Koltai Tamás (színikritikus)
Koltai Tamás (Budapest, 1942. szeptember 10. – Budapest, 2015. július 18.[5][6]) Jászai Mari-díjas (1987) magyar újságíró, színikritikus, dramaturg, egyetemi tanár.
Koltai Tamás | |
Griechisch Tamás felvétele | |
Született | 1942. szeptember 10.[1] Budapest[2] |
Elhunyt | 2015. július 18. (72 évesen)[3] Budapest[2] |
Állampolgársága | magyar[4] |
Foglalkozása | |
Iskolái | Eötvös Loránd Tudományegyetem (1960–1965) |
Kitüntetései |
|
Sablon • Wikidata • Segítség |
Életpályája
szerkesztés1960–1965 között végzett az ELTE BTK-n. 1962–1967 között a Madách Színház dramaturgja volt. 1967–1968 között a Pannónia Filmstúdióban dolgozott dramaturgként. 1968–1987 között a Színház című folyóirat munkatársa, 1990-től főszerkesztője. 1987–1988 között a Képes 7 kulturális rovatvezetője volt. 1988–1990 között a Magyar Televízió színházi és filmszerkesztőség vezetője, 1991–1992 között főmunkatársa volt. 1993–2002 között a színházi szerkesztőség vezetője. 1990 és 2015 között a Színház[7] folyóirat főszerkesztője. A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára volt. 2015-ben hunyt el váratlanul, tüdőembólia következtében.[8]
Művei
szerkesztés- Peter Brook (1976)
- Színházfaggató (1978)
- Cselekvő színház (1980)
- Magyar drámák színháza (1980)
- Színváltozások (1986)
- Közjáték (1986)
- Major Tamás (1986)
- Papírszínház (1989)
- Az ember tragédiája a színpadon, 1933–1968 (1990)
- Az Opera-per (1990)
- Színházváltás (1991)
- Színről színre (1992)
- Négy kritikus év (1994)
- Mab királyné (1997)
- Tribuletto avagy A színház érzékisége (1998)
- Árnyék és képzelet (1999)
- Szeret, nem szeret (2000)
- A láthatatlan színház (2001)
- Koltai Tamás: Nemzeti történet, avagy Színház a cethal hátán; BIP, Bp., 2002
- Bohóc ül a koronában (2002)
- Mesterkurzus (2003)
- Néző. Pont (színházi írások, 2003)
- Mi néki Hecuba? (színházi írások (2004)
- Színházi szívesség (2005)
- Maszk és meztelenség (színházi tanulmányok és kritikák, 2006)
- Színház a parcellán (esszék, kritikák, 2008)
- Színházparadoxon (2010)
- Zsöllyerablét – 50 év színházban (2013)
- Tapsrend – Öt év nézőtéren és köztéren (2015)
Műsorai, filmjei
szerkesztés- Falusi udvarlás (1975)
- Margit, a hazának szentelt áldozat (1995)
- Homburg hercege (1995)
- Córesz (2002)
- Dr. Németh Aladár színháza (2008)
Díjai, kitüntetései
szerkesztés- Jászai Mari-díj (1987)
- a Táncsics Mihály Alapítvány díja (1992)
- Virág F. Éva-díj (1998)
- A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2007) – A családja 2016-ban visszaadta.
- Joseph Pulitzer-emlékdíj (2011)
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2019. december 31.)
- ↑ a b PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 8.)
- ↑ Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
- ↑ BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2017. március 25.)
- ↑ Elhunyt Koltai Tamás Origo, 2015.07.19. 07:17
- ↑ Meghalt Koltai Tamás. nol.hu (2015. július 19.) (Hozzáférés: 2015. július 19.)
- ↑ szinhaz.net – A SZÍNHÁZ folyóirat internetes portálja (magyar nyelven). www.szinhaz.net. (Hozzáférés: 2017. július 17.)
- ↑ Népszava: Meghalt Koltai Tamás kritikus (magyar nyelven). nepszava.hu. (Hozzáférés: 2020. július 28.)
Források
szerkesztés- MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283
További információk
szerkesztés- Terasz.hu Archiválva 2017. március 14-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4