Főmenü megnyitása

Karl Konrad Friedrich Wilhelm Lachmann (Braunschweig, 1793. március 4.Berlin, 1851. március 13.) német filológus.

Karl Lachmann
Karl Lachmann
Karl Lachmann
Született Karl Konrad Friedrich Wilhelm Lachmann
1793. március 4.[1][2][3]
Braunschweig[4]
Elhunyt 1851. március 13. (58 évesen)[1][2][5][3]
Berlin[6]
Állampolgársága német
SzüleiKarl Ludolph Friedrich Lachmann
Foglalkozása
  • nyelvész
  • műfordító
  • klasszika-filológus
  • egyetemi oktató
  • germanológus
  • ókortudós
  • filológus
  • író
Iskolái
  • Göttingeni Egyetem
  • Lipcsei Egyetem
Sírhely Berlin
A Wikimédia Commons tartalmaz Karl Lachmann témájú médiaállományokat.

ÉletútjaSzerkesztés

Berlinben 1825-től a klasszikus és germán filológia tanára és 1830-tól a tudományos akadémia tagja volt. Előbb (1816-1818) gimnáziumi és 1818-tól egyetemi tanár volt Königsbergben. Sokoldalú, éles elméjű tudósként ismerték, aki főleg a szövegkritika terén kitűnő sikerrel működött, úgyhogy görög, latin és ónémet kiadásai e szakok legértékesebb alapművei közé tartoznak. Azonkívül a filológia egész körére kiterjedő kisebb tanulmányaiban a tudomány számos vitás kérdését tisztázta és döntötte el. A klasszikus filológia terén legkiválóbb munkái Propertius- (1816), Catullus- (1829), Tibullus- (1829), Babrius- (1845) és Gajus-kiadásai (1841), melyekhez az új-testamentom (1831) és a római földmérők (1848-52) kitűnő kiadásai járulnak. Az eposz eredetére és történetére vonatkozó elméletét tartalmazza Betrachtungen über die Ilias (1847) c. nagy hatású könyve. A germán filológia terén ő a szigorú tudományos rendszer megalapítója. Legfontosabb kiadásai: a Nibelung-ének (1826); Walther von der Vogelweide (1827); Iwein (1827); Wolfram von Eschenbach (1833); Gregorius (1838); Ulrich von Lichtenstein (1841), melyek mintaszerűek és korszakot alkotnak a német filológia történetében. Kisebb dolgozatai közül legnagyobb hatással volt a német nemzeti eposz keletkezésével foglalkozó tanulmánya: Über die ursprüngliche Gestalt des Gedichtes von der Nibelunge Not (1816), melyben dal-elméletét kifejtette. A Nibelung-éneket szerinte egy ismeretlen és tehetségtelen író a 13. század első tizedében 20, még ma is felismerhető dalból tákolta össze; az eposz eredeti szövegét legjobban a müncheni kézirat (A) tartotta fönn. E nézete haláláig általánosan elfogadott volt, azonban 1851-től mind erélyesebben és sűrűbben léptek fel ellene és a század végére már megcáfoltnak tekintették. Ezen munkája megjelenésekor lényegesen hozzájárult a tudomány fejlődéséhez. Kisebb dolgozatai (Kleine Schriften 1876, 2 köt.) közül legfontosabbak a metrikára vonatkozók. A klasszikus filológia biztos módszerét alkalmazta kitűnő Lessing-kiadásában (1838-40, 13 köt.) is, mely egy modern írónak első tudományos kiadása Németországban. Szépen fordította németre Shakespeare szonettjeit (1820) és Macbethjét (1829) is. A berlini akadémiában Jakob Grimm mondott róla emlékbeszédet; életét megírta Hertz (1851); levelezését legjobb barátjával és társával, Moritz Haupttal, Vahlen adta ki (1892). Mint ember is férfias, erélyes, hajthatatlan és igaz volt; mint tudós és tanár egyike a legjobbaknak, akit számos tanítványai rendkívül tiszteltek és szerettek. Tévedései és túlzásai is nagy hasznot hajtottak a tudománynak, melynek történetében a legelső helyek egyikét foglalja el.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 27.)
  2. a b BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 11.)
  5. Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 31.)

ForrásokSzerkesztés