Jaksity György (Budapest, 1967. május 14.) magyar közgazdász.[1]

Jaksity György
Született 1967. május 14. (54 éves)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása közgazdász

PályafutásaSzerkesztés

Jaksity György 1991-ben szerzett diplomát a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem külgazdasági szakán, de már 1989-től kezdve több külföldi és hazai cégnél dolgozott külső, illetve állandó munkatársként. 1990-ben részt vett a Budapesti Értéktőzsde megalapításában. 1993-ban alapítója volt a Concorde Értékpapír Rt-nek, amelynek azóta ügyvezető igazgatója, illetve 1997-től egyben az igazgatóság elnöke is.[1][2]

Vezető szerepet töltött be szakmai szervezetekben: a Magyar Befektetés-Elemzők Egyesületének elnöke és az Európai Befektetés-Elemzők Egyesületei Szövetségének (EFFAS) igazgatósági tagja volt 1996 és 2000 között, illetve 1997-től a Befektetési Vállalkozások Szövetségének is elnökségi tagja volt.[2]

1999-től a tőzsdetanács tagja volt, ezt követően, 2002-től pedig a részvénytársasággá alakult tőzsde igazgatóságának elnöki tisztét töltötte be.[1] Ebből a pozíciójából 2004-ben, a tőzsde tulajdonosváltásakor távozott.[2] 2007-ben Az év üzletembere volt.

2009. március 26-án sajtóértesülések szerint felmerült a neve miniszterelnök-jelöltként, de ő azonnal cáfolta a megkeresést, és leszögezte, hogy nem vállalna semmilyen kormányzati pozíciót.[3]

A magyar mellett angol, spanyol és szerb nyelven beszél.[1]

MagánéleteSzerkesztés

Félig szerb származású, nagyapja Szentendrén volt ortodox pap.[2] Nős, két gyermeke van.[1]

MűveiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d e Menedzserportrék: Jaksity György (magyar nyelven). Origo, 2003. május 20. (Hozzáférés: 2009. március 26.)
  2. a b c d e A rendetlen gyűjtő - Jaksity György (magyar nyelven). Manager Magazin, 2006. (Hozzáférés: 2009. március 26.)[halott link]
  3. Jaksity György nem lesz miniszterelnök (magyar nyelven). index.hu, 2009. március 26. (Hozzáférés: 2009. március 26.)

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkSzerkesztés