Lemény

Lemény település Romániában, Szilágy megyében.

Lemény (Lemniu)
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Erdély
Fejlesztési régió	Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Szilágy
Község	Létka
Rang	falu
Községközpont	Létka
Irányítószám	457219
SIRUTA-kód	141839
Népesség
Népesség	369 fő (2021. dec. 1.)
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	300 m
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 47° 21′ 09″, k. h. 23° 29′ 08″47.352438, 23.485465
Sablon • Wikidata • Segítség

Fekvése

Nagyilondától nyugatra, a Szamos jobb partján, Hosszúrév, Szamoshévíz és Létka közt fekvő település.

Nevének eredete

A fennmaradt legenda szerint a falu régen nem mai helyén, hanem a Schiubei hegyen feküdt. Ezt alátámasztják az ott szántáskor található cserép, és tégladarabok is. Egy alkalommal a község papja a fennsík oldalán egy főforrásra és körülötte hatalmas tölgyfás erdőre talált. Az erdőt irtani kezdte, s e erdő fáinak anyagából építették a jelenlegi templomot is, és itt kezdték felépíteni a mai falut. A forrást azóta feltalálójáról Fantana popinak nevezik a mai napig, és az erdő egyik hatalmas nagyságú fájáról nevezték el az első betelepülők a községet Lemi-nek.

Története

Lemény nevét 1405-ben említették először az oklevelek Lemyn néven és ekkor Kővár tartozékai közt sorolták fel.

1424-ben Lemen, 1470-ben Lemeen, 1567-ben Lemyn, 1616-ban Lemheny, 1650-ben Lemény, 1786-ban Lemhény néven írták.

1405-ben Zsigmond király Kővárt és tartozékait, köztük Leményt is Balk fiainak Demeternek és Sandrinnak és Drág fiainak Györgynek és Sandrinnak adományozta.

1424-ben Balk és Drág fiai megosztoztak a birtokon, ekkor Balkfi Sandrin fiainak Jánosnak és Lászlónak jutott.

1440-ben Lemén Pétert említették egy oklevélben mint hites embert.

1470-ben Bélteky Sandrin fia Mihály birtoka volt, kitől Mátyás király összes birtokát elkobozta, mivel az feleségét megölte, és így e főbenjáró bűnért elmarasztalták. Birtokát Drágffy Miklós fia kapta meg a királytól adományként.

1475 körül a középszolnoki adóösszeírásban mint teljesen elpusztult települést említették.

1543-ban Drágffy Gáspáré volt, 1556-ban azonban Izabella királyné bátori (ecsedi) Báthori Györgynek és nejének, somlyói Báthory Annának, és fiuknak Báthori Istvánnak (későbbi országbírónak) adományozta.

1603-as urbárium szerint teljesen elpusztult a falu a megelőző háborúban, lakóit kardélre hányták, csak egy jobbágy maradt életben.

1610-ben idevaló nemesként a Péter családot említették.

1616-ban Bethlen Gábor az itteni birtokrészt a malommal együtt nagydobai Spáczay Gáspárnak adta, s Spáczayaké volt még 1629-ben is.

1650-ben mint Kővárhoz tartozó birtokot említették. 1669-ben 59 nemest írtak itt össze.

1702-ben a Rácz, Marias, Martha, Flopa, Pap, Tripon, Prodán, Szima, Hodos, Szűcs, Péter, Fülep, Dávid, Pokol, Záh, Császkai és Tohát családok birtoka volt.

1786-ban Rácz József, Vaskai Mihály, Rácz Zsigmond és Buttyán Dániel birtokának írták.

1898-ban Hosszú Miklós, Mezei Gyula, Illés Demeter és Elek birtoka volt.

1891-ben 581 lakosa volt, ebből 539 görögkatolikus, 4 református, 38 izraelita volt.

1910-ben 591 lakosából 17 magyar, 19 német, 555 román, 554 görögkatolikus, 34 izraelita volt.

A trianoni békeszerződés előtt Szolnok-Doboka vármegye Nagyilondai járásához tartozott.

Nevezetersségek

• Görögkatolikus fatemploma 1558-ban épült, Mihály és Gábor arkangyalok tiszteletére lett felszentelve.

Anyakönyvet 1826-tól vezetnek.

Források

• Kádár József: Szolnok-Dobokavármegye monographiája V.: A vármegye községeinek részletes története (Lápos–Rózsapatak). Közrem. Tagányi Károly, Réthy László. Deés [!Dés]: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1901.