Főmenü megnyitása

A brassói Kovácsok bástyája (románul: Bastionul Fierarilor, németül: Schmiedebastei) a 16. században épült a brassói városerőd nyugati szögletbástyájaként. U alakú, ötszögű épület, eredetileg három szinttel és belül körbefutó galériákkal. 1923-tól a Brassó Megyei Levéltárnak ad otthont. A délnyugati várfal részeként a romániai műemlékek jegyzékében a BV-II-m-A-11294.01 sorszámon szerepel.[1]

Kovácsok bástyája
Romania-1985 - Blacksmiths' Bastion (7664357280).jpg
Település Brassó Románia
Építési adatok
Építés éve 16. század
Típus bástya
Elhelyezkedése
Kovácsok bástyája (Brassó belváros)
Kovácsok bástyája
Kovácsok bástyája
Pozíció Brassó belváros térképén
é. sz. 45° 38′ 26″, k. h. 25° 35′ 09″Koordináták: é. sz. 45° 38′ 26″, k. h. 25° 35′ 09″
A Wikimédia Commons tartalmaz Kovácsok bástyája témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

TörténeteSzerkesztés

Helyén, a fazekasok és a pékek tornya között eredetileg a kovácsok céhének tornya állt, melyet 1521-ben említenek először.[2] 1526. augusztus 24-én egy felhőszakadás következtében árvíz tört a városra, mely után „még a Fekete templom belsejében is halat lehetett fogni”. A víz a tornyot is elpusztította, de következő évben újjáépítették.[3] 1529-ben Petru Rareș ostromától tartva a brassóiak megerősítették a délnyugati várfalat, így nyilván a Kovácsok tornyát is.[4] 1562-ben két tornyot is említenek Schmydt Thürn (Kovács-torony) néven a vár északnyugati oldalán.[3]

Bástyaként konkrétan 1667-ben említik legelőször, mikor is a július 30-i árvíz megrongálta az épületet. A következő évben kijavították, ekkor nyerte el végső formáját. 1688-ban elfoglalta az osztrák hadsereg, majd az 1689-es tűzvészben leégett, helyrehozása 1709-ig tartott. A tetőn elhelyezett gömb alakú díszítőelemben egy krónikát helyeztek el, mely felsorolja a város főbb eseményeit 1687-től 1707-ig, közöttük az 1688-as felkelést és annak leverését.[3]

A 18. században már nem töltött be védelmi szerepet, így 1734 után belső fafolyosóit lebontották, belsejét több helyiségre osztották és gabonaraktárként használták. 1819–1820-ban mellette építették fel a Lópiaci kaput és a kapuőr lakását. Az épületben a raktár mellett a 19. század közepétől zálogház és városi hivatalok is működtek, és lakásokat is kialakítottak.[3]

1923-ban a főtéri városházából ideköltöztették a brassói levéltárat. 1969-ben keleti, eredetileg nyitott részét egy szárnnyal zárták le, ahol új raktárhelyiségeket hoztak létre az okmányoknak.[5]

LeírásaSzerkesztés

A bástya Lópiac utca (str. Gheorghe Barițiu) nyugati végénél áll. Egykoron messze kiugrott a várfalból, szemmel tartván a délnyugati várfalat egészen a Katalin-kapu erődítményéig. A Fekete toronnyal mozgóhíd és egy földalatti folyosó kötötte össze. Belsejében – akárcsak a Takácsok bástyájában – fából ácsolt állványzat illeszkedett a falhoz, ahonnan a védők hozzáférhettek a lőrésekhez. A lőrések nagyméretű fülkékben voltak elhelyezve, ahonnan akár kisméretű ágyúkkal is ki lehetett lőni.[5]

A Takácsok bástyájához hasonlóan a Kovácsok bástyájába is csak egy kaputornyon keresztül nyílt bejárás.[6]

Brassói LevéltárSzerkesztés

1923-tól a brassói Kovácsok bástyájában működik a Román Állami Levéltár Brassó megyei osztálya, Románia egyik legnagyobb és legrégebbi archívuma. A 2010-es években több, mint 12 000 méternyi polcnak, körülbelül 70 000 könyvnek, egy könyvkötő és restauráló műhelynek, és egy tanteremnek adott otthont. Itt tartják többek között I. Lajos magyar király 1353-as levelét, mellyel kiváltságokat adott a szászoknak, és itt találták meg Neacșu 1521-es levelét, a legelső román nyelvű szövegemléket.[7]

KépekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Lista monumentelor istorice: Județul Brașov. Ministerul Culturii, 2015. (Hozzáférés: 2017. január 28.)
  2. Aldea 68–69. o.
  3. a b c d Nussbächer 2013 83–86. o.
  4. Pavalache, Dan. Cronică ilustrată de Brașov (román nyelven). Vidombák: Haco International, 155. o. (2015). ISBN 9789737706355 
  5. a b Nussbächer 2016 34–35. o.
  6. Jekelius, Erich. Das Burzenland III/1 (német nyelven). Brassó: Verlag Burzenlander Sachsischen Museum, 98. o. (1928) 
  7. Aldea 486–488. o.

ForrásokSzerkesztés