Komlovszki Tibor

(1929-1996) irodalomtörténész, szerkesztő

Komlovszki Tibor (Szentes, 1929. június 14.Budapest, 1996. június 27.) irodalomtörténész, szerkesztő.

Komlovszki Tibor
Született1929. június 14.[1][2]
Szentes
Elhunyt1996. június 27. (67 évesen)
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • irodalomtörténész
  • szerkesztő
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem (–1952)
KitüntetéseiToldy Ferenc-díj (1989)
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

A budapesti Szent István Gimnáziumban kezdte középiskolai tanulmányait, majd 1944-től a hatodik osztálytól Hódmezővásárhelyen, a Bethlen Gábor Gimnáziumban folytatta, ahol ebben az időben Németh László tanította az irodalmat. Ott érettségizett 1947-ben. 1952-ben magyar-történelem szakos középiskolai tanári diplomát szerzett a Budapesti Egyetemen. Kandidátusi fokozatát 1991-ben szerezte, az irodalomtudomány doktora címmel 1993-ban ismerték el.

1953-1969 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem régi magyar irodalomtörténeti tanszékén tanított, 1969-től haláláig a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, majd főmunkatársa, 1994-től már nyugdíjasként. A Miskolci Bölcsész Egyesület oktatója volt.

Hódmezővásárhelyen nyugszik szülei mellett.

1954-től részt vett az Irodalomtörténeti Közlemények szerkesztésében, 1971-től, 25 éven át felelős szerkesztőként. Kutatási területe a magyar irodalom reneszánsz vonulata, elsősorban Balassi Bálint és Rimay János költészetével foglalkozott. Szerkesztette a Reneszánsz füzetek című sorozatot. Forráskiadói tevékenysége is értékes, számos betűhív szövegkiadása jelent meg (Heltai Gáspár, Janus Pannonius, Apor Péter), köztük több bibliofil (miniatűr) kiadványban.

Elisméresi szerkesztés

Művei szerkesztés

  • 1956 Adalékok Ady és a régi magyar költői nyelv kérdéséhez. Irodalomtörténet.
  • 1976 Régi Magyar Költők Tára. XVII. századi sorozat 8. kötet. Budapest. (tsz. Stoll Béla)
  • 1979 A régi magyar vers. Budapest.
  • 1990 A kuruc kor költészete 1-2. Budapest. (szerk.)
  • 1992 A Balassi-vers karaktere. Budapest.

Irodalom szerkesztés

  • Irodalomismeret 1990/1-2, 55-56. (Pismány Júlia)
  • 1994 Új Magyar Irodalmi Lexikon. H-Ö. Budapest, 1087.
  • Imre Mihály 1996: Komlovszki Tibor emlékezete. Délvilág, 1996. július 19., 10.

Források szerkesztés

  1. https://viaf.org/viaf/2520046/, 2018. december 7.
  2. MAK (lengyel nyelven)