Magyar sóballa
A magyar sóballa (Suaeda pannonica) a szegfűvirágúak rendjének és disznóparéjfélék családjának endemikus magyar növényfaja. Egyéves növény. Virágzási ideje júliustól szeptemberig tart.
 | ||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||
| Nem szerepel a Vörös listán | ||||||||||||||||
| Magyarországon nem védett | ||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||
| Suaeda pannonica (Beck)[1] | ||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Magyar sóballa témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Magyar sóballa témájú médiaállományokat és Magyar sóballa témájú kategóriát. |
Jellemzők szerkesztés
Általában 5–50 cm magas, erőteljes növekedésű, felálló, felemelkedő, heverő vagy bókoló hajtású, elágazó, pozsgás levelű növény. Levelei 10–30 mm hosszúak, 1–2 mm szélesek, tompa csúcsúak. A terméses lepel kétoldali részarányosságot mutat, a felső lepellevél megnagyobbodott, boltozatos. Porzóinak száma 1-4 darab, termése toktermés.[2]
Élőhely, életmód szerkesztés
A magyar sóballa a magyar alföld jellegzetes endemikus növénye. Előfordulási helyei a Kiskunság, Dél-Hortobágy, a Nyírség, a Kisalföld és a Mezőség érintetlen szikesei.
Klorid- és szulfát-tűrésének,[3] illetve kedvelésének következtében, élőhelyéül leginkább az úgynevezett vakszikek szolgálnak, ahol más növénytársulások nem, vagy csak elvétve fordulnak elő.
A vakszik már tavasszal kiszárad, és csak néhány növényfaj ad rajta csekély borítást.
A magyar sóballa, leggyakrabban rokonával, a sziki sóballával (Suaeda maritima) alkot társulást.
A szikes talajokról szerkesztés
Kialakulásuk fő tényezője a nagyrészt alulról felfelé történő vízmozgás. A talaj felületéről a víz elpárolog, az oldható sók pedig visszamaradnak. Legtöbbször a nátrium sói szerepelnek, amelyek lúgos kémhatást okoznak. A humuszanyagok nátriummal vízoldékonnyá válnak, így kimosódhatnak. Eső után a barnás víz agyaggal együtt filmszerű réteget képez a felszínen, kiszáradva pedig ez felcserepesedik.
A vízgazdálkodás azért is rossz, mert a vízben feldúsult réteg elfolyósodik, nem ereszti át a levegőt, tehát előfordulhat, hogy alatta porszáraz marad a mélyebb rész. Nagyobb agyagtartalom esetén a vízellátás váltakozása erős duzzadással-zsugorodással jár. Ez a mozgás oszlopos szerkezetet alakít ki, az oszlopok belseje tömör, levegőtlen.
A szikesek növényei gyakran azonosak a tengerpartok sótűrő fajaival.
Sok esetben az oldott sók a felszínen kikristályosodnak, ennek legsúlyosabb formája a vakszik.
Jellemző fajok szerkesztés
- Bárányparéj (Camphorosma annua)
- Magyar sóballa (Suaeda pannonica)
- Seprőparéj (Bassia sedoides)
- Sziki ballagófű (Salsola soda)
- Sziki őszirózsa (Aster tripolium subsp. pannonicus)
- Sziki útifű (Plantago maritima)
- Sziki sóballa (Suaeda maritima)
- Sziki zsázsa (Lepidium crassifolium)
- Sziksófű (Salicornia prostrata)[4][5]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Flora Pannonica – I. évfolyam 1. szám (2003)
- ↑ http://sdt.sulinet.hu/Player/Default.aspx?g=94bf119c-87a6-4baf-8eec-00cb700dd5f6&cid=3dac1f3d-0f62-4b1e-854a-e931d0f684e9[halott link]
- ↑ http://www.terra.hu/haznov/htm/Suaedetum.pannonicae.html
- ↑ Archivált másolat. [2009. december 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 1.)
- ↑ Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár
