Müller György (közigazgatási szakember)

(1950-) magyar közigazgatási szakember, egyetemi tanár

Müller György (Budapest, 1950. július 17. –) közigazgatási szakember, az állam- és jogtudományok habilitált doktora, 1990–2006 között a Miniszterelnöki Hivatal jogi helyettes államtitkára.

Müller György
Született1950. július 17. (73 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásapolitikus
Tisztségeegyetemi tanár (2004–)
SablonWikidataSegítség

Pályafutása szerkesztés

Szakmai pályáját jogi tanulmányai befejezése után tudományos kutatói és egyetemi oktatói munkakörökben kezdte el: 1975-1982 között tudományos segéd-, illetve munkatársként az Államigazgatási – eredetileg Tanácsigazgatási – Szervezési Intézetben, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Államigazgatási Jogi Tanszékén adjunktusként dolgozott. Kutatási területe a helyi-területi igazgatás, önkormányzati rendszer volt, amelynek témakörében 1990-ben kandidátusi fokozatot szerzett.

1985-1990 között a Minisztertanács Titkárságának, majd a Minisztertanács Hivatalának Jogi Főosztályán osztályvezető-helyettes, osztályvezető, kormányfőtanácsos. Az Antall-kormány megalakulásától 2006-ig a Miniszterelnöki Hivatal – 1998-tól államtitkári juttatású – jogi helyettes államtitkára, a Kormányiroda vezetője, a Magyar Közlöny felelős szerkesztője. Tevékenységének elismeréseként 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetésben részesült.

Szakmai-személyes okból a második Gyurcsány-kormány hivatalba lépésekor felajánlott szakállamtitkári megbízást nem vállalta el. Utána visszatért az egyetemi-tudományos pályára: a magyar kormányzati viszonyokról számos cikket és két monográfiát is megjelentetett, habilitált és a Budapesti Corvinus Egyetem, majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docenseként adta elő a témakörrel foglalkozó tárgyait. 2004-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára és 2013-tól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem magántanára.

Monográfiái szerkesztés

  • Az önkormányzati szakapparátus jogállása. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1991
  • Kormányról kormányra a rendszerváltás utáni Magyarországon. Antalltól Gyurcsányig. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2008
  • Magyar kormányzati viszonyok. Dialóg Campus Kiadó, 2011

Források szerkesztés