Lapis Károly

Lapis Károly (Túrkeve, 1926. április 14. –) Széchenyi-díjas magyar orvos, patológus, onkológus, professor emeritus, az orvostudományok kandidátusa (1957) és doktora (1968), a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Lapis Károly
Született	1926. április 14. (93 éves) Túrkeve
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	orvos, patológus, onkológus, egyetemi tanár
Kitüntetései	Széchenyi-díj (1996)

Életútja

Középiskolai tanulmányait a Mezőtúri Református Gimnáziumban kezdte 1936-ban, 1944-ben érettségizett. A kolozsvári Tudományegyetem orvosi karára 1945-ben nyert felvételt, de csak 1947-ig tanult ott. 1947-1950 között már a Budapesti Orvostudományi Egyetemen tanult, s itt is szerzett diplomát. 1951–1951-ben a fővárosi egyetem I. számú Kórbonctani Intézetében, 1951 és 1954 között a Debreceni Orvostudományi Egyetem Kórbonctani Intézetében dolgozott. 1954-től 1958-ig ismét a fővárosban dolgozott mint az Országos Onkológiai Intézet Onkopatológiai Kutatóintézetének tudományos munkatársa. 1959–1959-ben rövid ideig az orvostudományi egyetem II. számú Női Klinikáján dolgozott, 1959-től 1963-ig ismét az Onkopatológiai Intézet alkalmazásában állt. 1963–1968 között a kórbonctan tanszékvezető egyetemi tanáraként tevékenykedett az Orvostovábbképző Intézetben. 1968-tól huszonöt éven keresztül, 1993-ig volt intézetigazgató egyetemi tanár a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. számú Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetben. 1972-ben az amerikai Duke Egyetem vendégprofesszora volt, 1984–1985-ben pedig a bethesdai National Cancer Institute ösztöndíjas munkatársa volt. 1985 és 1991 között tudományos rektorhelyettesi posztot töltött be a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. 1996 óta professor emeritus, 1997 óta pedig az Országos Bőr- és Nemibeteg-gondozó Intézet szaktanácsadója.

Munkássága

Szakterületei a rosszindulatú daganatok áttétképződésének, a különféle rákos megbetegedések összehasonlító vizsgálata. Beható vizsgálatokat végzett az emberi májrákképződés (hepatokarcinogenezis) kapcsán. Hisztokémiai vizsgálatai eredményeként hozzájárult a daganat-kemoterápiás módok bővítéséhez, nevéhez fűződik a Degranol, Dibromdulcitol és Lycurium vegyületek hatásmechanizmusának tisztázása.

Társasági tagságai és elismerései

1970-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1979-ben rendes tagja lett, 1995 óta az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsának tagja. 1974 és 1984 között a Magyar Onkológus Társaság elnöki tisztét töltötte be, 1987 óta az Országos Orvostudományi Akadémia tagja. Számtalan külföldi és magyar bizottság, társaság tiszteletbeli tagja vagy volt elnöke, többek között 1979–1985-ben az Európai Rákkutató Társaság alelnöke volt.

• Akadémiai Díj (1964)
• Nívódíj (1966, 1984, 1987, 1990, Akadémiai Kiadó)
• Markusovszky-díj (1968, 1991, Orvosi Hetilap)
• Munkaérdemrend arany fokozata (1978)
• Krompacher-emlékérem (1985, Magyar Onkológus Társaság)
• Semmelweis-emlékérem (1987)
• Baló József-emlékérem (1987, Magyar Pathológus Társaság)
• Hetényi Géza-emlékérem (1990, Magyar Gasztro-Enterologus Társaság)
• Genersich-díj (1994)
• Széchenyi-díj (1996) – A májbetegségek finomszerkezetére, a májrák pathogenesisére vonatkozó kutatásaiért, több hazai előállítású vegyület daganatnövekedést és áttétképződést gátló hatásának felismeréséért, hatásmódjának tisztázásáért és gyógyszerré válásáért, a magyar onkológia nemzetközi tekintélyének megalapozásában végzett kiemelkedő munkásságáért.
• George Weber Alapítvány Díja (1997)
• a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2011)

Felhasznált források

• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 780–781. o.
• Az MTA hivatalos oldalán