Laboncz András

Laboncz András (Debrecen, 1874. november 29. – Debrecen, 1972. május 6.) kőműves, szociáldemokrata politikus, nemzetgyűlési képviselő, Debrecen életének meghatározó alakja a századfordulótól a Magyarországi Tanácsköztársaság bukásáig, majd a második világháború végétől a Kádár-korszakig. Egy időben az MSZDP vezetőségi tagja, a kommün alatt a város közellátási politikai biztosa, a második világháborút követően az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselője, majd debreceni pártvezér, és városi tanácstag. 1971-ben Debrecen díszpolgára lett.

Laboncz András
Született	1874. november 29. Debrecen
Elhunyt	1972. május 6. (97 évesen) Debrecen
Állampolgársága	magyar
Foglalkozása	kőműves, politikus, nemzetgyűlési képviselő
Tisztsége	az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja (1944. december 16. – 1945. november 3.)
Sírhelye	Debreceni köztemető
Sablon • Wikidata • Segítség

Életpályája

Hat elemi elvégzését követően csizmadiainas lett, ám a kegyetlen bánásmód miatt elszökött, és kőművesinasnak állt. A századforduló táján ismételten szülővárosában élt, ahol a Kőművessegédek Szakegylete vezetőségi tagja volt 1906-tól, majd két év múlva titkára, 1913. december 21-től pedig elnöke volt. 1903. március 1-jén belépett az MSZDP-be, és szerepet játszott a debreceni ács-, szabó-, sütő-, vas-, asztalos-, illetve bőripari munkások szakegyletének megalapításában, 1905-1906-ban pedig a földmunkások helyi csoportját irányította. 1907-ben részben ő szervezte meg a Debreceni Kerületi Munkásbiztosító és Betegsegélyező Pénztárat, amelynek 1910. november 27-től még csak alkalmazottja, majd később igazgatósági tagja is lett. 1914. október 6-án bevonult, a háború négy évét végigharcolta, majd 1918. november 15-én visszatért Magyarországra. Hat nap múlva a Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetsége helyi csoportjának elnökévé tették meg, majd december 2-án a munkás- és katonatanácsba, emellett pedig a szociáldemokrata párt Végrehajtó Bizottságába is bekerült. 1919. február 12-én a debreceni néptanács tagjává tették, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején szülővárosa közellátási politikai biztosa volt. A választások után április 7-én bekerült a Debreceni Munkás-, Földműves- és Katonatanácsba, öt nap múlva pedig a direktóriumba is, illetve a vármegye tanácsába is. Április 23-án, miután a románok bevonultak Debrecenbe, a fővárosba menekült, ahol a bukás után augusztus 3-án letartóztatták. Miután kiszabadult, a MÉMOSZ debreceni csoportját vezette, 1928-tól az országos választmány tagja volt, s a párt debreceni szervezetét is irányította a '20-as évek középtől fogva. 1929 őszén a városi képviselő-testület tagjává választották meg, a következő év októberében azonban megsemmisítették itteni mandátumát. A második világháború idején, 1944. novemberében, illetve decemberében szerepet vállalt a szociáldemokrata párt újjászervezésében. December 5-én a Debreceni Nemzeti Bizottság, illetve a városi törvényhatósági biztosság tagja lett, szociálpolitikai feladatokat látott el. December 16-án beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, 1945-től ismét a MÉMOSZ debreceni szervezetét vezette. Szerepet vállalt a Magyar Kommunista Párt, illetve a szociáldemokraták egyesítésének előkészítésében. 1948-ban a debreceni MDP VB elnöke lett, s egészen posztjának 1951. november 25-ével történő megszűnéséig ekképp működött. 1950-től fogva 17 éven át szülővárosa városi tanácsának tagja volt, 1956 után az pedig a Magyar Szocialista Munkáspárt városi bizottságának is.

Emlékezete

Szülővárosában korábban tér viselte nevét (ma Ötvenhatosok tere).

Források

• Laboncz András. Történelmi Tár. (Hozzáférés: 2015. november 14.)
• Laboncz András. Magyar Életrajzi Index. Petőfi Irodalmi Múzeum (Hozzáférés: 2015. november 14.)

További információk

• Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, 1996-, Babits.
• Timmer József: Beszélő múlt. Bp., 1969, Táncsics Könyvkiadó.