Wikipédia

Afroamerikaiak

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2025. január 21.

Az afroamerikai (vagy az Egyesült Államokban gyakrabban: afrikai amerikai; angolul: African American vagy African-American, korábban: Afro-American) kifejezés az Egyesült Államokban élő, de afrikai (főleg fekete-afrikai) származással rendelkező személyekre használatos.[3] Ezen személyek nagy része az egykor Afrikából Észak-Amerikába hurcolt rabszolgák leszármazottai, és az eredeti definíció csak rájuk vonatkozott,[4][5][6] de napjainkban már bevándorlókra vagy gyermekeikre is használják a kifejezést.[6]

Afroamerikaiak
Híres afroamerikaiak (balról jobbra, fentről lefele): Frederick Douglass, Beyoncé Knowles, Henry Johnson, Condoleezza Rice, Martin Luther King, Colin Powell, W. E. B. Du Bois, Robert Lee Curbeam, Malcolm X
Híres afroamerikaiak (balról jobbra, fentről lefele): Frederick Douglass, Beyoncé Knowles, Henry Johnson, Condoleezza Rice, Martin Luther King, Colin Powell, W. E. B. Du Bois, Robert Lee Curbeam, Malcolm X
Teljes lélekszám
46 936 733
(A teljes népesség 14,2%-a) (2020)[1]
Régiók
 Amerikai Egyesült Államok, főként az ország déli részén és városi területeken
Nyelvek
angol
a kisebbségek nyelvei: spanyol, francia, portugál, kreol (louisianai és gullah), afrikai nyelvek
Vallások
protestáns (71%), katolikus (5%), Jehova tanúi (2%), iszlám (2%) és nem vallásosak (18%)[2]
A Wikimédia Commons tartalmaz Afroamerikaiak témájú médiaállományokat.

Az afroamerikaiak az Egyesült Államok harmadik legnagyobb etnikai csoportja a fehér amerikaiak és a latin-amerikaiak után.[7] A legtöbb afroamerikai nyugat- és közép-afrikai felmenőkkel rendelkezik, de vannak, akiknek ősei között ezek mellett még európaiak és indiánok is találhatók.[8]

Az afroamerikaiak története a 16. században kezdődött, amikor Nyugat-Afrikában afrikaiakat adtak el európai kereskedőknek, akik a tizenhárom gyarmat egyikébe hurcolták a megvásárolt rabszolgákat. Miután megérkeztek Észak-Amerikába, európai gyarmatosítókhoz kerültek, és ültetvényeken dolgoztak, főként délen. Azok, akiket ritka esetekben felszabadítottak rabszolgatartóik vagy elmenekültek, független településeket alapítottak. Miután az Egyesült Államokat megalapították 1783-ban, a fekete emberek nagy része továbbra is rabszolga maradt, főleg az ország déli részén, ahol több, mint négy millió rabszolgát csak az 1865-ös polgárháború során szabadítottak fel.[9] Ezt követően az afroamerikaiak állampolgárok lettek és szavazatjogot kaptak, de a fehér felsőbbrendűség elméletei miatt továbbra is másodrangú polgárokként kezelték őket. Ez a 20. század végén kezdett el változni: a törvényes szegregációt megszüntették, és a polgárjogi mozgalom is fejleményeket hozott. Ennek ellenére az afroamerikaiak elleni rasszizmus a 21. században is jelen van. 2008-ban Barack Obama lett az ország első afroamerikai elnöke.[10] Mississippi formailag csak 2013 februárjában ratifikálta az amerikai alkotmánynak a rabszolgaság eltörléséről rendelkező kiegészítését, amelyet még 1865-ben fogadtak el.[11]

Az afroamerikai kultúrának nagy befolyása volt világszerte, beleértve irodalomban, képzőművészetekben, az angol nyelvben, filozófiában, politikában, sportban és zenében is. A zenére akkora befolyása volt az afroamerikai közösségnek, hogy szinte minden, Amerikában gyökerező zenei stílus részben vagy egészben tőlük származik, úgymint a dzsessz, a gospel, a blues, a diszkó, a hiphop, az R&B, a soul és az amerikai rock is.[12][13]

Történelmük

szerkesztés

A gyarmatosítás idején

szerkesztés

A rabszolgaként behurcolt emberek többsége Közép- és Nyugat-Afrikából származott, akiket a rabszolga-kereskedők vagy elfogtak vagy megvásároltak nyugat-afrikai kereskedőktől. Ezt követően az európai rabszolga-kereskedők Észak-Amerikába szállították őket, ahol eladták őket árveréseken.[14]

Az első afrikai rabszolgák Santo Domingón keresztül érkeztek meg a San Miguel de Gualdape gyarmatra (ez napjainkban a dél-karolinai Georgetown megye környéke), amelyet Lucas Vázquez de Ayllón spanyol felfedező alapított 1526-ban.[15] A gyarmat nem maradt fenn sokáig, a gyarmatosítók közötti belső konfliktus alatt a rabszolgák fellázadtak és elmenekültek, indián közösségekbe próbáltak beilleszkedni. De Ayllón és a gyarmatosító spanyolok nagy része meghalt egy járvány következtében, a kolóniát elhagyták. A túlélő gyarmatosítók és a rabszolgák, akik nem menekültek el visszatértek Haiti szigetére.[15]

Luisa de Abrego sevillai fekete szolga és Miguel Rodríguez fehér konkvisztádor 1565-ös házassága St. Augustine-ben az első keresztény házasság, amit a mai Egyesült Államok területén bejegyeztek.[16]

 
Rabszolgák dolgoznak a 17. századi Virginia területén

Az első afrikai emberek, akik az angolok által gyarmatosított területekre érkeztek, „huszonvalamennyi négerek” voltak, akik Jamestownba érkeztek Hamptonon keresztül, 1619 augusztusában, szerződéses szolgaként.[17] Ahogy egyre több virginiai gyarmatosító elkezdte életét veszteni a terület nehézkes körülményei miatt, egyre több afrikai embert hurcoltak be munkaerőként.[18]

 
Az első rabszolga-árverés Új-Amszterdamban, 1655-ben

A szerződéssel rendelkező szolgák (akik nem csak fekete személyek voltak) akár hét évig is fizetés nélkül dolgoztak. Ezeknek a szolgáknak a státusza Virginiában és Marylandben nagyon hasonlított a rabszolgasághoz. Gyakran adták-vették, esetekben kölcsön is adták és testi fegyelmezéssel büntették őket. Rabszolgákkal ellentétben fel lettek szabadítva, mikor szolgálatuk ideje lejárt vagy fel lett vásárolva és gyermekeik nem örökölték meg státuszukat. Mikor szabadon lettek engedve, kaptak egy évnyi ellátmányt és szerszámot, illetve egy kisebb pénzösszeget is, hogy megkezdjék szabad életüket.[19] Az afrikai szolgák termeszthették saját terméseiket és állataikat, hogy megvásárolják szabadságukat.[20] Gyakran volt családjuk és házasságban éltek más afrikaiakkal, indiánokkal, illetve esetekben európai gyarmatosítókkal is.[19]

Az 1640-es és 1650-es évekre több afrikai család is farmtulajdonos volt Jamestown környékén és sokak gazdagok is lettek, megvásárolva saját szolgáikat. 1640-ben a Virginiai Törvényszék elítélt egy néger férfit, John Punchot életfogytiglani szolgaságra, amiért elmenekült Hugh Gwyn farmjáról, ezzel Punch lett az első hivatalos rabszolga a brit gyarmatokon.[21][22]

 
Egy 1769-es korabeli szórólap, ami „94 príma, egészséges néger” rabszolga árverését hirdeti Charlestonban (akkor: Charlestown)

Spanyol Floridában megesett, hogy spanyolok maszkagí, krík vagy afrikai nőkkel házasodtak, akár szolgák vagy szabadok voltak és gyermekeik kevert rasszú meszticek vagy mulattok lettek. A spanyolok a georgiai gyarmatról próbáltak elcsábítani rabszolgákat, nekik szabadságot ígérve, azért cserébe, hogy katolikusok lesznek. II. Károly spanyol király királyi hirdetményt tett, amiben felszabadított minden rabszolgát, aki spanyol Floridába menekült és megkeresztelkedett. A legtöbben St. Augustine környékére érkeztek, de Pensacola területét is elérték. St. Augustine gyarmatának már 1683-ban is volt egy csak fekete férfiakból álló hadserege a terület védelmére.[23]

A rasszon alapuló rabszolgarendszer nem alakult ki a 18. századig. A Holland Nyugat-indiai Társaság 1625-ben hozta be Észak-Amerikába a rabszolgaságot, tizenegy fekete rabszolga behurcolásával Új-Amszterdamba (napjainkban: New York). A gyarmat összes rabszolgáját felszabadították, mikor a hollandok feladták a területet az angoloknak.[24]

Massachusetts volt az első angol gyarmat, ami törvényesen is bevezette a rabszolgaságot, 1641-ben. 1662-ben Virginia elfogadott egy javaslatot, ami szerint a rabszolga nők gyermekei anyjuk státuszát örökölték meg és nem apjukét.[25][26]

 
Egy újsághirdetés, ami tíz dollárt ajánl bárkinek, aki megtalálja és visszajuttatja tulajdonosának a feltüntetett rabszolgát. A rabszolgaság 1865-ös betiltásáig több, mint 200 ezer ilyen hirdetés született (még az ország elnökei, George Washington és Thomas Jefferson is adtak ki ilyen újságcikkeket)[27][28]

1699-ben Virginia elrendelte az összes szabad fekete ember deportálását, ezzel lényegében bejelentve, hogy minden néger, aki a területen marad rabszolgának számít.[29] 1670-ben a gyarmati gyűlés elfogadott egy törvényjavaslatot, ami megtiltotta szabad és megkeresztelt feketéknek, hogy keresztényeket (ebben az értelemben: fehér európaiakat) vásároljanak, de azt nem, hogy embereket tulajdonoljanak „saját nemzetükből.”[30]

Ugyan nem volt cél a rabszolgaság betiltása, spanyol Louisiana területén elfogadtak egy törvényt coartación néven, ami megadta a lehetőséget rabszolgáknak, hogy megvásárolják saját és mások szabadságát is.[31] Ugyan sok esetben ezeknek a szolgáknak nem volt elég pénze, több kormányrendelet is megadta a lehetőséget arra, hogy szabaddá legyenek.[32]

1704-ben, Dél-Karolinában létrehozták az első rabszolga-őrségeket, amik fehér férfiakból álltak, akik biztosították, hogy a fekete rabszolgák ne menekültek el.[33] A rabszolgatartók attól féltek, hogy a rabszolgák lázadásokat fognak szervezni, ezért létrehoztak állami milíciákat, hogy fegyelmezzék a rabszolgákat és már idő előtt megállítsanak bármilyen próbálkozást szökésekre vagy lázongásokra.[33]

Az első afroamerikai gyülekezeteket 1800 előtt hozták létre, északi és déli államokban is. 1775-re a gyarmatok 20%-a afrikai származású volt, amivel az angol amerikaiak után a második legnagyobb etnikum lettek.[34]

A függetlenségi háborútól a polgárháborúig

szerkesztés
 Bővebben: Az afroamerikaiak katonai története#Amerikai függetlenségi háború és Az afroamerikaiak katonai története#Amerikai polgárháború
 
Crispus Attucks, az amerikai függetlenségi háború első halottja afroamerikai és amerikai indián származású volt

Az 1770-es években, szabad és rabszolga afrikaiak is segítették a lázadó amerikaiakat a függetlenségi háború során azzal, hogy küzdöttek a britek ellen, de mindkét oldalon volt szerepük.[35] Az amerikai patrióták legismertebb katonái közé tartozott James Armistead, Prince Whipple és Oliver Cromwell is.[36][37] A háború után közel 15 ezer fekete lojalista elhagyta az országot a britekkel, ahol Angliába vagy más kolóniákra visszatérve szabad emberek lettek.[38][39][40]

Spanyol Louisiana kormányzója, Bernardo de Gálvez az amerikai függetlenségi háború során szabad fekete férfiakat egy milíciába szervezett, hogy megvédjék New Orleans városát. Harcoltak az 1779-es ütközetben, mikor a spanyolok elfoglalták Baton Rouge-t. Gálvez ezek mellett két másik offenzívába is vezette őket, Mobile és Pensacola ellen. Ezek mellett rabszolgákat is toborzott, azt ígérve, hogy felszabadít bárkit, aki komolyan megsérül és a kisebb sérüléseket szerzőknek nagyon olcsóvá teszi szabadságuk megvásárlását. Az 1790-es években Francisco Luis Héctor kormányzó a helyi erődítmények védésére fekete férfiakat toborzott. Az, hogy katonaként szolgáltak, egyenlőbbé tette az egykor rabszolgaként dolgozó férfiakat a terület fehér lakosaival, fegyverviselési jogot és jobb fizetést adva nekik. Ennek ellenére ezek a lépések elidegenítették a rabszolgaként dolgozó feketéket a szabad feketéktől.[32]

 
Frederick Douglass, abolicionista aktivista

A rabszolgaság az amerikai alkotmány része volt, annak első cikkelyében, a háromötödös kompromisszum részeként. A Kongresszus az alkotmány miatt 1807-ig nem tudta törvénytelenné tenni a rabszolgák importálását.[41] A Kongresszus 1793-ban és 1850-ben is elfogadott törvényjavaslatokat, amik garantálták, hogy rabszolgatartók újra elfoghassák rabszolgáikat, ha azok elmenekültek.[28] Azok a rabszolgatartók, akik szolgáikat tulajdonként kezelték, szövetségi bűncselekménnyé tették az elmenekült rabszolgák segítését vagy elfogásuk akadályozását.[27] A rabszolgaság, ami eddigre szinte csak afrikai származású emberekre vonatkozott, az egyik legfontosabb politikai téma volt az Egyesült Államokban. Ennek következtében több konfliktus és kompromisszum is született, mint a Missouri-kompromisszum, az 1850-es kompromisszum és a Dred Scott v. Sandford.

 
Eyre Crowe Slaves Waiting for Sale – Richmond, Virginia című műve, amin eladásukra váró, új ruhákat viselő rabszolgák szerepelnek

A polgárháború előtt nyolc elnök volt rabszolgatartó, amit akkor még védett az alkotmány. 1860-ra 3,5–4,4 millió rabszolga élt az országban, míg nagyjából 488–500 ezer szabad fekete ember.[42] A szabad fekete emberek ellen ettől függetlenül jelen volt a diszkrimináció, amit törvényesen fenntartottak az ország sok államában.[43][44] Ennek következtében többen is úgy döntöttek, hogy elhagyják az országot és Libériába költöznek.[43] Libéria az Amerikai Gyarmatosító Szövetség gyarmataként született 1821-ben.[43]

A rabszolgák nem csak nagy befektetésnek számítottak, az Egyesült Államok legértékesebb termékét is ők termelték: a gyapotot. Nem csak a Capitolium épületét építették fel, hanem a Fehér Házat és sok más fővárosi épületet is.[45]

 
A kép, amin Gordon rabszolga szerepel, a rabszolgaság brutalitásának egyik legismertebb ábrázolása

1815-re az Egyesült Államokban a gazdaság nagy része lett az országon belüli rabszolga-kereskedelem, ami az 1860-as évekig tartott.[46] Történészek szerint majdnem egy millió ember volt része ennek a kényszerített migrációnak. Ira Berlin azt írta, hogy attól függetlenül, hogy ténylegesen el lettek-e mozgatva lakhelyeikről vagy csak annak félelmében kellett élniük, hogy családjaikat bármikor elköltöztetik, „a fekete embereket traumatizálta ez a tömeges deportálás.”[47] A rabszolgák gyakran teljesen elvesztették a kapcsolatot családjaikkal és soha nem látták őket elköltöztetésük után. Sokan teljesen elvesztették ismereteiket származásukkal kapcsolatban.[46]

A függetlensági háború óta folyamatosan szóba esett a szabad fekete emberek migrációja származásuk kontinensére. Miután Haiti elnyerte függetlenségét, megpróbált afroamerikaiakat bevonzani, miután újra elkezdett kereskedni az Egyesült Államokkal.[48] Kanada területén is létrejött egy afroamerikaiakból álló település, ahova közel 200 afroamerikai család költözött.[48]

 
Harriet Tubman aktivista és korábbi rabszolga sok társát mentette ki rabságából és nagy szerepet játszott mások felszabadításában a polgárháború előtt és idején. A háborúban kémként és ápolóként szolgált

1863-ban, a polgárháború közben Abraham Lincoln aláírta az emancipációs kiáltványt, ami azt írta, hogy a Konföderáció területén élő összes rabszolga szabad volt.[49] Az egyre jobb helyzetben lévő amerikai hadsereg ezt végre is hajtotta, Texas volt az utolsó állam 1865-ben, ami emancipálva lett.[50]

A tizenharmadik alkotmánymódosítás 1865-ös elfogadásáig a rabszolgaság hivatalosan még folytatódott,[51] majd a tizennegyedik állampolgárságot adott minden amerikai fekete embernek,[52] míg a tizenötödik a fekete férfiaknak szavazati jogot (nők nem szavazhattak 1920-ig).[53]

A Jim Crow-törvények korszaka

szerkesztés
 Bővebben: Jim Crow-törvények

Afroamerikai közösségek hamar létrehoztak gyülekezeteket, iskolákat és egyéb szervezeteket, azzal a céllal, hogy ne kelljen életüket fehér emberek felügyelete alatt élniük, mint az előző évszázadokban. Ugyan a háború utáni korszak először nagy előrehaladást jelentett az afroamerikaiaknak, ez a pozitív időszak hamar, 1876-ban véget ért. Az 1890-es évek végére a déli államokban jelen voltak a Jim Crow-törvények, amik a faji szegregáció és a feketék jogfosztottsága biztosítására jöttek létre.[54] A szegregáció, ami a rabszolgasággal kezdődött, a Jim Crow-törvényekkel folytatódott, amik meghatározták, hogy a fekete lakosok hol sétálhatnak, beszélhetnek, ehetnek, ihatnak, pihenhetnek.[55] Azon a helyeken, ahol feketék és fehérek is ki voltak szolgálva, a fehérek előnyben voltak, az afroamerikaiaknak várnia kellett.[55] A legtöbben engedelmeskedtek a szabályoknak, hogy elkerüljék az erőszakot. Ennek ellenére sokan felépítették saját iskoláikat, templomaikat, bankjaikat, klubjaikat és üzleteiket.[56]

A 19. század utolsó évtizedében a diszkrimináló törvények és az afroamerikaiakat célzó faji erőszak elkezdett növekedni az Egyesült Államokban. 1896-ban a Legfelsőbb Bíróság kijelentette, hogy a faji diszkrimináció az országban alkotmányosan elfogadható volt (Plessy v. Ferguson), ami a déli államokban kötelező is volt. Országszerte megakadályozták az afroamerikaiak hozzáférését erőforrásokhoz, megpróbálták elnyomni a fekete emberek szavazatjogát. Az erőszak az afroamerikai közösség ellen egyre rosszabb lett, gyakran történtek lincselések, esetekben tömeges erőszak is.

Polgárjogi mozgalom

szerkesztés
 Bővebben: Afroamerikai polgárjogi mozgalom
 
Fehér amerikaiak Will Brown afroamerikai polgár holttestével, miután meglincselték, megcsonkították és megégették a férfit 1919-ben, Omahában. Lincselésekről ebben az időszakban gyakran készültek képeslapok és szuvenírnek számítottak.

A 20. század első felében történt a Nagy Migráció(en), ami részeként az egyre rosszabb helyzetben élő afroamerikai lakosok elmenekültek az Egyesült Államok déli részéből, nyugatra és északra.[57] A hirtelen nagy számban érkező fekete polgárok megdöntötték a faji egyensúlyt északi és nyugati városokban, a régióban a fajok között növekedni kezdett az ellenszenv.[58] 1919-ben történt az úgynevezett vörös nyár, amikor országszerte több százan haltak meg faji lázongások következtében, többek között Chicagóban és Omahában. Az afroamerikaiakat diszkriminálták északon és nyugaton is, munkalehetőségeik erősen korlátozva voltak. 1900-ban, a Hamptoni Néger Konferencián Matthew Anderson kijelentette, hogy délen könnyebb volt jobban fizető munkát találni, mint északon.[59] Ugyan sok fehér amerikai erőszakkal, fenyegetésekkel és jogi utakon próbálta védeni azokat a területeket, amiket magukénak tekintettek, sokan inkább elhagyták a városokat és vidékre vagy külvárosokba költöztek.[60]

A diszkrimináció ellenére az afroamerikai közösségek és intézmények növekedni kezdtek északon is. Létrejöttek afroamerikaiakat célzó szervezetek (Urban League, NAACP), gyülekezetek, vállalkozások, újságok, illetve az afroamerikai kultúra is egyre sikeresebb lett, leginkább zene formájában. Ennek ellenére voltak olyan létesítmények, mint a harlemi The Cotton Club, ahol felléphettek fekete zenészek, de csak fehérek tekinthették meg.[61] A Jim Crow-törvények jelenléte nélkül északon politikai hatalmat is tudtak szerezni afroamerikaiak.[62][63]

 
A 14 éves Emmett Till (a kép alján) nyitott koporsós temetése, szüleivel a háttérben

Az 1950-es évekre a polgárjogi mozgalom egyre ismertebb lett. Emmett Till, egy 14 éves chicagói fiú meglincselése országszerte felháborodást váltott ki. A fiú a nyarat Money városában töltötte, ahol meggyilkolták, amiért egy nő azt hazudta, hogy feléje füttyentett. Tillt súlyosan megverték, egyik szemét kinyomták és fejbe lőtték. Anyja úgy döntött, hogy nyitott koporsós temetést tartanak a fiúnak, hogy mindenki láthassa mit tettek gyermekével. Ez országszerte megmozgatta az afroamerikai közösséget.[64] A fiú gyilkosainak tárgyalása a fehér felsőbbrendűség jelenlétének tökéletes bemutatója volt, mindkét gyilkost gyorsan felmentette a csak fehér emberekből álló esküdtszék.[64][65] Száz nappal a fiú halála után Rosa Parks nem volt hajlandó feladni helyét egy alabamai buszon egy fehér férfinak és később elmondta Emmett anyjának, Mamie Tillnek, hogy Emmett eltorzult arcára gondolt, mikor nem volt hajlandó feladni helyét a montgomery-i buszon.[66]

 
A washingtoni menet, olyan fontos polgárjogi vezetőkkel, mint Martin Luther King

A washingtoni menet, amin 200–300 ezer ember vett részt az ország fővárosában, nagy nyomás alá helyezte John F. Kennedy és Lyndon B. Johnson elnököket. Johnson 1964-ben, Kennedy halálát követően bejelentette támogatását a polgárjogi rendelet mellett, ami országszerte betiltotta a diszkriminációt, illetve az 1965-ös szavazójogi rendelet mellett, ami segített biztosítani, hogy afroamerikaiaknak is ugyanolyan lehetősége van szavazni, mint a fehér lakosságnak.[67] 1966-ra megjelent a Black Power mozgalom, ami 1975-ig tartott és tovább bővítette az afroamerikaiak szabadságjogait.[68]

 
Rosa Parks, letartóztatása után

A második világháború utáni időszakban gazdaságilag még mindig nagy hátrányban voltak az afroamerikaiak. Az átlag fekete férfi bevétele mindössze 54%-a volt egy fehér ember bevételének, majd 55%-a 1962-ben. 1959-ben egy fehér család átlagos bevétele 5600 dollár volt (52 056, 2021-es dollárban), míg 2900 (2021-es dollár: 26 957) nem fehér családoknak. 1965-ben a fekete családok 43%-a számított szegénynek.[69]

1965 és 1969 között 54%-ról 60%-ra emelkedett a bevétel aránya a fehér lakossághoz képest. 1968-ra már csak a családok 23%-a számított szegénynek, az 1960-as 41%-hoz képest. 1965-ben csak az afroamerikaiak 19%-a keresett annyi pénzt, mint az országos átlag, ez két év alatt 27%-kal emelkedett.[69]

A polgárjogi mozgalom időszaka után

szerkesztés
 
Barack Obama és Michelle Obama, az Egyesült Államok első afroamerikai elnöke és first ladyje

Politikailag és gazdaságilag az afroamerikaiak helyzete sokat javult a polgárjogi mozgalom óta. 1967-ben Thurgood Marshall lett az első Legfelsőbb Bírósági bíró. 1968-ban Shirley Chisholm lett az első afroamerikai nő, akit megválasztottak amerikai képviselőnek. 1989-ben Douglas Wilder lett az első afroamerikai kormányzó az ország történetében. 1991-ben Clarence Thomas vette át Marshall helyét, így ő lett a második afroamerikai bíró. 1992-ben Carol Moseley-Braun (Illinois) lett az első afroamerikai nő, akit megválasztottak szenátornak. 2000-ben 8936 afroamerikai volt szövetségi vagy állami hivatalban, ami az 1970-es adatnál 7467-tel több. 2001-ben már 484 fekete polgármester szolgált országszerte.[70]

 
Afroamerikai férfi 2020-ban „Igazság vagy erőszak | A ti döntésetek” feliratú táblával, Washingtonban. A férfi bal oldalán egy Martin Luther King-idézet látható, tetoválás formájában

2005-ben egy év alatt több afrikai bevándorló érkezett az Egyesült Államokba, mint amennyit még a rabszolga-kereskedelem idején behurcoltak az országba.[71] 2008. november 4-én a Demokrata Párt jelöltje, Barack Obama szenátor legyőzte John McCain republikánus szenátort és megválasztották az Amerikai Egyesült Államok első afroamerikai elnökének. Az afroamerikai szavazók több, mint 95%-a rá adta le szavazatát.[72][73] Obama ezek mellett megkapta a művelt és a fiatal fehérek szavazatának nagy részét, illetve az ázsiai és latin-amerikai származású állampolgárok voksait is.[73][74] Ugyan összességében nem kapta meg a fehér szavazatok többségét, még így is nagyobb arányban szavazott rá a csoport, mint bármely korábbi (nem hivatalban lévő) demokrata elnökjelöltre Jimmy Carter óta.[75] Obama 2012. november 6-án hasonló eredményekkel lett újraválasztva.[76] 2021-ben Kamala Harris lett az első nő, az első afroamerikai és az első ázsiai amerikai, aki az ország alelnöke lett.[77]

A sok előrehaladás ellenére az afroamerikaiak elnyomása az Egyesült Államokban napjainkban is jelen van. A rendőri túlkapások afroamerikai emberek ellen még mindig gyakori,[78] és a déli államokban továbbra is probléma a szavazási jog elnyomása a kisebbségi közösségekben, ami gyakran a fekete lakosokat érinti leginkább.[79][80]

Identitás

szerkesztés

Az „afroamerikai” és az „afrikai amerikai” megnevezések a – még Martin Luther King által is használt – „néger” (negro), és az azt felváltó „fekete” helyett terjedtek el az USA-ban a politikai korrektség nevében a 20. század utolsó évtizedeiben. (2021-től ezt angol nyelven nagybetűvel, Blackként szokás írni a kisbetűs black helyett.[81][82][83]) Hagyományosan azokat az USA-beli állampolgárokat nevezik így, akiknek a felmenői – legalább részben – az 1526–1840 között Afrikából Amerikába hurcolt fekete rabszolgák leszármazottai.

Ez a definíció is változott az évek alatt, napjainkban gyakori, hogy már az Afrikából bevándorló személyekre és gyermekeikre is vonatkozik. A 21. században elterjedt definíció magába foglal minden személyt, akinek afrikai (főleg fekete-afrikai) felmenői vannak.[4][6]

Demográfia

szerkesztés
 
Az afroamerikai lakosság aránya az Egyesült Államok államaiban a 2020-as népszámlálás adatai alapján
 
Fekete amerikai lakosság aránya megyénként
 
Térkép, amin ki vannak emelve azon megyék, ahol kevesebb, mint 25 afroamerikai lakos él

1790-ben, az első amerikai népszámlálás idején nagyjából 760 ezer afrikai (szabad és rabszolga) személy élt az Egyesült Államokban, ami a népesség 19,3%-a volt. 1860-ban, a polgárháború kezdetekor már 4,4 millióan voltak, de a százalékos arányuk már csak 14% volt. A túlnyomó többségük rabszolga volt, csak 400 ezren voltak szabadok. 1900-ra megduplázódott az afroamerikaiak száma.

1910-ben az afroamerikaiak közel 90%-a délen élt, de sokan elkezdtek északra költözni jobb lehetőségek után kutatva és menekülve a Jim Crow-törvények elől. A Nagy Migráció néven nevezett időszak az 1890-es és az 1970-as évek közé esett, 1916 és az 1960-as évek között több, mint 6 millió afroamerikai költözött északra, de az 1970-es években többen költöztek délre északról, mint északra délről.[84]

Afroamerikaiak az Egyesült Államokban[85]
Év Népesség Teljes népesség %-a % változás

(10 év)

Rabszolgák %rabszolga
1790 757 208 19,3% (legtöbb)  – 697 681 92%
1800 1 002 037 18,9%  32,3% 893 602 89%
1810 1 377 808 19,0%  37,5% 1 191 362 86%
1820 1 771 656 18,4%  28,6% 1 538 022 87%
1830 2 328 642 18,1%  31,4% 2 009 043 86%
1840 2 873 648 16,8%  23,4% 2 487 355 87%
1850 3 638 808 15,7%  26,6% 3 204 287 88%
1860 4 441 830 14,1%  22,1% 3 953 731 89%
1870 4 880 009 12,7%  9,9%  –  –
1880 6 580 793 13,1%  34,9%  –  –
1890 7 488 788 11,9%  13,8%  –  –
1900 8 833 994 11,6%  18,0%  –  –
1910 9 827 763 10,7%  11,2%  –  –
1920 10,5 millió 9,9%  6,8%  –  –
1930 11,9 millió 9,7% (legkevesebb)  13%  –  –
1940 12,9 millió 9,8%  8,4%  –  –
1950 15,0 millió 10,0%  16%  –  –
1960 18,9 millió 10,5%  26%  –  –
1970 22,6 millió 11,1%  20%  –  –
1980 26,5 millió 11,7%  17%  –  –
1990 30,0 millió 12,1%  13%  –  –
2000 34,6 millió 12,3%  15%  –  –
2010 38,9 millió 12,6%  12%  –  –
2020 41,1 millió 12,4%  5,6%  –  –

Vallásuk

szerkesztés
 
Mount Zion United Methodist Church, a legrégebbi afroamerikai felekezet Washingtonban





 

Az afroamerikaiak vallási eloszlása

  Protestáns (71%)
  Katolikus (5%)
  Jehova tanúi (2%)
  Iszlám (2%)
  Más (6%)
  Nem vallásosak (18%)

Az afroamerikaiak többsége protestáns, és többnyire a tradicionálisan fekete többségű protestáns felekezetek tagjai: baptisták, metodisták, pünkösdisták, de vannak közöttük egyéb protestánsok, katolikusok, muszlimok és afroamerikai vallásúak is.[86]

A fekete protestáns felekezeteknek 59% a tagja, míg evangélikusok az afroamerikaiak 15%-át teszi ki és egyéb protestáns pedig a maradék 4%-ot. Római katolikus ezek mellett 5%, míg Jehova tanúi nagyjából 2%.[87]

Az Észak-Amerikába hurcolt afroamerikaiak nagyjából 20%-a muszlim volt, de kereszténységre lettek térítve rabszolgaságuk idején.[88] Ezt követően a 20. században egyesek visszatértek az iszlámhoz, főleg a fekete nacionalista mozgalmon keresztül, közéjük tartozott Malcolm X, Kareem Abdul-Jabbar és Muhammad Ali is.[89][90][91] Az amerikai muszlim népesség 20%-át afroamerikaiak teszik ki,[92] többségük ortodox vagy szunnita muszlim hívők.[93]

Ezek mellett van egy kicsi, de növekvő zsidó afroamerikai kisebbség is, akik mindössze az afroamerikaiak 0,4%-át teszik ki.[94]

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ Race and Ethnicity in the United States (angol nyelven). United States Census Bureau, 2020. (Hozzáférés: 2022. március 20.)
  2. ↑ Religious tradition by race/ethnicity. (Hozzáférés: 2022. március 20.)
  3. ↑ African Americans Law and Legal Definition | USLegal, Inc.. definitions.uslegal.com. (Hozzáférés: 2023. május 17.)
  4. ↑ a b Bureau, US Census: Census 2000 Brief: The Black Population: 2000. Census.gov. (Hozzáférés: 2023. május 17.)
  5. ↑ Don C. Locke – Deryl F. Bailey: Increasing Multicultural Understanding. 2013–09–17. 106. o. ISBN 978-1-4833-1421-1 Hozzáférés: 2023. május 17.  
  6. ↑ a b c Who is an ‘African American’? Definition evolves as USA does (amerikai angol nyelven). USA TODAY. (Hozzáférés: 2023. május 17.)
  7. ↑ Measuring Racial and Ethnic Diversity for the 2020 Census (amerikai angol nyelven). The United States Census Bureau. (Hozzáférés: 2023. május 17.)
  8. ↑ Gates, Henry Louis Jr. In Search of Our Roots: How 19 Extraordinary African Americans Reclaimed Their Past. New York: Crown Publishing (2009) „20–21” 
  9. ↑ Harris, Paul. „How the end of slavery led to starvation and death for millions of black Americans”, The Observer, 2012. június 16. (Hozzáférés: 2023. május 17.) (brit angol nyelvű) 
  10. ↑ MacAskill, Ewen, Elana. „Barack Obama to be America's first black president”, The Guardian, 2008. november 5. (Hozzáférés: 2023. május 17.) (brit angol nyelvű) 
  11. ↑ Cite web-hiba: az archiveurl és az archivedate csak együtt használható!Mississippi csak most ratifikálta a rabszolgaság eltörlését. mno.hu. [Hiba: Érvénytelen idő.-i dátummal az eredetiből archiválva].
  12. ↑ The soundtrack of history: How Black music has shaped American culture through time (angol nyelven). NBC News, 2021. február 21. (Hozzáférés: 2023. május 17.)
  13. ↑ Osei, Sarah: How Black people created all your favorite music. Higbsnobiety. (Hozzáférés: 2023. május 17.)
  14. ↑ The transatlantic slave trade overview (brit angol nyelven). BBC Bitesize. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  15. ↑ a b Robert Wright, Richard. Negro Companions of the Spanish Explorers. Phylon [1941] 
  16. ↑ Francis, J. Michael: Luisa de Abrego: Marriage, Bigamy, and the Spanish Inquisition. Dél-floridai Egyetem. [2018. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  17. ↑ Frank E. Grizzard – D. Boyd Smith: Jamestown Colony: a political, social, and cultural history. 2007. 198. o. ISBN 978-1-85109-637-4 Hozzáférés: 2023. május 20.  
  18. ↑ Betty Wood: The origins of American slavery: freedom and bondage in the English colonies; a critical issue. 1. paperback ed. 1998. 68–93. o. ISBN 978-0-8090-1608-2 Hozzáférés: 2023. május 20.  
  19. ↑ a b Hashaw, Tim: The First Black Americans. U.S. News & World Report, 2007. január 21. [2011. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  20. ↑ The shaping of Black America: forthcoming 400th celebration. Encyclopedia.com, 2006. június 26. [2008. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  21. ↑ Winthrop Donaldson Jordan: White over black: American attitudes toward the Negro, 1550-1812. 2. ed. 2012. ISBN 978-0-8078-7141-6 Hozzáférés: 2023. május 20.  
  22. ↑ A. L. Higginbotham: In the matter of color: Race and the American legal process; the colonial period. 1980. ISBN 978-0-19-502745-7 Hozzáférés: 2023. május 20.  
  23. ↑ Sanctuary in the Spanish Empire: An African American officer earns freedom in Florida (U.S. National Park Service) (angol nyelven). www.nps.gov. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  24. ↑ Hodges, Russel Graham. Root and Branch – African Americans in New York and East Jersey, 1613–1863. Chapel Hill, Észak-Karolina: University of North Carolina Press (1999) 
  25. ↑ Banks, Taunya (2008. január 1.). „Dangerous Woman: Elizabeth Key's Freedom Suit - Subjecthood and Racialized Identity in Seventheenth Century Colonial Virginia”. Faculty Scholarship. 
  26. ↑ Africans in America | Part 1 | Narrative | From Indentured Servitude to Racial Slavery. www.pbs.org. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  27. ↑ a b Tucker, Neely: RUNAWAY! How George Washington, Other Slave Owners Used Newspapers to Hunt Escaped Slaves | Timeless. The Library of Congress, 2019. október 9. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  28. ↑ a b Maltz, Earl: Fugitive Slave Laws (amerikai angol nyelven). Encyclopedia Virginia. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  29. ↑ Wood, William J.. „The Illegal Beginning of American Negro Slavery”. ABA Journal. 
  30. ↑ Goldsmyth, Samll, David (1916. június 1.). „Colored Freemen as Slave Owners in Virginia” (angol nyelven). The Journal of Negro History 1 (3), 233–242. o. DOI:10.2307/3035621. ISSN 0022-2992. 
  31. ↑ Berquist, Emily (2010. június 1.). „Early Anti-Slavery Sentiment in the Spanish Atlantic World, 1765–1817” (angol nyelven). Slavery & Abolition 31 (2), 181–205. o. DOI:10.1080/01440391003711073. ISSN 0144-039X. 
  32. ↑ a b Slavery in Spanish Colonial Louisiana. knowlouisiana.org. [2018. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  33. ↑ a b Slave Patrols: An Early Form of American Policing. National Law Enforcement Museum. [2020. június 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  34. ↑ Scots to Colonial North Carolina Before 1775. dalhousielodge.org. [2012. február 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  35. ↑ African Americans in the American Revolution. WSU Edu. [2011. május 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  36. ↑ Quarles, Benjamin. The Negro in the American revolution (1961) 
  37. ↑ Gary B. Nash: The African Americans’ Revolution. 1. 2012–12–28. 250–272. o. ISBN 978-0-19-974670-5 Hozzáférés: 2023. május 20.  
  38. ↑ Stephen J. Braidwood: Black Poor and white philanthropists: London's blacks and the foundation of the Sierra Leone settlement, 1786–1791. 1. 1994. = Liverpool historical studies, ISBN 978-0-85323-377-0 Hozzáférés: 2023. május 20.  
  39. ↑ Paul Finkelman: Slavery in the United States. 2012–09–27. 105–134. o. ISBN 978-0-19-966046-9 Hozzáférés: 2023. május 20.  
  40. ↑ James W. St G. Walker: The Black Loyalists: the search for a promised land in Nova Scotia and Sierra Leone; 1783 - 1870. Repr. 1999. 94–114. o. ISBN 978-0-8020-7402-7 Hozzáférés: 2023. május 20.  
  41. ↑ Home - The Abolition of The Slave Trade. wayback.archive-it.org. [2020. július 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  42. ↑ Calore, Paul. The Causes of the Civil War – The Political, Cultural, Economic and Territorial Disputes between North and South. McFarland, 10. o. (2008) 
  43. ↑ a b c Background on conflict in Liberia. [2007. február 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 10.)
  44. ↑ Edmund Terence Gomez – Ralph Premdas: Affirmative Action, Ethnicity and Conflict. ISBN 978-0-415-64506-5 Hozzáférés: 2023. május 20.  
  45. ↑ Ending Slavery in the District of Columbia | emancipation. emancipation.dc.gov. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  46. ↑ a b Marcyliena Morgan: Language, Discourse and Power in African American Culture. 2002–07–04. ISBN 978-0-521-00149-6 Hozzáférés: 2023. május 20.  
  47. ↑ Berlin, Ira. Generations of Captivity, 161–162. o. 
  48. ↑ a b Nikki M. Taylor: Frontiers of freedom: Cincinnati's black community, 1802-1868. 2005. = Law, society, & politics in the Midwest, ISBN 978-0-8214-1579-5 Hozzáférés: 2023. május 20.  
  49. ↑ Featured Documents (angol nyelven). National Archives, 2015. október 6. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  50. ↑ JUNETEENTH WORLD WIDE CELEBRATION. web.archive.org, 2007. május 27. [2007. május 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  51. ↑ A Century of Lawmaking for a New Nation: U.S. Congressional Documents and Debates, 1774 - 1875. memory.loc.gov. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  52. ↑ Encyclopedia of minorities in American politics. Vol. 1: African Americans and Asian Americans. 2000. ISBN 978-1-57356-148-8 Hozzáférés: 2023. május 20.  
  53. ↑ Black Americans got the right to vote 150 years ago, but voter suppression still a problem (amerikai angol nyelven). USA TODAY. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  54. ↑ Davis, Ronald L.F.: Creating Jim Crow: In-Depth Essay. The History of Jim Crow. New York Life Insurance Company. [2002. június 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  55. ↑ a b Litwack, Leon. Jim Crow Blues. Magazine of History: OAH Publications (2004) 
  56. ↑ Davis, Ronald: Surviving Jim Crow. The History of Jim Crow. [2012. május 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  57. ↑ The Great Migration (angol nyelven). PBS. [2007. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  58. ↑ Divided by Faith – Evangelical Religion and the Problem of Race in America. Oxford University Press, 42. o. (2001) 
  59. ↑ Proceedings of the Hampton Negro Conference. 1900. Hozzáférés: 2023. május 20.  
  60. ↑ Amanda I. Seligman: Block by block: Neighborhoods and public policy on Chicago's West Side. 2005. = Historical studies of urban America, ISBN 978-0-226-74663-0 Hozzáférés: 2023. május 20.  
  61. ↑ Ella Fitzgerald. Holloway House Publishing, 27. o. (1989) 
  62. ↑ Tolnay, Stewart E. (2003. augusztus 1.). „The African American “Great Migration” and Beyond” (angol nyelven). Annual Review of Sociology 29 (1), 209–232. o. DOI:10.1146/annurev.soc.29.010202.100009. ISSN 0360-0572. 
  63. ↑ Magazine, Smithsonian: The Long-Lasting Legacy of the Great Migration (angol nyelven). Smithsonian Magazine. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  64. ↑ a b II, Vann R. Newkirk: How ‘The Blood of Emmett Till’ Still Stains America Today (angol nyelven). The Atlantic, 2017. február 16. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  65. ↑ Whitfield, Stephen. A Death in the Delta – The story of Emmett Till. JHU Press, 41–42. o. (1991) 
  66. ↑ Haas, Jeffrey. The Assassination of Fred Hampton. Chicago: Chicago Review Press, 17. o. (2011) 
  67. ↑ History Of Federal Voting Rights Laws (angol nyelven). www.justice.gov, 2015. augusztus 6. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  68. ↑ Excerpt: The March on Washington, 1963 | The Civil Rights Movement | Abbeville Press. web.archive.org, 2007. október 12. [2007. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  69. ↑ a b Chafe, William H. The Unfinished Journey – America Since World War II. ISBN 978-0199760251 
  70. ↑ Jordan, John H.. Black Americans 17th Century to 21st Century – Black Struggles and Successes. Trafford Publishing, 3. o. (2013) 
  71. ↑ Roberts, Sam. „More Africans Enter U.S. Than in Days of Slavery”, The New York Times, 2005. február 21. (Hozzáférés: 2023. május 20.) (amerikai angol nyelvű) 
  72. ↑ Exit polls: Obama wins big among young, minority voters - CNN.com. www.cnn.com. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  73. ↑ a b Kuhn, David Paul: Exit polls: How Obama won (angol nyelven). POLITICO, 2008. november 5. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  74. ↑ Exit Polls - Election Results 2008 - The New York Times. www.nytimes.com. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  75. ↑ Noah, Timothy. „What We Didn’t Overcome”, Slate, 2008. november 11. (Hozzáférés: 2023. május 20.) (amerikai angol nyelvű) 
  76. ↑ Fahrenthold, David A.. „Obama reelected as president”, Washington Post, 2012. november 7. (Hozzáférés: 2023. május 20.) (amerikai angol nyelvű) 
  77. ↑ Biden officially secures enough electors to become president (angol nyelven). AP NEWS, 2021. április 20. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  78. ↑ Report: Black people are still killed by police at a higher rate than other groups (angol nyelven). NBC News, 2022. március 4. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  79. ↑ The Impact of Voter Suppression on Communities of Color | Brennan Center for Justice (angol nyelven). www.brennancenter.org. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  80. ↑ News, A. B. C.: Timeline: Voter suppression in the US from the Civil War to today (angol nyelven). ABC News. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
  81. ↑ Why we capitalize ‘Black’ (and not ‘white’) (Columbia Journalism Review)
  82. ↑ Why Black Families Are Leaving New York, and What It Means for the City (New York Times)
  83. ↑ Poll: Black Americans fear more racist attacks after Buffalo shooting (Washington Post)
  84. ↑ Brunner, Borgna: Time almanac 2006 : with Information please. Internet Archive. 2005. ISBN 978-1-932994-41-4 Hozzáférés: 2023. május 17.  
  85. ↑ This table gives the African-American population in the United States over time, based on U.S. Census figures. (Numbers from years 1920 to 2000 are based on U.S. Census figures as given by the Time Almanac of 2005, p. 377.)
  86. ↑ A Religious Portrait of African-Americans (angol nyelven). Pew Forum, 2009. január 30. [2010. március 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 31.)
  87. ↑ A Religious Portrait of African-Americans (amerikai angol nyelven). Pew Research Center's Religion & Public Life Project, 2009. január 30. (Hozzáférés: 2023. május 17.)
  88. ↑ Encyclopedia of religion in the South. 2. ed. revised, updated, and expanded. 2005. ISBN 978-0-86554-758-2 Hozzáférés: 2023. május 17.  
  89. ↑ Claude Andrew Clegg: An original man: the life and times of Elijah Muhammad. 1998. ISBN 978-0-312-18153-6 Hozzáférés: 2023. május 17.  
  90. ↑ World religions in America: An Introduction. 3. 2004. ISBN 978-0-664-22475-2 Hozzáférés: 2023. május 17.  
  91. ↑ William W. Sales: From civil rights to Black liberation: Malcolm X and the Organization of Afro-American Unity. 1994. = Black studies, history, politics, ISBN 978-0-89608-480-3 Hozzáférés: 2023. május 17.  
  92. ↑ Muslim Americans: Middle Class and Mostly Mainstream - Pew Research Center. web.archive.org, 2012. november 25. [2012. november 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 17.)
  93. ↑ Moore, Cortney: Farrakhan Set to Give Final Address at Nation of Islam's Birthplace (amerikai angol nyelven). Fox News, 2022. február 2. [2012. április 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 17.)
  94. ↑ Staff, J.: Organization for black Jews claims 200,000 in U.S. (amerikai angol nyelven). J., 1998. április 10. (Hozzáférés: 2023. május 17.)

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Afroamerikaiak&oldid=27793408”