Főmenü megnyitása

A Lukács-kormány 1912. április 22-én alakult Lukács László vezetésével. Lukács rövid ideig tartó miniszterelnöksége idején zaklatott légkör uralkodott: ekkor történt Tisza István elnöklete alatt a képviselőházi obstrukció kíméletlen elfojtása, a véderőtörvény erőszakos megszavazása majd az ezt követő Tisza elleni (első) merényletkísérlet, valamint a „vérvörös csütörtök”.

Lukács-kormány
(1912. április 22.1913. június 10.)
Időhossz 1 év, 1 hónap
Kormányfő Lukács László (miniszterelnökként)
Államfő I. Ferenc József (magyar királyként)
Államforma királyság

Pártok Nemzeti Munkapárt
Előző kormány
Következő kormány
Második Khuen-Héderváry-kormány
Második Tisza István-kormány
Lukács László

Désy Zoltán függetlenségi párti képviselő Lukács Lászlót nem sokkal korábban „Európa legnagyobb panamistájának” nevezte, mivel pénzügyminisztersége (1910-1912) idején állami üzletek után mintegy 4 millió koronát vett fel a Magyar Banktól, amit az 1910. évi képviselőválasztások költségeinek fedezésére befizetett a Nemzeti Munkapárt kasszájába. Mivel a Désy ellen indított rágalmazási pert elvesztette, kormányával együtt 1913. június 10-én lemondott.

A kormány tagjaiSzerkesztés

ForrásSzerkesztés

  • Bölöny József: Magyarország kormányai, 1848–1992 (Akadémiai, 1992) 76. o. ISBN 963-05-6402-5