Koreai színjátszás

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. február 16.

A koreai színjátszás kezdeteiben, agrárkultúra lévén, Koreában nem jutott akkora tér a nyugati stílusú színházaknak. A legtöbb darabot szabad ég alatt, a tömeget bevonva adták elő, nem jellemzi őket forgatókönyv, és főleg a mozgásra, pantomimre, mimikára, énekre és zenére épültek. A színjátszás hagyományos műfajai a thalcshum (maszkos tánc, 탈춤), a phanszori (판소리) és a koreai bábjáték, melynek attribútumai, vagyis énekes-táncos mivoltuk alapozta meg a mai nyugati musicalek sikerét is.

Egy phanszori előadás

A Koreai színház története

szerkesztés

A színjátszás kezdetei

szerkesztés

Koreát – a többi kelet-ázsiai országhoz hasonlóan – nem érte el olyan korán az urbanizáció, mint a Nyugatot. Mezőgazdasági kultúra lévén, a klasszikus értelemben vett színházaknak és színjátszásnak nem volt tere, helyette a falvakat járó vándor színházak tudtak kialakulni.[1] Ezek a darabok drámaírók nélkül a farmerek egyszerű, de művészi zenéjéből és a sámánrituálék stílusából formálódott, míg megszületett a három tradicionális műfaj a thalcshum (maszkos tánc, 탈춤), a phanszori (hasonló az operához; 판소리) és a koreai bábjáték.[1] A játékokat szabad ég alatt – elsősorban éjszaka – főleg a forgalmas tereken illetve nagyobb házak udvarain adták elő, és habár gyakran ideiglenes színpadokat is állítottak, inkább a közönséget bevonva, a tömeg között adtak elő. A színdarabok kifejezésmódjai nagyban különböztek a középkori európai darabokétól, fő elemeit a tánc, mimika, pantomim és a hanglejtés jelentették, míg legfőbb eszközei a jelmezek, maszkok és bábok voltak. Természetes úton való kialakulása révén a színjátszás nem volt szervezett vagy stilizált és főleg a köznép körében tudott elterjedni, ez utóbbit annak is köszönhette, hogy az előadások történetei a leg hétköznapibb témákat dolgozták fel, mint a buddhista aszkétizmus, a jangban (양반), vagyis a koreai arisztokrácia, korrupciói vagy a patriarchális társadalom okozta házaspárok közötti ellentét.[2] Az összes színdarab témáját a konfuciánus értékek alapozták meg, így a történetek központi eleme a gonoszok megbüntetése, az erényesek megjutalmazása mindezt szatirikus elemekkel vegyítették. A történetek mindig boldog befejezéssel értek véget.[3]

Az első színház megépülése

szerkesztés
 
A Sigonggvan színház Szöulban
 
A Tanszongsza színház épülete

A korai 20. századig fejlődő és kialakult koreai színjátszásban radikális változás következett be, amikor a kormány megkezdte a „felvilágosult” politikáját. A nyugati színházi élet megismerésével, az előadásmód kezdett átalakulni. Az első nagy fordulópontot az 500 férőhelyes Hjomnjulsza (협률사), vagyis az első klasszikus színház felállítása jelentette 1902-ben. A színház megépítésének eredeti oka az udvari katonazenekarnak való pénzgyűjtés volt. Összesen 170 alkalmazottat: énekest, táncost, zenészt, és humoristát vettek fel, legtöbbjük korábbi híres phanszori énekes vagy kiszeng volt. Később néhány további magánszínház is megnyitott, de mind egytől-egyig a tradicionális koreai darabokat játszotta.[4]

A Hjomnjulszát két és fél év után záratta be néhány konzervatív akadémikus és bürokrata, helyét pedig kisebb magánszínházak vették át, mint a Tanszongsza (hangul: 단성사) és a Jonhungsza (hangul: 연흥사). A korszak mind politikailag mind kulturálisan ingatag volt, a Koreai-félsziget a japán, orosz és kínai erők csataterévé vált. A legtöbb befolyást a csingcsü (egyszerűsített kínai: 京剧, hagyományos kínai:京劇, pinjin: Jīngjù) kínai színtársulatok megjelenése eredményezte, melynek hatására a korábban egyszemélyes phanszori darabokból kialakult a több színészt, jelmezeket, sminkeket felvonultató cshangguk (창극). Habár kínai elemeket alkalmazott, a cshangguk gyökere mégis a tradicionális phanszori opera volt, de az embereket kezdetben alig fogta meg az új jelenség. Az új stílus képviselője az 1908-ra megépült Vongaksza (원각사) színház volt.[4]

1910-ben a színjátszás alakulása új fordulatot vett, mikor az új stílus a sinjonguk (új dráma, 신연극) megjelent. Az előadók és a közönség is kettévált, az egyik képviselte a hagyományos színjátszást, a kujongukot (구연극), a másik pedig az új drámát.[5][6] Az előbbinek legjelentősebb színtere a Kvangmude (광무대) színház, míg utóbbinak a Jonhungsza (연흥사)volt.[7]

A Kvangmude

szerkesztés

Mikor a nacionalista impresszárió Pak Szangphil átvette a Kvangmude irányítását, néhány évig az egyetlen hagyományos színdarabokat játszó színház volt, habár 1903-tól kezdve mozgóképet is vetítettek. 1908-ban felújították, de továbbra is csak 40 férőhelyes és gyenge felszereltségű maradt. Pak Szangphil azonban pont azt adta meg mind a színészeknek, mind a közönségnek, amire szükségük volt; továbbra is phanszorit, ccshanggukot, népdalokat és vicces dialógusokat mutatott be színházában, a színészek pedig rendszeresen léphettek fel. A Japánból elterjedő új dráma darabjait az 1910-es évektől kezdve már széles körben játszották. 1924-ben anyagi nehézségek miatt, a Kvangmudét egy évig a Tovolhö (hangul: 도월희) nevű társaságtól kellett bérelniük a tulajdonosoknak, mely az új drámát képviselő színtársulat volt. A színház kénytelen volt tehát alkalmanként műsorra tűzni az új dráma színdarabjait, de továbbra is csak kis számban, a tradicionális darabok közé illesztve. A színház majd három évtizedes történetének az 1932-es leégése vetett véget, ezzel még jobban átadva a kultúrát a külföldi behatásoknak.[7]

A Jonhungsza és az új dráma mozgalma

szerkesztés

Az 1905-ben nyílt Jonhungsza volt az új dráma valódi képviselője, azonban 1918-ban pénzügyi nehézségek miatt be kellett zárnia. A különböző japán impresszáriók által, a korszakban nyitott filmszínházak számának növekedése miatt, a színészek nem jutottak elég térhez a fellépésekhez és gyakran maguk is bérelt filmszínházakban játszottak. A Japánban tanulók kezdtek megismerkedni a nyugati [realizmus]sal, és kétségbeesetten szerették volna az új tökéletesített színjátszással a közönséget is megismertetni, de számukra se jutott elég tér a kevés számban megmaradt színház körében. Újabb nagy változás csak 1935-ben következett be.[7]

A II. világháború előtti és utáni korszak

szerkesztés
 
A Sigonggvan színház Szöulban
 
A Tongjang színház programfüzete

Két új nagy színház nyitotta meg kapuit, a 650 férőhelyes Tongjang (동양) színház Pe Gudzsa (배구자) híres táncos vezetése alatt, illetve a Pumingvan (부밍완), az 1800 férőhelyes szórakoztató-központ, melyet a gyarmati kormányzat hozott létre. A Tongjang megépülésével rengeteg színházi alkalmazott, színészek, színdarabírók, producerek, színpadi tervezők, világosítók jutottak újra rendszeres, havi fizetéshez, így nem kellett többé családjukkal nélkülözve élniük. Habár a Tongjang főleg kereskedelmi célokat szolgált, a színházi munka, mint hivatás megjelenésével, a színházak száma ugrásszerűen megsokszorozódott.[8]

A Pumingvan inkább a magas presztízsű társulatok fellépési helye volt és csak ritkán játszottak benne színdarabokat. Ez a két színház jelentette a fő megjelenési teret a II. világháború kezdetéig. A háború után a színjátszás újra két részre szakadt, ezúttal az egyik a baloldali szocialista értékeket képviselte, míg a másik nem politikai színdarabok bemutatásával próbálkozott. Ennek eredménye a gyenge minőségű, propagandadrámák megjelenése volt. A Tongjang kezdte elveszíteni jelentőségét a filmszínházakkal szemben. A Koreai-félsziget kettészakadása után, a baloldali drámaírók északra mentek és Phenjanban meg alapították az első észak-koreai színházakat. A dél-koreai Nemzeti Színitársulat 1950-ben alakult meg és céljául a kommunistaellenes darabok bemutatását tűzte ki. Míg a koreai háború alatt Tegu filmszínháza volt a Nemzeti Színház, a kormány kapitulációja és Szöulba való visszatérése után az új Nemzeti Színház a 750 férőhelyes Sigonggvan lett Szöul egyik kerületében.[8]

1958-ban a tájékoztatási minisztérium újra tervezve a nemzeti vasúti társaság épületének egyik szárnyát, létrehozta a 300 férőhelyes Vongaksza (hangul: 원각사) színházat. Később pedig, a Rockefeller Alapítvány támogatásából megépült a 450 férőhelyes Drama Center a szöuli Namszan hegyen, melynek létrejöttével a vezető színházi társaságok (pl.: a Sinhjop), újra hihettek a koreai színjátszás feléledésében. Egyre többen csatlakoztak a mozgalomhoz és mind színházi, mind filmszínészek tömegei léptek fel az új létesítményben. Anyagi nehézségei miatt később azonban a Drama Centernek is be kellett zárnia. Társulatok jöttek-mentek, de saját színházak híján, mindannyiuk számára csak a Nemzeti Színház jelentett teret, ahol a tavaszi és őszi időszakban kaphattak egy-egy hetet előadásra. Az évi tíz fellépés nem jelentett elég tapasztalatszerzési lehetőséget a színészek számára, így a színvonal nem tudott emelkedni. 1969-ben a Szabad Színház Társulat, az élén egy híres divattervezővel, egy 50 férőhelyes kávézó stílusú létesítményt nyitott. Bezárása után több színházat is próbáltak alapítani a helyén, de egy sem vált különösen sikeressé, habár a kis színházak új életet leheltek a színjátszásba.[8]

A kis színházak sikere és a diktatúra

szerkesztés

1976 ban a Silhom Színház hangot adott a kis színházaknak, miután bemutatta Peter Shaffer Equus-át, és áttörő sikert ért el. A hat hónapig, sokszor tíz napig folyamatosan futó darab Korea színháztörténetének leghosszabbja volt. A sok kisebb létesítmény a Silhom példáját követve tudott hosszabb ideig futó darabokat bemutatni. Ahogy korábban, a színészek és dolgozok bére nőtt, és életszínvonaluk megemelkedett, már házat tudtak venni, hogy támogassák családjukat. Lassan azonban a népszerű, politikailag befolyásolt darabokkal szemben megindult a katonai diktatúra elnyomása ellen harcoló fiatalok mozgalma. Ezt, a politikai elitet kritizáló, sokszor hagyományosan szabad ég alatt előadott színjátékokra jellemző stílust madangguknak hívták. A dél-koreai diktátor Pak Csong Hi rengeteg új szigorítást hozott az Színművészeti Törvénnyel, de ennek 1981-es felülvizsgálása után a színházalapítás megint egyszerűvé vált. Az új kormány legnagyobb támogatását a Tehangnoban felhúzott, 700+250 férőhelyes Munje Center jelentette, mely maga köré gyűjtötte a színjátszás elitjét és évenkénti színházi fesztiváloknak is helyet adott.[8]

A 80-as évektől a jelenkorig: Tehangno, Korea Broadway-je

szerkesztés

A 80-as évekre a Tehangno lett Dél-Korea Broadway-je, a 20 kisebb-nagyobb színházával. A 70-es évek közepén építették a 4000 férőhelyes Szedzsong Kulturális Központot is Szöulban. A 80-as évek agresszív kultúraterjesztő tevékenységének köszönhetően máig a legkisebb településeknek is megvan a maga kulturális központja. Míg a kisebb színházak még a hagyományos színdarabokat mutatták be, a nagy intézmények érzékenyek voltak a nyugati trendekre, egyre több és több musicalt mutattak be. A brit sikerdarabok, mint a Rent, a Chicago vagy a Jézus Krisztus Szupersztár Koreában is rengeteg nézőt vonzottak. A Toszolga volt az első forradalmi darab, ami megpróbálta ötvözni a koreai és a nyugati kultúrát. A zenekar a hagyományos buddhista daraboktól, a heavy metálon át, a Strauss-keringőig rengeteg különböző zenét felvonultat. Később A muzsika hangja, a Macskák vagy a Porgy és Bess is hasonló sikert értek el. A legemlékezetesebb nyugati stílusú koreai musical, az Utolsó Császárnő című darab, mely Min királyné tragédiáját dolgozza fel, akit a japánok meggyilkoltattak a Csoszon-dinasztia idején. A darab Szöul után New York-ban és Londonban is sikert aratott.[9] A 90-es években indult harc az eredeti és fordított musicalek között máig tart,[10] hiszen a népszerű nyugati musicalek, és filmfeldolgozások száma nő. Pl.: High School Musical, Catch Me If You Can. A 21. századi koreai musical világra nagyon jellemző a K-pop-énekesek és hallju színészek szereplése,[11] mely lejjebb vitte a színházkedvelők korosztályának életkorát. Dél-Koreában nagy sikerrel mutatták be a magyar származású Lévay Szilveszter Mozart! és Elisabeth című musicaljeit is.[12][13]

A koreai színházművészet hagyományos fajtái

szerkesztés

A phanszori (판소리) zenés műfaj, melyben csupán egy énekes (szorikkun, 소리꾼) és egy dobos (koszu) vesz részt. Az énekes hangutánzással és mimikájával alakítja a karaktereket, míg a dobos ütemet ad az énekhez. Egy előadás akár 8 órán át is tarthat.[14] A koreai színjátszás kezdeteiben tizenkét alap phanszori darabot különböztetünk meg (joldu madang, hangul:열두마당), de ezekből csak öt maradt fent: Sim Cshong éneke (hangul:심청가), Cshunhjang éneke (춘향가), Hungbo éneke (hangul:흥보가), A vízalatti palota (Szugung) éneke (hangul:수궁가), A vörös szirtek (Csokpjok) éneke (hangul:적벽가). A phanszori már nem csak a konfucianizmus alaptémáit dolgozta fel, de előtérbe helyezte a közemberek elérhetetlen álmainak megjelenítését is.[15]

Koreai bábjáték

szerkesztés

Történetei főleg családi témákat dolgoztak fel, főszerepben egy idős közemberrel és annak feleségével, ágyasával illetve lányaival. A kor társadalomkritikája volt.[16] Két szöveg maradt fent, mely ezeknek a történetét írja le, ezek a Kkoktugaksi nori és a Manszok cshung nori.[17]

A thalcshum, vagyis a maszkos tánc, egy olyan drámatípus, ahol a szereplők ruhájukkal, mozgásukkal és a maszkokkal adtak elő különböző, mindenkit érintő társadalmi problémákat. A szó szótöve a thal, valamilyen kézzel készült, arcot fedő, állatot vagy emberarcot ábrázoló maszkot jelent, illetve betegséget, balszerencsét, vagyis olyan állapotot, ami remélhetőleg elmúlik.[18] A táncok földrajzi helytől eltérően különböznek.[19] Az ördögűzésből gyökerező művészeti ág, képzeletbeli lényeket is felhasznál, mint például a jangbanokat felfaló jongno szörny,[20] de minden társadalmi osztályt rá jellemző maszk képvisel.[21]

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés

További információ

szerkesztés
A Wikimédia Commons tartalmaz Thalcshum témájú médiaállományokat.
A Wikimédia Commons tartalmaz Phanszori témájú médiaállományokat.
  1. a b Theatres and Modern Drama, Korean Art Guide (angol nyelven). Korean Information Service, p.202. o. (2002). ISBN 978-89-7375-554-7 
  2. Theatres and Modern Drama, Korean Art Guide (angol nyelven). Korean Information Service, p.204. o. (2002). ISBN 978-89-7375-554-7 
  3. Theatres and Modern Drama, Korean Art Guide (angol nyelven). Korean Information Service, 205. o. (2002). ISBN 978-89-7375-554-7 
  4. a b Theatres and Modern Drama, Korean Art Guide (angol nyelven). Korean Information Service, 205-207. o. (2002). ISBN 978-89-7375-554-7 
  5. Killick, Andrew. Tradition and Innovation in Changgeuk Opera, Redicovering traditional Korean Performing Arts [archivált változat] (PDF), Korea Arts Management Service, p.66. o. [2012. December]. ISBN 978-89-98604-00-4. Hozzáférés ideje: 2014. november 26. [archiválás ideje: 2014. december 18.] „To emphasize the novelty of the production, Yi touted it as‘new drama’ (sinyeongeuk) in contrast to the ‘old drama’ (guyeongeuk) of traditional performing arts like pansori.” 
  6. Theatres and Modern Drama, Korean Art Guide (angol nyelven). Korean Information Service, 206. o. (2002). ISBN 978-89-7375-554-7 „Singeuk "new dramas", and sinpageuk "new school plays", arrived in the country.” 
  7. a b c Theatres and Modern Drama, Korean Art Guide (angol nyelven). Korean Information Service, 207. o. (2002). ISBN 978-89-7375-554-7 
  8. a b c d Theatres and Modern Drama, Korean Art Guide (angol nyelven). Korean Information Service, 207-210. o. (2002). ISBN 978-89-7375-554-7 
  9. Theatres and Modern Drama, Korean Art Guide (angol nyelven). Korean Information Service, 212-213. o. (2002). ISBN 978-89-7375-554-7 
  10. Theatres and Modern Drama, Korean Art Guide (angol nyelven). Korean Information Service, 213. o. (2002). ISBN 978-89-7375-554-7 
  11. Healy, Patrick: Heartthrobs Rule the Korean Stage (angol nyelven). The New York Times, 2013. december 26. (Hozzáférés: 2014. november 27.)
  12. 시아준수 티켓파워 무섭네! 뮤지컬 ‘모차르트’ 예매 폭주 ‘서버다운’ (koreai nyelven). Newsen, 2010. január 14. (Hozzáférés: 2012. október 2.)
  13. JYJ 김준수, 티켓파워 34억! '포스트 조승우' (korea nyelven). Sports Hankook, 2012. február 21. (Hozzáférés: 2012. október 2.)
  14. Culture and the Arts, Facts About Korea (angol nyelven). Seoul: Korean Culture and Information Service, Ministry of Culture, Sports and Tourism, 71. o.. helytelen ISBN kód: 89-7375-569-1 03910 [1973] (2013). Hozzáférés ideje: 2014. november 27. „Performances can last up to eight hours” 
  15. Theatres and Modern Drama, Korean Art Guide (angol nyelven). Korean Information Service, 205. o. (2002). ISBN 978-89-7375-554-7 
  16. Theatres and Modern Drama, Korean Art Guide (angol nyelven). Korean Information Service, 204. o. (2002). ISBN 978-89-7375-554-7 
  17. Korean literature (angol nyelven). Encyclopædia Britannica. (Hozzáférés: 2014. november 26.) „"Only two puppet-show texts are extant, Kkoktukaksi nori (also called Pak Ch’ŏmjikuk; “Old Pak’s Play”) and Mansŏk chung nori"”
  18. Kang, Nan-Sook. Talchum:Tal: Displaying the Beauty of Traditional Korea, what is tal?, Tal and talchum (PDF) (angol nyelven), National Research Institute of Cultural Heritage, 11. o.. ISBN 978-89-6325-735-8 93670 (2011. október 31.). Hozzáférés ideje: 2014. november 26. „The Korean word tal refers to an article that is crafted by shaping wood or sheets of paper into a representation of a human or animal face and worn to cover the entire face. However, the word tal includes a second meaning of misfortune, illness or difficulty.(...) Tal represents something that Koreans hope is only a passing event.” 
  19. Kang, Nan-Sook. Talchum:Tal: Displaying the Beauty of Traditional Korea, what is tal?, Tal and talchum (PDF) (angol nyelven), National Research Institute of Cultural Heritage, 68-69.. o.. ISBN 978-89-6325-735-8 93670 (2011. október 31.). Hozzáférés ideje: 2014. november 26. 
  20. Kang, Nan-Sook. Different kinds of masks and their characteristics, Characteristics of Korean theatrical masks, Tal and talchum (PDF) (angol nyelven), National Research Institute of Cultural Heritage, 42. o.. ISBN 978-89-6325-735-8 93670 (2011. október 31.). Hozzáférés ideje: 2014. november 27. „He is required to eat 100 aristocrats in order to return to heaven” 
  21. Kang, Nan-Sook. Different kinds of masks and their characteristics, Tal and talchum (PDF) (angol nyelven), National Research Institute of Cultural Heritage, 15-63. o.. ISBN 978-89-6325-735-8 93670 (2011. október 31.). Hozzáférés ideje: 2014. november 27.