Kovacsics Margit

(1881–1929u) magyar színésznő, primadonna

Kovacsics Margit, született: Palóczy Margit (Hódmezővásárhely, 1881. január 8.[1] – 1929 után?) színésznő, primadonna. Deák Péter színész és színigazgató második felesége.

Kovacsics Margit
Született1881. január 8. (143 éves)
Hódmezővásárhely
Állampolgárságamagyar
HázastársaDeák Péter (1899–1909)
Foglalkozása
SablonWikidataSegítség

Pályafutása

szerkesztés

Édesanyja Kovacsics Pálné Palóczy Sarolta özvegy színésznő volt.[2] Már mint gyermekszereplő feltűnt az operettekben. Ezután Szatmárra vitték a zárdába. Ez időben anyja Deák Péternél volt szerződve, Székesfehérvárott. Az igazgató rábeszélésére ő is kapott szerződést és mint naiva aratta első sikereit. 1899. november 2-án Szolnokon Deák Péterhez ment nőül,[2] aki akkor a zombori színház igazgatója volt. 10 évig primadonna volt, férje halála után, 33 éves korában komikának szerződött Pozsonyba, majd nyugdíjba ment. 25 éves jubileumát Sátoraljaújhelyen ünnepelte meg, ahol okiratot kapott a várostól.

Kecskeméten fejezte be 30 éves működését 1927-ben. Egyik legsikerültebb és legélvezetesebb alakítása az operettkomikai a szerepkörben a „Három a kislány“ Tschöll mamája, amit jubileumi szerepéül választott. Dr. Nyúl Tóth Pál kultúrtanácsos lepecsételt borítékban nyújtotta át a városi tanács ajándékát. Mariházy Miklós, mint az Országos Színészegyesület Tanácsának megbízottja átadta az Országos Színészegyesületnek Kovacsics Margit 30 éves jubileuma alkalmával kiadott elismerő oklevelét. Ugyanekkor nyújtotta át Nagy Pál a színtársulat széles nemzetiszínszalagos koszorúját. Kovacsics Margit megható szavakkal mondott köszönetet a közönségnek, a tanácsnak és a városnak az ünneplésért és bejelentette, hogy a jubileumi ünnepség egyúttal búcsúja is a színpadtól.[3]

  • Deák Péter címszó alatt. In Magyar színművészeti lexikon: A magyar színjátszás és drámairodalom enciklopédiája. Szerk. Schöpflin Aladár. I. kötet (Aágh Endre – Faust). Budapest: Az Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete. [1929]. 324. o.