Főmenü megnyitása
klór-monofluorid
Chlorine-monofluoride-2D-dimensions.png
Chlorine-monofluoride-3D-vdW.png
IUPAC-név klór-monofluorid
Más nevek klór fluorid
Kémiai azonosítók
CAS-szám 7790-89-8
PubChem 123266
ChemSpider 109879
SMILES
ClF
InChI
1/ClF/c1-2
StdInChIKey OMRRUNXAWXNVFW-UHFFFAOYSA-N
Kémiai és fizikai tulajdonságok
Kémiai képlet ClF
Moláris tömeg 54,45 g/mol
Sűrűség 1,62 g/ml
(folyadék, −100 °C)
Olvadáspont −155,6 °C
Forráspont −100,1 °C
Kristályszerkezet
Dipólusmomentum 0,881 D
(2,94·10−30 C m)
Termokémia
Std. képződési
entalpia
ΔfHo298
−56,5 kJ mol−1
Standard moláris
entrópia
So298
217,91 J K−1 mol−1
Hőkapacitás, C 33,01 J K−1 mol−1
Ha másként nem jelöljük, az adatok az anyag standardállapotára (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak.

A klór-monofluorid az interhalogének közé tartozó illékony vegyület, képlete ClF. Színtelen, szobahőmérsékleten gáz halmazállapotú anyag, mely magas hőmérsékleten is stabil. Forráspontja −100°C, folyadékként halványsárga színű. Sok tulajdonsága köztes értéket képvisel a klór és a fluor megfelelő tulajdonságaihoz képest.[1] 1928-ban fedezte fel Otto Ruff.[2]

Tartalomjegyzék

ElőállításaSzerkesztés

Előállítható elemi klór és fluor 250 °C-on, rézreszelék jelenlétében végzett reakciójával.[2]

ReakcióiSzerkesztés

Sokoldalú fluorozó szer, fémekkel és nemfémekkel fluoridokat képez, a reakció során klórgáz szabadul fel. Volfrámmal reagálva például volfrám-hexafluorid, szelénnel szelén-tetrafluorid keletkezik:

W + 6 ClF → WF6 + 3 Cl2

Se + 4 ClF → SeF4 + 2 Cl2

Fluorozási-klórozási reakcióba is léphet oxidáció vagy többszörös kötésekre történő addíció révén. A szén-monoxid hármas kötésére például fluort és klórt addíciónál:

C≡O + ClF →  

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Chlorine monofluoride című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

ForrásokSzerkesztés

  1. Otto Ruff, E. Ascher (1928). „Über ein neues Chlorfluorid-CIF3”. Zeitschrift für anorganische und allgemeine Chemie 176 (1), 258–270. o. DOI:10.1002/zaac.19281760121.  
  2. a b Arnold F. Holleman, Egon Wiberg, Nils Wiberg: Lehrbuch der anorganischen Chemie, 101. Auflage, 465–466. oldal, Walter de Gruyter, 1995, ISBN 3-11-012641-9; Google Books.