Főmenü megnyitása

Kállay Ödön (Komárom, 1879. október 1.Szőny, 1960. május 27.) Szőny jegyzője és történetírója.

Kállay Ödön
Emléktábla a volt szőnyi községházán
Emléktábla a volt szőnyi községházán
Született 1879. október 1.
Komárom
Elhunyt 1960. május 27. (80 évesen)
Szőny
Állampolgársága magyar
Foglalkozása jegyző,
helytörténész
A Wikimédia Commons tartalmaz Kállay Ödön témájú médiaállományokat.

ÉleteSzerkesztés

Kállay Tivadar néptanító és zetényi Csukás Mária gyermekeként született. Tanulmányait az 1889/90-es tanévben a komáromi bencés gimnáziumban, ahol több éven át ösztöndíjas volt. Családja mellett itt kapta az első inspirációt a régiségek megbecsüléséről, köszönhetően osztályfőnökének, Gyulai Rudolf latin-magyar szakos tanárnak. Tanulmányai befejezte után 1901-től segédjegyző a szőnyi községházán. 1907-től helyettes jegyző, 1913-tól adóügyi jegyző lett. 1941-ben betegsége miatt nyugdíjaztatta magát.

Lakásán római régiségeket tartott. Kezdetben csak magánszorgalomból, az első világháború után azonban Alapy Gáspár komáromi polgármester megbízásából gyűjtötte a régiségeket. Terveik szerint ideiglenesen az új városházán, majd a kultúrpalotában nyert volna elhelyezést a gyűjtemény. Ez azonban nem valósult meg. A gyűjtemény a Nemzeti Múzeumba, majd a tatai Kuny Domokos Múzeumba került.

Az „Adatok Szőny történelméhez" című kézirat 1996-ban nyomtatásban is megjelent. 2007. április 1-jén egykori munkahelye, a régi községháza falán emléktáblát helyeztek el, melyet ifj. Pénzes Imre helyi születésű szobrász készített.

MűveiSzerkesztés

  • Adatok Szőny történelméhez. Komárom. 1996

EmlékezeteSzerkesztés

  • Szőnyben 2007-ben állították fel emléktábláját

ForrásokSzerkesztés

  • Fehér Tamás 2010: Róma követe a jeges Danuvius partján. Komáromi Újság 2010/3, 11.
  • Számadó Emese 2007: Komárom és településrészeinek egyesülése. Szőny és Koppánymonostor története a kezdetektől 1977-ig. Komárom, 6-7
  • PIM
A Wikimédia Commons tartalmaz Kállay Ödön (jegyző) témájú médiaállományokat.