Kárteszi Ferenc

(1907–1989) magyar matematikus, egyetemi tanár, tudománytörténész, az MTA tagja

Kárteszi Ferenc (Cegléd, 1907. február 13.Budapest, 1989. május 9.) magyar matematikus, a matematika tudományok doktora (1968), egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.[5]

Kárteszi Ferenc
Született1907. február 13.[1]
Cegléd
Elhunyt1989. május 9. (82 évesen)
Budapest[2]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásamatematikus
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem
KitüntetéseiBeke Manó-emlékdíj (1962)
SírhelyeFarkasréti temető (31-4-4)[3][4]
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

A Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte el matematikai tanulmányait. 1931–1940 között Győrben reáliskolai tanárként dolgozott. 1933-ban védte meg bölcsészdoktori értekezését a budapesti egyetemen. 1936–1937 között Beppo Levi és Benjamino Segre mellett dolgozott. A II. világháborúban katonai szolgálatot teljesített, ahol hadifogságba esett. Hazatérése után gyakorlóiskolai tanári munkát kapott. 1950–1977 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Ábrázoló Geometriai Tanszékének vezető professzora volt. 1951–1954 között a Természettudományi Kar dékánja volt. 1958–1963 között az ELTE rektorhelyettese,[6] a Tanárképző Tanács elnöke volt. 1968-tól az ELTE Természettudományi Karának szakmódszertani közleményeit szerkesztette. 1977-ben nyugdíjba vonult.

Tudósa és előadója volt a geometriának, a kombinatorikának, a gráfelméletnek. Könyvekben, tanulmányokban foglalkozott a matematika- és geometriatanítás módszertani kérdéseivel. 1952-től foglalkozott Bolyai János Appendix című művének magyarázatával. Alapító tagja volt a Bolyai János Matematikai Társaságnak és az olasz Unione della Matematicá-nak.

Sírja a Farkasréti temetőben található.[7]

Művei szerkesztés

  • Bevezetés az ábrázoló geometriába (Budapest, 1950)
  • Ábrázoló geometria (Budapest, 1957, angol és olasz fordításban, 1976, 1978)
  • Szemléletes geometria (Budapest, 1966)
  • Fejezetek a geometriából (Budapest, 1971)
  • A geometria tanítás korszerűsítéséről (Budapest, 1972)
  • Appendix. A tér tudománya (szerkesztő, bevezetéssel, magyarázatokkal és kiegészítésekkel, Budapest, 1973, 1977)
  • A matematika lélektana (Matematika Tanítása, 1986. 2. sz.)

Díjai szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC07165/07495.htm, Kárteszi Ferenc, 2017. október 9.
  2. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 5.)
  3. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
  4. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
  5. Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
  6. a b c Természet világa. (Hozzáférés: 2019. július 17.)
  7. Nemzeti Panteon. [2019. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. július 17.)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Beszélgetés a matematikáról (riporter Ambrus András, ELTE Természettudományi Kar Szakmódszertani Közlemény, 1982. 1. sz.)
  • Staar Gyula: A tudós tanár. Beszélgetés Kárteszi Ferenccel (Természet Világa, 1983. 6. sz.)
  • A jó tanár holtig tanul (riporter Ambrus András, Köznevelés, 1985. 39. sz.)
  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái – új sorozat I–XIX. Budapest: Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete. 1939–1944.  , 1990–2002, a VII. kötettől (1990–) sajtó alá rendezte: Viczián János
  • Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. 3. átdolgozott kiadás. Szerkesztette: Betlen Katalin. Budapest, Kossuth, 1975.
  • Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 1024. o. ISBN 963-85433-5-3
  • Pedagógiai lexikon. Főszerkesztő: Nagy Sándor. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1976-1979.
  • Révai új lexikona XI. (Kad–Kla). Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 2002. ISBN 963-927-294-9  
  • Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. ISBN 963-547-414-8  
  • Új magyar lexikon IV. (K–Me). Szerk. Berei Andor és 11 tagú szerk.bizottsága. Budapest: Akadémiai. 1961.