Jövőkutatás

kutatás

A jövőkutatás (idegen szóval futurológia) a társadalomtudományok közé tartozik, amely a lehetséges, kívánatos és valószínű jövővel, az ezzel kapcsolatos nézetekkel és mítoszokkal foglalkozik.

TörténeteSzerkesztés

Egyik kulcskérdésének, a jövőorientáltság kutatásának gyökereit a szociálpszichológiában találjuk. Piaget-ről tudjuk, hogy foglalkozott a "jövőorientáció" fogalmával; Lewin pedig a jövőt már egy állandóan változó képként fogta fel. Ő vezette be a pszichikus tér fogalmát. E spektrumban megjelennek az anticipációk, a remények, a vágyak és a félelmek, amelyek mozgósító erővel hathatnak a jelenbeli döntéseinkre. Mindez az 1930-as, 1940-es években történt. Azóta kialakult az a módszertan és metodika, amely a jövőkutatást önálló társadalomtudományi diszciplínaként határozza meg. Hazánkban az 1970-es évek óta a Magyar Tudományos Akadémia is elismeri tudományként. Globális szinten a káoszelmélet tanulságai, a technikai haladás, a környezeti változások, és a humán tényezőnek tulajdonított egyre nagyobb jelentőség, a megoldatlannak tűnő társadalmi problémák egyaránt életre hívták a jövővel való foglalkozás interdiszciplináris megközelítését, amely tudatában van annak, hogy az egész mindig több, mint a részek puszta összege. A jövőkutatás a mai napig megfelelően egzakt, ugyanakkor csodálatos módon nyitott tudományterület maradt: művelőinek kifejezett törekvése, hogy más diszciplínák képviselőivel, sőt a művészeti és spirituális megközelítések szakértőivel együttgondolkodva kutasson.

ElőrejelzéskészítésSzerkesztés

Alapelv, hogy döntéshozatalkor az emberek egyrészt múltbeli tapasztalataik, másrészt jövőbeni elvárásaik alapján fogalmazzák meg helyzetüket és várakozásaikat. Megalapozott döntések meghozatalához több területről származó információkat kell összefüggéseikben áttekinteni. A jövőkutatás – ennek megfelelően – a jelenbeli döntések meghozatalához kíván segítséget nyújtani, „ha ezt és ezt teszed, ilyen és ilyen következményekkel kell számolnod” formában. Előrejelzéseinket is ilyen módon készítjük el: tehát nem azt mondjuk, hogy x év múlva ez és ez fog történni, hanem rámutatunk cselekedeteink következményeire. A tudományterület megközelítése is holisztikus, ami azt jelenti, hogy adott jövőbeni kép felvázolásához több területet analizálva szerez információkat, majd ezeket szintetizálja.

A jövővel való foglalkozás határaiSzerkesztés

Jövőkutatással kétféle módon foglalkozhatunk. Megvizsgálhatjuk, hogy egy adott terület (közlekedés, fiatalok devianciái, GDP-növekedés stb.) jövője várhatóan milyen módon alakul, formálódik. Fontos irányelv, hogy a jelenben már létező kritikusan bizonytalan csírákat keresve tárjuk fel a lehetséges jövőváltozatokat, így előrejelzés-sorozatot kapunk eredményként, nem pedig "egy legvalószínűbb jövőt" (ami predikció lenne). Másképpen dolgozva „projekt-alapon” is kijelölhetünk egy témát, mint például a fiatalok identitásának alakulása a késő modernitásban, és bekapcsolhatunk a vizsgálatba minden olyan területet, amely ezt a folyamatot befolyásolhatja. Ez egy probléma-centrikus megközelítés; használatakor a kutató kénytelen "kinézni" saját szűkebb szakterületéről azért, hogy képes legyen összefüggéseiben látni a problémakör egészét. Bármelyik megközelítést is alkalmazzuk, az eredmény ugyanaz: a szakértő(k) felkészültségén túlmenően a megfelelő módszer(ek) kiválasztása garantálhatja a megbízható eredményt. Mindig a terület jellege alapján kell eldöntenünk, hogy matematikai-statisztika, kollektív szakértői, modellezési, participatív, illetve egyéb eljárásokat alkalmazunk – vagy épp ezek észszerű kombinációját. A módszer alkalmazása ugyanis önmagában gondoskodik arról, hogy ne csak a szűk témához kapcsolódó hatásokat kapcsoljuk be az elemzésbe, hanem a vizsgált területre ható, esetleg máshonnan származó információkat is figyelembe vegyük.

Érdemes különbséget tennünk a lehetséges, a valószínű, az elfogadható és a kívánatos jövőváltozatok között. Sok minden elképzelhető (gondoljunk csak a sci-fi irodalomra), de a jövőről gondolkozva le szoktuk szűkíteni az alternatívák körét a lehetséges jövőkre (a lehetségest itt köznapi értelemben és nem matematikai valószínűségekre alapozva használom). Mindennapi gondolkodásunk során még ennél is tovább megyünk és általában csak valószínű alternatívákban gondolkozunk – és ezen sokszor a jelenből „ceteris paribus” következő jövőt értjük. A jövőkutatás igyekszik szakítani ezzel a gondolatvilággal és a következményjövőkön túl más alternatívákat is megfogalmaz. Ezek egy része a kreatív vagy meglepetésjövők világa, amelyek célja a horizont kitágítása, a jövővel kapcsolatos bizonytalanság kezelésének megtanítása vagy akár félelmek legyőzése. Másik része a kívánatos jövők köre, amelyek húzóerővel bírnak a jelenben, megerősítik a jövőformáló erő kibontakozását azáltal, hogy cselekvésre ösztönöznek. A cselekvéshez azonban látnunk kell azt is, hogy hogyan érhetjük el a kívánt jövőképet, azaz stratégiát kell alkotnunk – lépésről lépésre fel kell építenünk a cselekvési tervünket. Ez akkor is igaz, ha a kívánatos jövőkép helyett meg kell barátkoznunk az elfogadható jövő koncepciójával, hiszen a jövőformáló erő mellett sokszor figyelembe kell vennünk bizonyos keretfeltételeket is (például jogi szabályozásokat), amelyek leszűkíthetik mozgási lehetőségeinket.

A jövőkutatás módszereiSzerkesztés

Összetettebb döntéshozatali helyzetekben azzal a paradoxonnal kell számolni, hogy egyik részről komplexebb, ugyanakkor strukturáltabb előrejelzésre van szükség. A múltbeli struktúrák és folyamatok feltérképezése itt is elengedhetetlen; ehhez nagyon jó szolgálatot tehetnek az ún. matematikai-statisztikai módszerek. Itt elsősorban idősorok vizsgálatáról és sztochasztikus kapcsolatok elemzéséről van szó. Jó példa erre a demográfiai idősorok elemzése, amelyek alapján megbízható előrejelzéseket készíthetünk egy régió, egy ország vagy akár a Föld lakosságának növekedésére. Vigyáznunk kell azonban, mert a matematikai-statisztikai módszerek használatánál mindig feltételezzük a ceteris paribus elvét, azaz hogy a körülmények változatlanok maradnak, és ez hosszú távon félrevezető lehet. Ezért a matematikai-statisztikai módszerek használatánál érdemes elgondolkodni azon, hogy meddig tartható ez a stabil környezet, vagyis milyen időtávon alkalmazható ez a módszer előrejelzés készítésére.

Sok esetben a múlt megismerése nem nyújt elég támaszt az előrejelzéshez: a vezetékes telefonok jövőjének elemzésekor érdemesebb a versenytársakkal (mobiltelefonok, Skype …stb.) és a technológiai újításokkal foglalkoznunk, mint a múltbeli dinamikus növekedés elemzésével. Ilyen instabil helyzetben inkább a jelen megértésével foglalkozunk: mik a meghatározó folyamatok? Milyen irányban folynak kutatások? Milyen új igények merülnek fel? A feltett kérdéseket mindig az előrejelzés tárgyához kell igazítanunk, de általánosságban elmondhatjuk, hogy egyrészt a meghatározó trendeket (például növekvő mobilitás) és megatrendeket (például globalizáció) kutatjuk, másrészt azokat a jövőcsírákat (elterjedtebb az angol „weak signal” vagy „emerging issue” elnevezés) keressük, amelyek a jövőben válhatnak meghatározóvá. Az angol szakirodalomban a jelen feltérképezésének elterjedt módszere az ún. „horizon scanning” vagy „scanning hits”, amely szó szerint értelmezve a jelen horizontján megjelenő, előrejelzés értékű eseményeket, folyamatokat és észjárásokat keresi.

Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához a jövőkutató sokszor egyes területek szakértőit hívja segítségül, hiszen ők jobban belelátnak az adott terület fejlődését meghatározó folyamatokba, sokszor rátapintanak az ún. fordulópontokra – például arra, hogy mikor éri el egy folyamat a kritikus értéket, amikor jövőcsírából trend lesz. A szakértők megkérdezésére a jövőkutatásnak sokféle eszköze van: személyes megkérdezések, kiscsoportos brainstorming, workshopok és a Delphi-módszer különböző változatai tartoznak ide.

Fontos megjegyezni, hogy mind a horizon scanning módszere, mind a szakértői megkérdezések az interdiszciplinaritást kell, hogy tükrözzék. Ha egy technológia újítás jövőre gyakorolt hatását kívánjuk elemezni, akkor hiba csak mérnököket megkérdezni, hiszen éppen a holisztikus megközelítés lényegét veszítjük el ezzel. Mindig komplex módon kell megközelíteni a kérdéseket: minél több terület szakértőjét kérdezzük meg, annál tartalmasabb, valósabb jövőalternatívákat tudunk kidolgozni.

A valós jövőalternatívák kidolgozásához sokszor elengedhetetlen a szakértőkön túl az érintetteket is megkérdezni: a participatív jövőkutatás minél szélesebb rétegek bevonását javasolja. Ennek a megközelítésnek több előnye is van: demokratikusabbá válik a folyamat, a végeredmény jobban tükrözi az érintettek preferenciáit, illetve a kívánatos jövőkép megvalósításának az esélye is nő. Ráadásul az érintettek sokszor jobb információkkal rendelkeznek, mint azok a szakértők és döntéshozók, akik az íróasztal mellett dolgoznak.

A jövőkutatók a jövőre vonatkozó információikat sokszor úgy strukturálják, hogy azok modelleket alkossanak. Ez nem lehet újdonság, hiszen más tudományágakban is elterjedt a modellek alkalmazása, és azok értékét mindenhol előrejelző képességük határozza meg: a lényeg, hogy meg tudom-e mondani hogyan fog változni egy adott jelenség a jövőben (pl.: egy termék ára, egy állatpopuláció nagysága, a választók preferenciája, egy részecske mozgása). Az előrejelzés tárgyától függően a jövőkutatás sokféle modellt „kölcsönöz”: a játékelmélettől kezdve a káoszelméleti modellekig.

Jövőkutatás a világbanSzerkesztés

Az Amerikai Egyesült Államoktól Tajvanig számos akadémiai központban foglalkoznak tudósok a jövő tudományos megismerésével. A jövőkutatók egyik legjelentősebb nemzetközi szervezete a World Futures Studies Federation, illetve az Association of Professional Futurists és a World Futures Society.

Jövőkutatás a hazai tudományos intézményekbenSzerkesztés

A felsőoktatásban a Budapesti Corvinus Egyetemen működik önálló, e tudományterület kutatásával és oktatásával foglalkozó tanszék. Az intézmény vezetője Nováky Erzsébet. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Pénzügyek tanszékén működik a Jövőobszervatórium Kutatócsoport Galántai Zoltán vezetésével. Intézményesített keretek között dolgoznak jövőkutatók Sopronban, Debrecenben, Miskolcon és Pécsett.

Elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyarországi jövőkutatás területén Kovács Géza és Gidai Erzsébet. Kovács Géza, a mai Corvinus Egyetemen működő Jövőkutatási Tanszék alapítója két évtizeden keresztül vezette ezt a tanszéket. Gidai Erzsébet, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának alapító dékánja az MTA Jövőkutatási Bizottságának egyik alapító tagja és hosszú ideig elnöke is volt.

A megnevezetteken kívül mindenekelőtt Besenyei Lajos és Tóth Attiláné játszottak meghatározó szerepet az MTA Jövőkutatási Bizottság eredményes munkájában. A bizottság eddig három nemzetközi és hat magyar tudományos konferencia szervezésében szerzett érdemeket. Az eddig felsoroltakon kívül a következő személyiségek vettek részt a konferenciakötetek szerkesztésében: Tóth László, Bana Katalin, Szretykó György, Grolmusz Vince, Kristóf Tamás, Szabados Tamásné.

SzervezetekSzerkesztés

Magyar jövőkutató helyek és szervezetekSzerkesztés

Jövőkutatás Tanszék (Budapesti Corvinus Egyetem) [1]

Jövőobszervatórium (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) [2]

Nemzetközi jövőkutató szervezetekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • Ankerl Géza: A tényleges globalizációs folyamatok és alternatívák. In.: Valóság, 2007/8. 26-48.
  • Menyhay Imre: Üzenet a jövőkutatóknak. Monológ a befejezetlen teremtés tragédiájáról a vállalkozásetika tükrében. In.: Valóság 2000/2. 29-46.
  • Köszöntés. Közgazdasági Szemle, LV. évf., 2008. július–augusztus (712–713. o.) Kovács Géza nyolcvanéves.

További információkSzerkesztés