Főmenü megnyitása

Módis László (anatómus)

magyar orvos, 1939

Módis László (Debrecen, 1939. május 6.) anatómus, professor emeritus, az MTA doktora.

Módis László
Életrajzi adatok
Született1939. május 6.
Debrecen
Ismeretes mint akadémikus
Nemzetiség magyar magyar
Állampolgárság magyar,
Gyermekek Módis László
Pályafutása
Szakterület orvostudomány
Searchtool.svg Dr. Módis László professzor

Tartalomjegyzék

CsaládjaSzerkesztés

Édesapja református lelkész volt, a teológia tanára, édesanyja pedig tanítónő. Első felesége dr. Süveges Ildikó szemész,[1] fia Módis László a világszerte elismert szaruhártyasebész.[2]Nős, felesége dr. Ádány Róza, szintén orvos, egyetemi tanár.[3]

Hobbija az ásványgyűjtés, a horgászat, a zenehallgatás, különösen a jazz és a népzene.

ÉletpályájaSzerkesztés

Általános iskolai tanulmányait több településen így, Gacsályban, Vésztőn, Csillaghegyen és Debrecenben végezte 1949-től, majd a debreceni Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium tanulója lett, és itt érettségizett kitűnő eredménnyel 1957-ben.

1963-ban szerzett orvosegyetemi diplomát, summa cum laude a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, ahol 1975-ben az orvostudomány kandidátusa, majd 1991-ben doktora lett. 1992-től, mint egyetemi tanár működött a DOTE Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetében (Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Általános Orvostudományi Kar), majd tanszékvezető lett a Fogászati Anatómiai Tanszéken.

Számos külföldi tanulmányúton vett részt, így Svájcban, az Amerikai Egyesült Államok-ban, Finnországban és Németországban.

Kutatói tevékenységeSzerkesztés

  • Az extracelluláris mátrix molekuláris organizációjának leírása, differenciálódása különböző szövetekben, elsősorban porcszövetben.[4]
  • Kutatócsoportja az elsők között szolgáltatott adatokat a glükózaminoglikánok és proteoglikánok térbeli orientációs mintázatáról és ennek a molekuláris szerkezetnek a mesterséges rekonstrukciós lehetőségeiről.
  • In vitro kísérleti modellben bizonyították, hogy exogén matrix komponensek befolyásolják a differenciálódó sejtek génexpresszióját.
  • Chimera embriológiai technikával kimutatták, hogy a parenchyma regulálja a szervben található kis erek fenotípusát.
  • Új hisztokémiai, kísérletes embriológiai és polarizált fénymikroszkópos technikák kifejlesztése.
  • Ízületi porcpótlási technikák továbbfejlesztése.

Oktatói tevékenységeSzerkesztés

  • Előadások és gyakorlatok tartása anatómia, szövet- és fejlődéstanból, elektív-kurzusok szövettanból, sejtbiológiából magyar és angol nyelven orvos- és fogorvos-tanhallgatóknak, molekuláris biológus hallgatóknak. Ph.D.-kurzusok tartása hisztokémiából, mikroszkópiából. TDK-munka (eddig 79 díjazott pályamunka témavezetője), Ph.D.-képzés, doktori programok vezetője. Ellátja a DEOEC EK Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus (BSc) alapszak szakfelelősi feladatait is.

Tudományos és oktatási szervezési tevékenységeSzerkesztés

  • A Magyar Anatómus Társaság és a Magyar Orvosképzési és Egészségügyi Oktatási Társaság vezetőségi tagja,
  • A Magyar Kötőszövetkutatók Klubjának elnöke,
  • A DOTE oktatási rektorhelyettese, 1973-tól 1989-ig,
  • A DOTE TDT titkára, 1994-től 1995-ig,
  • A Felsőoktatási és Tudományos Tanács Egészségügyi Felsőoktatási Bizottságának elnöke, 1992-től 1997-ig,
  • A nemzeti TEMPUS Felügyelő Bizottság tagja, 1996-tól 1997-ig,
  • A nemzeti CEEPUS Szakértő Bizottság elnöke.
  • A Brazilian Journal of Morphological Sciences szerkesztő bizottsági tagja,

KitüntetésekSzerkesztés

  • Lenhossék-díj, Magyar Anatómus Társaság, 1972.,
  • Kiváló Munkáért, Művelődési Minisztérium, 1979.,
  • Az Év Oktatója, DOTE, 1981.,
  • Kiváló Munkáért, Művelődési Minisztérium, 1986.,
  • Kiváló Munkáért, Művelődési Minisztérium, 1989.,
  • Szocialista Kultúráért, Művelődési Minisztérium, 1989.,
  • Pro Universitate, DOTE, 1995.,
  • Honoris Causa Doctor, Medical Faculty, 1996., University of Kuopio, Kuopio, Finland);
  • A DOTE Kiváló Oktatója, DOTE, 1996.,
  • Akadémiai díj, MTA, 1997.,
  • Iskolateremtő Mestertanár cím, 1997.,
  • Fáy András-díj, Országos Tudományos Diákköri Tanács, 1997,.
  • Széchenyi Professzori Ösztöndíj (1999-2003, Széchenyi Professzori Ösztöndíj Kuratórium, MKM),
  • Krompecher István Emlékérem és Díj, DOTE, 1999.,
  • Tudással Magyarországért Emlékplakett, OTDK, 2002.,
  • Romhányi György Emlékérem, Magyar Pathologusok Társasága, 2002.,[5]
  • A Czech Connective Tissue Society tiszteletbeli tagja, 2003.,[6]
  • Az Év Oktatója (2003: DEOEC ÁOK);
  • A Gyulai Főiskoláért Emlékérem (2003,a Tessedik Sámuel Főiskola Egészségügyi Intézete, Gyula),
  • Apáczai Csere János-díj (2004, Oktatási Minisztérium),
  • Romhányi díj (2005: Romhányi György Alapítvány Kuratóriuma),
  • Pro Facultate díj (2005: Debreceni Egyetem ÁOK),
  • Markusovszky Lajos díj (2007: Orvosi Hetilap),
  • Öveges József Ösztöndíj (2006-2007: Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda),
  • 2001-től folyamatosan, több cikluson nyertese az Általános Orvostudományi Kar „Kiemelkedő Kutató és Oktatómunkáért”kiírt pályázatának.
  • Eötvös József-koszorú kitüntetés kimagasló kutatói tevékenysége, kutatói életpályája elismeréseként, 2012.[7]
  • Bonis Bona díj, 2016,[8]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Dr. Süveges Ildikó Hőgyes Endre emlékérmet vehetett át” (Hozzáférés ideje: 2018. november 11.) (hu nyelvű) 
  2. Fizikusnak készült, világhírű anatómus lett”, haon.hu (Hozzáférés ideje: 2018. július 22.) (hu-HU nyelvű) 
  3. „Felismertem, ha gólhelyzetbe kerültem””, haon.hu. [2018. november 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2018. november 11.) (hu-HU nyelvű) 
  4. Dr. Módis László, PHD, MTA[halott link]
  5. Díjazott patológusok
  6. Society for Connective Tissue[halott link]
  7. Eötvös-koszorú kitüntetés Módis László professzornak
  8. Elismerték Módis László munkásságát”, haon.hu. [2018. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2018. július 22.) (hu-HU nyelvű) 

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés