Kovács Béla (matematikus)
Kovács Béla (Kovács Adalbert) (Érkörtvélyes, 1949. január 29. – 2024. szeptember 7.) matematikus, egyetemi tanár, Kovács Levente és Kovács Laura Ildikó apja.
Kovács Béla | |
![]() | |
Született | 1949. január 29. Érkörtvélyes |
Elhunyt | 2024. szeptember 7. (75 évesen)[1][2][3] |
Nemzetisége | magyar |
Házastársa | Hack Ildikó |
Gyermekei | |
Foglalkozása | matematikus, egyetemi tanár |
Iskolái | Moszkvai Állami Egyetem (1969–1973) |

Életútja
szerkesztésKözépiskolát az érmihályfalvi reál-líceumban végzett, egyetemi tanulmányait Kolozsváron kezdte a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen 1967-ben, majd a másodév elvégzése után a moszkvai Lomonoszov Egyetem matematika-mechanika karán folytatta, és szerzett diplomát 1973-ban. Pályáját a resicai almérnöki (üzemmérnöki) főiskola tanársegédjeként kezdte, 1982-ben doktorált Bukarestben Caius Iacob akadémikus irányításával. 1984-től a temesvári Traian Vuia Műszaki Egyetem matematikai tanszékének előadótanára (docense), 1994 óta egyetemi tanár, egyben 1996 óta a nagyváradi Sulyok István Református Főiskola tanára és dékánja, majd 1999 októberétől 2004 májusáig[4] a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) alapító rektora.
Munkássága
szerkesztésKutatási tárgyköre az elméleti mechanika, rezgéstan, folyadékok és gázok hidrodinamikája s az elektronika területén jelentkező matematikai függvények tanulmányozása és kidolgozása. Több egyetemi példatár és jegyzet társszerzője. Szakcikkeivel resicai, temesvári, dévai, nagyszebeni és bukaresti tudományos gyűjteményekben és kongresszusi kötetekben jelentkezett. Magyar nyelvű tudománynépszerűsítő írásait, könyvismertetéseit a temesvári Szabad Szó és A Hét közölte.
Könyvei
szerkesztés- Matematici superioare pentru subingineri I–II. (Temesvár, 1976)
- Mecanică tehnică, Statica (Temesvár, 1977)
- Matematică superioară I–II. (Temesvár, 1982)
- Matematici superioare. Probleme pentru concursul profesional Traian Lalescu, Secții de subingineri (Temesvár, 1982)
Társasági tagság (válogatás)
szerkesztés- A Királyhágó-melléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsának és Közgyűlésének tagja
- Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) tagja
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Facebook-bejegyzés
- ↑ Facebook-oldal
- ↑ https://sapientia.ro/hu/hirek/in-memoriam-prof-dr-kovacs-bela-1949-2024
- ↑ Udvardi Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006. [2013. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 11.)
Források
szerkesztés- Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés III. (Kh–M). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest: Kriterion. 1994. ISBN 973-26-0369-0
- Romániai magyar ki kicsoda: 1997. Nagyvárad, 1996. Kovács Béla (1949) matematikus, lásd 326 p. ISBN 973-97980-0-4
- Prof. dr. Kovács Béla egyetemi tanár emlékére, 2024. szeptember 9.
További információk
szerkesztés- Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017: Kovács Béla
Kapcsolódó szócikkek
szerkesztés