Kerengő (kolostor)
A kerengő rendszerint egy kolostortemplom déli oldalához épült, annak belső kertje felé nyitott, fedett portikuszos, négyszögalaprajzú folyosó. Ebből nyílnak a közös helyiségek, a káptalanterem (capitulum), az ebédlő (refektórium), a hálóterem (dormitorium) vagy a hálófülkék, a konyha, a könyvtár, és esetleg a másolóműhely (scriptorium).
Kerengő | |
Certosa di Pavia ún. kis kolostorának kerengője | |
Építési stílus | szakrális építészet |
A Wikimédia Commons tartalmaz Kerengő témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Története
szerkesztésAz első kerengők a középkorban, a bencések monostoraihoz épültek. Funkciója az időjárás viszontagságaitól megvédni a szerzeteseket imasétájuk és általában belső közlekedésük közben.
Építészeti szerkezete
szerkesztésNyugaton a kerengő fedett részét alacsony mellvéd fizikailag elválasztja a nyitott udvartól, amelyen rendszerint kút is helyet foglalt. Ez lehetővé tette kevesebb fény bejutását, illetve rövidebb oszlopok alkalmazását. A templom kelet-nyugati tengelyre épült, legmagasabb részei észak felől védték a kerengőt a zord téli szelektől. A külső bejáratok az északi fal két végén voltak; a gyakrabban használt a keleti oldalon, míg a nyugatit az ünnepi alkalmakra használták. A nagyterem a keleti oldalon, a templom karzatához minél közelebb, a fűtött közösségi termek mellett épült.
A templom ellenkező oldalán nyílt általában a refektórium, az ebédlő. Annak külső oldalán, gyakran az oszlopsor egyik sarkában volt a mosdóhelyiség. Gyakran kertet alakítottak ki a kerengő által közrezárt, nyitott udvaron, ahol a vízellátáshoz szükséges, földalatti ciszterna is helyet kapott az esővíz összegyűjtésére. A kerengő nem ment ki a divatból a későbbi korokban sem, hiszen a szerzetesek a hálóteremben és az egyéb kiszolgáló helyiségekben szabott tartózkodási idejükön kívül ott foglalatoskodhattak; olvastak, írtak, s általában az északi oldalon foglalt helyet az apátúr széke.
Galéria
szerkesztés-
Aachen katedrálisának kerengője, Németország
-
Ólomüvegezésű kerengő Gloucester gótikus katedrálisában, Anglia
-
A Santa Maria della Pace-templom kerengője, Róma
-
A Paradicsom-kolostor kerengője Amalfiban
-
A Santa Maria delle Grazie-kolostor kerengője, Senigallia
-
Késő gótikus, kétszintes kerengő, Szent Jeromos-kolostor, Lisszabon
Fordítás
szerkesztésEz a szócikk részben vagy egészben a Chiostro című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.