai iskola, felsőfokú képzés színterei a filozófiai iskolák voltak.

Középkor

szerkesztés

Részben a görög, római és perzsa hódítások hatására indult meg az iszlám kultúra iskoláinak fejlődése, amelynek tudáskoncentrációja óriási volt. Itt jelent meg először az igény a jól szervezett oktatási struktúrákra és módszerekre. A mecseteket vallásos és oktatási tevékenységekre párhuzamosan használták, a 10. században jelentek meg az első független iskolák (medresze).

Az iszlám oktatás nagy hatással volt a modern európaira. Az érettségi franciául Baccalaureat, angolul Baccalaureate, mindkettő az arab Bihaqqi Al-Riwayah szóból származik, amely az első ilyen jellegű, írásban is rögzített követelményrendszer volt.

Az európai oktatás fő célja és központi eleme sokáig a latin nyelv tanítása volt, (ezért hívják az alapfokú iskolákat informálisan az Amerikai Egyesült Államokban grammar schoolnak is) nagy változásokat a reneszánsz hozott.

Magyarországi története

szerkesztés

A honfoglalás előtt a táltosok foglalkoztak a szűkebb közösségek – mai szóval élve – lelki gondozásával, a gyógyítással, a jóslással, az emberi életben mérföldköveket jelentő pillanatok (születés, felnőtté avatás, házasság, temetés) feldolgozásával. Főleg a felnőtté avatás előtt a táltosnak szerepe volt a fiatalok nagybetűs életre való felkészítésében: a család mellett ők is oktathatták a fegyverek készítésének technikáit és a magyar rovásírást is. Bizonyítványt nem adtak, a vizsgáztatást majd az élet tartotta.

Középkor

szerkesztés

A honfoglalás (kb. 896), de főleg a Szent István nevéhez fűződő államalapítás (1000) után az oktatás a kolostorok hatáskörébe került, de a táltosok valószínűleg még évszázadokig fennmaradtak, és nem hivatalosan tevékenykedtek. Erre bizonyíték a rovásírás fennmaradása, főleg Erdély hegyes vidékein. A középkor idején főleg a bencések és a domonkos rendi szerzetesek tanították a nemesek utódait a nyugati műveltségre.

Legrégibb iskoláink, amelyek az egész Árpád-korszakban virágzottak, az úgynevezett fárai iskolák voltak. Szent István elrendelte, hogy minden tíz falu egy templomot és parókiát építsen, melléje pedig egy plébániai iskolát.[2]

A 12. század elején Könyves Kálmán törvénykönyvében említés van arról, hogy létezik már egy olvasni tudó, művelt értelmiség, elsősorban a királyi városokban és főpapi székhelyeken.[3]

A zárdai, káptalani és székesegyházi iskolák tantárgyai az úgynevezett hét szabad művészet (septem artes liberales), amelyek két tanfolyamra voltak osztva, az elsőnek a neve volt trivium, a másodiké quadrivium. A trivium ezekből állt: a latin nyelvből (ide értve a latin prozódiát, a vallástant, az egyházi énekeket stb.); az ékesszólástanból (rhetorica) és a gondolkodástanból (dialectica). A quadriviumhoz tartoztak: a számtan (arithmetica); a zene (musica); a mértan (geometria) és a csillagászat (astronomia). [4]

Nagy Lajos király 1367-ben hozta létre az első magyar egyetemet Pécsett, ez a dátum jelzi a magyar felsőoktatás kezdetét.[5][6]

A 14. század végétől egyre több plébániai iskola jött létre a városokban, melyek már a polgárság egy részének iskolái voltak, nem korlátozódtak a klérus képzésére.[3]

„Scholaris“ néven a középkorban általában tanulót értettek, akármilyen iskolába járt is az illető.[7] Ezért nevezik egykori forrásaink a falusi, városi és egyetemi tanulót egyformán „scholaris“-nak. A „clericus“ és a „scholaris“ jelentése közel esik egymáshoz, sőt jórészben fedi egymást.[7] A clericus ugyanis — leszámítva azt az esetet, midőn általánosságban papi emberről vagy pedig íródiákról van szó —mai nyelven szólva kispapot jelentett, a ki vagy valamely megyés egyháznál, plébánián vagy káptalani iskolában tanult és készült a papságra.[7] A clericus tehát valóságos tanuló, scholaris, a ki jár iskolába, magát a papi teendőkben gyakorolja, segítségére van a megyés papnak és plébánosnak s ezek mellett és a káptalanban közreműködik az istentisztelet, temetés, éneklés és zsoltározás alkalmával, a misénél, meg ministrál. Más szóval a clericus azonos értelmű a papi scholarissal vagyis tanulóval.[7]

A középkor végén, mikor a városok megalakulásával és fejlődésével a világiak is sűrűbben keresték fel az iskolát, a pap (clericus) és az írástudó (litteratus) fogalma többé már nem fedi egymást. Az Anjou-kortól kezdve gyakran előforduló „litteratus“-ok (diákok) java része már világi ember, akikkel a királyi kancelláriában, a főpapok és világi urak udvarában és váraiban, a hiteles helyi káptalanok és konventek, a vármegyék és városok, egyesek és testületek szolgálatában mint íródeákokkal, jegyzőkkel, gazdatisztekkel, s más hasonló szerepben találkozunk.[7]

A székesegyházi (káptalani) iskolát nemcsak a papi pályára készülők, hanem világiak is látogatták. Ezt már a Szt. Gellért-legenda elbeszéléséből is kiérezzük.[8] A lateráni és az 1309-i budai zsinat világosan kimondja, hogy az egyház klerikusain kívül mások, szegény világi tanulók is járnak a székesegyházi iskolába. [8] Ezen szegény tanulókról beszélnek a váradi és a zágrábi káptalan statútumai is.[9]

A 14. és 15. században a falusi plébániai székhelyeken országszerte volt iskola.[8] A reformáció koráig százkettő olyan magyarországi községet ismerünk, melyekben elemi iskolák voltak.[2]

A falusi iskolákban — miként Európa nagy részén — természetesen csak a Miatyánkot, Hiszekegy-et, a vallás legfőbb tételeit, az éneket, olvasást és itt-ott az írást tanították.[8] A tanítást vagy a plébános vagy valamely papja, vagy az ún. iskolamester végezte.[8] A plébánost a Barcaságban 1444-ben az iskolamester urának (dominus) tekintették.[8] Ez egészen megfelel azon viszonynak, mely a plébános és az iskolamester között fennállott. Az iskolamestert ugyanis a hívek választották, de ehhez a plébános beleegyezése is szükséges volt. [8]

Mint külföldön, úgy nálunk is létrejöttek a városi iskolák, mely elsősorban a városi polgárság érdekeit próbálta szolgálni.[4]

16. század, a reformáció ideje

szerkesztés

A reformáció nálunk is nagy lökést adott a közművelődésnek: iskoláink száma nagy mértékben szaporodott.[4] A protestánsok, ha egy-egy területet, várost meghódítottak, nyomban iskolát nyitottak.[4] Ha valamelyik városban eldöntetlen maradt a küzdelem, két középiskola is keletkezett a katolikusok részéről, miközben voltak egyféle felekezetű nagy területek, ahol egy iskola sem volt. Ez az oka, hogy középiskoláink még később is oly aránytalanul voltak jelen.[4] A reformáció után is megmaradt az iskola eszköznek a felekezetek kezében, megmaradt egyházi ügynek.[4]

Sem az állam, sem az egyházak nem rendelkeztek olyan szervezettel, amelyek hivatva lettek volna az iskolákra felügyelni, azoknak tantervet előírni, vagy a fennállót módosítani. Minden főpap, főúr, vagy város, saját belátása szerint rendelkezett az iskolájáról, kinevezte a tanítókat, megállapította azok számát, fizetését; meghatározta a tantárgyakat, a tantervet, az iskolai szabályokat.[10] Ennek természetes következménye volt a legnagyobb különféleség az iskolák körében. Mindegyik sajátos szervezettel bírt. Ugyanazon iskola szervezete időnként változott, amint változtak azok, kik fenntartották, s azok, kik tanszékeit elfoglalták. Valamely iskola, mely bőkezű pártfogók és jeles tanárok által a virágzás magas fokára emekedett és a főiskolák színvonalát megközelítette; utóbb midőn megvonatott tőle az anyagi támogatás, vagy jelentéktelen férfiak kerültek az élére, teljes jelentéktelenségre sülyedt.[10] Innen van, hogy néha kis faluhelyeken a latin, görög, sőt néha a zsidó nyelv is taníttatott; ellenben nagy városok iskolái néha csak az elemi ismeretekkel foglalkoztak.[10]

Mindamellett ha a 16. század iskoláit osztályozzuk, megkülönböztetjük az elemi iskolákat, a középiskolákat, az akadémiákat. Az elemi iskolák azok, melyek rendszerint a plébániák mellett álltak fen, s tantárgyaik a hittan-, írás-, olvasás- és számolásra szorítkoztak. [10] Magyarország némely városaiban is találkozunk ún. „latin iskolák“-kal, melyekben a latin nyelv tantárgy és az előadás nyelve is volt. [10]

A 16. században a középiskolákat a katolikusoknál a székesegyházi és kolostori iskolák, a protestánsoknál a városi és főúri iskolák (tanodák) képviselik.[11]

A magyarországi protestáns középiskolák, miként azok nagyobb városainkban: Bártfán, Beszterczebányán, Kassán, Selmecen stb. létesültek, külföldi minták szerint voltak szervezve.[11] Luther és Melanchthon wittenbergi, Trotzendorfgoldbergi és Sturmstrassburgi iskolai rendszerei voltak általánosan elfogadva és életbeléptetve. Ezek lényegekben azonosak, csak kevésbbé jelentékeny részletekben térnek el egymástól. Mindannyian az iskolában a templom előcsarnokát és folytatását látják; a tanulás ezéljául Isten megismerését és parancsainak teljesítését tűzik ki. A vallási tanulmányokra nagy gond és sok idő fordíttatott. Wittenbergben a tanulók tartoztak minden reggel az ó- és újtestamentumi szentkönyvekből egy-egy fejezetet olvasni, ebéd után pedig a zsoltárokból és Luther német énekeiből néhányat énekelni. A vasárnap reggeli óráit a katekizmus magyarázata, a délutánt a szentírás olvasása és ének töltötte be.[11]

A jezsuiták, akik e században hazánkban is megtelepedtek , Nagy-Szombatban, Túróczban, Sellyén, Váradon, Gyulafehérvárott és Kolozsvárott középiskolákat alapítva, ezekben sajátlagos iskolai szervezetet honosítottak meg, melyet szigorú egyformasággal Európa minden államában keresztülvittek. Megkülönböztették a „studia inferiora“ (középiskolák) és „studia superiora“ (akadémiák). [11]

Mária Terézia ideje

szerkesztés

Állami üggyé a közoktatást Mária Terézia királynő tette, aki 1777-ben kiadta a Ratio Educationis című rendeletet az új nevelési és tanulmányi rendszerről, mely az egész oktatásügyet az elemi iskoláktól egész az egyetemig államilag rendezte. Ez a rendelkezés az összes iskolaügy feletti legfelsőbb felügyeletet a koronára ruházta. Budán és Zágrábban tanulmányi bizottságokat állítottak fel. Az országot 9 kerületre osztották, minden kerületbe egy-egy királyi főigazgatót neveztek ki, melléje pedig a triviális és normális iskolák számára szakértő felügyelőt rendeltek. Mária Teréziának egy másik fontos cselekedete volt, hogy az eltörölt Jezsuita-rend vagyonát tanulmányi alappá tette, mely egészen az állam rendelkezése alá került. De csakis a katolikus iskolaügy került teljesen az állami hatalom alá: a protestánsok s különösen a reformátusok nem ismerték el a rendeleti úton kiadott Ratiót. Ugyancsak Mária Terézia idején létesültek az első szakiskolák, jogi akadémiák, bányászakadémiák, katonai nevelőintézetek, stb. [4]

A normaiskola olyan népiskola volt az 1770-es évek végétől a 19. század elejéig, melyben a Johann Ignaz Felbiger által kidolgozott norma-módszer (methodus normalis) alapján folyt a tanítás.

1849-től 1945-ig

szerkesztés
 
Elemi népiskolai bizonyítvány az 1930-as évekből. Ebben az időben az 1-es osztályozás volt a legjobb.

Az alsófokú, elemi oktatás a népiskola keretén belül működött.

A reáliskola (reáltanoda) 1849 és 1934 között létezett középiskola-féle volt.

Legkorábban az Eötvös József-féle 1868. évi XXXVIII. törvénycikk (a népiskolai közoktatás tárgyában) vezette be az általános tankötelezettséget.

A 19. század végén iskoláink legnagyobb része államtörvény által van rendezve és szervezve. Vannak kisdedóvó intézeteink és gyermek-menedékházaink; népoktatási tanintézetek; középiskolák; felsőbb tanintézetek; szakiskolák. A kisdedóvást az 1891. évi XV. t.-cikk és az ennek végrehajtása tárgyában 1892. okt. 8-án kiadott miniszteri utasítás szabályozza. E törvény szerint a kisdedóvás feladata 3-6 éves gyermekeket egyfelől ápolás és gondozás által a szülők távollétében érhető veszélyektől óvni, másfelől rendre és tisztaságra szoktatás, valamint ügyességüknek, értelmüknek és kedélyüknek korukhoz mért fejlesztése által őket testi, szellemi és erkölcsi fejlődésükben elősegíteni. A népoktatási tanintézetekhez, amelyeket az 1868. XXXVIII., továbbá az 1876. XXVIII. és az 1879. évi XVIII. törvények szabályoznak, tartoznak: az elemi népiskolák, amelyek 6 évig tartó mindennapi és 3 évre terjedő ismétlő iskolából állnak; ezekre nézve tankötelezettség áll fenn; felsőbb népiskolák, fiúk számára 3, leányok számára 2 évfolyammal. Ezek az iskolák növendékeiket az elemi iskola 6. osztályából veszik; polgári iskola fiúk számára 6, a leányok számára 4 évfolyammal. Felvesznek oly tanulókat, akik az elemi iskola 4. osztályát elvégezték; tanító- és tanítónőképző intézetek, eredetileg 3, most 4 éves tanfolyammal. Az említett iskolák köréhez számíthatók még a miniszteri rendeleten alapuló felsőbb leányiskolák és a polgári iskolai tanító- és tanítónőképző intézetek. Középiskoláinkat, amelyek gimnáziumokból és reáliskolákból állnak, az 1883. évi XXX. s az 1890. évi XXX. t.-cikkek szabályozzák. Ez iskolák készítenek elő és képesítenek az egyetemi tanulmányokra. A felsőbb tanintézetekhez tartoznak: 51 papnevelő intézet, 13 jogakadémia, a budapesti és a kolozsvári tudományos egyetemek, s a Budapesti Műegyetem. Végre a szakiskolákhoz tartoznak a kereskedelmi, ipari, katonai, gazdasági, bányászati, erdészeti, vincellér- stb. iskolák."[4]

 
Ált. iskolai bizonyítvány 1948-ból

1945-ben megjelent meg az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendelete a 8 éves általános iskola létrehozataláról.[12] Ennek teljes tanterve 1946 nyarán jelent meg.

1946-tól kötelezővé vált az orosz nyelv oktatása.[13] A pedagógusoknak el kellett sajátítaniuk a marxista-leninista és sztálinista elmélet alapjait és a tanulók is ebben a szellemben részesültek.

A tankötelezettséget 16 évben állapították meg. A nyolcéves általános iskolára épült a középiskola.

A közoktatásról szóló[14] 1993. évi LXXIX. törvény bevezetője szerint: "A Magyar Köztársaság Alkotmányában meghatározott művelődéshez való jog esélyegyenlőség alapján való gyakorlása, a lelkiismereti meggyőződés szabadságára és a vallásszabadság, a hazaszeretetre nevelés érvényesülése, a nemzeti és etnikai kisebbségek anyanyelvi oktatáshoz való jogának megvalósulása, a tanszabadság és a tanítás szabadságának érvényesülése."

Tulajdonforma szerint

szerkesztés

Az iskolák típusai

szerkesztés

Az oktatásban a 2016/2017-es tanévben jelentős átalakulás kezdődött meg. A szakképző intézmények neveinek változásán túl részben az ellátott feladatok is módosultak.

Általános iskola

szerkesztés

Az alapfokú oktatás 8 éves alapfokú képzése Magyarországon az első lépcsője a kötelező jellegű oktatásnak. Megelőzi az óvodai nevelés, követi a középfokú oktatás.

Készségfejlesztő iskola

szerkesztés

A szakiskolák a többi tanulóval együtt haladásra képtelen, sajátos nevelési igényű tanulókat készítik fel szakmai vizsgára, a  készségfejlesztő iskolák a középsúlyos SNI-tanulók számára nyújtanak az életkezdéshez, munkába álláshoz ismereteket.

Érettségit adó középiskolák

szerkesztés
  • szakközépiskola: Az új rendszerű szakközépiskolákban a tanulók az első 3 évben szakképesítést szereznek, ezt követően a diákoknak lehetőségük van további kettő, érettségire felkészítő évfolyam elvégzésére, majd érettségi vizsgát tehetnek.
  • gimnázium: A gimnáziumok általános műveltséget adnak és felkészítik a diákokat az érettségi vizsgára és a felsőfokú tanulmányok megkezdésére. A gimnáziumokban folyó képzés, annak ellenére, hogy a közismereti tantárgyak oktatása mindenhol elsődleges fontosságú, a különböző iskolák eltérő profiljának, az egyes iskolákon belül különböző tanulmányi területeknek köszönhetően meglehetősen változatos. Gyakran nem is csak egyszerűen humán és reál osztályokat különböztetnek meg, a különböző emelt szinten, emelt óraszámban oktatott tantárgyak révén további specializációra is lehetőség van. Érettségi után a tanulók továbbtanulhatnak a felsőoktatásban, betölthetnek középfokú végzettséghez kötött munkaköröket, vagy jelentkezhetnek szakmai képzésre. A gimnázium lehet 8, 6 vagy 4-5 évfolyamos, az 5 évfolyamos képzés esetén a 8. és 9. évfolyam közé beékelődik egy nyelvi előkészítő, ún. nulladik évfolyam, aminek kereteiben intenzív idegennyelv-oktatás zajlik.
  • szakgimnázium: A szakgimnáziumokban az első négy év elvégzése után szakmai érettségit tesznek a tanulók, további egy évfolyam elvégzésével pedig érettségihez kötött szakképesítést is szerezhetnek.

Felsőoktatás

szerkesztés

Főiskolai, vagy egyetemi képzéseket leggyakrabban 18 éves kortól végeznek az érettségizett diákok. Fokozatai: felsőfokú alapképzés, mesterképzés és doktori képzés.

  1. iskola | Magyar etimológiai szótár | Kézikönyvtár (magyar nyelven). www.arcanum.com. (Hozzáférés: 2024. december 6.)
  2. a b Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai
  3. a b Magyar iskolatörténet 996-1849 (magyar nyelven). A közoktatás története, 2013. április 25. (Hozzáférés: 2024. december 7.)
  4. a b c d e f g h Iskola | A Pallas nagy lexikona | Reference Library (angol nyelven). www.arcanum.com. (Hozzáférés: 2024. december 7.)
  5. Magyarország első egyeteme. PTE. [2008. december 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. január 1.)
  6. University of Pécs. [2009. január 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. január 1.)
  7. a b c d e Békefi Remig: A káptalani iskolák története Magyarországon 1540-ig (Budapest, 1910)
  8. a b c d e f g Békefi Remig: A népoktatás története Magyarországon 1540-ig (Budapest, 1906)
  9. Thaltic : Monum. Hist. Episcop. Zagr. T. II. 78. 1. – idézi Békefi Remig
  10. a b c d e Frankl Vilmos: A hazai és külföldi iskolázás a XVI. században (Budapest, 1873) Első rész. A Hazai iskolák a XVI. században / V. Elemi iskolák
  11. a b c d Frankl Vilmos: A hazai és külföldi iskolázás a XVI. században (Budapest, 1873)Első rész. A Hazai iskolák a XVI. században / VI. Középiskolák
  12. Katona András: Az általános iskola hazai bevezetésének előzményeiről – a történelemtanítás felől szemlélve
  13. IV. Az iskolarendszer kialakulása Magyarországon 1849-2011. www.sulinet.hu. (Hozzáférés: 2024. december 6.)
  14. többször módosított

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés

További információk

szerkesztés
A Wikimédia Commons tartalmaz Iskola témájú médiaállományokat.
Nézd meg az iskola címszót a Wikiszótárban!