Tusrúd
A tusrúd (kínai: 墨 mó, japán: 墨 szumi, koreai: 먹 meok) a szilárd tinta egy fajtája (indiai tinta), amelyet hagyományosan kelet-ázsiai kultúrákban használnak kalligráfiához és tusfestészethez. A tusrudak főként koromból és glutinenyvből készülnek olykor tömjénnel vagy gyógyhatású illatanyagokkal kiegészítve. A tintakészítéshez a tusrudat, kis mennyiségű víz felhasználásával, egy dörzskőhöz kell dörzsölni, ami egy sötét folyadékot hoz létre, melyet később tusecsettel visznek papírra. A művészek és kalligráfusok az elkészített tinta sűrűségét a dörzsölés intenzitásának és idejének csökkentésével vagy növelésével képesek szabályozni. A tusrúd, a papír, ecset és dörzskő mellett, a klasszikus kínai írásművészet négy kincsének egyike.
Története
szerkesztésA kínai tinták legkorábbi leletei az i.e. 12. századba nyúlnak vissza, hol alkalmanként szenesített anyagokat, növényi színezékeket és állati eredetű tintákat használtak, melyek közül a leggyakoribbak az ásványi színezékek voltak. A grafit tartalmú ásványi színezékeket víz felhasználásával ledörzsölték, és ecsetekkel festették fel. A kínai tinta ásványi eredetéről a Keleti Han-dinasztia korának tudósa, Hszü Sen (許慎, i.sz. 58. – i.sz. 147.) beszélt. A Suo-ven csie-ceben azt írta „a tinta, melynek a szemantikus eleme a föld, fekete.” (墨,從土、黑也), ezzel utalva arra, hogy az elkészítés során felhasznált, sötét színű ásvány földi eredete miatt a „tinta” (墨) írásjele a „fekete” (黑) és a „föld” (土) írásjelekből áll.
Az átmenet grafitos tinták használatától korom tinták és széntinták használatáig még a Sang-dinasztia kora előtt bekövetkezett. Különböző dinasztiákból származó leletek tintamaradványainak a vizsgálatából azt gondolják, hogy a Csou-dinasztia tintái kimondottan hasonlóak a Han-dinasztia tintáihoz. Ezek a korai tinták, azonban, egészen a Csin-dinasztiáig, valószínűleg folyékony vagy por formában voltak tárolva, melyek nem jól konzerválódtak, így a mivoltuk és összetételük csak festett tárgyakról és műalkotásokról tanulmányozható. Az első fizikai bizonyítékot ezekre a „modern” korom és glutinenyv tintákra a hadakozó fejedelemségek korából (i.e. 256 körül) származó sírkamrák régészeti feltárása során találtak. Ezt a tintát kézimunka által kis golyókká formálták, melyeket egy dörzskövön egy kisebb kő mozsártörő által dörzsöltek használható tintává. Sok golyó típusú tintát és dörzsölő szerszámot találtak Han-kori sírokban és nagyobb, rúd típusú tintákat a késő Keleti Han-korból. Ez utóbbi tinták felületén minták találhatók, ami arra utal, hogy összegyúrás által készültek.
Az egyik első írásos feljegyzés a tusrudakról Japánban a "Csimin Jaosúban" (齊民要術) van, mely az északi Vei-dinasztia korában íródott. A technikák kidolgozásáról, technikai követelményekről és hozzávalókról is vannak feljegyzések "Junlú Mancsao" (雲麓漫鈔) tizedik tekercsében és a "Tiangong kaivuban" (天工開物), Szong Jinghszing (宋應星) jelentős Ming-dinasztia kori enciklotédiájának „tinta” fejezetében.
Elkészítése
szerkesztésÁltalában a tusrudak koromból és glutinenyvből készülnek, olykor további hozzávalókkal a tartósítás vagy esztétika érdekében:
- Korom: A korom olyan olajok anoxikus égetése során képződik, mint a tung olaj, szójaolaj, teafaolaj vagy zsír, valamint olyan fák égetésével, mint a fenyő.
- Glutinenyv: A tusrudak összeragasztásához tojásfehérjét, halbőr és marhabőr enyvet használtak.
- Tömjén és orvosságok: A tusrudak külső megjelenésének javítása érdekében a készítés során használtak tömjént és gyógynövény kivonatokat a hagyományos kínai orvoslásból, mint például kőrist (Fraxinus chinensis), szappanfát, fehér szantálfát, keleti ámbrafát, vagy akár szarvas pézsmát, gyöngyház port. Ezek a hozzávalók tartósítószerként szolgálhattak.
A hozzávalókat precízen kimért arányban egy masszává dolgozták, aztán addig gyúrták, míg sima, egyenletes nem lett. Ez után a masszát elvágták, és formába tették, ahol lassan megszáradt. A rosszul elkészített tusrudak könnyen eltörnek vagy megrepedeznek a nem megfelelő gyúrás, pontatlan korom-enyv mérték vagy egyenetlen száradás miatt. A leggyakoribb tusrúd forma négyszögletes, kocka alakú, bár más formák is használatban voltak. A tusrudakon gyakran többféle felirat, kép volt, mely jelezte a készítő személyét és a tusrúd típusát. Olykor költészet és/vagy művészi kép is volt rajtuk. Azt mondják, a jó tintarúd kemény, mint a kő, a textúrája rinocéroszi és fekete, mint a lakk (堅如石,紋如犀,黑如漆). A dörzsölőfelülete kékes lilán ragyog, ha jó, feketén, ha nem olyan jó és fehéren, ha rossz. A legjobb tintarudak nem hangosak törzsölés közben a finom koromnak köszönhetően, ami nagyban mekkönnyíti a dörzsölést. A zajos, recsegő hang a rossz minőségre utal, és arra, hogy a tusrúd készítése alatt szemcsés kormot használtak. Egy tusrúd nem sértheti vagy karcolhatja meg a dözskövet, különben alsóbbrendűnek számít.
Típusok
szerkesztésSokféle tusrudat készítenek. Egy művész vagy kalligráfus különböző tintákat használhat egy adott ok vagy különleges hatás elérése érdekében.
- Olajos korom tinta: Tung olaj, vagy egyéb olajok égetésével készül. Ebben a fajtában több enyvet használnak, mint más típusokban, így nem folyik olyan könnyen. Meleg fekete színe van, és jó általános festészetre és kalligráfiára.
- Fenyőkorom tinta: Fenyőkoromból készül. Kevés enyvet használnak hozzá, így könnyebben folyik, mint az olajos korom tinták. Kékes fekete színe van, és jó kalligráfiára és gongbi festészetre.
- Lakk korom tinta: Koromból és száraz nyers lakkból készítik. Fényes megjelenésű, főleg festészetre alkalmas.
- Faszén tinta: Általános faszén felhasználásával készül. Ennél alkalmazzák a legkevesebb enyvet, szóval nagyon könnyen folyik a papíron. Főként kalligráfiához és szabad stílusú festészethez alkalmazzák.
- Kékes tinta (青墨): olaj vagy fenyőkorommal és egyéb hozzávalók hozzáadásával készül, egy kékes fekete tintát eredményez. Főként kalligráfiához használják.
- Színes tinta: Olajos korom tinta színanyagokkal vegyítve. A legnépszerűbb a cinóber tinta, amit kínai császárok használtak.
- Gyógyászati tinta: Általános tinta és gyógynövényes orvosságok keverékéből készül, mely ledörzsölve fogyasztható.
- Műgyűjtő tinta: Kimondottan díszes, különleges formájú tusrudak, melyek inkább gyűjtésre valók, mintsem tintakészítésre.
- Egyéni tinta: Olyan tinta, melyet egy művész készít, hogy megfeleljen a különleges igényeinek.
Minden tus típusban lehetnek további variációk a hozzávalók, finomság és korom tekintetében. Egy művész az ismeretei, a felhasznált papír, stb. alapján választja ki az igényeinek megfelelő tust.
Fordítás
szerkesztés- Ez a szócikk részben vagy egészben az Inkstick című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.