Karsay Ferenc

(1931–2010) magyar térképész

Dr. Karsay Ferenc (Nyíregyháza, 1931Budapest, 2010. október 2.) magyar földmérőmérnök (geodéta), térképész, egyetemi tanár.

Dr. Karsay Ferenc
Született 1931
Nyíregyháza, Magyarország
Elhunyt 2010. október 2.
Budapest, Magyarország
Nemzetisége magyar magyar
Foglalkozása földmérőmérnök, térképész, egyetemi tanár
Kitüntetései Pro Universitate, 2002

ÉletpályájaSzerkesztés

A debreceni református kollégiumban kezdte tanulmányait, ahol az értelmiségi pálya (irodalom, oktatás) felé vonzódott, de szülei tanácsára mérnöknek tanult tovább. 1950-ben felvételizett a frissen indult földmérnöki karra Sopronba, ahonnan katonai behívással került a Budapesti Műszaki Egyetem Hadmérnöki Kar Térképészeti Tagozatára, hallgatónak. 1954-ben kitüntetéses oklevéllel fejezte be a földmérőmérnöki és térképész-hadmérnöki szakot. Egyetem után a Honvéd Térképészeti Intézetbe került, ahol térképész tisztként (terepfelmérő topográfus), majd kartográfiai alosztályvezetőként dolgozott. 1957-ben Rédey István professzor, meghívta oktatónak a Hadmérnöki Karon lévő Térképészeti Tanszékre. Innen került át - a Hadmérnöki Kar megszűntével - az Építőmérnöki Kar Általános Geodézia tanszékére előbb mint tanársegéd, majd mint adjunktus. Itt doktorált 1961-ben kozmikus geodéziai témában. Az 1961-62-es tanévben Irmédi-Molnár László kéri fel az ELTE Térképtudományi tanszékére meghívott előadónak. Itt térképészeti matematikát, vetülettant, geodéziát, fotogrammetriát, földrajzi helymeghatározást és topográfiát - tehát a térképezéshez szükséges felmérési ismereteket - oktatta a térképész szakos hallgatóknak.

A 60-as években, néhány éven keresztül - szintén másodállásban - oktatott mérnöki- és építőipari geodéziát, a közlekedési és a földmérési főiskolákon is. Ebben az időszakban, a nevéhez kötődik rengeteg külföldi szakirodalom honosítás, és több egyetemi, főiskolai jegyzet megírása. 1961-1976 között hét egyetemi és főiskolai jegyzetet adott közre.

Ekkoriban fordult az érdeklődése a geodézia és fotogrammetria építőipari felhasználása felé. 1964-től az akkori építésügyi minisztérium egyik tervező vállalatához került főállásban, a Földmérő és Talajvizsgáló Vállalatához, BME oktatói pályáját otthagyva. 1972-től főosztályvezető, majd szakági főmérnök több nagy, országos jelentőségű építkezésen (Tiszai Vegyi Kombinát, Bélapátfalvi Cementgyár, Ózdi Kohászati Üzemek, Százhalombattai Erőmű, budapesti metró és Duna-hidak stb.). 1992-ben ment nyugdíjba, de az ELTE Térképtudományi Tanszékén még ezután is jó néhány éven keresztül oktatott. Szakmai munkájáért 2002-ben megkapta az ELTE Pro Universitate kitüntetését.

A nevéhez kötődik több mint 140 publikáció, amelyek zöme mérnöki és kozmikus geodéziai kérdésekkel foglalkozik. Számos cikke jelent meg a kiegyenlítő számítások témaköréből, ahol a legkorszerűbb matematikai módszerek alkalmazója. Szerkesztője volt a Magyar Geodéziai és Kartográfiai Irodalom bibliográfiának. Kidolgozta a Baranyi-féle vetületek vetületi egyenleteit. Szakmatörténeti témájú könyvet írt "Térképészeti műszerek története Európában 1789-ig" és "A nemzetközi geodézia és kartográfia jeleseinek lexikona" címmel. (I-II. kötet), melyek CD lemezen jelentek meg (2002, 2004). Írt a 18-19. századforduló magyar vízépítési munkálatainak műszertani vonatkozásai (2002), A geodézia és kartográfia Magyarországon a XX. században címmel (könyvrészlet, 1999). Egész pályafutása során aktívan tevékenykedett a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaságban. 1976-1985 között a Mérnökgeodéziai Szakosztály titkára volt, 1986-1990 között betöltötte a társaság főtitkára tisztségét. 1984-ben kapta meg a Lázár deák emlékérmet, majd 1999-ben a társaság örökös tagjává választotta. 1999-től 2007-ig vezette a Szakmatörténeti Szakosztályt. A Magyar Térképbarátok Társulata tiszteletbeli elnökségének tagja volt.

ForrásokSzerkesztés