Joseph Teutsch

Joseph Teutsch (Brassó, 1702. október 28.Szászhermány, 1770. március 13.) erdélyi szász evangélikus lelkész.

Joseph Teutsch
Született1702. október 28.
Brassó
Elhunyt1770. március 13. (67 évesen)
Szászhermány
Foglalkozásalelkész
SablonWikidataSegítség

Életútja

szerkesztés

Apja Brassóban volt gyógyszerész, de anyagi nehézségei miatt családját hátrahagyva keletre vándorolt és 1724-ben Galați-on meghalt. Fia először textilkereskedelemmel foglalkozott, majd apja rábeszélésére 20 éves korában 1722 októberében beiratkozott a brassói gimnáziumba és csakhamar a polgármester segédje lett. 1729. június 20-án a hallei egyetemre ment, ahol az árvaházban tanítással tartotta fenn magát. 1731-ben a szegénység nevelői pályára késztette, és az alsó-luzáciai Karenben két évig tanította az ottani lelkész fiait. 1735 októberében visszatért hazájába és tanítóként dolgozott. 1754 márciusában Szászmagyarósra, majd 1755 márciusában Szászhermányba hívták meg lelkésznek.

Az 1739-ben Brassóban megjelent Kurtzer Auszug der nöthigsten Stücke in der Rechen-Kunst című munkája egyike a kevés korabeli erdélyi szász tankönyvnek, mivel ekkoriban a tankönyveket főleg Németországból importálták.