Főmenü megnyitása

Index.hu

magyar hírportál

Az Index egy magyar internetes hírportál, mely az egyik leglátogatottabb[1] a magyar hírportálok közül.

Index.hu
Index (internet news portal) logo.svg
Adatok
Típus hírportál

Ország Magyarország
Alapítva 1999. május 17.
Kiadó Index.hu Zrt.
Főszerkesztő Tóth-Szenesi Attila
Munkatársak Haász János, Kárpáti Márton és Miklósi Gábor főszerkesztő-helyettesek
Szabó Zoltán tartalomfejlesztési vezető
Nyelv magyar
Székhely 1033 Budapest, Flórián tér 1.
ISSN 1585-3241
Az Index.hu weboldala

Tartalomjegyzék

TörténeteSzerkesztés

ElőzményeiSzerkesztés

1998-ban az egyik legnépszerűbb hazai hírportál az iNteRNeTTo (napi 8000-es olvasottsággal). A csapat a lapot komoly hírportállá akarta fejleszteni, ezért kezdetben elzárkóztak a befektetői megkeresésektől, és gyorsan megemelték a fejlesztési támogatásokat (mintegy 2,5 milliós forgalom mellett nagyjából nullszaldósan működött a cég). A befektetői ajánlatok azonban csakhamar több százmillió forintra kúsztak fel. A vezetők a koncepcionális ellentétek miatt megkezdték a kivásárlási tárgyalásokat az IDG-vel (International Data Group). Ezt megelőzendő Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter új céget alapítottak URL Consulting néven, amely 1999 áprilisában 15 millió forintos kivásárlási ajánlatot tett az IDG-nek. A következő szerkesztőségi ülésen Bíró István (az IDG vezérigazgatója) elbocsátotta az ajánlattevőket, melyre válaszul az egész szerkesztőség felmondott.[2]

A szerkesztőség a botrányt követően átvonult a Maros étterembe, ahová elhívták Kőrösi Ákost, a későbbi befektetőjüket, és megállapodtak az Index elindításában. Két nappal később a Trafó – Kortárs Művészetek Házában tartották első értekezletüket Nyírő András vezetésével (aki egyébként az újság névadója is). Az iNteRNeTTo főszerkesztője Andrassew Iván lett, aki új csapatot épített. (A sors furcsa fintora, hogy az egykor vágyott portál kiadói jogai két évvel később jutányos áron az index.hu tulajdonába kerültek.[3])

Az Index elindulásaSzerkesztés

1999. május 17-én felállt az Index. Az oldal szerkezete hármas elrendezésű volt, logóját Hatos Kriszta tervezte.[4]

Aznap kétszáz fős sajtótájékoztatót tartottak a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházában – az ekkor huszonhat tagú szerkesztőség egy emberként állt ki az erre az alkalomra készített plakátokon földgömböt pörgető Nyírő mellett, és bejelentették, hogy „Index” néven új lapot alapítanak, amelyet változatlan stílusban szerkesztve hálózati tömeglapnak, átfogó információszolgáltatónak, „úgynevezett portálnak” szánnak.[5]

Nyírő András lett az index főszerkesztője. Kezdetben az egyik alapító kétszobás lakásában dolgozott a szerkesztőség 2-3 számítógéppel, a Datanet üzemeltette a szervert. Első lépésként az iNteRNeTTóból átemelték a fórum adatbázisát, azaz a teljes fórumot az index oldalára. Ezzel jelentős forgalmat értek el már az első napon is. A működésük második napján már húszezer címlapletöltést regisztráltak. Alapító szponzorként sikerült megnyerni a Pannon GSM-et.

1999 nyarán a Közgazdasági Egyetem ideiglenes otthont adott a csapatnak. Egy gépteremben dolgoztak, ahol sem vezetékes telefon, sem térerő a mobilokhoz nem volt, egy zsebrádióból hallgatták a híreket. 1999 augusztusában végül beköltöztek a Victor Hugo utca egyik irodaépületébe.

Index.hu Rt.Szerkesztés

Az 50 millió forintos törzstőkével alakult Index.hu Részvénytársaság első tulajdonosai Kőrösi Ákos Zsolt és Szőllősi Gábor (75%), az iNteRNeTTós Nyírő András, Gerényi Gábor, Uj Péter és Kéki Balázs (Keki) technikai szerkesztő (10%), továbbá Braun Róbert történész, Reisz Attila, a Microsoft Magyarország korábbi ügyvezetője, valamint Kövér József és Edward Sanborn pénzügyi magánbefektetők voltak.

Nyírő András kiválásaSzerkesztés

Az Indexnél a nyár a potenciális befektetőkkel folytatott tárgyalások jegyében telt, miközben folyamatosan elmérgesedett a hangulat Nyírő és a menedzsment többi tagja között. A főszerkesztő végül közös megegyezéssel távozott „András személyi kultuszban nyomult: begőzölt, megsértődött, nem tudtuk megoldani a szituációt”[6] – állítja Uj, aki Gerényivel párban vette át a lap irányítását. Az alapító–főszerkesztő, aki már az 1995-ös „forradalmi” időkben is támogatta az addig közösségi alapon szerveződő, nonprofit internet kommercializálását, szerintük rossz üzletember: „Egyszerűen nem bírt megbirkózni azzal, hogy nem egy feneketlen pénzesláda fölött ül, hanem saját vállalatot csinálunk, és piaci verseny van” – jellemezték a kialakult helyzetet, és generációs szakadékot emlegettek: „Nélküle nem jött volna létre az Index, de a távozása óta jobban megy a munka: három hónap alatt megdupláztuk az olvasótáborunkat”.[6]

Nyírő akkor nem válaszolt nyilvánosan, lemondását később így magyarázta: „Már nem érdekel az internet annyira, oda jutottam vele, mint `94 körül a CD-ROM-mal: mindent megcsináltam, amit akartam. Az a baj a magyar nyelvű tartalomszolgáltatással, hogy ez egy kis piac: ha mindezt Amerikában nyomtuk volna le, nem itt tartanánk.”[6] A lap fejlődése előtt két korlát volt: az INteRNeTToból örökölt "amatőr" érzés még mindig jellemezte a munkát, a szervezet semmit nem fejlődött. Napi 20 ezer olvasója volt a lapnak, a megcélzott 100 ezres olvasottsághoz komoly fejlődésre volt szükség. A másik a technikai háttér: nem volt szerkesztőségi rendszer, HTML-ben tárolták a cikkeket, és nem volt olyan hiteles mérőrendszer sem, ami az olvasottságot megbízhatóan mutatta volna.[4] Decemberben Nyírő András távozott, januárban pedig beindították a fejlesztéseket. Kéki Balázs (Keki), Sasvári József (Angelday) és Uj Péter, aki ezalatt a lappal nem is foglalkozott, csak ezen a váltáson tevékenykedett. Ennek az eredménye a látogatottságban is tükröződött: 1999. május-december között napi 20 ezres szinten stagnált, ez 2000. április közepére, az új design beérésére felment stabil napi 60 ezerre, azaz négy hónap alatt megháromszorozták az olvasottságukat.

FejlesztésekSzerkesztés

Megindultak a fejlesztések, új számítógépek vásárlása, létszámemelés, három szinten béreltek területet az irodaházban 450 négyzetméteren. A 2000. év végéig nagy lendülettel dolgoztak: 40 milliós reklámkampányuk volt a nyomtatott sajtóban és utcai plakátokon. 1999 decemberében még 20 ezres látogatottsággal bírtak, mely 2000 áprilisára már 70 ezerre nőtt. A megnövekedett forgalom kiszolgálására az Index az év nyarán már szerverfarmról üzemelt, és teljesen új, saját fejlesztésű hirdetési szervert Index AdEngine is elindított (amely szoftver máig is 2008 üzemel). Az olvasók pozitívan fogadták az új designváltást is (Sasvári József [Angelday] nevéhez fűződik), amelynek következtében a látvány- és tartalomstruktúra lényegesen megváltozott. Az új designhoz új logót is kapott az index, amely azóta sem változott (Lenhardt Tamás [ADT] nevéhez fűződik).

Az olvasók számának növekedésével a szerkesztőség is növekedett: Április elején újabb 250 négyzetméternyi irodát vettek bérbe. A kampány után fellendült a hirdetési eredményük is, webfejlesztő üzletágat nyitottak. Bevételeik nagy része a tartalomszolgáltatásból, online marketingből és integrált üzleti megoldások nyújtásából tevődött össze.

Az index 2000 évi árbevétele megközelítette a félmilliárd forintot, miközben 150 millió forintos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A pénzügyi mutatóktól eltekintve az index teljesítménye impozáns: a cég által működtetett internetes portál naponta több mint százezer látogatót vonzott, ezzel az index a második legkedveltebb portál lett Magyarországon. A vállalat az online reklámpiacon 42%-os részesedést ért el, mely révén elnyerte a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület által adományozott az év vállalata címet.

Ebben az időszakban indult eredetileg az index által résztulajdonolt cégként a ma Vendégváró.hu néven ismert internetes szolgáltatás. Az Ifju György és Bánóczy Zoltán által vezetett cégből az index tulajdonrészét a Well-PRess Kft. később, 2002-ben 100%-ban kivásárolta.

A tőzsde mint lehetőségSzerkesztés

Elkezdték szervezni a tőzsdére menetelt, amit 2001 áprilisában akartak realizálni a frankfurti tőzsdén.[7] 2001 elején ismét leapadt a bankszámlájuk, a havi költségük 50-60 millió forint volt, a bevétel pedig még mindig 10 millió forint alatt. Ez a két érték egyébként megfelelt a korábban a befektetők által is jóváhagyott üzleti tervnek, sőt a bevételi oldalon minimálisan túl is teljesítette azt. 2001 márciusában a világban nagy internetes recesszió következett be, így a tőzsdei indítás lehetősége is elúszott. Kis internetes cégek mentek tönkre, részben a csalások miatt is, ennek következtében a tőzsdei befektetők bizalma a nagyobb internetes cégek iránt is elveszett. (Ez még a Yahoo.com-ot és az Amazon.com-ot is megviselte, amelyek hosszabb távra terveztek, és még folyamatosan veszteségesek voltak.)

KrízisSzerkesztés

Az Indexnél már csak 100 milliós tartalékalap maradt. Áprilisban már tőkét sem tudtak bevonni, májusban megalakult a válságstáb. 150 alkalmazott volt eredetileg, ezért a létszámot a felére csökkentették. Míg a korábbi stratégiának megfelelően kiszervezték a szoftverfejlesztést, a webdesignt, az e-commerce-t és az integrált üzleti megoldásokat, kineveztek egy krízismenedzsert és új vezérigazgatót kerestek.

Csepi Lajos 2001 júniusában csatlakozott, aki előtte az Állami Vagyonügynökség igazgatója és a Fotex Rt. vezére volt. Az új vezérigazgató megkezdte az értékesítést, tovább karcsúsította a létszámot, és megfogta a bevételeket. A bartermegállapodásokat átmenetileg leállították. Bár ekkoriban a médiapiacon az értékesítési eredmények igen jók voltak, a szoftverfejlesztés nem hozta meg a kívánt eredményt, és 2002 elejére akut csődhelyzet állt elő, a korábban kiszervezett céget januárban eladták. Tovább keresték a vevőket, de 2002. februárban sem volt még ajánlat. Csepi Lajos otthagyta az Indexet.

Kinn a gödörbőlSzerkesztés

Végül a Wallis Rt. 2002 márciusában jelent meg „megmentő lovagként”, amely 170 millió Ft-os tőkeemelésével és az Intel részesedének megvásárlásával 31%-os részesedést szerzett az indexben.

Átköltöztek a Wallis-ingatlanba. Egy darabig még ismét Kőrösi irányította a céget, majd Mucsi György vette át a vezérigazgatói széket. Ekkor a cég árbevétele (barterrel együtt) valamivel több mint 300 millió forint volt, a könyv szerinti veszteség pedig 235 millió forint. Év végéig tőkeinjekciót kaptak, majd ismét lenullázódtak.

2002 februárjában hirtelen átbillent a mérleg nullszaldóba, majd tavasztól működési nyereséget is produkáltak. 2002 nyarán ismét dizájn-váltást eszközöltek. 2003 tavaszára a látogatottság jelentősen megnövekedett, az év első negyedévében például 39%-kal, az egyedi látogatók száma százezer, a napi oldalletöltéseké pedig hárommillió körül járt. A médiaértékesítési bevételek tovább növekedtek, miközben a költségek lefaragása is, mindezt előbb pozitív cash-flow, majd pozitív eredmény követte. Míg az index 2002-ben „kizárólag reklámbevételekből generált forgalma kicsivel több mint 300 millió forint volt, addig a cég 2003-as üzleti terve 465 millió forint árbevételt irányoz elő, nullszaldós működés mellett. Az első félév tükrében a bevételi terveket 10-15%-kal teljesíti túl a portál.” Mindez azonban együtt járt a vállalkozói szellem csökkenésével is, hisz „két éve ennél többet tudtunk kísérletezni” – jegyzi meg Gerényi Gábor, az Index fejlesztési igazgatója. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a lap ismét sínen van.

Mozgalmas 2000-es évekSzerkesztés

2003-ban a lapnak 200 ezer volt a napi látogatottsága, ebből ötvenezer a fórumlátogató a Medián technikai mérése szerint.[8] 130 ezer a Szonda Ipsos reprezentatív megkérdezések alapján. Egyedüli tulajdonosa a Wallis ebben az évben. 2003-ban 80 millió, 2004-ben 170 millió nyereséget realizáltak, de mérleg szerint vannak még veszteségek a korábbi felhalmozott adósságok miatt.

Az alapító csapatból Kiss Bori (Moon) és Gerényi Gábor dolgozott még a lapnál.

Az Index szerkesztői a magyar tartalomszolgáltatási piac egyik legrégebbi szereplőinek számítanak. Az olvasottság folyamatos növekedésének eredményeképpen az oldalletöltések száma 2003 májusában 1,2 millió volt – ez alapján az Index az Origo mögött a második leglátogatottabb oldal volt abban a hónapban –, amely a 100 ezer egyéni látogató 230 ezer látogatásából jött létre.

Az Index népszerűségét az elnyert díjak is mutatják: a honlap minden évben díjazott volt a VOLTfolió kulturális médiadíj-pályázat valamely kategóriájában.

2005-ben ismét megváltozott a tulajdonosi szerkezet: a vállalatot Nobilis Kristóf és érdekeltsége, a Sydinvest Kft. (2007 januárjától Közép Európai Média és Kiadó Szolgáltató Zrt.) vette át 100%-os tulajdonhányaddal. Vaszily Miklós, a Portfolio.hu korábbi igazgatója került a vezérigazgatói székbe.

Nobilis üzletpolitikájában hosszú távú tervek szerepelnek, nagyarányú fejlesztésekre ösztönzi a cég vezetőit. A lapot naponta 400 ezernél is több olvasó látogatja, ebből hatvanezer a fórumlátogatók létszáma. A tavalyi bevétel közel 1 milliárd forint volt, az internetes reklámpiac 25%-át birtokolják. A nyereségük a bevételük közel egyharmada. A cégforma 2006 második félévétől zártkörű részvénytársaság (Index.hu Zrt.).

2007 januárjában a lapnak kb. 350 ezer a napi egyedi látogatottsága a Medián technikai mérése szerint.[8]

Az Index formai átalakulásaSzerkesztés

Az Index 2007. július 22–23-án teljesen új arculatot kapott. Tartalmilag nézve 3 fő változás történt az Index külsejében. A címlapon újonnan kialakult 3 (egyforma nagyságú) hasábos tagolás eredményeként a jobb oldaliban a blogok kaptak helyet. Kezdetben ennek a tartománynak is fehér háttere volt, később azonban szürkét kapott, így jelezve a blogszféra felé való nyitás fontosságát. A webblogok előtérbe kerülésének másik magyarázata pedig az, hogy az Index cégcsoportjában van egy blogszolgáltató csoport is. A szerkesztők szerint színvonalasnak vagy érdekesnek talált webnaplók jelennek itt meg (akár politikai témákban is sokkal szélesebb teret biztosítva így a vélemény kinyilvánítására), amely nagy megtiszteltetés a bloggerek számára. A blog számos változata megtalálható az Indexnél:

  • (szorosabban vagy lazábban) Indexes blogok
  • weblogok, melyek teljesen az Index részei; nem is lehet látni őket, címlapon sincsenek jelezve
  • egyes rovatok hírei már blogokban vannak leközölve, melyeket az Index munkatársai készítenek és fejlesztenek
  • hobbi blogok
  • Indextől teljesen független emberek blogjai (Pl.: bűvösszakács), amelyek érvényesülésére az Index egyre nagyobb hangsúlyt fektet


Másrészt a másik két hasábban, vagyis „az igazi Indexben” (Tevan 2007) több cikk megjelenítésére törekedtek. Ez a változtatás sokáig vitatott téma volt abból a meggondolásból, hogy a több cikk nem vonz több látogatót, illetve mert nem akarták az olvasók által közkedvelt témákat levenni az oldalról, de később mégis ez az elképzelés valósult meg. Végül pedig változtattak a fényképek számán, hiszen korábban csak a vezető anyagnál voltak megtalálhatóak, most pedig több helyen is fellelhetőek egyes írások kiegészítőjeként. Ezzel azt érték el, hogy nemcsak a vezércikk, hanem más publikációk is hangsúlyt kaptak, kapnak. Kinézetében is átalakuláson ment keresztül, hiszen mind a színvilága mind pedig a betűtípusa megváltozott, mely a mellékelt képeken jól látható:

2009 novemberében az Origóhoz távozott Vaszily Miklós lapigazgató.

NapjainkbanSzerkesztés

 
A szerkesztőségnek ma helyet adó Flórián Udvar bejárata

2010 áprilisában távozott Bodoky Tamás tényfeltáró újságíró, 2011 augusztusában Tóta W. Árpád vezető publicista,[9] Bede Márton újságíró, majd 2011. szeptember 30-ával Uj Péter főszerkesztő is lemondott.[10] A távozások hátterében a tulajdonossal való konfliktusok állhattak, aki valószínűleg egyre erősebb politikai befolyást akart gyakorolni a lap fölött.[11] Az új főszerkesztő akkor Mészáros Zsófi lett, aki aztán 2013. február 22-én mondott le.[12] Helyére Dudás Gergely került.[13] Gazda Albert korábbi főszerkesztő-helyettes 2011. november 1-től az Origo főszerkesztője lett, 2014 februárja óta a Cink munkatársa.[14]

2011. június 30-án előbb a Velveten szüntették be a cikkek alatti kommentelés lehetőségét,[15] majd később az Indexről is a hírportál Facebook-oldalára terelték a hozzászólásokat.

2017. április 20-tól az Index.hu Zrt. részvényeinek egyedüli, új tulajdonosa a Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) lett, ezzel egy időben az Index.hu Zrt. korábbi igazgatósági tagjai lemondtak tisztségükről, és az új tulajdonos új igazgatósági tagokat nevezett ki határozatlan időtartamra dr. Bodolai László ügyvéd, dr. Nagy Ajtony Csaba ügyvéd, Kereszty Gábor közgazdász személyében, akik maguk közül az Igazgatóság elnökévé dr. Bodolai Lászlót választották.[16][17] Egyes vélemények szerint Simicska Lajos áll a tulajdonosváltás mögött, miután Simicskához közel álló szereplők bukkantak fel az Indexet tulajdonló szervezet mögött.[18][19][20] Dudás Gergely főszerkesztő szerint igaz, hogy Simicska emberei jelen vannak a tulajdonosi háttérben, de Bodolai László személyét garanciának látja arra, hogy se Simicska, se más embere ne szólhasson bele a szerkesztőség működésébe.[21] Május 16-án bejelentették, hogy Dudás Gergely távozik az Indextől, helyette Tóth-Szenesi Attila lesz az új főszerkesztő.[22] Mivel Dudás korábban arról beszélt, hogy Simicska nyomásgyakorlása esetén lemond, most egyesek igazoltnak látják, hogy a nagyvállalkozó befolyásolja a hírportál működését.[23] Ezt Dudás se nem cáfolta, se nem erősítette meg.[24]

StílusaSzerkesztés

Az Index irányelveSzerkesztés

Az Index elsősorban hírmagazin, vagyis elengedhetetlenül fontosnak tartja, hogy beszámoljon a napi hírekről. Azonban (az egészen tág értelemben vett) szórakoztatást is feladatának véli, amihez szintén számos lehetőséget biztosít, persze mindezt úgy, hogy előtte az olvasó megkapja a hírfolyamot, amit igényel. Így a „nem lehet az egyik a másik nélkül” koncepciója érvényesül.

A blogok, „vagyis egy folyamatosan frissülő, szubjektív tartalmú, valamilyen téma köré szerveződő weboldal” (Weblog), megjelenésében, elterjedésében és térhódításában látja az Index a jövőt, vagyis azt, hogy az információt előbb utóbb a bloggerek, vagyis a blogok készítői fogják szolgáltatni, akiket nehéz lesz majd megkülönböztetni a hivatásos újságíróktól. Az embereknek azonban meglesz a lehetőségük arra, hogy kiválaszthassák a számukra hiteles forrást. Az Indexnek az a célja, hogy felszívja ezen bloggerek javát, és helyet biztosítson számukra a megjelenéshez.

A cikkek tematikája, sajátságaiSzerkesztés

Az Index egy olyan internetes újság megvalósítására törekszik, amely megpróbál minél szélesebb körben publikálni, így például az egyes blogokban nem csak a TV-ről lehet olvasni, hanem külön egyes műfajokról, akár a sorozatokról is. A híreket legnagyobb százalékban hírügynökségektől veszik át, és sok esetben bármiféle módosítás nélkül le is közlik.

A több, mint 70 fős szerkesztőgárda igazi közösségként működik, inkább egy civil szervezetként fogható fel, annak minden előnyével és hátrányával. Az ötleteiket megosztják egymással, amiből bárki szabadon meríthet ihletet az írásához. Az Index sokszor vállalja őszinte véleményét egy-egy írásában, vagy éppen vállalkozik különböző (lehetetlennek tűnő) feladatokra. Az egyik ilyen kiemelt vállalkozás például az egyik kolléga minimálbérből való megélésének próbája volt.

Az Index egyediségeSzerkesztés

Ha a Startlapot, az Origót és az Indexet a látogatók száma és a web használatának intenzitása alapján összehasonlítjuk, az Index a harmadik, illetve a második pozíciót foglalja el. A profil szempontjából azonban aligha nevezhetnénk a három lapot egymás konkurensének, ugyanis azok az Indexszel ellentétben nem az újságírókkal való hírgyártással vagy egyáltalán hírgyártással akarják a látogatókat megtartani a letöltésszámot növelni.

Az Index stílusát tekintve felvállal olyasmit is, ami inkább réteglapok jellemzője, szemben a mainstream médiával, ahol jellemzően az a cél, hogy minden réteg számára befogadhatóvá tegyék a tartalmakat: gyakran szókimondó (esetenként trágár), így elsősorban azokat célozza meg, akik ezt elfogadják. Természetesen, mint a legnagyobb internetes újság, mindenkit szeretnének megnyerni. A szókimondás ellenére (vagy épp amiatt) az Index népszerűsége évről évre feljebb ível.[forrás?]

A lap egyedisége abban is megmutatkozik, hogy nem követ, nem másol és nem használ mintaként semmiféle külföldi médiumot sem megjelenésben, sem a tartalomszolgáltatás tekintetében. [forrás?]

LátogatottságaSzerkesztés

Látogató- és oldalletöltés-értékek változása 2003 óta – átlagok, január első hete[25]

2003 2004 2005 2006 2007
teljes WebAudit látogató 408 104 784 287 1 118 474 1 716 298 2 635 460
PI 18 867 308 35 258 906 54 903 099 109 597 168 197 658 051
origo látogató 199 493 444 327 595 020 836 383 1 197 679
PI 4 758 434 11 770 889 16 915 085 30 212 611 36 309 521
Startlap látogató 129 083 287 631 436 579 646 814 857 917
PI 1 004 759 2 185 638 3 924 394 7 363 692 9 753 475
Index látogató 100 159 193 296 290 079 399 421 509 434
PI 2 521 287 4 111 232 6 456 010 9 789 550 14 674 190

Az Index portál-csoport látogatottsági statisztikája 2005–2007 között:

INDEX 2005 2006 2007
oldalletöltés egyedi látogató oldalletöltés egyedi látogató oldalletöltés egyedi látogató
1. negyedév 6 166 000 270 000 10 210 000 387 000 15 890 000 532 000
2. negyedév 7 197 000 293 000 12 121 000 396 000 15 992 000 549 000
3. negyedév 7 892 000 301 500 12 707 000 389 500 16 524 000 550 000
4. negyedév 8 395 000 336 000 13 700 000 467 500

Forrás: Medián Webaudit 2005–2007. Az adatok a munka- és szabadnapok átlagát figyelembe véve napi forgalmi számokat jelentenek, havi átlagban az Indexről.

Mellékletei és általa hivatkozott más webes kiadványokSzerkesztés

  • Totalcar – autós mellékleteként 2000-ben indult. Az autós szakma a Totalcart kezdetben nehezen fogadta be, mert ott nem volt PR cikk, ami megnehezítette nemcsak a tesztautók megszerzését, de a forgalmazókkal való jó viszony kiépítését is. Ennek a Totalcar indulásánál komoly kockázata is volt, de végül befutott, „egyszer csak mindenki tudott róla, hogy van egy ilyen kis köcsög autóslap, amelyik hajlandó akár rosszat is írni” idézte fel a történteket Bazsó Gábor, a Totalcar ügyvezetője. Bazsó és Winkler Róbert szerkesztő irányítják a magazint. A Totalcar sikertörténet, amely kiváló példa arra, hogy egy interneten indított projekt hogyan hódít meg még másik négy médiát (ma már rádiósműsora, nyomtatott újságja és könyve van, tévéműsora egy nagyobb átalakítás után 2007 decemberében befejezte működését).
  • Velvet2002 szeptemberében indult a Velvet női oldal Papp Bojána vezetésével, mely később klasszikus bulvárkiadvánnyá alakult. 2003-2006 között Kiss Bori, 2006-2016-ig Zappe Gábor látta el a főszerkesztői feladatokat. A Velvet alapvetően nem saját tartalomra épül, éppen ezért nagyon kis szerkesztőséggel működik. Elsősorban azokat célozza meg, akiket az Index nem tud megragadni.
  • Pufajkás Turul – A választási hisztéria szülte, kizárólag a politikával illetve a politikai vonatkozású eseményekkel foglalkozó humoros, de azért mindig valós eseményeket tartalmazó melléklet.
  • Tékozló Homár – Az egyik legismertebb magyar blog, ami 2005 áprilisában indult. Napi 30 ezer olvasottságot ér el Szily László és Rádi Gábor blogjegyzeteivel. Amerikában ennek mintájára indult el 2005 őszén Nick Denton vállalkozó Consumerist című fogyasztói blognaplója.[26]
  • Moszkvai Őrkutya – A Magyar Vizsla paródiájaként jelentették meg ezen kiadványukat.
  • A 2005. decemberi Gyurcsány-melléklet Gyurcsány miniszterelnök médiakampányát figurázza ki.[27]
  • Népítélet – A Totalcar belső mellékleteként jelent meg, ahol az autósok megírhatják használatukban lévő járműveikről aktuális problémáikat és örömeiket.
  • Celebhatározó – A Velvet magazin kiadványaként indult, ahol a magyar hírességek személyi adatbázisa található, akiket az olvasók rokonszenvindexszel értékelhetnek.
  • Webisztán – Az index hivatalos webkettes blogja Barczi Imre és Szabo Gergő szerkesztésében. Első online tudósítására 2006. május 29-én került sor Magyarország első Web 2.0 konferenciáján.
  • comment.com – Médiamegmondó blog.
  • Cinematrix – mozimagazin.
  • Sógorom, a zugügyvéd – Jogi esetekkel, a rendőrséggel foglalkozó blog.
  • Hoaxkábel – Városi legendák, és lánc-e-mailek leleplezése.
  • Cukiság – minden, ami cuki.
  • Közveszélyes munkakerülő – az Index.hu flash-játék blogja
  • Sport Géza - az index.hu sportrovata 2008-ban alakult saját domainen, majd 2015-ben visszatért az Index alá blogként[28]
  • Lángoló Gitárok – Az Index zeneblogja: www.langologitarok.hu
  • Urbanista 2008-ban alakult lakóhelyblog, ami 2014 óta az Index blogmelléklete[29]

KritikákSzerkesztés

  • A portál olykor helyt ad többek által ízléstelennek érzett, istenkáromló és megbotránkoztató cikkeknek (közfelháborodást keltett például Tóta W. Árpádnak II. János Pál haláláról írt, Game over… c. cikke,[30] amely ellen az MDF közleményben tiltakozott,[31] és magánszemélyek és újságírók is felszólaltak[32]).
  • Gyakori kritika éri az egyes szerkesztők profán fogalmazásmódja miatt is, a szitokszavak és káromkodások jelenléte (és gyakori előfordulása) miatt.[33]
  • Érdekesség, hogy Bajnai Gordon 2000 és 2005 decembere között a Wallis Rt. vezérigazgatójaként dolgozott és a csoporthoz tartozott az Index.hu is. Jóllehet Bajnai csak 2006-tól vállalt kormányzati pozíciót, többen vitatják a portál azon álláspontját, mely független, értéksemleges oldalként igyekszik definiálni magát.
  • 2004 áprilisában, az EU-választási kampányban az Index újságírója bejutott az MSZP kampánycsapatának zártkörű értekezletére, és újságcikkben számolt be az ott elhangzottakról, közte Tóbiás József pártigazgató azon kijelentéséről, hogy nem érdeklik az etikai és a választási kódexek.[34] Miközben a kijelentés kisebb politikai vihart kavart, Kovács László pártelnök a sajtóetikával ellentétesnek minősítette az Index eljárását, és Halák László, a MÚOSZ etikai bizottságának elnöke is etikátlannak nevezte.[35] Az Index főszerkesztője glosszájában éles hangon utasította vissza a vádakat, és Halákot Kovács kesztyűbábjának titulálta.[36]
  • Az oldal 2007 májusában összetűzésbe keveredett a Hír TV-vel, amikor az Indexen az „MSZP Élőlánc” elnevezésű, antifasiszta jellegű tüntetésről tudósító cikkhez tartozó képgalériában az egyik képen egy "PRESS" ("sajtó") feliratú esőkabátot viselő Hír TV-s operatőrről készített képen a feliratból csak az utolsó két betű (SS) látszott. A hírtelevízió szándékos manipulációval vádolta meg a hírportált, amit az visszautasított, viszontglosszájában – az eredeti fotó letölthető változatát is belinkelve – a Hír TV szándékos lejáratókampányának nevezte az esetet, mondván azt sem tudták, ki van a képen, illetve fel sem tűnt nekik a dolog másnap reggelig, mikor a Magyar Nemzet munkatársa megkereste őket a témával kapcsolatban.[37] A május 16-17-én megrendezett tihanyi médiakonferencián a két hírszolgáltató munkatársai az esettel kapcsolatban éles szóváltásba keveredtek.[38][39]
Az ezen és egyéb ügyek miatt az Index által a Hír TV és a Magyar Nemzet ellen indított helyreigazítási perben a Fővárosi Bíróság elsőfokú (nem jogerős) ítéletében egyebek mellett megállapította, hogy az alperesek valótlanul híresztelték, hogy az Index manipulálta azt a május 10-én megjelent fotót, melyen a Hír tévé operatőrének széldzsekijén a PRESS feliratból csak az SS betűk látszottak.[40]
  • A cikkek helyesírása a nyomtatott médiánál több kívánnivalót hagy maga után; ezt az olvasók megjegyzései is gyakran szóba hozzák.
  • Az Index címlapján, Velvet nevű mellékletében többek szerint a testiség, a pornográfia, a szexuális tárgyiasítás és az erőszak vulgarizált megjelenítésével foglalkozik.[41]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Alexa forgalmi statisztikák
  2. Bodoky Tamás: Az Internetto-Index-sztori: A haladás előőrse. Magyar Narancs, XII. évf. 14. sz. (2000. ápr. 6.)
  3. Az Indexé az Internetto. Piac és Profit (2002. márc. 27.) (Hozzáférés: 2018. szept. 4.)
  4. a b Gerényi Gábor: A dicsőséges tavaszi hadjárat. Gerényi Gábor blogja (2012. szept. 9.) (Hozzáférés: 2018. szept. 2.)
  5. Index és Internetto. Magyar Nemzet, LXII. évf. 118. sz. (1999. máj. 25.) 14. o.
  6. a b c Bodoky Tamás: Az Internetto-Index-sztori: A haladás előőrse. Magyar Narancs, XII. évf. 14. sz. (2000. ápr. 6.)
  7. A kockázati tőkések megnyeréséhez általában egy nagyobb ötlet, globális méretűre kiterjeszthető projekt vagy nagy növekedési szint szükséges. Emellett fontos még, hogy a menedzsment hiteles legyen és megbízzanak benne. A tőkeinjekció alsó határa 1 millió dollár, vannak ugyanis bizonyos fix költségek az invesztíció során. Ilyen például az audit, a célvállalat átvilágítása, ami akár 6 hónapot is igénybe vehet. A tőzsdei bevezetésnél hasonló kritériumoknak kell megfelelni, az ily módon megszerezhető tőke nagyon változó. Általában azt mondják, hogy egy vállalatnak akkor érdemes tőzsdére menni, ha piaci kapitalizációja eléri a 10-20 millió dollárt.
  8. a b http://www.webaudit.hu/index.php?content=12
  9. Tóta W.: Nem szeretnék Alekoszként jelen lenni – 2011. szeptember 2.
  10. Uj Péter távozik az Indextől – Index, 2011. szeptember 5.
  11. Mi folyik az Indexnél? – Kreatív.hu, 2011. szeptember 13.
  12. http://www.kreativ.hu/cikk/lemondott_az_index_foszerkesztoje
  13. http://www.kreativ.hu/media/cikk/megvan_az_index_uj_foszerkesztoje
  14. http://cink.hu/breking-gazda-albert-lett-a-cink-szerkesztoje-1516496279
  15. Zappe Gábor: Szolgálati közlemény. Velvet (2011. jún. 30.)
  16. Alapítványi tulajdonba került az Index.hu Zrt. Index, 2017. április 20.
  17. Index: "Oligarchák alkujának tárgya lett a legjobb tudásunkkal készített független hírportál" - hvg, 2017. április. 21.
  18. Újabb Simicska-ember bukkant fel az Index környékén HVG, 2017. április 21.
  19. Saját magát elfelejtette oknyomozni az oknyomozásaival hencegő Index - Origó, 2017.05.17.
  20. Mentés másként - Mérték Médiaelemző Műhely, 2017-04-21
  21. Dühösek vagyunk, de függetlenek Index, 2017. április 21.
  22. Június 1-től új főszerkesztő vezeti az Index.hu szerkesztőségét - Index, 2017.05.16.
  23. Lemondott az Index őrkutya főszerkesztője - Origó, 2017.05.16.
  24. Távozik az Index főszerkesztője. 444.hu, 2017. május 16. (Hozzáférés: 2017. május 17.)
  25. http://www.median.hu/object.9a316f77-418f-428d-985f-99e9551f5de7.ivy
  26. Gerényi Gábor: Az utolsó tulajdonosváltás. Gerényi Gábor blogja (2013. márc. 4.) (Hozzáférés: 2018. szept. 4.)
  27. Index, 2005. november 14. (Hozzáférés: 2018. július 15.)
  28. Bohus Péter: Megújult a Sport Géza, az Index sportrovata. Index.hu (2015. ápr. 30.) (Hozzáférés: 2018. szept. 4.)
  29. Zubreczki Dávid: Mit keres itt az Urbanista? |Index.hu/Urbanista, (2014. júl. 31.)
  30. Tóta W.: Game over, JP2
  31. Csáky András (MDF): [1]; idézzük: „Még négy óra sem telt el, hogy bejelentették Őszentsége halálát, az írás már a világhálóra került. Tudatos – előre elkészített – provokációról van szó, mellyel a minden embert megillető kegyeleti jogot sértette meg a szerző és a nyilvánosságot biztosító hír-portál. A cikk nem csupán az elhunyt emlékét, hanem a hívők – keresztény és más felekezethez tartozók – emberi méltóságát is bántja. A Magyar Demokrata Fórum, tagjai és a hívők nevében tiltakozik az írás ellen.”
  32. Pápaffy Endre (Erdélyi Napló): [2], idézzük: „A magyar szélső-liberális tábor, melynek képviselői a kilencvenes évek elején Cápának csúfolták a pápát, ezúttal sem tagadta meg magát. A különbség legfeljebb az, hogy 1991-ben a Magyar Narancs (e lapban titulálták később a Szent Jobbot tetemcafatnak és a Szent Koronát tökfödőnek), mely az emlékezetes „Cápa-számot” kiadta, benne Eörsi István gúnyversével, periferikus alternatív lap volt, míg most Tóta W. Árpád blaszfém szövege a leglátogatottabb magyar honlapon, az Indexen jelent meg.”
  33. Gerényi Gábor: Csúcstámadás és visszavonulás. Gerényi Gábor blogja (2013. jún. 11.) (Hozzáférés: 2018. szept. 2.)
  34. Háborút indít az MSZP, Index, 2004. április 9.
  35. Kovács és a MÚOSZ szerint etikátlan az inkognitó, Index, 2004. április 9.
  36. Uj Péter: Hazudik az Index, Index, 2004. április 10.
  37. Egy aljas manipulációról
  38. "PRESS" helyett "SS" – Az Index tagadja, hogy manipulált volna
  39. SS-ügy: elviharzott az Index publicistája a Hír TV kérdései elől
  40. Első fokon pert nyert az Index a Hírtévé és a Magyar Nemzet ellen
  41. "Egy megjegyzés erejéig térjünk vissza az Indexhez. A portál régóta nagyon erős mindenféle emancipációs és nőjogi tartalom közvetítésében, ugyanakkor a nagy hírsite-ok közül az egyetlen, mely rendszeresen hoz keménypornót a címlapján. Hogy azt Velvetnek hívják? Mindegy. Ott van a címlapon, néhány centire a gazdasági hírekről. Wayback machine-nal tallóztam kicsit a közelmúlt Velvet-hírketreceiben, nem nehéz erőszakos szexuális tartalomba botlani." Mi köze van a pornográfiának a szexuális bűncselekményekhez? Heti Válasz, 2014.10.08.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés