Főmenü megnyitása

Kapuy Ede (Győr, 1928. szeptember 21. - Szeged, 1999. november 16.) magyar fizikus, egyetemi tanár.

Tartalomjegyzék

ÉletpályájaSzerkesztés

Pályáját 1952 és 1954 között tanársegédként kezdte az ELTE TTK Fizikai Kémiai Tanszékén, majd az MTA–TMB-n aspiráns volt Gombás Pál mellett (a BME Fizikai Intézetében, 1954 és 1957 között). Ezután 1958 és 1965 között az MTA Elméleti Fizikai Kutatócsoportjának tudományos munkatársaként, 1965 és 1974 között főmunkatársaként dolgozott. A BME Fizikai Intézete tudományos tanácsadója volt 1974 és 1983 között. A BME címzetes egyetemi tanára volt 1977-től. 1983-tól 1996-ig a JATE TTK Elméleti Fizikai Tanszékén egyetemi tanára, eközben 1983 és 1993 között a Tanszék vezetője volt.

Kutatási területeSzerkesztés

„Tudományos pályafutásának kezdetén katalizátorok magnetokémiai szerkezetvizsgálatával foglalkozott, majd érdeklődése a kvantumkémia felé fordult. Nemzetközileg is jelentős eredményeket ért el a kvantummechanikai többtest-probléma héjfizikai alkalmazása, új kvantummechanikai közelítő módszerek kidolgozása és alkalmazása, valamint atomok, molekulák és szilárdtestek elektronszerkezetének elméleti vizsgálata terén. Olyan közelítő módszert dolgozott ki, amely alkalmas lokalizált elektroncsoportokból álló nagyobb molekulák korrelációs energiájának kémiai pontossággal való kiszámítására.[1]

EmlékezeteSzerkesztés

Sírja Budapesten a Farkasréti temetőben található (4/3/III, N/A, 1, 3)

JegyzetekSzerkesztés

  1. Archivált másolat. [2016. augusztus 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 21.)

ForrásokSzerkesztés