Klór-monofluorid
| klór-monofluorid | |||
| |||
| |||
| IUPAC-név | klór-monofluorid | ||
| Más nevek | klór-fluorid | ||
| Kémiai azonosítók | |||
|---|---|---|---|
| CAS-szám | 7790-89-8 | ||
| PubChem | 123266 | ||
| ChemSpider | 109879 | ||
| |||
| |||
| InChIKey | OMRRUNXAWXNVFW-UHFFFAOYSA-N | ||
| Kémiai és fizikai tulajdonságok | |||
| Kémiai képlet | ClF | ||
| Moláris tömeg | 54,45 g/mol | ||
| Sűrűség | 1,62 g/ml (folyadék, −100 °C) | ||
| Olvadáspont | −155,6 °C | ||
| Forráspont | −100,1 °C | ||
| Kristályszerkezet | |||
| Dipólusmomentum | 0,881 D (2,94·10−30 C m) | ||
| Termokémia | |||
| Std. képződési entalpia ΔfH |
−56,5 kJ mol−1 | ||
| Standard moláris entrópia S |
217,91 J K−1 mol−1 | ||
| Hőkapacitás, C | 33,01 J K−1 mol−1 | ||
| Ha másként nem jelöljük, az adatok az anyag standardállapotára (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak. | |||
A klór-monofluorid az interhalogének közé tartozó illékony vegyület, képlete ClF. Színtelen, szobahőmérsékleten gáz halmazállapotú anyag, mely magas hőmérsékleten is stabil. Forráspontja −100°C, folyadékként halványsárga színű. Sok tulajdonsága köztes értéket képvisel a klór és a fluor megfelelő tulajdonságaihoz képest.[1] 1928-ban fedezte fel Otto Ruff.[2]
Előállítása
szerkesztésElőállítható elemi klór és fluor 250 °C-on, rézreszelék jelenlétében végzett reakciójával.[2]
Reakciói
szerkesztésSokoldalú fluorozó szer, fémekkel és nemfémekkel fluoridokat képez, a reakció során klórgáz szabadul fel. Volfrámmal reagálva például volfrám-hexafluorid, szelénnel szelén-tetrafluorid keletkezik:
W + 6 ClF → WF6 + 3 Cl2
Se + 4 ClF → SeF4 + 2 Cl2
Fluorozási-klórozási reakcióba is léphet oxidáció vagy többszörös kötésekre történő addíció révén. A szén-monoxid hármas kötésére például fluort és klórt addíciónál:
C≡O + ClF → 
Fordítás
szerkesztésEz a szócikk részben vagy egészben a Chlorine monofluoride című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
szerkesztés- ↑ Otto Ruff, E. Ascher (1928). „Über ein neues Chlorfluorid-CIF3”. Zeitschrift für anorganische und allgemeine Chemie 176 (1), 258–270. o. DOI:10.1002/zaac.19281760121.
- ↑ a b Arnold F. Holleman, Egon Wiberg, Nils Wiberg: Lehrbuch der anorganischen Chemie, 101. Auflage, 465–466. oldal, Walter de Gruyter, 1995, ISBN 3-11-012641-9; Google Books.