Wikipédia

Jesmyn Ward

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. november 3.

Jesmyn Ward (Berkeley, 1977. április 1. –)[5] amerikai regényíró, a Tulane Egyetem angol professzora, ahol Andrew W. Mellon(wd) bölcsészprofesszori címet kapott.[6] Elnyerte a 2011-es National Book Award for Fiction Awardot második regényéért, a Salvage the Bones-ért, és elnyerte a National Book Award for Fiction(wd) díjat 2017-ben Sing, Unburied, Sing című regényéért.[7][8][9] 2012-ben Alex-díjat(wd) is kapott[10] a családi szeretetről és a közösségről szóló történetéért a Katrina hurrikánnal szemben.[11] Ő az egyetlen nő és egyetlen afroamerikai, aki kétszer nyerte el a National Book Award for Fiction díjat.[12] Ward első három regénye mississippi "Bois Sauvage" fiktív városában játszódik. Negyedik regényében, a Let Us Descend címűben a főszereplő Annis talán egy korábbi Bois Sauvage-ban lakik, amikor a karolinai partvidékről bilincsbe verve elhurcolják, és egy New Orleans melletti Mississippi cukorültetvényen dolgoztatják.

Jesmyn Ward
Született1977. április 1. (47 éves)
Berkeley, Kalifornia  USA
Állampolgárságaamerikai
Nemzetiségeamerikai
Foglalkozása
  • regényíró
  • író
  • önéletrajzíró
  • egyetemi oktató
Iskolái
Kitüntetései
A Wikimédia Commons tartalmaz Jesmyn Ward témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Fiatalkora és tanulmányai

szerkesztés

Jesmyn Ward 1977-ben született a kaliforniai Berkeleyben.[13] Három évesen családjával a Mississippi állambeli DeLisle-be(wd) költözött. Szeretet-gyűlölet kapcsolat(wd) alakult ki szülővárosával, miután osztálytársai zaklatták mind az állami iskolában, mind pedig egy magániskolába járva, amelyet anyja munkaadója fizetett.[14]

Családjában elsőként járt főiskolára, angol nyelv és irodalom BA(wd) fokozatot szerzett 1999-ben, 2000-ben pedig M.A.(wd) diplomát szerzett médiatudományból(wd) és kommunikációból, mindkettőt a Stanford Egyetemen.[15][16] Ward azért döntött úgy, hogy író lesz, hogy öccse[17] emlékét tisztelje, akit egy ittas sofőr ölt meg 2000 októberében, közvetlenül azután, hogy Ward megszerezte a mesterképzését.[16] A felelős sofőrt nem vádolták testvére haláláért, csak azért, mert elhagyta a baleset helyszínét.[18]

2005-ben Ward MFA-t(wd) (művészeti mesterfokozat) kapott kreatív írásból a Michigani Egyetemen. Nem sokkal később ő és családja a Katrina hurrikán kárvallottai lettek.[14] Mivel a deLisle-i(wd) házukat gyorsan elöntötte az ár, a Ward család elindult autóval, hogy eljusson egy helyi templomba, de végül egy traktorokkal teli mezőn rekedtek.[19] Amikor a földtulajdonosok végül ellenőrizték vagyonukat, nem voltak hajlandók meghívni az egyházközségeket otthonukba, azt állítva, hogy túlzsúfoltak.[19] A fáradt és traumatizált család végül egy másik családtól kapott menedéket az úton.[20]

Ward a New Orleans-i Egyetemen(wd) dolgozott, ahol napi ingázása a hurrikán által sújtott városrészeken vitte keresztül. A túlélők küzdelmét átérezve és saját, a viharban szerzett tapasztalataival megbékélve Ward három évig képtelen volt kreatívan írni – ez az idő kellett ahhoz, hogy kiadót találjon első regényéhez, a Where the Line Bleeds-hez.[21]

Pályafutása

szerkesztés

2008-ban, amikor Ward úgy döntött, hogy felhagy az írással, és beiratkozik egy ápolónői programba, Doug Seibold elfogadta az Agate Publishing-nél Where the Line Bleeds című regényét.[20] A regényt az Essence magazin(wd) a könyvklub válogatásába (Book Club Selection) választotta,[19] és 2009-ben megkapta az American Library Association Black Caucus(wd) kitüntetését.[22] Bekerült a Virginia Commonwealth University Cabell First Novelist Award-jára[23] és a Hurston-Wright Legacy Award-ra.[24] Attól a naptól kezdődően, amikor Joshua és Christophe DeLisle ikerfőszereplők befejezik a középiskolát,[25] ahol a Where the Line Bleeds követi a testvéreket, miközben döntéseik ellentétes irányba sodorják őket.[26] Az ikrek nem voltak hajlandók elhagyni az Öböl-parti(wd) kis vidéki várost, ahol szerető nagymamájuk nevelte őket, ezért az ikrek nehezen találnak munkát. Joshua végül kikötői tiszt lesz, Christophe pedig kábítószer-kereskedő unokatestvéréhez csatlakozik.[26] A Publishers Weekly(wd) egy főszereplős ismertetőjében Wardot "egy új hangnak nevezte az amerikai irodalomban", aki "rendíthetetlenül írja le a kétségbeeséssel teli, de reménytől sem mentes világot."[26]

Második regényében, a Salvage the Bones-ban (A csontok megmaradnak) Ward ismét rávilágít az Öböl partján felnövő szegény fekete testvérek közötti zsigeri kötelékre.[14] A várandós tinédzser Esch Batiste, három bátyja és apjuk életét a Katrina hurrikán, a vihar napját megelőző 10 nap alatt és az azt követő napon.[11][27] Ward élénk nyelvezetet használ. metaforák a szerelem, a barátság, a szenvedély és a gyengédség alapvető aspektusainak megvilágítására.[28] Ward elmondta Elizabeth Hoovernek, a The Paris Review-tól(wd): „Dühít, hogy a fehér amerikai írók munkái univerzálisak lehetnek, és igényt tarthatnak a klasszikus szövegekre, míg a fekete és női szerzőket „másként” gettóba zárják. Esch-t ehhez a klasszikus szöveghez akartam igazítani, Médeia, az antihős egyetemes alakjához, hogy ezt a hagyományt nyugati irodalmi örökségem részeként állítsam. Az általam írt történetek sajátos közösségemre és népemre vonatkoznak, ami azt jelenti, hogy a részletek a mi körülményeinkre jellemzőek, de a túlélő, a vad nagyobb története lényegében egyetemes, emberi történet."[29]

2011. november 16-án Ward elnyerte a National Book Award for Fiction-t a Salvage the Bonesért. Ed Lavandera, a CNN-nél 2011. november 16-án készített interjút, és azt mondta, hogy jelölése és győzelme is meglepetést okozott, mivel a regényt a mainstream bírálók nagyrészt figyelmen kívül hagyták.[14] "Amikor hallom az embereket, akik arról beszélnek, hogy azt hiszik, hogy egy poszt-faji Amerikában élünk, felkapom a fejem, mert nem ismerem azt a helyet. Soha nem laktam ott. … Ha egy napon … kézbe tudják venni a munkámat, elolvassák, és emberi lénynek látják … a könyveim szereplőit, és együtt tudnak érezni velük, akkor úgy gondolom, hogy ez politikai tett” – nyilatkozta Ward a BBC News-tól(wd) Anna Bressaninnak(wd) adott televíziós interjújában. 2011. december 22-én.[30]

Ward 2012. január 23-án Alex-díjat kapott a Salvage the Bonesért.[10] Az Alex-díjakat a Young Adult Library Services Association(wd) minden évben tíz, felnőtteknek írt könyvnek ítéli oda, amelyek erős visszhangot keltenek a 12–18 éves fiatalok körében.[31] Angela Carstensen, a School Library Journalban(wd) a nyertes könyvekről kommentálva, az Alex-díj bizottság egykori elnöke, a Salvage the Bones-t egy regénynek nevezte, amelynek "kicsi, de intenzív követése van – minden olvasó átadta a könyvet egy barátjának."[10]

Ward a tulane-i kinevezése előtt a kreatív írás adjunktusa volt a Dél-Alabamai Egyetemen(wd).[19] 2008 és 2010 között Ward Stegner ösztöndíjas(wd) volt a Stanford Egyetemen.[32] A 2010–2011-es tanévben John és Renée Grisham(wd) íróként dolgozott a Mississippi Egyetemen(wd).[33] Ward 2014 őszén csatlakozott a tulane-i karhoz. 2013-ban kiadta Men We Reaped című memoárját.[19] 2017-ben MacArthur „zseniális ösztöndíjat” kapott a John D.(wd) és Catherine T. MacArthur(wd) Alapítványtól(wd).[34] Ugyanebben az évben megkapta a második Nemzeti Könyvdíjat harmadik regényéért, a Sing, Unburied, Sing-ért, így ő lett az első nő, aki két Nemzeti Könyvdíjat nyert szépirodalmiért.[9][35] A regény Anisfield-Wolf Könyvdíjat(wd) is nyert.[36]

2011 júliusában Ward azt írta, hogy befejezte harmadik könyvének első piszkozatát, és ezt nevezte a legnehezebb dolognak, amit valaha írt.[37] 2013-ban jelent meg a Men We Reaped című emlékirat. A könyv testvére és négy másik fekete fiatal férfi életét tárja fel, akik a szülővárosában vesztették életüket.[14]

2016 augusztusában a Simon & Schuster kiadta a The Fire This Time: A New Generation Speaks about Race című könyvet, amelyet Ward szerkesztett. A könyv kiindulópontja James Baldwin The Fire Next Time című könyve, az 1963-as klasszikus amerikai faji vizsgálata. A The Fire This Time közreműködői ezúttal többek között Carol Anderson(wd), Jericho Brown(wd), Garnett Cadogan, Edwidge Danticat(wd), Rachel Kaadzi Ghansah(wd), Mitchell S. Jackson(wd), Honoree Jeffers(wd), Kima Jones(wd), Kiese Laymon(wd), Daniel José Older(wd), Emily Raboteau(wd), Claudia Rankine(wd), Clint Smith(wd), Natasha Trethewey(wd), Wendy S. Walters, Isabel Wilkerson(wd), Kevin Young(wd) és maga Jesmyn Ward.

Harmadik regénye, a Sing, Unburied, Sing (Hallgasd a holtak énekét!) 2017-ben jelent meg,[38] és számos kimerítő kritikát kapott, és 2017-ben elnyerte a National Book Award-ot a szépirodalomért.[39][40] A Ward fiktív Mississippi városában, Bois Sauvage-ben játszódó regény három szemszögből meséli el a történetet, főként egy vidéki családon belül. Jojo, egy fiatal afro-amerikai fiú, a gyermekkortól a felnőttkorig érlelődik. Édesanyja, Leonie szenvedélybetegséggel és a gyermeknevelés kihívásaival küzd. Végül Richie, a Mississippi állam büntetés-végrehajtási intézetének tétlen szelleme kísérti Jojót, és könyörög a családjának, hogy segítsenek neki megtalálni a lezárást.

2018-ban Ward közreműködött a Men We Reaped prológusával a Xavier Review(wd) (38. kötet, 2. szám) különkiadásában, amely Thomas Bonner, Jr. előszavát és Robin G. Vander (a kötet mindkét szerkesztője) utószavát tartalmazza, egy kronológiát, és tizenöt esszét tudósoktól, köztük Trudier Harristól(wd) és Keith Cartwrighttól. Akkoriban ez volt az első könyv terjedelmű kiadvány Wardról.

Ward a Margaret Busby(wd) által szerkesztett New Daughters of Africa(wd) 2019-es antológiájának munkatársa.[41]

2020-ban a Simon & Schuster kiadta Ward Navigate Your Stars című művét, amely a szerzőnek a Tulane egyetem 2018-as diplomaosztóján elmondott beszédéből készült.[42]

A 2020. szeptemberi számban jelent meg Ward személyes esszéje, „On Witness and Respair: A Personal Tragedy Followed by Pandemic” címmel, amely férje haláláról, gyászáról, a terjedő Covid-19-járványról és az újjáéledő Black Lives Matter mozgalomról szól. Vanity Fair, vendégszerkesztő: Ta-Nehisi Coates(wd).[43]

Az Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtára 2022-ben Wardot választotta a Könyvtár amerikai szépirodalmi díja (Library's Prize for American Fiction) nyertesének. 45 évesen Ward a legfiatalabb, aki megkapta a Könyvtár szépirodalmi díját élete során végzett munkájáért.[44]

Magánélete

szerkesztés

Ward Mississippiben él, és két gyermeke van. Férje, Brandon R. Miller 2020 januárjában halt meg[45] akut légúti distressz szindróma(wd) következtében,[46] 33 évesen. Ward a Vanity Fair egyik cikkében írt a haláláról.[47]

Díjai

szerkesztés

Könyvei

szerkesztés

Fiction

szerkesztés

Nonfiction

szerkesztés
  • Men We Reaped (Bloomsbury Publishing, 2013)
  • The Fire This Time: A New Generation Speaks About Race (Simon & Schuster, 2016)
  • Navigate Your Stars (Simon & Schuster, 2020)

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ https://www.nationalbook.org/books/salvage-the-bones/
  2. ↑ https://www.macfound.org/fellows/class-of-2017/jesmyn-ward#searchresults
  3. ↑ https://www.nationalbook.org/books/sing-unburied-sing/
  4. ↑ http://time.com/collection/most-influential-people-2018/5217535/jesmyn-ward
  5. ↑ Ward, Jesmyn. Men We Reaped: A Memoir, Paperback, 42. o. (2014. szeptember 16.). ISBN 978-1608197651. OCLC 869343489 
  6. ↑ Jesmyn Ward, School of Liberal Arts at Tulane University (angol nyelven). School of Liberal Arts at Tulane University . (Hozzáférés: 2022. március 19.)
  7. ↑ "National Book Awards – 2011" Archiválva 2018. november 21-i dátummal a Wayback Machine-ben.. National Book Foundation(wd). Retrieved March 27, 2012. (With acceptance speech by Ward, interviews with and readings by all five finalists.)
  8. ↑ Carolyn Kellogg (November 17, 2011). "Jesmyn Ward wins National Book Award for fiction" Archiválva 2011. november 17-i dátummal a Wayback Machine-ben., The Los Angeles Times.
  9. ↑ a b c 2017 National Book Awards. National Book Foundation . [2018. november 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 16.)
  10. ↑ a b c Angela Carstensen (January 24, 2012). "The Alex Awards, 2012" Archiválva 2012. január 27-i dátummal a Wayback Machine-ben., School Library Journal(wd).
  11. ↑ a b Jeffrey Brown (August 26, 2011). "In 'Salvage the Bones,' Jesmyn Ward Tells Personal Story of Hurricane Katrina" Archiválva 2014. január 17-i dátummal a Wayback Machine-ben, PBS NewsHour.
  12. ↑ Jesmyn Ward is the first woman to win two National Book Awards for Fiction (angol nyelven). EW.com . [2021. február 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 23.)
  13. ↑ Cardé, Leslie (May 18, 2018), "Meet Jesmyn Ward, the celebrated novelist speaking at Tulane's commencement" Archiválva 2021. február 16-i dátummal a Wayback Machine-ben., The New Orleans Advocate.
  14. ↑ a b c d e Ed Lavandera (November 18, 2011). "Ignored by literary world, Jesmyn Ward wins National Book Award" Archiválva 2011. november 22-i dátummal a Wayback Machine-ben., CNN.
  15. ↑ "Red All Over Archiválva 2021. február 16-i dátummal a Wayback Machine-ben.". Stanford Magazine. Stanford Alumni Association. March/April 2013. Retrieved September 3, 2017. Refers to "Jesmyn Ward, '99, MA '00" as the author of Salvage the Bones, one of the titles chosen to be distributed at the university's World Book Night in April 2013.
  16. ↑ a b Jesmyn Ward (September 3, 2013). "No Mercy in Motion Archiválva 2017. szeptember 4-i dátummal a Wayback Machine-ben.". Guernica. guernicamag.com. Retrieved September 3, 2017.
  17. ↑ Julie Bosman (November 16, 2011). "National Book Awards Go to 'Salvage the Bones' and 'Swerve'" Archiválva 2011. november 21-i dátummal a Wayback Machine-ben., The New York Times.
  18. ↑ Ward, Jesmyn. “On Witness and Respair: A Personal Tragedy Followed by Pandemic.” Vanity Fair, 1 Sept. 2020, www.vanityfair.com/culture/2020/08/jesmyn-ward-on-husbands-death-and-grief-during-covid.
  19. ↑ a b c d e Jennifer Xu (November 15, 2011). "'U' MFA alum Jesmyn Ward nominated for National Book Award for 'Salvage the Bones'" Archiválva 2011. november 19-i dátummal a Wayback Machine-ben., The Michigan Daily.
  20. ↑ a b Alison Flood (November 17, 2011). "Hurricane Katrina novel wins National Book Award" Archiválva 2016. március 22-i dátummal a Wayback Machine-ben., The Guardian.
  21. ↑ Noam Cohen (November 19, 2011). "Breakfast Meeting, Nov. 17" Archiválva 2011. november 23-i dátummal a Wayback Machine-ben., The New York Times.
  22. ↑ BCALA Literary Awards Committee: BCALA Announces the 2009 Literary Awards Winners. Black Caucus of the American Library Association. bcala.org, 2009. január 25. [2012. április 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 3.)
  23. ↑ Staff (January 25, 2009). "Eighth Annual VCU Cabell First Novelist Award, 2009: Deb Olin Unferth for Vacation (McSweeney's)" Archiválva 2011. december 6-i dátummal a Wayback Machine-ben., Virginia Commonwealth University Cabell First Novelist Award.
  24. ↑ a b Staff (November 2011). "2011 National Book Award Winner, Fiction. Jesmyn Ward. Salvage the Bones" Archiválva 2011. november 14-i dátummal a Wayback Machine-ben., The National Book Foundation.
  25. ↑ Staff (BOMB 105/FAll 2008). "Where the Line Bleeds by Jesmyn Ward. Read by Jesmyn Ward. Podcast" Archiválva 2011. november 10-i dátummal a Wayback Machine-ben., BOMB Magazine.
  26. ↑ a b c Staff (September 22, 2008). "Fiction Review: Where the Line Bleeds by Jesmyn Ward" Archiválva 2011. december 19-i dátummal a Wayback Machine-ben., Publishers Weekly.
  27. ↑ Staff (May 23, 2011). "Fiction Review: Salvage the Bones by Jesmyn Ward" Archiválva 2014. február 2-i dátummal a Wayback Machine-ben., Publishers Weekly.
  28. ↑ Ron Charles(wd) (November 9, 2011). "The turmoil before the storm" Archiválva 2021. február 16-i dátummal a Wayback Machine-ben., The Washington Post.
  29. ↑ Elizabeth Hoover (August 30, 2011). "Jesmyn Ward on 'Salvage the Bones'" Archiválva 2012. február 21-i dátummal a Wayback Machine-ben., The Paris Review.
  30. ↑ Anna Bressanin (December 22, 2011). "How Hurricane Katrina shaped acclaimed Jesmyn Ward book" Archiválva 2013. november 27-i dátummal a Wayback Machine-ben., BBC News Magazine.
  31. ↑ Staff (January 23, 2012). "YALSA's Alex Awards" Archiválva 2016. május 4-i dátummal a Wayback Machine-ben., Young Adult Library Services Association(wd).
  32. ↑ Stanford Creative Writing Program. "Current and Recent Stegner Fellows" Archiválva 2011. november 13-i dátummal a Wayback Machine-ben., Stanford University.
  33. ↑ English Department. "John and Renée Grisham Writers in Residence" Archiválva 2011. október 19-i dátummal a Wayback Machine-ben., University of Mississippi.
  34. ↑ MacArthur Foundation. www.macfound.org . [2019. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. október 11.)
  35. ↑ Jesmyn Ward is the first woman to win two National Book Awards for Fiction. www.msn.com . [2018. augusztus 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 16.)
  36. ↑ a b Sing, Unburied, Sing. [2018. augusztus 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 19.)
  37. ↑ Jesmyn Ward (July 7, 2011). "nearly there" Archiválva 2011. december 19-i dátummal a Wayback Machine-ben., Jesmimi.
  38. ↑ "Sing, Unburied, Sing" Archiválva 2016. december 26-i dátummal a Wayback Machine-ben. at Simon & Schuster.
  39. ↑ „2017 National Book Award finalists revealed”, CBS News, 2017. október 4.. [2018. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2017. október 4.) (angol nyelvű) 
  40. ↑ Paula Rogo, "Jesmyn Ward Wins Second National Book Award for 'Sing, Unburied, Sing'" Archiválva 2017. december 1-ji dátummal a Wayback Machine-ben., Essence, November 18, 2017.
  41. ↑ Kevin Le Gendre(wd) (March 2019), ("Daughters Of Africa" Archiválva 2020. november 6-i dátummal a Wayback Machine-ben., Echoes magazine.
  42. ↑ Navigate Your Stars (2020. április 7.). ISBN 9781982131326 
  43. ↑ On Witness and Respair: A Personal Tragedy Followed by Pandemic. vanityfair.com . Vanity Fair, 2020. szeptember 1. [2021. február 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 4.)
  44. ↑ a b Jesmyn Ward. Library of Congress, Washington, D.C. 20540 USA . (Hozzáférés: 2022. július 7.)
  45. ↑ Brandon's obituary. [2021. február 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 1.)
  46. ↑ „Novelist Jesmyn Ward: ‘Losing my partner almost made me stop writing’”, The Guardian, 2023. október 21. (Hozzáférés: 2023. október 21.) 
  47. ↑ Ward, Jesmyn. On Witness and Respair: A Personal Tragedy Followed by Pandemic (amerikai angol nyelven) (2020. szeptember 1.) 
  48. ↑ Announcing the National Book Critics Awards Finalists for Publishing Year 2013. National Book Critics Circle, 2014. január 14. [2014. január 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 14.)
  49. ↑ Daniels, Lee. Jesmyn Ward is on the 2018 TIME 100 List 
  50. ↑ Wilson, Jennifer. „In Jesmyn Ward’s New Novel, Slavery Is Hell and Dante Is Our Guide”, The New York Times, 2023. október 20. (Hozzáférés: 2023. november 1.) (amerikai angol nyelvű) 
  51. ↑ Brockes, Emma. „Novelist Jesmyn Ward: ‘Losing my partner almost made me stop writing’”, The Guardian, 2023. október 21. (Hozzáférés: 2023. november 1.) (brit angol nyelvű) 

További irodalom

szerkesztés

Fordítás

szerkesztés
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Jesmyn Ward című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

szerkesztés
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Jesmyn_Ward&oldid=27571418”