Keselyűk

ragadozó madár

A keselyűk Eurázsia (például Horvátország), Afrika és Amerika viszonylag nagy testű, dögevő madarai. Az ausztráliai faunabirodalomba nem jutottak el.

Keselyű
Balról jobbra: fehérhátú keselyű és hollókeselyű.
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Vágómadár-alakúak (Accipitriformes)
Rend

Rendszertani helyzetük, felosztásuk szerkesztés

A taxon vágómadár-alakúak (Accipitriformes) rendjén belül polifiletikus. A huszonhárom keselyűfajt két jól elkülönített, rendszertanilag nem egyenrangú csoportba sorolják:

Újvilági keselyűfélék szerkesztés

Az újvilági keselyűfélék (Cathartidae) csak az amerikai kontinenseken fordulnak elő, 5 nemükbe 7 fajt sorolnak. Rokonságuk vitatott, egyes genetikai vizsgálatok szerint nem a vágómadár-alakúak közé tartoznak, hanem a gólyaalakúakhoz.

Óvilági keselyűformák szerkesztés

Az óvilági keselyűformák (Aegypiinae) a sasok, ölyvek és héják közelebbi rokonai. Kilenc nemet és 16 fajt sorolnak ide. Eurázsiában és Afrikában élnek.

Megjelenésük szerkesztés

Eltérő származásuk dacára viszonylag hasonló külsejű és életmódú fajok tartoznak a csoportba. Testük általában 60-100 centiméter hosszú; szárnyuk nagy és széles. Fejük többnyire csupasz, tollatlan.

Életmódjuk szerkesztés

Nappal aktívak, táplálékukat a levegőben körözve keresik. Röptük jellegzetes, szárnycsapások nélküli keringés. Éles szemükkel messziről meglátják az állattetemeket.

 
Fakó keselyű
 
Pulykakeselyű

Keselyűk a kultúrában szerkesztés

Az ókori Egyiptomban Mut és Nehbet istennőket gyakran ábrázolták keselyűként. Keselyűt ábrázolt több hieroglifa, például a többnyire az A hangnak megfelelő alef (saskeselyű), valamint a Mut anyaistennőt, illetve az anyát jelentő szó.k

A
G14

Érdekesség szerkesztés

  • A bizonyítottan legmagasabban szálló madár egy karvalykeselyű volt, ami 11 277 méter magasan ütközött egy kereskedelmi repülőjárattal Elefántcsontpart közelében.[1]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Earth Atlas, 2010, p. 56.