Jellinek Dániel

magyar közgazdász

Jellinek Dániel (Budapest, 1976. július 12. – ) közgazdász, az Indotek Group alapítója, többségi tulajdonosa és vezérigazgatója.[1] Vagyonát 2023-ban 249,5 milliárd[2] és 276 milliárd forint[3] közöttire becsülték, és evvel a leggazdagabb magyarok éves rangsoraiban az ország hetedik leggazdagabb milliárdosaként tartották számon.

Jellinek Dániel
Született1976. július 12. (47 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaközgazdász
IskoláiGödöllői Agrártudományi Egyetem (–1999)
SablonWikidataSegítség

Tanulmányai szerkesztés

Középiskolai tanulmányait 1991 és 1995 között a budapesti Károlyi Mihály Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola külkereskedelmi vállalkozói tagozatán végezte el, 1992-1993-ban pedig Ausztráliában, a Sydney-ben működő Randwick Boys High School diákjaként az angolszász oktatási rendszerrel is lehetősége volt megismerkedni. Ezt követően a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Kereskedelmi és Vállalkozói Karának volt a hallgatója, ahol vállalkozásszervező közgazdászként végzett 1999-ben.[4]

Szakmai tevékenysége szerkesztés

Vállalkozó szelleme korán megmutatkozott; középiskolai évei alatt számítógépek és különböző használt cikkek kereskedésével, ruházati termékek forgalmazásával foglalkozott, majd szakmai érdeklődése az ingatlanszektor felé fordult, ahol az egyetemen megszerzett elméleti tudást a gyakorlatban is elkezdhette kamatoztatni.[5][6][7]

Alig húszévesen, 1996-ban társalapítója volt a Tangram Gazdasági Tanácsadó Kft.-nek. A vállalkozás gazdasági tanácsadással, hitelkérelmek és üzleti tervek készítésével, majd privatizációs, illetve különféle ingatlanberuházásokhoz kapcsolódó megbízások teljesítésével foglalkozott.

Ezt követően, társaival, 1997-ben megalapította a Kevin&Thorn Bt.-t, amelynek fő tevékenysége üzletviteli tanácsadás, válságmenedzsment, valamint turnaround management volt. Egy évvel később került sor a Kevin&Thorn Arbitrázs Rt. megalapítására, majd a csoport 1999-ben felvette az Indotek nevet, amelyet Jellinek Dániel azóta is vezérigazgatóként és többségi tulajdonosként irányít.

Üzleti stratégiájára a kezdetektől jellemző volt a hosszú távú szemlélet; megbízási díj helyett például kisebbségi részesedést kért azokban a vállalkozásokban, ingatlanokban, amelyeknek működtetését segítette. A 2000-es évek közepére – részben a megelőző évek ingatlanpiaci áremelkedésére építve – az általa vezetett cégcsoport már több tízmillió euró értékű ingatlanportfóliót kezelt.

Ennek egy részét azonban 2006-2007 folyamán, közvetlenül a világgazdasági válság kitörését megelőzően, a krízist előrelátva, értékesítette. Az ingatlanpiac visszaesését – a piaci szereplők többségével szemben – az Indotek Group így jelentős szabad tőkét felhalmozva tudta átvészelni.[8]

Jellinek Dániel 2009-ben úgy döntött, hogy a cégcsoport tulajdonának egyharmadát egy amerikai befektető partnernek, a Bohemian Groupnak értékesíti. A tranzakciót követően az amerikai befektetők jelentős tőkeemelést hajtottak végre a csoportban.

Az irányítása alatt álló cégcsoport ma vezető szereplő a B és C kategóriás kereskedelmi ingatlanok magyarországi piacán,[9] és az A kategóriás ingatlanok piacán is jelen van. A mintegy 460 főt foglalkoztató cégcsoport több mint 300 ingatlan felett rendelkezik. A beépített és bérbe adható ingatlan terület nagysága összességében meghaladja az 1,86 millió négyzetmétert, amelyen több mint 3500 bérlő osztozik.[10]

Az Indotek Group több saját fejlesztésű lakóparkprojekttel jelen van a lakossági ingatlanpiacon is.[11]

A követeléskezelési piacon a csoport elsődleges tevékenysége az ingatlanokkal fedezett vállalati követelések felvásárlása és az ezekkel kapcsolatos workout tevékenység.[12]

Az általa menedzselt ingatlantranzakciók száma mára meghaladja az ötszázat. Az Indotek Group ingatlanportfóliójába tartozik – egyebek mellett – több mint 30 irodaház, például az EMKE irodaház[13] vagy a Dohány utcai Focus Point Irodaház, 38 darab bevásárló központ, több szálloda – köztük a Gellért Szálló [14]– és számtalan raktár épület és ipar terület.

Az Indotek Group 2014-ben kezdte el portfóliója kibővítését a kereskedelmi ingatlanok piaca felé. Az elmúlt időszak akvizíciónak eredményeképpen a társaságcsoport immár 37 bevásárlóközpontot működtet Magyarországon, amelyek kivétel nélkül Budapesten vagy megyei jogú vidéki városokban található több ezer vagy tízezer négyzetméter alapterületű kereskedelmi létesítmények. Köztük van mások mellett a székesfehérvári Alba Plaza,[15] a Szeged Plaza[16] és a zalaegerszegi Zala Plaza.[17] 2019-ben a vállalatcsoport átlépte a magyar határt és első külföldi befektetéseként megvette, a marosvásárhelyi Promenada Targu Mures bevásárlóközpontot.[18]

Az Indotek Group 2019-ben megvásárolta a Gellért Szállót,[19] a Sofitel Hotel Chain Bridge szállót,[20] valamint 2020 januárjában az ország harmadik legnagyobb alapkezelőjét, a Diófa Alapkezelőt[20] is. A Diófa Alapkezelőt tulajdonló Tarragona Holding Zrt. értékesítéséről az Indotek Group 2022 márciusában írt alá üzletrész-adásvételi szerződést a BDPST Capital Zrt.-vel.[21]

2020 májusában egy tőzsdén kívüli ügylet során 24 százalékos részvénycsomagot vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Appeninn Nyrt.-ben.[22]

A cégcsoport 2020 októberében jelentette be, hogy az érdekeltségébe tartozó Trevelin Holding Zrt. megállapodást kötött a Mid Europa Partners-szel a Waberer’s International Nyrt. részvényeinek 24 százalékos megvásárlásáról,[23] majd ugyanezen év decemberében a társaság tovább növelte részesedését 6,99 százalékkal, 30,99 százalékra.[24]

Jellinek 2021-ben a BGE kuratóriumának tagja lett.[25]

Az Indotech 2021-ben 47 százalékos részesedt szerzett a magyarországi Auchan-hálózat kiskereskedelmi és ingatlantulajdonos vállalkozásában.[26][27]

Az Indotek Group jelenleg 14 országban van jelen.[28]

Társadalmi szerepvállalás szerkesztés

Társadalmi-üzleti szerepvállalásának fontos része, hogy az Indotek Group 2019-ben a Portfolio Csoporttal közösen megalapította az Év Ingatlanpiaci Tehetsége Díjat, melynek keretében a fiatalabb generáció kiemelkedő szakmai teljesítményeit jutalmazzák.[29] A társaság továbbá olyan szervezetekkel működik együtt mint az UNICEF Magyarország, az SOS Gyermekfalvak, vagy a Milestone Intézet, illetve 2021-től kiemelt támogatója a Social Impact Awardnak is.[30]

2021-től a Budapesti Gazdasági Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja.[31]

Családja, érdeklődése szerkesztés

Négy gyermek édesapja. A magyar mellett angolul és franciául beszél. Rendszeres előadó a Portfolio.hu gazdasági-pénzügyi portál ingatlanpiaci konferenciáin.[32]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Jellinek Dániel - Indotek Csoport vezérigazgató és többségi tulajdonos”, indotek.hu (Hozzáférés: 2018. november 7.) 
  2. #7 - Jellinek Dániel (angol nyelven). Forbes. (Hozzáférés: 2024. január 13.)
  3. A 100 Leggazdagabb Magyar - 2023. a100leggazdagabbmagyar.hu. (Hozzáférés: 2023. szeptember 27.)
  4. Indotek Group Linkedin
  5. Szép dolog a belvárosi luxus, de Magyarország nem erről szól!”, Portfolio.hu (Hozzáférés: 2018. november 7.) 
  6. Korrekt fiú, de nem tartoznék neki egy forinttal sem. (Hozzáférés: 2019. szeptember 5.)
  7. Az öltönyös gimnazista - aki milliárdos lett. Alapblog. (Hozzáférés: 2019. szeptember 5.)
  8. Ezeket a vidéki plázákat újítja fel a magyar milliárdos cége | Forbes.hu. forbes.hu. [2018. november 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 7.)
  9. Profit7. „Elindítják a vidéki plázák megújítását”, profit7.hu, 2018. június 14. (Hozzáférés: 2018. november 7.) 
  10. Napi.hu: Új kézbe kerül a Corvin Plaza és a Duna Plaza is, az eladó kivonul az országból. (Hozzáférés: 2019. augusztus 28.)
  11. Gergő, Brückner. „Top 100-as milliárdos vette meg az MKB rossz portfólióját”, 2018. május 17. (Hozzáférés: 2018. november 7.) 
  12. Napi.hu: Elesett a magyar cégmilliárdos birodalma. (Hozzáférés: 2019. szeptember 5.)
  13. www.napi.hu: Így jutottak a leggazdagabbak közé az újonc milliárdosok. Napi.hu. (Hozzáférés: 2018. november 7.)
  14. Világgazdaság: Megvásárolta a Gellért Szállót az Indotek Group. [2020. június 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. augusztus 28.)
  15. Napi.hu: Vidéki plázák kerültek magyar kézbe. (Hozzáférés: 2019. szeptember 5.)
  16. realista.hu: Plázákat vásárolt az Indotek. [2019. szeptember 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. szeptember 5.)
  17. irodakereso.info: Elindítja a vidéki plázák megújítását az Indotek Group. (Hozzáférés: 2019. szeptember 5.)
  18. Romániában vette meg legújabb plázáját a rejtőzködő magyar milliárdos cége | Forbes.hu (magyar nyelven). Forbes Magyarország, 2019. szeptember 19. [2020. február 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. február 5.)
  19. Megvásárolta a Gellért Szállót az Indotek Group. Világgazdaság. [2020. június 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. február 17.)
  20. a b Miklós, Jenei: Tulajdonost vált a Sofitel. index.hu, 2019. november 18. (Hozzáférés: 2020. február 17.)
  21. Alapkezelőt vásárol Tiborcz István (magyar nyelven). Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2022. március 14.)
  22. Az Indotek Group bevásárolta magát az Appeninn Nyrt.-be. Index.hu, 2020. május 15. (Hozzáférés: 2022. február 4.)
  23. Flóra, Nagy. „Az Indotek érdekeltségébe kerül a Waberer's”, 2020. október 19. (Hozzáférés: 2022. február 4.) (magyar nyelvű) 
  24. Kialakult a Waberer's új tulajdonosi struktúrája. Portfolio.hu, 2020. december 22. (Hozzáférés: 2022. február 4.)
  25. Jellinek, Vida, Wáberer: milliárdosok és üzletemberek a kiszervezett egyetemek kuratóriumaiban | Forbes.hu (magyar nyelven), 2021. április 28. (Hozzáférés: 2022. május 4.)[halott link]
  26. Minden, amit az Auchan-üzletről tudni lehet - Interjú Jellinek Dániellel (magyar nyelven). Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2022. május 4.)
  27. Itt a várt áttörés? Épülhet a magyar kiskereskedelmi multi – ezt tudni az Auchan-üzletről | Forbes.hu (magyar nyelven), 2021. szeptember 2. (Hozzáférés: 2022. május 4.)[halott link]
  28. #10 – Jellinek Dániel. forbes.hu. [2022. május 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. május 4.)
  29. PORTFOLIO.HU: Legyél te "Az Év Ingatlanpiaci Tehetsége" - Jelentkezz a pályázatra!. (Hozzáférés: 2019. augusztus 28.)
  30. Indotek Group – a SIA 2021 fő támogatója. Hungary.socialimpactaward.net, 2021. május 17. (Hozzáférés: 2022. február 4.)
  31. Gergő, Zsiborás. „Jellinek, Vida, Wáberer: milliárdosok és üzletemberek a kiszervezett egyetemek kuratóriumaiban”, 2021. április 28.. [2022. február 7-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2022. február 4.) (magyar nyelvű) 
  32. www.napi.hu: Vidéki plázák kerültek magyar kézbe. Napi.hu. (Hozzáférés: 2018. november 7.)

További információ szerkesztés

  1. Megújuló vidéki plazák, milliárdos beruházási program, Origo, 2018.június.14.
  2. Így újul meg négy pláza szerte az országban, Magyar Építők, 2018. június 15.
  3. Jellinek Dániel Portfolio.hu profil