Japán kalligráfia

A japán kalligráfia (書道 sodó) a japánul írt kalligráfia, amely egyike a japán művészeti ágaknak. A szó jelentése: az írás útja. A kifejezés tükrözi, hogy a kalligráfiára a tudatosság művészeteként és a szellemi fejlődés útjaként tekintenek. Tapasztalat útján kevésbé lehet elsajátítani, inkább az érzelemre kell ráhagyatkozni, a nem tudatos erőfeszítés által születik.

Kúkai: Fúsincsó c. műve

Sokáig nagy tisztelet övezte a 4. századi kínai kalligráfust, Vang Hszi-csét (Wang Xizhit), de a japán írásrendszer kialakulása után japán stílusú alkotások is születtek a kalligráfusok keze által. A japán kalligráfia kandzsikat (logogramokat) ír le, de vannak hiraganák és katakanák is.

Történelem

Kínai hatás

Wang Xizhi alkotása, japán címe: Raiteidzso

Kezdetben még nem volt írott nyelv Japánban. A kalligráfia a kínai írásjegyek átvételével kezdődött az 5. század elején, amikor a kínai írásrendszer már rég kifejlődött. A kínai írásrendszernek a japán nyelvhez való hozzáillesztése nagy problémát jelentett, mivel a japán nyelvészet és nyelvtan eléggé különbözik a kínaitól. A japán agglutináló (ragozó) nyelv, ami azt jelenti, hogy a ragok a szavak mögé kerülnek, így szükség volt olyan elemekre is, amelyek jelzik ezeket a ragozásokat. Ez oda vezetett, hogy egyes kínai karaktereket jelentésükre való tekintet nélkül, csak hangzás alapján kezdtek el használni a ragozáshoz. Ezek később leegyszerűsödtek, szótagokként kezdtek funkcionálni, és így alakult ki 9. században a kana írás (仮名), amelyet mind a mai napig szótagírásként használnak Japánban. A 11. században már egyedi japán jellegű kalligráfiai formaként jelent meg.

Az Aszuka-korban (538-710) és Nara-korban (710-794) elterjedt volt a buddhista szútrák másolása, amely tovább erősítette a kínai kultúra megbecsülését. Japán szerzetesek, tudósok mentek ki Kínába, elkezdték tanulmányozni a kínai szövegeket, és másolni kezdték őket. A japán kalligráfiára ebben az időszakban különösen nagy hatást gyakorolt a kínai Csin-dinasztia és Tang-dinasztia alatt kialakuló kara-jó (唐様, jelentése: kínai stílus, lásd: kara-e). Neves kínai mesterek, mint például Vang Hszi-cse (Wang Xizhi), Sótoku japán herceg uralkodása idején nagy hatással voltak a japán kalligráfiára. A legtöbb alkotás az ő stílusában készült, és ez megfigyelhető egészen a Heian-korig (794-1185).

Japán stílus megjelenése

A három kalligráfus műve

A legfontosabb esemény a 10. században történt: kialakult a va-jó sodó (和様書道, jelentése: japán stílusú kalligráfia). Ezt a stílust eredetileg a híres buddhista szerzetes és kiváló kalligráfus Kúkai hozta létre. Ettől a kortól vált elfogadhatóvá, hogy a kínai esztétikától eltérő elemek is belekerüljenek a japán irodalomba és kalligráfiába.

A Kamakura-kor (1185-1333) alatt az írás művészetét erősen befolyásolta a zen buddhizmus. A zen kalligráfiát bokuszekinek (墨跡) nevezik, amely formailag inkább szabadabb, valamint lazább szabályokat követ, és érzelmileg nagyon gazdag. Pont amiatt, hogy nem követi a szabályokat, nagyon absztrakt is tud lenni.

A két stílus (va-jó és kara-jó) iskolái egészen az Edo-korig (1603-1868) békésen megéltek egymás mellett. A 17. század elejétől azonban erős kulturális izoláltság jellemezte a szigetországot és erősödtek a japán kulturális elemek. Ezekben az években egy újabb stílus alakult ki: oie-rjú (御家流, jelentése: a nemes családok stílusa), amit a szamuráj családok stílusának is neveznek. Ez műveltséget szeretett volna adni a középosztályba tartozó családok gyermekeinek. A legfontosabb dolog, amit tanítottak, az írás és az olvasás volt. A gyerekek a tanárok által készített minta (手本, tehon) alapján gyakorolták az írást. Ez a tanulási módszer még a mai napig is megfigyelhető a japán kalligráfiában.

Az Edo-kor végére Japán újra megnyílt a külvilág felé, így a kara-jót is ismét alkalmazni kezdték a kalligráfiában. A kalligráfiai alapstílusok megtanulása (mint például a gjóso, szóso, reiso, vagy tenso stílus) is népszerűvé vált a professzionális kalligráfusok körében.

A japán kalligráfia ma

A japán közoktatás előírja a kalligráfia művelését az elemi iskolákban. Az órák a japán iskolarendszer szerinti harmadik osztálytól kezdődnek. Középiskolákban a kalligráfia a zene és a festészet mellett a választható tantárgyak egyike. Egyetemeken, például a bölcsésztudományi karokon kalligráfiával kapcsolatos előadások is vannak. Néhány egyetemen van kalligráfia tanszék is, ami a kalligráfia-tanárképzésre fekteti a hangsúlyt.

A japán kalligráfia sok nyugati művészt elbűvölt az évszázadok során. Legtöbbjük maguk is kalligráfusok voltak, de közöttük voltak nevesebb művészek is, akik tanulmányozták és gyakorolták a kalligráfiát párhuzamosan a saját művészetükkel.

Ismert japán kalligráfusok

Az első oszlopban van feltüntetve a három személy közös és elterjedt megnevezése.

三筆 (szanpicu) "Három ecset"	Kúkai, Szaga császár, Tacsibana (no) Hajanari
三跡 (szanszeki) "Három ecsetnyom"	no (no) Micsikaze (Jaszeki), Fudzsivara (no) Szukemasza (Szaszeki), Fudzsivara (no) Jukinari (Gonszeki)
書の三聖 (so no szanszei) "Kalligráfia három szentje"	Kúkai, Sugavara Micsizane, Ono (no) Micsikaze
世尊寺流の三筆 (szeszon-dzsi rjú no szanpicu)'　 "Szeszon-dzsi stílus három ecsete"	Fudzsivara (no) Jukinari, Szeszondzsi Jukijosi, Szeszondzsi Jukitada
寛永の三筆 (kanei no szanpicu) "Kanei-kori három ecset"	Honami Kóecu, Nobutada Konoe, Sókadó Sódzsó
黄檗の三筆 (obaku no szanpicu)' "Óbaku szekta három ecsete"	Ingen Rjúki, Mokuan Sótó, Szokuhi Njoicu
幕末の三筆 (bakumacu no szanpicu) "Három ecset az Edo-kor végén"	Maki Rjóko, Icsikava Beian, Nukina Szúó
明治の三筆 (meidzsi no szanpicu) "Meidzsi-kori három ecset"	Nakabajasi Gocsiku, Kuszakabe Meikaku, Ivaja Icsiroku
昭和の三筆 (sóva no szanpicu) "Sóva-kori három ecset"	Hibino Gohó, Tesima Júkei, Nisikava Jaszusi
近代書道の父 (kindai sodó no csicsi) "Az elmúlt évek nagymestere"	Kuszakabe Meikaku
現代書道の父 (gendai sodó no csicsi)' "A kalligráfia jelenlegi atyja"	Hidai Tenrai

Alapok

Kalligráfiai stílusok

Szóso

Kaiso

Japánul sotainak (書体) nevezik a betűképet.

A japán kalligráfia a kínai kalligráfiaban gyökerezik. Alapelveit és technikáit illetően nagy hasonlóságot fedezhetünk fel a kettő között, és az írásstílusaik is ugyanazok.

Az alábbi betűképeket használják a kalligráfiában (összefoglaló neve: 毛筆書体 móhicu sotai).

• Archaikus- vagy pecsétírás (添書 tenso): i. e. 3. század elején Kínát egyesítő Csin-dinasztia idejében hivatalos bélyegzőkön vagy pecséteken használták.
• Udvari írás (隷書 reiso): hivatali- vagy hivatalos-írásként ismert írás, amelyet hivatalos okiratok megírásakor használtak.
• Mintaírás (楷書 kaiso): Déli-Han-dinasztia idején, 3-6. század körül használták. Közismertebb és egyben legnépszerűbb írás, amelyet mind a mai napig használnak. A japán írásjegyek mintájául ez a stílusfajta szolgál, sőt, a tipográfia is ezt használja.
• Folyóírás (行書 gjóso): létrejötte az ecset gyorsabb mozgásának köszönhető, aminek következtében egyes vonások összeolvadtak, vagy elmaradtak. Gyakran használják informális írásra ezt a stílust.
• Kurzívírás (草書 szóso): folyamatos és lendületes, szinte folyékony írás, ezért nagyon fontos, hogy jól megtanuljuk és betartsuk a vonássorrendet. Az írásjegyek mérete nem feltétlenül azonos ebben a stílusban, inkább a dinamikusság, az ütemek és a szabad művészi formák kerülnek előtérbe. Több írásjegyet egybemos és az egyes írásjegyek vonásait összevonva rövidíti őket.

Ezek a különböző fajta írások tulajdonképpen visszatükrözik a kínai írás történelmi fejlődését.

Eszközök

Négy kincsnek (文房四宝 bunbósihó) nevezik a japán - és kínai - kalligráfia alapjául szolgáló négy eszközt: az ecsetet, a tusrudat, a dörzskőt és a papírt. Vannak olyan eszközök is, amelyek a Négy Kincshez nem tartoznak.

Négy Kincs	Dörzskő (硯 szuzuri)	Alapanyaga kerámia vagy kő. A szilárd tusrúdból folyékony tust lehet készíteni a segítségével. A felületén található homorú mélyedésbe kell önteni a vizet. A víz a tusrúd törzsölése során feketévé válik, az ideális tus se nem túl sűrű és se nem túl híg.
	Ecset (筆 fude)	Az ecsettest hagyományosan bambuszból, a sörte része pedig állatszőrből készül. Több méretben kapható. Egy munkán belül általában két ecsetméret használatos: a körülbelül 10 mm átmérőjű vastagabb ecsettel (futofude) írják magát az írásjegyet vagy a kifejezést. A vékonyabb ecset (hoszofude), amelynek körülbelül 5 mm az átmérője, a nevek írására szolgál. A fehér szőrű ecset birkaszőrből, a barna szőrű farkasszőrből, a vegyes szőrű pedig lószőrből készül, ezen kívül van még róka- és nyúlszőrből álló ecset is.
	Rizspapír (半紙 hansi)	Más néven vasi. A lapnak sima és érdes oldala van, az előbbire kell festeni. Jól szívja be a nedvet, ezért a rizspapíron való gyakorlás más eredményt nyújt, mint az újságpapíron való gyakorlás. Annak ellenére, hogy "rizspapírnak" nevezzük, valójában nincs sok köze a rizshez, csak némi rizsszalma található benne. Elsődlegesen növényi rostokból áll a rizspapír, másodlagosan akár rongyokból felszabadított cellulózszálakból is készíthetik.
	Tusrúd (墨 szumi)	A többnyire téglalap alakú fekete rúd a vízben feloldódva folyékony tussá válik. Ez a folyamat igényli a legnagyobb odafigyelést. Valódi alapanyagának többnyire a fenyőkorom számít. A tusrúd felületét díszíthetik mindenféle dombormű feliratok, szimbólumok vagy képek, és önmagában még egy műalkotásnak is számíthat.

További eszközök

• Folyékony tusoldat (墨汁 bokudzsú): sötétebbé teszi a tus árnyalatát
• Vízadagoló (水差し mizuszasi): a dörzskő homorú mélyedésébe lehet adagolni vele a vizet
• Alátét (下敷き sitadzsiki)
• Papírnehezék (文鎮 buncsin): tartja a lapot, hogy ne mozduljon el. Általában fémből készül.
• Pecsétnyomó (雅号印 gagósirusi)

A minta követése

A kalligráfiai stílusok elsajátításának egyik módszere, hogy egy adott mintát követünk. Japánul: rinso (臨書). Három ilyen módszert különböztetünk meg (keirin, irin és hairin). Ezek segítségével könnyebben elsajátíthatók az alapelvei a különböző technikáknak és a kéz megfelelő irányításának. Ezt a módszert ősi idők óta alkalmazzák, ilyen például a Nara-korban Kómjó császárnő által készített rinso, ami a Sószó-inban található.

Dzsiun (自運) a rinsoval szemben álló fogalom. Ilyenkor nem követünk semmilyen mintát, hanem a saját képzelőerőnkre hagyatkozva írunk le valamit.

Keirin (形臨)	A minta pontos követésén van a hangsúly. Kizárólag a technikák elsajátítása a cél.
Irin (意臨)	A szerző szándékának és érzéseinek megértésén, átérzésén van a hangsúly. Megpróbálják átérezni, követni a szerző életmódját, szellemiségét is.
Hairin (背臨)	Először megjegyzik a mintát, majd emlékezetből írják le az adott kifejezést vagy betűt. Az így keletkezett stílust saját stílusnak tekintik és a többi munkánál is elkezdik alkalmazni.

Alapvonások

A nyolc alapvonás (kínaiul)

Az alapvonásokat nyolc alapvonásnak nevezik, japánul: 永字八法, eidzsi happó. Ezeknek a vonásoknak a gyakorlása a hagyomány szerint esztétikusabbá, harmonikusabbá teszi az írást.

A kalligráfia nyolc alapvonását az ei (永) karakteren láthatjuk, amelynek jelentése: örökkévalóság, állandóság.

1. 側, szoku: ferde, lejtő vonal. Más néven ten (点, jelentése: pont vagy kis vonás).
2. 勒, roku: vízszintes vonal. Ismertebb néven yokokaku (横画).
3. 努, do: egyenes, függőleges vonal. Ismertebb nevén tatekaku (縦画).
4. 趯, teki: más néven hane (はね, jelentése: ugrás). Ezt tartják az egyik legnehezebb vonásnak.
5. 策, szaku: egyik jelentése ostor. Más néven migiagari no jokokaku (右上がりの横画).
6. 掠, rjaku: más néven hidariharai (左はらい, jelentése: balra söprés). Oldalra, lefelé kell húzni a vonalat.
7. 啄, taku: csípés, koppintás. Más néven midzsikai hidariharai (短い左はらい). Fentről kezdődik nagy energiával.
8. 磔, taku: nyújtás (föntről lefelé, jobb oldalra kell nyújtani). Más néven migiharai (右はらい).

A zen buddhizmussal való kapcsolata

円相, Enszó

A japán kalligráfiára nagy hatást gyakorolt a zen buddhizmus gondolkodása. A zen buddhista tanítások által ihletett kalligráfusok műve a "pillanat" műve. A mű elkészítésére csak egyetlenegy lehetőségük adódik, s az így elkészült művet nem szabad utólag ecsettel korrigálni. A mű elkészítése maximális koncentrációt vesz igénybe. Az ecsetvonás a szerző pillanatnyi állapotát, érzését tükrözi (lásd: Hicuzendo - az ecset zen útja).

A zen által egy önálló japán forma született a kalligráfiában, amelyet gyakran az enszó szimbolizálja (jelentése: felvilágosodást, erőt, univerzumot, nélkülözést szimbolizáló kör). A japán kalligráfiát gyakorlók többsége és a buddhista szerzetesek a zen kalligráfiát gyakorolják.

A zen kalligráfia magasabb fokú gyakorlásához ki kell üríteni a tudatot, illetve hagyni kell az ecsetet, hogy saját útját kövesse. Nem szabad tudatos erőfeszítést tenni. Az elme nélküli, gondolatoktól mentes állapot a musin (無心), amelynek alapja a zen buddhizmus alapelveiben rejlik.

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Japanese calligraphy című angol Wikipédia-szócikk Connection to Zen Buddhism című fejezete ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
• Ez a szócikk részben vagy egészben a Japanese calligraphy című angol Wikipédia-szócikk Today című fejezete ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
• Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 書道 című japán Wikipédia-szócikk 書人 című fejezete ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
• Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 書道 című japán Wikipédia-szócikk 臨書 című fejezete ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

• Nakata, Yujiro (1973). The Art of Japanese Calligraphy. New York/Tokyo: Weatherhill/Heibonsha. ISBN 0-8348-1013-1.
• History of Japanese calligraphy (和様書道史), Hachiro ONOUE (尾上八郎), 1934.
• Yuuko Suzuki, Introduction to japanese calligraphy, Search Press, 2005.
• Gáncs Nikolasz, Shodo – Az ecset útja. Budapest: Shirokuma, 2009. ISBN 9789630685245.
• "A kalligráfia eszközei Archiválva 2014. január 18-i dátummal a Wayback Machine-ben", Japán kalligráfia, 2008. november 25. (Hozzáférés ideje: 2013. november 16.)
• "Alapvonások", Japán kalligráfia Magyarországon - ハンガリー書楽会 (Hozzáférés ideje: 2013. november 16.)
• "History of Japanese Calligraphy", Beyond Calligraphy (Hozzáférés ideje: 2013. november 16.)

Kapcsolódó szócikkek

• Kalligráfia
• Japán művészete
• Kúkai