Kurucz Albert
Kurucz Albert (Konyár, 1925. január 16. – Leányfalu, 2002. február 16.) kántor tanító, néprajzkutató, a debreceni Tanítóképző Főiskola helyettes igazgatója (1963–1975), a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója (1975–1986).
| Dr. Kurucz Albert | |
| Született | 1925. január 16. Konyár |
| Elhunyt | 2002. február 16. (77 évesen) Leányfalu |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása | tanár |
| Iskolái |
|
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Élete szerkesztés
Bihari, református parasztcsaládban született. Édesanyja Berkesz Eszter, édesapja Kurucz Imre földműves. Két fiútestvérével Konyáron nevelkedett. A Konyári Református Elemi Iskolában, majd a Derecskei Magyar Királyi Polgári Fiú-és Leányiskolában tanult. 1946-ban szerzett kántortanítói oklevelet a Debreceni Református Kollégiumban. 1946-1950 között Konyáron és Mikepércsen tanítóskodott. 1947. május 7-én feleségül vette Gulyás Irmát és tanító évei alatt együtt éltek a egykori iskola szolgálati lakásában Konyáron, mely épület 2009-től a Kurucz Albert falumúzeumnak ad otthont. Tanulmányait folytatva 1960-ban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen néprajzos diplomát, 1963-ban pedig doktori címet szerzett. Disszertációja 1964-ben jelent meg Az észak-bihari szőlőművelés és borgazdálkodás címmel.
1950–63 között Debrecenben a városi, majd a megyei művelődési osztályvezető helyettese volt. Sokoldalú közművelődési munkát végzett, a kulturális ügyeket jó szervezőkészséggel támogatta, többek között pl. a Debreceni Könyvtár működését, vagy a debreceni Néprajzi Tanszék Műveltség és Hagyomány című periodikájának megjelentetését.
1963–1975 között a debreceni Tanítóképző igazgatóhelyettese volt, itt tanított is. Közben a néprajz területét sem hagyta el, elnöke volt a TIT Hajdú-Bihar megyei szervezete Néprajzi Szakosztályának. 1975. szeptember 1. – 1986. augusztus 27. között a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója volt.[1]
|
„Eredeti világomat találtam meg a munkámban. Azt, amit egész életemben éltem. Ezen kívül az egész országot megismertem. A legnagyobb élmény számomra újra látni az áttelepített épületeket, és részt venni abban a munkában, amíg egy-egy objektum megszületik. A legnagyobb gondom mindig a versenyfutás volt az idővel, pusztulással. Még ott is, ahol a helyiek gondosan védték az épületeket. |
Jegyzetek szerkesztés
Források szerkesztés
- ↑ [ Cseri Miklós–Bereczki Ibolya: Búcsú Kurucz Alberttől]
- ↑ [ 1988-ban a Skanzen megalapításának 20. évfordulóján Kurucz Albert így emlékezett vissza a múzeumban töltött időre ]