Legeza Ilona

(1950–2011) magyar könyvtáros

Legeza Ilona (Debrecen, 1950. július 24.2011. szeptember 9.) magyar könyvtáros, irodalmár. Több mint háromezer könyvismertetőt készített, színvonalasan szerkesztett honlapokat.

Legeza Ilona
Született1950. július 24.
Debrecen
Elhunyt2011. szeptember 9. (61 évesen)
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásakönyvtáros
KitüntetéseiAranyharang díj (2004)[1]
SírhelyeMindszenti temető

SablonWikidataSegítség
 Legeza Ilona 2006 nyarán
Legeza Ilona honlapja a lehető legátfogóbb irodalmi gyűjtemény, érző és értő összefoglalókat ad a kortárs és a klasszikus művekről, mindenkinek ajánlom figyelmébe.
Szabó T. Anna[2]

Hatgyermekes görögkatolikus lelkészcsalád második gyermekeként született, édesanyja kémia–fizika szakos tanár volt. Középiskolai tanulmányait a debreceni Svetits Katolikus Gimnáziumban kezdte. Magántanulóként érettségizett a sárospataki református gimnáziumban.

Korán férjhez ment, húszéves volt, amikor fia megszületett. Rövid ideig könyvtárban dolgozott; a munkája mellett tanult, magyar–könyvtár szakon végzett. Betegsége miatt fiatalon rokkantsági nyugdíjba került. 35 éves kora körül vesztette el látását.

1993-tól rövid összefoglaló könyvismertetőket írt a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Hangoskönyvtárában található könyvekhez. 1998-ig 1600 könyvismertetőt készített el. A Soros-alapítványnak egy kulturális kezdeményezésekre kiírt pályázatán kisebb pénzbeli támogatást nyert. Még ebben az évben kapcsolatba lépett a Magyar Elektronikus Könyvtárral, a könyvtár önkéntes segítője lett. 2001-ben könyvismertetői felkerültek a MEK szerverére is. Fontos szerepet játszott Csapó Endrével együtt a MEK akadálymentes böngészőfelületének, a VMEK-nek a létrehozásában.

2004-ben Aranyharang díjban részesült a vakokért és gyengénlátókért végzett munkájáért. 2005-ben a Szépírók Társasága Őszi Irodalmi Fesztiváljának kerekasztal-beszélgetésére hívták meg. 2006-ban a Magyar Nemzet készített vele hosszabb interjút.

2011. szeptember 14-én a miskolci Mindszenti temetőben sokan kísérték utolsó útjára.

Vagyok, aki voltam; leszek, aki vagyok:

kérésre tárult tenyér, adni kinyújtott kéz.

– Hitvallása és fényképe (2000)[3]

További információk

szerkesztés