Szászmagyarós
Szászmagyarós (románul: Măieruș, németül: Nußbach, szászul Nassbich) falu Romániában, Erdélyben, Brassó megyében, a Barcaságban.
| Szászmagyarós (Măieruș) | |||
 | |||
| Szászmagyarós látképe keletről | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Románia | ||
| Történelmi régió | Erdély | ||
| Fejlesztési régió | Közép-romániai fejlesztési régió | ||
| Megye | Brassó | ||
| Község | Szászmagyarós | ||
| Rang | községközpont | ||
| Irányítószám | 507120 | ||
| Körzethívószám | 0x68[1] | ||
| SIRUTA-kód | 41391 | ||
| Népesség | |||
| Népesség | 1728 fő (2021. dec. 1.) | ||
| Magyar lakosság | 20 (2011)[2] | ||
| Népsűrűség | 30,77 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Tszf. magasság | 496 m | ||
| Terület | 56,16 km² | ||
| Időzóna | EET, UTC+2 | ||
| Elhelyezkedése | |||
 | |||
 é. sz. 45° 53′ 56″, k. h. 25° 32′ 28″45.898944°N 25.540997°EKoordináták: é. sz. 45° 53′ 56″, k. h. 25° 32′ 28″45.898944°N 25.540997°E | |||
 | |||
| Szászmagyarós weboldala | |||
| Sablon • Wikidata • Segítség | |||
Fekvése
szerkesztésAz Olt bal partján, Brassótól 30 km-re északra, az E60-as országút mentén fekszik.
Nevének eredete
szerkesztésMagyar neve a mogyoró szóból való. Német nevének jelentése is „mogyorós patak”. A román név a magyarból való. Először egy 1377-ből való oklevél említi, villa nucum néven (latinos formában). Később 1427-ben Monyoros, 1476-ban Nozbach, 1547-ben Monyaros és 1561-ben Mogyoros.
Története
szerkesztés1510-ben tanítómestere volt. 1512-ben a szemközti parton fekvő Bölönnel közösen révet állított fel az Olton. 1599–1600-ban Vitéz Mihály seregei kétszer is kifosztották, 1611. július 11-én Radu Șerban seregei, 1658-ban a tatárok gyújtották föl, 1690-ben a császári csapatok dúlták. Az 1718–1719-es pestisjárvány után költöztek a faluba románok. 1874-ben bekapcsolódott a vasúthálózatba. 1945-ben 136 szászt vittek szovjetunióbeli kényszermunkára, közülük 14-en haltak meg ott. A faluból elszármazott szászok szövetsége 1985-ben alakult meg a bajorországi Dinkelsbühlben, de 1989-ben még 635 szász lakott a faluban. Többségük az 1990-es évek elején vándorolt ki. A romániai településrendezési tervek az 1970-es években Brassó megye mintafalvává tették.[3]
Népessége
szerkesztés- 1760–65-ben 849 lakosából 564 volt német, 245 román és 110 cigány.[4]
- 1850-ben 1478 lakosából 939 volt német, 390 román és 147 cigány nemzetiségű; 941 evangélikus és 537 ortodox vallású.
- 1893-ban itt élt a lakosság számarányában a legtöbb cigány Brassó vármegyében – 170 fő; az 1392 lakosból (12%).
- 1900-ban 1483 lakosából 920 volt német, 502 román, 58 magyar nemzetiségű; 939 evangélikus, 512 ortodox és 15 református vallású. Az adatfelvétel időpontjában a lakosság 7%-a külföldön tartózkodott. 64%-uk tudott írni-olvasni és a nem magyar anyanyelvűek 38%-a beszélt magyarul.
- 2002-ben a faluban 1632 lakost találtak, közülük 1080-an vallották magukat román, 414-en roma, 110-en német és 28-an magyar nemzetiségűnek; 1440-en ortodox, 114-en evangélikus és 36-an pünkösdista vallásúnak.
Látnivalók
szerkesztés- Evangélikus erődtemploma eredetileg a 14–15. században, gótikus stílusban épült. A 15. században vették körül hat–nyolc méter magas várfallal. 1573-ban leégett, ezután tetőszerkezetét átalakították. Egy földrengés után, 1791–1793-ban szentélyét lebontották és a helyén meghosszabbították a hajót. Tornyát 1632-ben és 1842-ben alakították át. A várfal északi szakaszát 1900-ban lebontották.
- Ortodox temploma a 18. században épült.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS
- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján, 1852–2011: Brassó megye. adatbank.ro
- ↑ Steven L. Sampson: National Integration through Socialist Planning. Boulder, Colo., 1984, 117. o.
- ↑ Florin Salvan: ‘Numărul și componența națională a populației din Țara Bârsei în secolul al XVIII-lea și prima jumătatea a secolului al XIX-lea’, Cumidava 20 (1996): 164. o.
További információk
szerkesztés- Szászmagyarósi német honlap
- Az erődtemplomról a „jupiter.elte.hu”-n[halott link]
- Orbán Balázs: A Székelyföld leírása
- Képek a faluról Archiválva 2008. május 20-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek: A középkori erdélyi püspökség templomai I–II. 2. bőv. kiadás. Gyulafehérvár: Római Katolikus Érsekség. 2000. ISBN 973-9203-56-6
.svg){kind=small}